Népzenetár - Szerkesztő közreműködései [hu]

3.1. Az ír zene megújulása I.

2012-05-20T15:41:43Z

Bandolo:

{{Személy infobox
|kép =[[Fájl:Sean-o-riada.jpg|200 px]]
|név =Séan Ó Riada
|született =1931.augusztus 1.
|elhunyt =1971.október 3.
|nemzetiség =ír
|funkció =zeneszerző
|forrás =<ref>http://en.wikipedia.org/wiki/Se%C3%A1n_%C3%93_Riada</ref>}}

A zene és a tánc nagyon megbecsült tevékenységnek számított a 19-20. századi vidéki Írországban, amikor a hagyományos hangszeres zene általában a tánc alá szolgáltatott talpalávalót. A táncra jó alkalom nyílt az úgynevezett „crossroads dances” (MÁS SZÓCIKKEK) esetében,
[[Fájl: Dancing Crossroads1891.jpg |200 px|balra|Galway megyei crossroad dance 1891 körül.]]<ref>A kép eredeti [http://archives.library.nuigalway.ie/joeburke/biog.html helye] </ref>
amikor profi vagy félprofi vándorzenészek, általában dudások vagy hegedűsök a helyi lakosoknak szabadban zenéltek, akik viszont céilí-t táncoltak, illetve magát a táncos társaságot nevezték így, ahol barátok, szomszédok gyűltek össze, ittak, énekeltek, táncoltak, történeteket meséltek és zenéltek egymásnak. Az éneklést hagyományosan nem kísérték, az alkalmilag összeverődött két-három zenész pedig uniszónóban játszott. 
A hagyományos tánc és a vidéki céilí komolyan megcsappant, amikor a gazdaság hanyatlásnak indult az 1930-as években. 1935-ben a „Dance Hall Act” betiltotta a „crossroad dancing”-et, minek következtében nagyon sok táncterem bezárt, így rengeteg vidéki zenész maradt munka nélkül. Arra kényszerültek, hogy elhagyják a vidéket, munkát találjanak Dublinban, Londonban és az Egyesült Államokban. A megszokott körülmények elvesztésével a táncból csak a népzene maradt meg a vidéken. Az 1940-50-es években a Piper’s Club<ref>Jelenlegi rendezvényeiről ezen az [http://comhaltas.ie/blog/post/history_of_the_pipers_club/ oldalon] találhatók információk</ref> Dublinban
olyan találkahellyé vált, ahol számos nincstelen zenész, hegedűsök, John Kelly és Tommy Potts, a dudások, Leo Rowsome és Tommy Reck, valamint a furulyás Seán Potts összeülhetett. A népzene újjáéledése Írországban a városhoz kötődik. 
Noha a vidéki Írországban igencsak hanyatlófélben volt a tánczene, az angliai és amerikai ír emigránsok körében, a városban a céilí bandek révén új alakban továbbélt. Az 1920-as, 1950-es évek közötti populáris tánczenét játszó zenekarok hatására a sokféle hegedűsből, fuvolistából, harmonikásból, zongoristából és dobosból álló együttesek, céilí zenekarok olyan táncdallamokat játszottak, amelyek híján voltak a régi, hagyományos szólójátékban meglévő díszítésbeli finomságoknak. Az 1800-as években a Conradh na Gaeilge (A Gael Szövetség) kezdeményezése volt az első próbálkozás arra, hogy legyenek kollektív zenélési lehetőségek. Ezek a rendezvények később, az 1950-es években nagyon népszerűvé váltak egész Írországban és az emigránsok körében is. 
Az 1950-es években céilí zenekarok ismét előtérbe kerültek az értelmiségi rétegek által és a kereskedelmi forgalomba kerülő amerikai népzene hatására. Ezzel körülbelül egy időben indul meg a gazdasági fellendülés a 60-as években. Így jön létre a már sokat emlegetett megújulás az ír népzenében, amely négy további folyamattal függ össze: az ír népzene gyűjtése, rögzítése és közvetítése a különböző médiumokon keresztül, a hangszeres játék támogatására létrejött szponzorált versenyek és csoportok kialakulása, az úgynevezett „ballad boom” <ref>Bővebb, angol nyelvű információt [http://www.tradfolkireland.com/The%20Ballad%20Boom.html nyújt] erről a fordulatról</ref> és a zeneszerző, Seán Ó Riada alkotásai.
1947-ben a Radio Eireann, amely megalakulásától kezdve (1926) közvetített népzenét, dublini stúdiójából elindított egy olyan műsort, amelyben egy az országot járó csapat Írország vidéki népzenéjét gyűjtötte és rögzítette. A csapat a rögzítés során olyan zenészeket tett híressé, mint Séamus Ennis 
[[Fájl: SeamusEnnis.jpg |bélyegkép|balra|Séamus Ennis<ref>[http://en.wikipedia.org/wiki/S%C3%A9amus_Ennis Forrás]</ref>: ír dudás és népdalgyűjtő]]

vagy Ciarán Mac Mathúna.

A programok hatására egyre világosabbá vált a nyilvánosság előtt, hogy milyen gazdag is az ír népzene.
A közvetítéseken keresztül az idősebb vidéki énekes- és zenészgeneráció elismertté és megbecsültté vált az ír társadalomban. 
1951-ben a Pipers’ Club tagjai megalapítottak egy szervezetet a népzenészek számára, a Comhaltas CeoltÓirí Eireannt. Helyi, regionális és nemzeti versenyt rendeznek minden évben, amelynek a Fleadh Cheoil na héireann<ref>[http://comhaltas.ie/events/detail/fleadh_cheoil_na_heireann_2011/ Forrás]</ref> (Írországi Zenei Fesztivál) a csúcspontja. A verseny fiataloknak szól, akik egyébként egyre nagyobb arányban kezdenek népzenét tanulni, főként uilleann pipe-on, furulyán, koncertfuvolán, hegedűn, koncertinán és gombos harmonikán. Az informális zenélés céljából a tapasztalt és a kezdő zenészek az úgynevezett pub session-ökre (FOGALOMMAGYARÁZAT) gyűlnek össze, így megteremtve a kötetlen közös zenélés új hagyományát. Vegyítve a zenét és a társas érintkezést, a session-ök általában rendszeresen egy héten egyszer, egy meghatározott nap estéjén vannak bizonyos kocsmában, pubban, vagy valakinek az otthonában, ugyanakkor bizonyos városokban minden este van session minden pubban.
[[Fájl: Ciaran-Mac-Mathuna-001.jpg |bélyegkép|jobbra|Ciarán Mac Mathúna<ref>[http://www.guardian.co.uk/theguardian/2010/jan/11/ciaran-mac-mathuna-obituary Forrás]</ref>: rádiós és népzenegyűjtő ]]
A sessionökön, a határ az előadók és a hallgatóság között elmosódik és a társasági élet ugyanolyan fontos, mint maga a zene. A terítéken legtöbbször tánczene van, leginkább reeleket játszanak, de a 70-es évekig a zenéhez egyáltalán nem tartozott tánc, kivéve néhány vidéki területet (köztük Clare megyét), amikor set-táncok újból felelevenedtek és hozzátartoztak az esténkénti társas léthez.

 
==Jegyzetek==
<references/>
[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

3.1. Az ír zene megújulása I.

2012-05-20T15:39:36Z

Bandolo:

{{Személy infobox
|kép =[[Fájl:Sean-o-riada.jpg|200 px]]
|név =Séan Ó Riada
|született =1931.augusztus 1.
|elhunyt =1971.október 3.
|nemzetiség =ír
|funkció =zeneszerző
|forrás =<ref>http://en.wikipedia.org/wiki/Se%C3%A1n_%C3%93_Riada</ref>}}

A zene és a tánc nagyon megbecsült tevékenységnek számított a 19-20. századi vidéki Írországban, amikor a hagyományos hangszeres zene általában a tánc alá szolgáltatott talpalávalót. A táncra jó alkalom nyílt az úgynevezett „crossroads dances” (MÁS SZÓCIKKEK) esetében,
[[Fájl: Dancing Crossroads1891.jpg |200 px|balra|Galway megyei crossroad dance 1891 körül.]]<ref>A kép eredeti [http://archives.library.nuigalway.ie/joeburke/biog.html helye] </ref>
amikor profi vagy félprofi vándorzenészek, általában dudások vagy hegedűsök a helyi lakosoknak szabadban zenéltek, akik viszont céilí-t táncoltak, illetve magát a táncos társaságot nevezték így, ahol barátok, szomszédok gyűltek össze, ittak, énekeltek, táncoltak, történeteket meséltek és zenéltek egymásnak. Az éneklést hagyományosan nem kísérték, az alkalmilag összeverődött két-három zenész pedig uniszónóban játszott. 
A hagyományos tánc és a vidéki céilí komolyan megcsappant, amikor a gazdaság hanyatlásnak indult az 1930-as években. 1935-ben a „Dance Hall Act” betiltotta a „crossroad dancing”-et, minek következtében nagyon sok táncterem bezárt, így rengeteg vidéki zenész maradt munka nélkül. Arra kényszerültek, hogy elhagyják a vidéket, munkát találjanak Dublinban, Londonban és az Egyesült Államokban. A megszokott körülmények elvesztésével a táncból csak a népzene maradt meg a vidéken. Az 1940-50-es években a Piper’s Club<ref>Jelenlegi rendezvényeiről ezen az [http://comhaltas.ie/blog/post/history_of_the_pipers_club/ oldalon] találhatók információk</ref> Dublinban
olyan találkahellyé vált, ahol számos nincstelen zenész, hegedűsök, John Kelly és Tommy Potts, a dudások, Leo Rowsome és Tommy Reck, valamint a furulyás Seán Potts összeülhetett. A népzene újjáéledése Írországban a városhoz kötődik. 
Noha a vidéki Írországban igencsak hanyatlófélben volt a tánczene, az angliai és amerikai ír emigránsok körében, a városban a céilí bandek révén új alakban továbbélt. Az 1920-as, 1950-es évek közötti populáris tánczenét játszó zenekarok hatására a sokféle hegedűsből, fuvolistából, harmonikásból, zongoristából és dobosból álló együttesek, céilí zenekarok olyan táncdallamokat játszottak, amelyek híján voltak a régi, hagyományos szólójátékban meglévő díszítésbeli finomságoknak. Az 1800-as években a Conradh na Gaeilge (A Gael Szövetség) kezdeményezése volt az első próbálkozás arra, hogy legyenek kollektív zenélési lehetőségek. Ezek a rendezvények később, az 1950-es években nagyon népszerűvé váltak egész Írországban és az emigránsok körében is. 
Az 1950-es években céilí zenekarok ismét előtérbe kerültek az értelmiségi rétegek által és a kereskedelmi forgalomba kerülő amerikai népzene hatására. Ezzel körülbelül egy időben indul meg a gazdasági fellendülés a 60-as években. Így jön létre a már sokat emlegetett megújulás az ír népzenében, amely négy további folyamattal függ össze: az ír népzene gyűjtése, rögzítése és közvetítése a különböző médiumokon keresztül, a hangszeres játék támogatására létrejött szponzorált versenyek és csoportok kialakulása, az úgynevezett „ballad boom” <ref>Bővebb, angol nyelvű információt [http://www.tradfolkireland.com/The%20Ballad%20Boom.html nyújt] erről a fordulatról</ref> és a zeneszerző, Seán Ó Riada alkotásai.
1947-ben a Radio Eireann, amely megalakulásától kezdve (1926) közvetített népzenét, dublini stúdiójából elindított egy olyan műsort, amelyben egy az országot járó csapat Írország vidéki népzenéjét gyűjtötte és rögzítette. A csapat a rögzítés során olyan zenészeket tett híressé, mint Séamus Ennis 
[[Fájl: SeamusEnnis.jpg |bélyegkép|balra|Séamus Ennis<ref>Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/S%C3%A9amus_Ennis</ref>: ír dudás és népdalgyűjtő]]

vagy Ciarán Mac Mathúna.

A programok hatására egyre világosabbá vált a nyilvánosság előtt, hogy milyen gazdag is az ír népzene.
A közvetítéseken keresztül az idősebb vidéki énekes- és zenészgeneráció elismertté és megbecsültté vált az ír társadalomban. 
1951-ben a Pipers’ Club tagjai megalapítottak egy szervezetet a népzenészek számára, a Comhaltas CeoltÓirí Eireannt. Helyi, regionális és nemzeti versenyt rendeznek minden évben, amelynek a Fleadh Cheoil na héireann<ref>http://comhaltas.ie/events/detail/fleadh_cheoil_na_heireann_2011/</ref> (Írországi Zenei Fesztivál) a csúcspontja. A verseny fiataloknak szól, akik egyébként egyre nagyobb arányban kezdenek népzenét tanulni, főként uilleann pipe-on, furulyán, koncertfuvolán, hegedűn, koncertinán és gombos harmonikán. Az informális zenélés céljából a tapasztalt és a kezdő zenészek az úgynevezett pub session-ökre (FOGALOMMAGYARÁZAT) gyűlnek össze, így megteremtve a kötetlen közös zenélés új hagyományát. Vegyítve a zenét és a társas érintkezést, a session-ök általában rendszeresen egy héten egyszer, egy meghatározott nap estéjén vannak bizonyos kocsmában, pubban, vagy valakinek az otthonában, ugyanakkor bizonyos városokban minden este van session minden pubban.
[[Fájl: Ciaran-Mac-Mathuna-001.jpg |bélyegkép|jobbra|Ciarán Mac Mathúna<ref>Forrás: http://www.guardian.co.uk/theguardian/2010/jan/11/ciaran-mac-mathuna-obituary</ref>: rádiós és népzenegyűjtő ]]
A sessionökön, a határ az előadók és a hallgatóság között elmosódik és a társasági élet ugyanolyan fontos, mint maga a zene. A terítéken legtöbbször tánczene van, leginkább reeleket játszanak, de a 70-es évekig a zenéhez egyáltalán nem tartozott tánc, kivéve néhány vidéki területet (köztük Clare megyét), amikor set-táncok újból felelevenedtek és hozzátartoztak az esténkénti társas léthez.

 
==Jegyzetek==
<references/>
[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

3.1. Az ír zene megújulása I.

2012-05-20T15:37:02Z

Bandolo:

{{Személy infobox
|kép =[[Fájl:Sean-o-riada.jpg|200 px]]
|név =Séan Ó Riada
|született =1931.augusztus 1.
|elhunyt =1971.október 3.
|nemzetiség =ír
|funkció =zeneszerző
|forrás =<ref>http://en.wikipedia.org/wiki/Se%C3%A1n_%C3%93_Riada</ref>}}

A zene és a tánc nagyon megbecsült tevékenységnek számított a 19-20. századi vidéki Írországban, amikor a hagyományos hangszeres zene általában a tánc alá szolgáltatott talpalávalót. A táncra jó alkalom nyílt az úgynevezett „crossroads dances” (MÁS SZÓCIKKEK) esetében,
[[Fájl: Dancing Crossroads1891.jpg |200 px|balra|Galway megyei crossroad dance 1891 körül.]]<ref>A kép eredeti[http://archives.library.nuigalway.ie/joeburke/biog.html helye] </ref>
amikor profi vagy félprofi vándorzenészek, általában dudások vagy hegedűsök a helyi lakosoknak szabadban zenéltek, akik viszont céilí-t táncoltak, illetve magát a táncos társaságot nevezték így, ahol barátok, szomszédok gyűltek össze, ittak, énekeltek, táncoltak, történeteket meséltek és zenéltek egymásnak. Az éneklést hagyományosan nem kísérték, az alkalmilag összeverődött két-három zenész pedig uniszónóban játszott. 
A hagyományos tánc és a vidéki céilí komolyan megcsappant, amikor a gazdaság hanyatlásnak indult az 1930-as években. 1935-ben a „Dance Hall Act” betiltotta a „crossroad dancing”-et, minek következtében nagyon sok táncterem bezárt, így rengeteg vidéki zenész maradt munka nélkül. Arra kényszerültek, hogy elhagyják a vidéket, munkát találjanak Dublinban, Londonban és az Egyesült Államokban. A megszokott körülmények elvesztésével a táncból csak a népzene maradt meg a vidéken. Az 1940-50-es években a Piper’s Club<ref>Jelenlegi rendezvényeiről ezen az oldalon találhatók információk:http://comhaltas.ie/blog/post/history_of_the_pipers_club/</ref> Dublinban
olyan találkahellyé vált, ahol számos nincstelen zenész, hegedűsök, John Kelly és Tommy Potts, a dudások, Leo Rowsome és Tommy Reck, valamint a furulyás Seán Potts összeülhetett. A népzene újjáéledése Írországban a városhoz kötődik. 
Noha a vidéki Írországban igencsak hanyatlófélben volt a tánczene, az angliai és amerikai ír emigránsok körében, a városban a céilí bandek révén új alakban továbbélt. Az 1920-as, 1950-es évek közötti populáris tánczenét játszó zenekarok hatására a sokféle hegedűsből, fuvolistából, harmonikásból, zongoristából és dobosból álló együttesek, céilí zenekarok olyan táncdallamokat játszottak, amelyek híján voltak a régi, hagyományos szólójátékban meglévő díszítésbeli finomságoknak. Az 1800-as években a Conradh na Gaeilge (A Gael Szövetség) kezdeményezése volt az első próbálkozás arra, hogy legyenek kollektív zenélési lehetőségek. Ezek a rendezvények később, az 1950-es években nagyon népszerűvé váltak egész Írországban és az emigránsok körében is. 
Az 1950-es években céilí zenekarok ismét előtérbe kerültek az értelmiségi rétegek által és a kereskedelmi forgalomba kerülő amerikai népzene hatására. Ezzel körülbelül egy időben indul meg a gazdasági fellendülés a 60-as években. Így jön létre a már sokat emlegetett megújulás az ír népzenében, amely négy további folyamattal függ össze: az ír népzene gyűjtése, rögzítése és közvetítése a különböző médiumokon keresztül, a hangszeres játék támogatására létrejött szponzorált versenyek és csoportok kialakulása, az úgynevezett „ballad boom” <ref>Bővebb, angol nyelvű információt nyújt erről a fordulatról:http://www.tradfolkireland.com/The%20Ballad%20Boom.html</ref> és a zeneszerző, Seán Ó Riada alkotásai.
1947-ben a Radio Eireann, amely megalakulásától kezdve (1926) közvetített népzenét, dublini stúdiójából elindított egy olyan műsort, amelyben egy az országot járó csapat Írország vidéki népzenéjét gyűjtötte és rögzítette. A csapat a rögzítés során olyan zenészeket tett híressé, mint Séamus Ennis 
[[Fájl: SeamusEnnis.jpg |bélyegkép|balra|Séamus Ennis<ref>Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/S%C3%A9amus_Ennis</ref>: ír dudás és népdalgyűjtő]]

vagy Ciarán Mac Mathúna.

A programok hatására egyre világosabbá vált a nyilvánosság előtt, hogy milyen gazdag is az ír népzene.
A közvetítéseken keresztül az idősebb vidéki énekes- és zenészgeneráció elismertté és megbecsültté vált az ír társadalomban. 
1951-ben a Pipers’ Club tagjai megalapítottak egy szervezetet a népzenészek számára, a Comhaltas CeoltÓirí Eireannt. Helyi, regionális és nemzeti versenyt rendeznek minden évben, amelynek a Fleadh Cheoil na héireann<ref>http://comhaltas.ie/events/detail/fleadh_cheoil_na_heireann_2011/</ref> (Írországi Zenei Fesztivál) a csúcspontja. A verseny fiataloknak szól, akik egyébként egyre nagyobb arányban kezdenek népzenét tanulni, főként uilleann pipe-on, furulyán, koncertfuvolán, hegedűn, koncertinán és gombos harmonikán. Az informális zenélés céljából a tapasztalt és a kezdő zenészek az úgynevezett pub session-ökre (FOGALOMMAGYARÁZAT) gyűlnek össze, így megteremtve a kötetlen közös zenélés új hagyományát. Vegyítve a zenét és a társas érintkezést, a session-ök általában rendszeresen egy héten egyszer, egy meghatározott nap estéjén vannak bizonyos kocsmában, pubban, vagy valakinek az otthonában, ugyanakkor bizonyos városokban minden este van session minden pubban.
[[Fájl: Ciaran-Mac-Mathuna-001.jpg |bélyegkép|jobbra|Ciarán Mac Mathúna<ref>Forrás: http://www.guardian.co.uk/theguardian/2010/jan/11/ciaran-mac-mathuna-obituary</ref>: rádiós és népzenegyűjtő ]]
A sessionökön, a határ az előadók és a hallgatóság között elmosódik és a társasági élet ugyanolyan fontos, mint maga a zene. A terítéken legtöbbször tánczene van, leginkább reeleket játszanak, de a 70-es évekig a zenéhez egyáltalán nem tartozott tánc, kivéve néhány vidéki területet (köztük Clare megyét), amikor set-táncok újból felelevenedtek és hozzátartoztak az esténkénti társas léthez.

 
==Jegyzetek==
<references/>
[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

2. Társadalmi szervezetek Írország zenei életében

2012-05-20T15:33:25Z

Bandolo:

Az 1600-as években az ír nyelvű római katolikusok földnélküli parasztok voltak, a protestáns vallás és az angol nyelv a társadalmilag magasabb szinten álló rétegekhez kötődött, így nem maradt fönn számottevő zenei anyag ebből az időszakból. Az 1700-as években rögzítettek néhány ír dalt, amelyet az angol nyelvű dublini közösség mulatságain énekeltek, így maradt fönn az ''Eibhlín a Rún'' is. 
{|width="200" style="border-style: solid; border-width: 1px; border-color: #CCC" cellpadding="5" cellspacing="3" align=right
|<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/embed/yHTkFlrQBd8
height=190
width=280
border="0"
scroll=no
</websiteFrame>
|-
|A felvételen az ''Eibhlín a Rún'' / ''Eileen Aroon'' című dal hallható Cathy Jordan előadásában, akit az ír zene kedvelői főként a Dervish nevű együttesből ismerhetnek.
|}
 
A városi műveltség azonban főként Londonra és Európára figyelt - hogy fölzárkózva - átvegye zenéjüket is.
A történelmi egyenlőtlenségek ellenére, az osztálytudat nem meghatározó Írországban a zene szempontjából. Néhány tehetős és szellemi tevékenységet folytató személy is játszott népzenét Piper Jackson (az egyik leghíresebb dudás férfi, a Piper itt becenév: ’dudás’) idejében. Az ulsteri népzene nagy részét protestáns, főként skót telepesek honosították meg. A bevándorló ír munkások (spailpíní, később „tattie-howkers”)és utazók („tinkers”) fontos közvetítői voltak a zenének és a daloknak Írországban, illetve Anglia és Írország között.
[[Fájl:Ír krumpliszedők.jpg |bélyegkép|balra|Parish of Sorn krumpliföldjén dolgozó ír munkások.]]
Az oktatás demokratizálódásával a 20. században a népzenei képzés részben tanárok és más tanult emberek kezébe került, részben pedig olyanok foglalkoztak vele, akik csupán amatőrként érdeklődtek a zene iránt, ügyes előadók, akik a vidéki elődöktől tanult saját zenét adták tovább.
Az angol és skót anyanyelvű nők lírikus dalokat énekeltek általában; az ír nőkhöz ugyancsak jellegzetesen női műfajok tartoztak (caoineadh 'siratót', amhráin bheannaithe vagy dánta 'vallási énekeket ', és altatókat). A népzenei „revival” után, a női előadók sokkal megszokottabbakká váltak. Korábban csak a társadalmilag elfogadott hangszereken játszottak: koncertinán és hárfán. A gyerekek – úgy tűnik – az angol nyelvű hagyományt (play-song, gyerekdalok) viszik tovább. A gyerekek számára kevés lehetősége adódik arra, hogy népzenét tanuljanak és egyre sürgetőbb problémát jelent, hogy támogatókat találjanak a zenei oktatáshoz.

 
[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)

2012-03-05T14:03:13Z

Bandolo:

<div align = justify>[[Fájl:Yidakil_copy.png|200 px|bélyegkép|balra|'''Yidaki''' Északkelet-Arnhem-földön játszott Yidaki. Világszerte elterjedt téves nézet szerint a Yidaki a didzseridu őslakos neve – valójában a didzseridu hangszercsalád Északkelet-Arnhem-földön honos ága. Készítője Barayuwa Munungurr. Anyaga stringybark eukaliptusz (Eucalyptus tetrodonta). Származási helye Yirrkala. A díszítés egy, a testfestés alkalmával is használt motívum, az olive piton. Fotó: Korecz Márk.]]
A didzseridu egy két végén nyitott, az oldalain zárt cső; [[Aerofon hangszerek|aerophone]] hangszer (habár a tradicionális játéktechnikák fújás közben alkalmazzák az emberi hangot, így nem lehet egyértelműen besorolni a pusztán levegővel megszólaltatott hangszerek közé). Ma a világ egyik legősibb hangszereként tartják számon, pontos koráról nincsenek információk, bizonyos, hogy több ezer éve használják az őslakos klánok Ausztrália északi részén.
{{Zenelejátszó
| fájlnév = Djalu solo cut.mp3
| cím = Djalu Gurruwiwi – didzseridu szóló "yidaki játékstílus".
| alcím = A Gurruwiwi család szíves hozzájárulásával. A szerző felvétele.
| igazítás = right
}} 
[[Fájl:800px-Mago copy.png|200 px|bélyegkép|jobbra|'''Mago''' Északnyugat-Arnhem-földön élő Kun-borrk stílusban játszott didzseridu, őslakos nevén Mago. Készítője Latitj Naromi. Anyaga stringybark eukaliptusz (Eucalyptus tetrodonta). A befúvónyílás méretét méhviasszal alakították ki. A díszítés vízililiomot ábrázol. Fotó: Németh Szabolcs]]
A körülbelüli kormeghatározást az Északi-Területen az utóbbi évezredekben végbement ökológiai, környezeti változások, illetve az itt található sziklafestmények segítik. Mindezek szerint a didzseridu zenei életben való jelenléte háromezer évre vezethető vissza, habár ez a szám csupán hozzávetőleges. Az utóbbi mintegy száz évben innen, [[:Kategória:Ausztrália északi területeinek előadási stílusai és hangszerei|Arnhem-földről]] terjedt tovább a Cape York-félszigetre; ma már az egész kontinensen ismert, mint tradicionális bennszülött hangszer. Érdekességként érdemes megemlíteni azt a tényt, miszerint a didzseridu hagyományos használata kapcsolatba hozható a hangszer-alapanyagként használt kétféle eukaliptusz fa élőhelyével - a stringybark (Eucalyptus tetrodonta), valamint a woolybutt (Eucalyptus miniata), melyek az Északi-Terület északi részére korlátozódnak. 
{{Zenelejátszó
| fájlnév = 04. deeptrace.mp3
| cím = Gudanjabro Didgeridoo Duo – Deeptrace
| alcím = Gudanjabro – Versus című lemezéről (szerzői kiadás)
| igazítás = left
}}
[[Fájl:800px-Bambusz didjeridu-1 copy.png|200 px|bélyegkép|balra|'''Bambusz didzseridu''' Indonéz import hangszerek kommersz, őslakos motívumokat és festési stílust utánzó díszítéssel. Elterjedtségét inkább alacsony árának, mintsem hangjának köszönheti. Nem összekeverendők az eredeti, ausztrál bambusz hangszerekkel, melyek egy, az Északi-Területen honos bambusz fajból készülnek (Bambusa arnhemica). Fotó: Korecz Márk ]]
Eredetileg bambuszból, vagy a termeszek által üregesre rágott eukaliptusz fa törzséből készül. Ma sokféle anyagból és eljárással készítenek didzseridukat, fontos azonban szem előtt tartani az „eredeti”, vagyis tradicionális és a „modern” hangszerek közötti különbségeket. Az előbbi a didzseridu játék hagyományát őrző törzsek és klánok munkája (lásd Yidaki, vagy Mago), az utóbbi pedig minden más, melyet didzseridunak nevezhetünk (akár termesz rágta eukaliptusz, vagy egyszerű PVC cső).
 [[Fájl:800px-Eukaliptusz didjeriduk copy.png|200 px|bélyegkép|jobbra|'''Eukaliptusz didzseriduk''' Termeszrágta eukaliptusz fából készült hangszerek. Eredeti, nem tradicionális didzseriduk, mivel készítőjük nem a hangszer hagyományának képviselője – fontos különbség! Származási helyük Észak-Queensland. Anyaguk eukaliptusz boxwood. Fotó: Korecz Márk ]] 
A didzseridu (didgeridoo, didzseridu) egy hangutánzó szó; a korai utazók és telepesek az egyik ritmus után nevezték el a hangszert (di-dje-ri-du, lásd Gunborrk), bennszülött nyelveken több neve ismeretes (yidaki, mago, ebro, lhambilbig, kenbi…stb.). 
[[Fájl:Tuja_didjeridu.jpg|200 px|bélyegkép|balra|'''Tuja didzseridu''' Házilag, Magyarországon, tujafából készült didzseridu. Az ehhez hasonló hangszereket gyűjtőnéven szendvics didzseridunak is nevezik, mely az elkészítés módszerére utal: a faágat hosszában kettévágják, a belsejét kivésik, majd a két részt összeragasztják. Kiváló szendvics didzseriduk kerülnek ki a tapasztalt készítők kezei közül. Készítő: Kerekes János. [http://www.didgeridoo.hu/bevezeto/technikai-segitseg/ Technikai segítség a hangszerkészítéshez.] Fotó: Korecz Márk.]] 
Eredeti közegében a didzseridu az éneket és táncot kísérő ritmushangszerként él; egyszerre csak egy hangszert szólaltatnak meg. Szólóhangszerként ritkán játszották, manapság azonban egyre népszerűbb ez irányú használata is az őslakosok között. Mivel a tradíció szóban és dalokban hagyományozódik tovább, a zenének, így a didzseridunak is fontos szerepe van a szociális és spirituális életben. Játsszák a mindennapi összejöveteleken, a törzsi és klán találkozókon, valamint a szent, titkos rítusok alkalmával is. Az utóbbi esetben csak ezen alkalmakkor játszott hangszereket használnak, melyeket elzárt helyen, néhol víz alatt tárolnak. Hagyományosan csak férfiak játsszák a didzseridut, sok helyen (de nem mindenhol) őslakos nők számára tiltott a játék. 
[[Fájl:Teakfa_didjeridu.jpg|200 px|bélyegkép|jobbra|'''Teakfa didzseridu''' Az indonéz tömegcikkeket gyártó iparág termékei. A belülről fúrt hangszerek kidolgozottsága és minősége változó, világszerte kedvelt, mint „kezdők hangszere”. Díszítésük csak utánozni próbálja az ausztrál őslakos festészetet, azonban motívum-, és színvilága össze sem hasonlítható. Sajnos sok helyen eredeti, eukaliptusz didzseriduként árulják – még Ausztrálián belül is – a különbségek azonban kirívóak [http://www.didgeridoo.hu/bevezeto/technikai-segitseg/ Vásárlási tippek és tanácsok.] Fotó: Korecz Márk]] 
Megszólaltatásnál a játékos laza ajkakkal, a befúvónyíláson keresztül hozza rezgésbe a hangszer belsejében a levegőoszlopot, ez adja az alaphangot; játék közben folyamatosan használják az emberi hangot, mely az alaphangot harmonikus felhangokkal tölti meg. Az alaphang az úgynevezett cirkulációs légzéssel tartható fenn (a játékos egy időben veszi a levegőt az orrán keresztül, és fújja a hangszerben a pofazacskójában tárolt tartalékot). A ritmusokat nyelvvel, ajkakkal és a levegő nyomásának változtatásával hozza létre. Egyes területeken színesítés gyanánt a technikai repertoárban szerepel az ajkak megfeszítésével képezett kürthang, mely az alaphang felett szól.
[[Fájl:Kender_didjeridu.jpg|200 px|bélyegkép|balra|'''Kender didzseridu''' A kenderből és természetes-, vagy mű kötőanyagból készült didzseriduk egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, melyet erőteljes hangjuknak, és a modern kor játékosainak igényeit kielégítő, könnyű kezelhetőségüknek köszönhetnek. Fotó: Korecz Márk ]] 
 
{{Zenelejátszó
| fájlnév = I1.mp3
| cím = David Blanasi, didjeridu szóló (részlet)
| alcím = White Cockatoo featuring didjeridu legend David Blanasi (ARC Music EUCD1938)
| igazítás = right
}} 
==Kapcsolódó szócikkek==
*[[A didzseridu és az "A"-típusú játékstílus, az ének valamint a zenei kíséret]]
*[[A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy]]
*[[Kelet-, Északkelet Arnhem-föld zenéjét jellemző jegyek és típusok]]
*[[Korunk őslakos zenéje Ausztráliában, előadók, zenekarok]]
*[[Néhány előadási és zenei stílus Ausztrália északi részéről]]
*[[Zenei változatosság Kelet-, Északkelet Arnhem-földön]]
*[[Északnyugat-Ausztrália és Kimberley zenei világa]]
 

==Külső hivatkozások==
*[http://www.didgeridoo.hu/bevezeto/a-kezdetek A didzseridu játék alapjai]

[[Kategória:Hangszerek]]

Fájl:800px-Eukaliptusz didjeriduk copy.png

2012-03-05T14:02:40Z

Bandolo:

Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)

2012-03-05T14:00:34Z

Bandolo:

<div align = justify>[[Fájl:Yidakil_copy.png|200 px|bélyegkép|balra|'''Yidaki''' Északkelet-Arnhem-földön játszott Yidaki. Világszerte elterjedt téves nézet szerint a Yidaki a didzseridu őslakos neve – valójában a didzseridu hangszercsalád Északkelet-Arnhem-földön honos ága. Készítője Barayuwa Munungurr. Anyaga stringybark eukaliptusz (Eucalyptus tetrodonta). Származási helye Yirrkala. A díszítés egy, a testfestés alkalmával is használt motívum, az olive piton. Fotó: Korecz Márk.]]
A didzseridu egy két végén nyitott, az oldalain zárt cső; [[Aerofon hangszerek|aerophone]] hangszer (habár a tradicionális játéktechnikák fújás közben alkalmazzák az emberi hangot, így nem lehet egyértelműen besorolni a pusztán levegővel megszólaltatott hangszerek közé). Ma a világ egyik legősibb hangszereként tartják számon, pontos koráról nincsenek információk, bizonyos, hogy több ezer éve használják az őslakos klánok Ausztrália északi részén.
{{Zenelejátszó
| fájlnév = Djalu solo cut.mp3
| cím = Djalu Gurruwiwi – didzseridu szóló "yidaki játékstílus".
| alcím = A Gurruwiwi család szíves hozzájárulásával. A szerző felvétele.
| igazítás = right
}} 
[[Fájl:800px-Mago copy.png|200 px|bélyegkép|jobbra|'''Mago''' Északnyugat-Arnhem-földön élő Kun-borrk stílusban játszott didzseridu, őslakos nevén Mago. Készítője Latitj Naromi. Anyaga stringybark eukaliptusz (Eucalyptus tetrodonta). A befúvónyílás méretét méhviasszal alakították ki. A díszítés vízililiomot ábrázol. Fotó: Németh Szabolcs]]
A körülbelüli kormeghatározást az Északi-Területen az utóbbi évezredekben végbement ökológiai, környezeti változások, illetve az itt található sziklafestmények segítik. Mindezek szerint a didzseridu zenei életben való jelenléte háromezer évre vezethető vissza, habár ez a szám csupán hozzávetőleges. Az utóbbi mintegy száz évben innen, [[:Kategória:Ausztrália északi területeinek előadási stílusai és hangszerei|Arnhem-földről]] terjedt tovább a Cape York-félszigetre; ma már az egész kontinensen ismert, mint tradicionális bennszülött hangszer. Érdekességként érdemes megemlíteni azt a tényt, miszerint a didzseridu hagyományos használata kapcsolatba hozható a hangszer-alapanyagként használt kétféle eukaliptusz fa élőhelyével - a stringybark (Eucalyptus tetrodonta), valamint a woolybutt (Eucalyptus miniata), melyek az Északi-Terület északi részére korlátozódnak. 
{{Zenelejátszó
| fájlnév = 04. deeptrace.mp3
| cím = Gudanjabro Didgeridoo Duo – Deeptrace
| alcím = Gudanjabro – Versus című lemezéről (szerzői kiadás)
| igazítás = left
}}
[[Fájl:800px-Bambusz didjeridu-1 copy.png|200 px|bélyegkép|balra|'''Bambusz didzseridu''' Indonéz import hangszerek kommersz, őslakos motívumokat és festési stílust utánzó díszítéssel. Elterjedtségét inkább alacsony árának, mintsem hangjának köszönheti. Nem összekeverendők az eredeti, ausztrál bambusz hangszerekkel, melyek egy, az Északi-Területen honos bambusz fajból készülnek (Bambusa arnhemica). Fotó: Korecz Márk ]]
Eredetileg bambuszból, vagy a termeszek által üregesre rágott eukaliptusz fa törzséből készül. Ma sokféle anyagból és eljárással készítenek didzseridukat, fontos azonban szem előtt tartani az „eredeti”, vagyis tradicionális és a „modern” hangszerek közötti különbségeket. Az előbbi a didzseridu játék hagyományát őrző törzsek és klánok munkája (lásd Yidaki, vagy Mago), az utóbbi pedig minden más, melyet didzseridunak nevezhetünk (akár termesz rágta eukaliptusz, vagy egyszerű PVC cső).
 [[Fájl:Eukaliptusz_didjeriduk.jpg|200 px|bélyegkép|jobbra|'''Eukaliptusz didzseriduk''' Termeszrágta eukaliptusz fából készült hangszerek. Eredeti, nem tradicionális didzseriduk, mivel készítőjük nem a hangszer hagyományának képviselője – fontos különbség! Származási helyük Észak-Queensland. Anyaguk eukaliptusz boxwood. Fotó: Korecz Márk ]] 
A didzseridu (didgeridoo, didzseridu) egy hangutánzó szó; a korai utazók és telepesek az egyik ritmus után nevezték el a hangszert (di-dje-ri-du, lásd Gunborrk), bennszülött nyelveken több neve ismeretes (yidaki, mago, ebro, lhambilbig, kenbi…stb.). 
[[Fájl:Tuja_didjeridu.jpg|200 px|bélyegkép|balra|'''Tuja didzseridu''' Házilag, Magyarországon, tujafából készült didzseridu. Az ehhez hasonló hangszereket gyűjtőnéven szendvics didzseridunak is nevezik, mely az elkészítés módszerére utal: a faágat hosszában kettévágják, a belsejét kivésik, majd a két részt összeragasztják. Kiváló szendvics didzseriduk kerülnek ki a tapasztalt készítők kezei közül. Készítő: Kerekes János. [http://www.didgeridoo.hu/bevezeto/technikai-segitseg/ Technikai segítség a hangszerkészítéshez.] Fotó: Korecz Márk.]] 
Eredeti közegében a didzseridu az éneket és táncot kísérő ritmushangszerként él; egyszerre csak egy hangszert szólaltatnak meg. Szólóhangszerként ritkán játszották, manapság azonban egyre népszerűbb ez irányú használata is az őslakosok között. Mivel a tradíció szóban és dalokban hagyományozódik tovább, a zenének, így a didzseridunak is fontos szerepe van a szociális és spirituális életben. Játsszák a mindennapi összejöveteleken, a törzsi és klán találkozókon, valamint a szent, titkos rítusok alkalmával is. Az utóbbi esetben csak ezen alkalmakkor játszott hangszereket használnak, melyeket elzárt helyen, néhol víz alatt tárolnak. Hagyományosan csak férfiak játsszák a didzseridut, sok helyen (de nem mindenhol) őslakos nők számára tiltott a játék. 
[[Fájl:Teakfa_didjeridu.jpg|200 px|bélyegkép|jobbra|'''Teakfa didzseridu''' Az indonéz tömegcikkeket gyártó iparág termékei. A belülről fúrt hangszerek kidolgozottsága és minősége változó, világszerte kedvelt, mint „kezdők hangszere”. Díszítésük csak utánozni próbálja az ausztrál őslakos festészetet, azonban motívum-, és színvilága össze sem hasonlítható. Sajnos sok helyen eredeti, eukaliptusz didzseriduként árulják – még Ausztrálián belül is – a különbségek azonban kirívóak [http://www.didgeridoo.hu/bevezeto/technikai-segitseg/ Vásárlási tippek és tanácsok.] Fotó: Korecz Márk]] 
Megszólaltatásnál a játékos laza ajkakkal, a befúvónyíláson keresztül hozza rezgésbe a hangszer belsejében a levegőoszlopot, ez adja az alaphangot; játék közben folyamatosan használják az emberi hangot, mely az alaphangot harmonikus felhangokkal tölti meg. Az alaphang az úgynevezett cirkulációs légzéssel tartható fenn (a játékos egy időben veszi a levegőt az orrán keresztül, és fújja a hangszerben a pofazacskójában tárolt tartalékot). A ritmusokat nyelvvel, ajkakkal és a levegő nyomásának változtatásával hozza létre. Egyes területeken színesítés gyanánt a technikai repertoárban szerepel az ajkak megfeszítésével képezett kürthang, mely az alaphang felett szól.
[[Fájl:Kender_didjeridu.jpg|200 px|bélyegkép|balra|'''Kender didzseridu''' A kenderből és természetes-, vagy mű kötőanyagból készült didzseriduk egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, melyet erőteljes hangjuknak, és a modern kor játékosainak igényeit kielégítő, könnyű kezelhetőségüknek köszönhetnek. Fotó: Korecz Márk ]] 
 
{{Zenelejátszó
| fájlnév = I1.mp3
| cím = David Blanasi, didjeridu szóló (részlet)
| alcím = White Cockatoo featuring didjeridu legend David Blanasi (ARC Music EUCD1938)
| igazítás = right
}} 
==Kapcsolódó szócikkek==
*[[A didzseridu és az "A"-típusú játékstílus, az ének valamint a zenei kíséret]]
*[[A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy]]
*[[Kelet-, Északkelet Arnhem-föld zenéjét jellemző jegyek és típusok]]
*[[Korunk őslakos zenéje Ausztráliában, előadók, zenekarok]]
*[[Néhány előadási és zenei stílus Ausztrália északi részéről]]
*[[Zenei változatosság Kelet-, Északkelet Arnhem-földön]]
*[[Északnyugat-Ausztrália és Kimberley zenei világa]]
 

==Külső hivatkozások==
*[http://www.didgeridoo.hu/bevezeto/a-kezdetek A didzseridu játék alapjai]

[[Kategória:Hangszerek]]

Fájl:800px-Bambusz didjeridu-1 copy.png

2012-03-05T13:59:51Z

Bandolo:

Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)

2012-03-05T13:53:41Z

Bandolo:

<div align = justify>[[Fájl:Yidakil_copy.png|200 px|bélyegkép|balra|'''Yidaki''' Északkelet-Arnhem-földön játszott Yidaki. Világszerte elterjedt téves nézet szerint a Yidaki a didzseridu őslakos neve – valójában a didzseridu hangszercsalád Északkelet-Arnhem-földön honos ága. Készítője Barayuwa Munungurr. Anyaga stringybark eukaliptusz (Eucalyptus tetrodonta). Származási helye Yirrkala. A díszítés egy, a testfestés alkalmával is használt motívum, az olive piton. Fotó: Korecz Márk.]]
A didzseridu egy két végén nyitott, az oldalain zárt cső; [[Aerofon hangszerek|aerophone]] hangszer (habár a tradicionális játéktechnikák fújás közben alkalmazzák az emberi hangot, így nem lehet egyértelműen besorolni a pusztán levegővel megszólaltatott hangszerek közé). Ma a világ egyik legősibb hangszereként tartják számon, pontos koráról nincsenek információk, bizonyos, hogy több ezer éve használják az őslakos klánok Ausztrália északi részén.
{{Zenelejátszó
| fájlnév = Djalu solo cut.mp3
| cím = Djalu Gurruwiwi – didzseridu szóló "yidaki játékstílus".
| alcím = A Gurruwiwi család szíves hozzájárulásával. A szerző felvétele.
| igazítás = right
}} 
[[Fájl:800px-Mago copy.png|200 px|bélyegkép|jobbra|'''Mago''' Északnyugat-Arnhem-földön élő Kun-borrk stílusban játszott didzseridu, őslakos nevén Mago. Készítője Latitj Naromi. Anyaga stringybark eukaliptusz (Eucalyptus tetrodonta). A befúvónyílás méretét méhviasszal alakították ki. A díszítés vízililiomot ábrázol. Fotó: Németh Szabolcs]]
A körülbelüli kormeghatározást az Északi-Területen az utóbbi évezredekben végbement ökológiai, környezeti változások, illetve az itt található sziklafestmények segítik. Mindezek szerint a didzseridu zenei életben való jelenléte háromezer évre vezethető vissza, habár ez a szám csupán hozzávetőleges. Az utóbbi mintegy száz évben innen, [[:Kategória:Ausztrália északi területeinek előadási stílusai és hangszerei|Arnhem-földről]] terjedt tovább a Cape York-félszigetre; ma már az egész kontinensen ismert, mint tradicionális bennszülött hangszer. Érdekességként érdemes megemlíteni azt a tényt, miszerint a didzseridu hagyományos használata kapcsolatba hozható a hangszer-alapanyagként használt kétféle eukaliptusz fa élőhelyével - a stringybark (Eucalyptus tetrodonta), valamint a woolybutt (Eucalyptus miniata), melyek az Északi-Terület északi részére korlátozódnak. 
{{Zenelejátszó
| fájlnév = 04. deeptrace.mp3
| cím = Gudanjabro Didgeridoo Duo – Deeptrace
| alcím = Gudanjabro – Versus című lemezéről (szerzői kiadás)
| igazítás = left
}}
[[Fájl:Bambusz_didjeridu-1.jpg|200 px|bélyegkép|balra|'''Bambusz didzseridu''' Indonéz import hangszerek kommersz, őslakos motívumokat és festési stílust utánzó díszítéssel. Elterjedtségét inkább alacsony árának, mintsem hangjának köszönheti. Nem összekeverendők az eredeti, ausztrál bambusz hangszerekkel, melyek egy, az Északi-Területen honos bambusz fajból készülnek (Bambusa arnhemica). Fotó: Korecz Márk ]]
Eredetileg bambuszból, vagy a termeszek által üregesre rágott eukaliptusz fa törzséből készül. Ma sokféle anyagból és eljárással készítenek didzseridukat, fontos azonban szem előtt tartani az „eredeti”, vagyis tradicionális és a „modern” hangszerek közötti különbségeket. Az előbbi a didzseridu játék hagyományát őrző törzsek és klánok munkája (lásd Yidaki, vagy Mago), az utóbbi pedig minden más, melyet didzseridunak nevezhetünk (akár termesz rágta eukaliptusz, vagy egyszerű PVC cső).
 [[Fájl:Eukaliptusz_didjeriduk.jpg|200 px|bélyegkép|jobbra|'''Eukaliptusz didzseriduk''' Termeszrágta eukaliptusz fából készült hangszerek. Eredeti, nem tradicionális didzseriduk, mivel készítőjük nem a hangszer hagyományának képviselője – fontos különbség! Származási helyük Észak-Queensland. Anyaguk eukaliptusz boxwood. Fotó: Korecz Márk ]] 
A didzseridu (didgeridoo, didzseridu) egy hangutánzó szó; a korai utazók és telepesek az egyik ritmus után nevezték el a hangszert (di-dje-ri-du, lásd Gunborrk), bennszülött nyelveken több neve ismeretes (yidaki, mago, ebro, lhambilbig, kenbi…stb.). 
[[Fájl:Tuja_didjeridu.jpg|200 px|bélyegkép|balra|'''Tuja didzseridu''' Házilag, Magyarországon, tujafából készült didzseridu. Az ehhez hasonló hangszereket gyűjtőnéven szendvics didzseridunak is nevezik, mely az elkészítés módszerére utal: a faágat hosszában kettévágják, a belsejét kivésik, majd a két részt összeragasztják. Kiváló szendvics didzseriduk kerülnek ki a tapasztalt készítők kezei közül. Készítő: Kerekes János. [http://www.didgeridoo.hu/bevezeto/technikai-segitseg/ Technikai segítség a hangszerkészítéshez.] Fotó: Korecz Márk.]] 
Eredeti közegében a didzseridu az éneket és táncot kísérő ritmushangszerként él; egyszerre csak egy hangszert szólaltatnak meg. Szólóhangszerként ritkán játszották, manapság azonban egyre népszerűbb ez irányú használata is az őslakosok között. Mivel a tradíció szóban és dalokban hagyományozódik tovább, a zenének, így a didzseridunak is fontos szerepe van a szociális és spirituális életben. Játsszák a mindennapi összejöveteleken, a törzsi és klán találkozókon, valamint a szent, titkos rítusok alkalmával is. Az utóbbi esetben csak ezen alkalmakkor játszott hangszereket használnak, melyeket elzárt helyen, néhol víz alatt tárolnak. Hagyományosan csak férfiak játsszák a didzseridut, sok helyen (de nem mindenhol) őslakos nők számára tiltott a játék. 
[[Fájl:Teakfa_didjeridu.jpg|200 px|bélyegkép|jobbra|'''Teakfa didzseridu''' Az indonéz tömegcikkeket gyártó iparág termékei. A belülről fúrt hangszerek kidolgozottsága és minősége változó, világszerte kedvelt, mint „kezdők hangszere”. Díszítésük csak utánozni próbálja az ausztrál őslakos festészetet, azonban motívum-, és színvilága össze sem hasonlítható. Sajnos sok helyen eredeti, eukaliptusz didzseriduként árulják – még Ausztrálián belül is – a különbségek azonban kirívóak [http://www.didgeridoo.hu/bevezeto/technikai-segitseg/ Vásárlási tippek és tanácsok.] Fotó: Korecz Márk]] 
Megszólaltatásnál a játékos laza ajkakkal, a befúvónyíláson keresztül hozza rezgésbe a hangszer belsejében a levegőoszlopot, ez adja az alaphangot; játék közben folyamatosan használják az emberi hangot, mely az alaphangot harmonikus felhangokkal tölti meg. Az alaphang az úgynevezett cirkulációs légzéssel tartható fenn (a játékos egy időben veszi a levegőt az orrán keresztül, és fújja a hangszerben a pofazacskójában tárolt tartalékot). A ritmusokat nyelvvel, ajkakkal és a levegő nyomásának változtatásával hozza létre. Egyes területeken színesítés gyanánt a technikai repertoárban szerepel az ajkak megfeszítésével képezett kürthang, mely az alaphang felett szól.
[[Fájl:Kender_didjeridu.jpg|200 px|bélyegkép|balra|'''Kender didzseridu''' A kenderből és természetes-, vagy mű kötőanyagból készült didzseriduk egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, melyet erőteljes hangjuknak, és a modern kor játékosainak igényeit kielégítő, könnyű kezelhetőségüknek köszönhetnek. Fotó: Korecz Márk ]] 
 
{{Zenelejátszó
| fájlnév = I1.mp3
| cím = David Blanasi, didjeridu szóló (részlet)
| alcím = White Cockatoo featuring didjeridu legend David Blanasi (ARC Music EUCD1938)
| igazítás = right
}} 
==Kapcsolódó szócikkek==
*[[A didzseridu és az "A"-típusú játékstílus, az ének valamint a zenei kíséret]]
*[[A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy]]
*[[Kelet-, Északkelet Arnhem-föld zenéjét jellemző jegyek és típusok]]
*[[Korunk őslakos zenéje Ausztráliában, előadók, zenekarok]]
*[[Néhány előadási és zenei stílus Ausztrália északi részéről]]
*[[Zenei változatosság Kelet-, Északkelet Arnhem-földön]]
*[[Északnyugat-Ausztrália és Kimberley zenei világa]]
 

==Külső hivatkozások==
*[http://www.didgeridoo.hu/bevezeto/a-kezdetek A didzseridu játék alapjai]

[[Kategória:Hangszerek]]

Fájl:800px-Mago copy.png

2012-03-05T13:48:53Z

Bandolo:

Kelet-, Északkelet Arnhem-föld zenéjét jellemző jegyek és típusok

2012-03-05T13:40:28Z

Bandolo:

{|width="300" style="border-style: solid; border-width: 0px; align=right cellpadding="15" cellspacing="0"
|
{|width="290" style="border-style: solid; border-width: 1px; border-color: #A53529" align=right cellpadding="5" cellspacing="4"
|<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/embed/zGS1gTP4tJU
height=195
width=290
border="0"
scroll=no
</websiteFrame>
|-
|
|}
|}

{|width="300" style="border-style: solid; border-width: 0px; align=right cellpadding="15" cellspacing="0"
|
{|width="290" style="border-style: solid; border-width: 1px; border-color: #A53529" align=right cellpadding="5" cellspacing="4"
|<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/embed/0EuefmpvSBs
height=195
width=290
border="0"
scroll=no
</websiteFrame>
|-
|
|}
|}
*A publikus klándalok (Manikay) mintegy hangos könyvtárakként őrzik a szellemi és technikai tudást. Mint klándalok, általában a mitikus vagy totemisztikus ősök személyéhez, vagy cselekedeteihez kötődnek. Az egyik legnépszerűbb típus a ''Brolga'', vagy ''Gudurrku''; ez a dalciklus egy nagytestű vízimadárhoz kötődik (Gudurrku), mely spirituális szimbólumként él a Yolngu klánok között. A rendkívül változatos Brolga dalokhoz jellegzetes táncok és [[A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy|didzseridu]] ritmus párosul.

*A ''djatpangarri dalok'' a mindennapi élet dolgaival foglalkoznak, témájuk változatos, pl. pletyka, kártyajáték, az égen szálló repülőgép, stb. A következő dal a II. világháborúban íródott a táborokban vetített rajzfilmekről, illetve Donald Kacsáról. 
*A ''siratódalokat'' általában asszonyok adják elő, melyek a férfiak által előadott klán-dalok egyszerűbb verziói. A halált követő hivatalos ceremóniához tartoznak, és az elhunyt elvesztése miatti fájdalmat hivatottak kifejezni. 
*Groote Eylandt őslakosainak éneklési stílusa eltér a szárazföldön megszokottól. Itt használják az úgynevezett ''remegtető hangot'' (shaky voice). Ugyancsak eltérések vannak a didzseridu játékban, valamint az előadás módjában.

==Kapcsolódó szócikkek==
*[[Kelet-, Északkelet-Arnhem-föld zenéi]]
*[[A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy]]
*[[Zenei változatosság Kelet-, Északkelet Arnhem-földön]]
*[[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)]]
*[[Ritmusverő fa]]
[[Kategória:Yolnguk]]
[[Kategória:Bungull]]

Zenei változatosság Kelet-, Északkelet Arnhem-földön

2012-03-05T13:15:12Z

Bandolo:

[[Fájl:Kelet Arnhem-fold.jpg|bélyegkép|jobbra|Kelet-Arnhem-föld]]
Az ezen a területen játszott stílus a nyugati zenéhez szokott fül számára a legszínesebb – természetesen ennek előfeltétele a hallgató zenére irányuló figyelme, némi kulturális háttérismerete, és nyitottsága. Az énekes hangjának tónusa, a dallam mintázata, a [[Ritmusverő fa|ritmusverő fa]] (Bilma), és a [[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)|didzseridu]] kísérete egészen különleges zenei hatást kelt. 
Fő zenei jellemzők: 
*a szűk vokális tartomány; 
*a dalok rövid időtartama, melyek egy dalcikluson belül ismétlődve váltják egymást; 
*a melódia hullámzása, fokozatos, a magasabb tartományból való ereszkedés; 
*a kettő, vagy több énekes hangjának polifonikus hatása; 
*a dalok kíséret nélküli végződése, szaknyelven UVT, a "kíséret nélküli vokális végződés" <ref>UVT, vagyis Unaccompanied Vocal Termination, mely fogalmat Alice Moyle vezetett be.</ref>; 
*a ritmusverő fa tiszta, rezonáns hangú kísérete; gyakran két, vagy több pár játszik egyszerre, egymással aszinkronban; 
*a didzseridu két hangtartományban szól – az alaphangon és a felette megszólaltatott kürthangokon. 

{|width="300" style="border-style: solid; border-width: 0px; align=left cellpadding="15" cellspacing="0"
|
{|width="290" style="border-style: solid; border-width: 1px; border-color: #A53529" align=left cellpadding="5" cellspacing="4"
|<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/embed/S5BRion8ox8
height=195
width=290
border="0"
scroll=no
</websiteFrame>
|-
|
|}
|}
 
A dalok szövege egész Ausztrálián belül itt a „legköltőibb”. Sok esetben kötetlenek, az énekes az előadás előtt, vagy alatt véglegesíti a dal szövegét, mely kivételesen hosszú is lehet. Ezen a területen a dalokat alkotó szavaknak mély, többsíkú jelentéstartalma van. Ezek a jelentéssíkok a vallási rítusokba való, fokozatos beavatásokon keresztül tárulnak fel az egyének számára, vagyis egy dal szövege nem jelenti ugyanazt a csoport minden tagjának.
A dalokat egyének-, vagy klánok birtokolják, ugyan úgy, mint a ritmuskíséretet, és az előadás jogát. E tulajdonjog megsértése súlyos bűnnek számít, mely következményeket von maga után.

A [[A dalok keletkezése, fajtái és terjedése Ausztráliában|dalok]] témája változó, az előadás módja és stílusa pedig terület szerinti eltéréseket mutat. 

==Jegyzetek==
<references/>

==Kapcsolódó szócikkek==
*[[Kelet-, Északkelet-Arnhem-föld zenéi]]
*[[A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy]]
*[[Kelet-, Északkelet Arnhem-föld zenéjét jellemző jegyek és típusok]]
*[[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)]]
*[[Ritmusverő fa]]
[[Kategória:Bungull]]
[[Kategória:Yolnguk]]

Zenei változatosság Kelet-, Északkelet Arnhem-földön

2012-03-05T13:10:14Z

Bandolo:

[[Fájl:Kelet Arnhem-fold.jpg|bélyegkép|jobbra|Kelet-Arnhem-föld]]
Az ezen a területen játszott stílus a nyugati zenéhez szokott fül számára a legszínesebb – természetesen ennek előfeltétele a hallgató zenére irányuló figyelme, némi kulturális háttérismerete, és nyitottsága. Az énekes hangjának tónusa, a dallam mintázata, a [[Ritmusverő fa|ritmusverő fa]] (Bilma), és a [[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)|didzseridu]] kísérete egészen különleges zenei hatást kelt. 
Fő zenei jellemzők: 
*a szűk vokális tartomány; 
*a dalok rövid időtartama, melyek egy dalcikluson belül ismétlődve váltják egymást; 
*a melódia hullámzása, fokozatos, a magasabb tartományból való ereszkedés; 
*a kettő, vagy több énekes hangjának polifonikus hatása; 
*a dalok kíséret nélküli végződése, szaknyelven UVT, a "kíséret nélküli vokális végződés" <ref>UVT, vagyis Unaccompanied Vocal Termination, mely fogalmat Alice Moyle vezetett be.</ref>; 
*a ritmusverő fa tiszta, rezonáns hangú kísérete; gyakran két, vagy több pár játszik egyszerre, egymással aszinkronban; 
*a didzseridu két hangtartományban szól – az alaphangon és a felette megszólaltatott kürthangokon. 

{|width="300" style="border-style: solid; border-width: 0px; align=left cellpadding="15" cellspacing="0"
|
{|width="290" style="border-style: solid; border-width: 1px; border-color: #A53529" align=left cellpadding="5" cellspacing="4"
|<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/embed/S5BRion8ox8
height=195
width=290
border="0"
scroll=no
</websiteFrame>
|-
|
|}
|}
A dalok szövege egész Ausztrálián belül itt a „legköltőibb”. Sok esetben kötetlenek, az énekes az előadás előtt, vagy alatt véglegesíti a dal szövegét, mely kivételesen hosszú is lehet. Ezen a területen a dalokat alkotó szavaknak mély, többsíkú jelentéstartalma van. Ezek a jelentéssíkok a vallási rítusokba való, fokozatos beavatásokon keresztül tárulnak fel az egyének számára, vagyis egy dal szövege nem jelenti ugyanazt a csoport minden tagjának.
A dalokat egyének-, vagy klánok birtokolják, ugyan úgy, mint a ritmuskíséretet, és az előadás jogát. E tulajdonjog megsértése súlyos bűnnek számít, mely következményeket von maga után.

A [[A dalok keletkezése, fajtái és terjedése Ausztráliában|dalok]] témája változó, az előadás módja és stílusa pedig terület szerinti eltéréseket mutat.

==Jegyzetek==
<references/>

==Kapcsolódó szócikkek==
*[[Kelet-, Északkelet-Arnhem-föld zenéi]]
*[[A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy]]
*[[Kelet-, Északkelet Arnhem-föld zenéjét jellemző jegyek és típusok]]
*[[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)]]
*[[Ritmusverő fa]]
[[Kategória:Bungull]]
[[Kategória:Yolnguk]]

A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy

2012-03-05T12:37:16Z

Bandolo:

Kelet-Arnhem-földön - mint Ausztrália többi részén - a zene alapja az ének. Az énekes-, vagy énekesek kórusához [[ritmusverő fa|ritmusverő fa]] társul, melyet a [[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)|didzseridu]] ritmikus hangja kísér. [[Fájl:Yidakil_copy.png|200 px|bélyegkép|jobbra|'''Yidaki''' Északkelet-Arnhem-földön játszott Yidaki. Világszerte elterjedt téves nézet szerint a Yidaki a didzseridu őslakos neve – valójában a didzseridu hangszercsalád Északkelet-Arnhem-földön honos ága. Készítője Barayuwa Munungurr. Anyaga stringybark eukaliptusz (Eucalyptus tetrodonta). Származási helye Yirrkala. A díszítés egy, a testfestés alkalmával is használt motívum, az olive piton. Fotó: Korecz Márk.]] 
A didzseridu, vagy ahogyan az észak-keleti sarokban nevezik, Yidaki (délkeleti részen pedig lhambilbig), valamint a rajta játszott technika a műfaj legjellemzőbb stilisztikai ismertetőjegye. Széles körben elterjedt, ám téves nézet szerint a didzseridu őslakos neve általánosan Yidaki; valójában csakis az Arnhemm-föld északkeleti részén használt, és kizárólag az itt készült hangszer nevezhető így, mely a didzseridu hangszercsalád egyik oldalágát képviseli. A hangszer legfontosabb ismérvei a rajta játszott technikán kívül a fizikai sajátosságai, melyek alkalmassá teszik a gyorsabb, bonyolult, szólista stílusú játékra. 
A rajta játszott stílusra, mint ''’B’''-típusú technikára hivatkoznak a kutatók <ref>Moyle, Alice M.: Songs from the Northern Territory. Companion booklet. Canberra, 1974, Australian Institute of Aboriginal Studies. E csoportosítást Alice Moyle vezette be, azóta is ez használatos.</ref>. Legfontosabb megkülönböztető jegye az úgynevezett ''kürthang'', mely az alaphang felett szólal meg; a játékos az ajkainak megfeszítésével képzi a rövid, néhol hosszan kitartott, ritmusba illesztett hangot. A játék szempontjából talán fontosabb maga a játéktechnika, vagyis ahogyan a játékos megszólaltatja a hangszert és játssza a néhol bonyolult, összetett ritmusokat, melyek az egész északi területen belül itt a legdinamikusabbak. A játékos a nyelv használatával, a kürthangok játékával, valamint az egymást követő, gyors, ritmushoz igazított levegővételekkel képzi a ritmusokat. [[Fájl:800px-Djalu copy.png|bélyegkép|200 px|jobbra|Djalu Gurruwiwi a hangszerkészítés első fázisában, miközben kiválasztja a yidaki alapanyagnak megfelelő termesz rágta eukaliptusz törzset. Djalu világszerte elismerten a didzseridu (és yidaki, vagy yirdaki) játék öregje és őrzője, személyét Arnhem-földön kívül és belül nagy tisztelet övezi. Az által készített hangszerek a didzseriduk „Stradivariai”. A [[:Kategória:Yolngu|Yolngu]] nemzetségen belül a Galpu klán elöljárója. A szerző saját felvétele. [http://www.djalu.com/djalu.html/ Djalu] 
[http://traditionalway.minima.hu/yidaki_story_hu.pdf A galpuk yidaki-eredetmítosza magyarul] ]]
Fontos megemlíteni a játék alatt folyamatosan megszólaltatott hangot, ami a didzseridu alaphangjának a tónusát adja. A ritmus további színesítésére szolgáló magasabb torokhangok általában a kísérő dal jelentéstartalmához köthetők, vagy pusztán színesítésre szolgálnak (lásd Brolga). A ritmusok kigyakorlására, memorizálására e területen elterjedtek az úgynevezett szájhangok (mouthsound), melyek a játszott ritmikát őrzik – dith-dhu dirrl dirrl, a stílus egyik alap mintázata. 

{{Zenelejátszó
| fájlnév = Djalu full cut.mp3
| cím = Djalu Gurruwiwi szemlélteti a ‘yidaki-játék’ néhány alap mintázatát.
| alcím = A Gurruwiwi család szíves hozzájárulásával. A szerző felvétele.
}}

{|width="300" style="border-style: solid; border-width: 0px; align=left cellpadding="15" cellspacing="0"
|
{|width="290" style="border-style: solid; border-width: 1px; border-color: #A53529" align=left cellpadding="5" cellspacing="4"
|<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/embed/4QG3USjxE6Q
height=195
width=290
border="0"
scroll=no
</websiteFrame>
|-
|Korunk egyik legkiválóbb yidaki játékosa, Adam Marrilaga
|}
|}

A Yidaki feladata, hogy kövesse a ritmusverő fát, melyet a vezető énekes szólaltat meg. Szintén az énekes szabja meg a dalt kísérő didzseridu ritmust, a ritmusképletek egymásutániságát, a belépés és a kilépés helyét, valamint a ritmusváltásokat. E zenei kötöttség mellett a didzseridu játékos tehetségén, virtuozitásán is nagy hangsúly van. A stíluson belül kialakultak alstílusok, melyek a kivételes játékosok képességeit, valamint a [[:Kategória:Bungull|Bungull]], illetve az itt élők kulturális sokszínűségét dicsérik. 

A Yidaki játékosok e területen általában fiatal fiúk (nők nem játsszanak a hangszeren), akiknek meg kell felelniük bizonyos követelményeknek, ismerniük kell az előadás és a ceremónia kötelességeket, a zenében használt szimbólumokat, képesnek kell lenniük esztétikailag kielégíteni a zenei igényeket, fizikailag alkalmasnak kell lenniük a Yidakin való játékra, és tudniuk kell együttműködni az énekessel. <ref>Kopoff, Steve: Accompanying the Dreaming. Determinants of Didjeridu Style in Traditional and Popular Yolngu Songs. In: Karl Neuenfeldt ed.: The Didjeridu from Arnhem Land to the Internet. Sydney, 1997, Perfect Beat Publications.</ref>. Habár bárkiből válhat Yidaki játékos, mégis, jó játékos csak az lehet, aki ezeknek a követelményeknek eleget tesz. Az utóbbi két évtizedben – nyilvánvalóan a külső zenei hatásoknak köszönhetően – az eredetileg kíséretre szolgáló technikából a virtuóz játékosok új, szólista stílust alakítottak ki, mely az egyéni képességeken és virtuozitáson alapulva további alstílusokra bomlik szét. 

==Jegyzetek==
<references/>

==Kapcsolódó szócikkek==
*[[Kelet-, Északkelet-Arnhem-föld zenéi]]
*[[Zenei változatosság Kelet-, Északkelet Arnhem-földön]]
*[[Kelet-, Északkelet Arnhem-föld zenéjét jellemző jegyek és típusok]]
*[[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)]]
[[Kategória:Yolnguk]]
[[Kategória:Bungull]]

A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy

2012-03-05T12:28:43Z

Bandolo:

Kelet-Arnhem-földön - mint Ausztrália többi részén - a zene alapja az ének. Az énekes-, vagy énekesek kórusához [[ritmusverő fa|ritmusverő fa]] társul, melyet a [[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)|didzseridu]] ritmikus hangja kísér. [[Fájl:Yidakil_copy.png|200 px|bélyegkép|jobbra|'''Yidaki''' Északkelet-Arnhem-földön játszott Yidaki. Világszerte elterjedt téves nézet szerint a Yidaki a didzseridu őslakos neve – valójában a didzseridu hangszercsalád Északkelet-Arnhem-földön honos ága. Készítője Barayuwa Munungurr. Anyaga stringybark eukaliptusz (Eucalyptus tetrodonta). Származási helye Yirrkala. A díszítés egy, a testfestés alkalmával is használt motívum, az olive piton. Fotó: Korecz Márk.]] 
A didzseridu, vagy ahogyan az észak-keleti sarokban nevezik, Yidaki (délkeleti részen pedig lhambilbig), valamint a rajta játszott technika a műfaj legjellemzőbb stilisztikai ismertetőjegye. Széles körben elterjedt, ám téves nézet szerint a didzseridu őslakos neve általánosan Yidaki; valójában csakis az Arnhemm-föld északkeleti részén használt, és kizárólag az itt készült hangszer nevezhető így, mely a didzseridu hangszercsalád egyik oldalágát képviseli. A hangszer legfontosabb ismérvei a rajta játszott technikán kívül a fizikai sajátosságai, melyek alkalmassá teszik a gyorsabb, bonyolult, szólista stílusú játékra. 
A rajta játszott stílusra, mint ''’B’''-típusú technikára hivatkoznak a kutatók <ref>Moyle, Alice M.: Songs from the Northern Territory. Companion booklet. Canberra, 1974, Australian Institute of Aboriginal Studies. E csoportosítást Alice Moyle vezette be, azóta is ez használatos.</ref>. Legfontosabb megkülönböztető jegye az úgynevezett ''kürthang'', mely az alaphang felett szólal meg; a játékos az ajkainak megfeszítésével képzi a rövid, néhol hosszan kitartott, ritmusba illesztett hangot. A játék szempontjából talán fontosabb maga a játéktechnika, vagyis ahogyan a játékos megszólaltatja a hangszert és játssza a néhol bonyolult, összetett ritmusokat, melyek az egész északi területen belül itt a legdinamikusabbak. A játékos a nyelv használatával, a kürthangok játékával, valamint az egymást követő, gyors, ritmushoz igazított levegővételekkel képzi a ritmusokat. [[Fájl:800px-Djalu copy.png|bélyegkép|200 px|jobbra|Djalu Gurruwiwi a hangszerkészítés első fázisában, miközben kiválasztja a yidaki alapanyagnak megfelelő termesz rágta eukaliptusz törzset. Djalu világszerte elismerten a didzseridu (és yidaki, vagy yirdaki) játék öregje és őrzője, személyét Arnhem-földön kívül és belül nagy tisztelet övezi. Az által készített hangszerek a didzseriduk „Stradivariai”. A [[:Kategória:Yolngu|Yolngu]] nemzetségen belül a Galpu klán elöljárója. A szerző saját felvétele. [http://www.djalu.com/djalu.html/ Djalu] 
[http://traditionalway.minima.hu/yidaki_story_hu.pdf A galpuk yidaki-eredetmítosza magyarul] ]]
Fontos megemlíteni a játék alatt folyamatosan megszólaltatott hangot, ami a didzseridu alaphangjának a tónusát adja. A ritmus további színesítésére szolgáló magasabb torokhangok általában a kísérő dal jelentéstartalmához köthetők, vagy pusztán színesítésre szolgálnak (lásd Brolga). A ritmusok kigyakorlására, memorizálására e területen elterjedtek az úgynevezett szájhangok (mouthsound), melyek a játszott ritmikát őrzik – dith-dhu dirrl dirrl, a stílus egyik alap mintázata. 
{{Zenelejátszó
| fájlnév = Djalu full cut.mp3
| cím = Djalu Gurruwiwi szemlélteti a ‘yidaki-játék’ néhány alap mintázatát.
| alcím = A Gurruwiwi család szíves hozzájárulásával. A szerző felvétele.
}}
A Yidaki feladata, hogy kövesse a ritmusverő fát, melyet a vezető énekes szólaltat meg. Szintén az énekes szabja meg a dalt kísérő didzseridu ritmust, a ritmusképletek egymásutániságát, a belépés és a kilépés helyét, valamint a ritmusváltásokat. E zenei kötöttség mellett a didzseridu játékos tehetségén, virtuozitásán is nagy hangsúly van. A stíluson belül kialakultak alstílusok, melyek a kivételes játékosok képességeit, valamint a [[:Kategória:Bungull|Bungull]], illetve az itt élők kulturális sokszínűségét dicsérik. 
A Yidaki játékosok e területen általában fiatal fiúk (nők nem játsszanak a hangszeren), akiknek meg kell felelniük bizonyos követelményeknek, ismerniük kell az előadás és a ceremónia kötelességeket, a zenében használt szimbólumokat, képesnek kell lenniük esztétikailag kielégíteni a zenei igényeket, fizikailag alkalmasnak kell lenniük a Yidakin való játékra, és tudniuk kell együttműködni az énekessel. <ref>Kopoff, Steve: Accompanying the Dreaming. Determinants of Didjeridu Style in Traditional and Popular Yolngu Songs. In: Karl Neuenfeldt ed.: The Didjeridu from Arnhem Land to the Internet. Sydney, 1997, Perfect Beat Publications.</ref>. Habár bárkiből válhat Yidaki játékos, mégis, jó játékos csak az lehet, aki ezeknek a követelményeknek eleget tesz. Az utóbbi két évtizedben – nyilvánvalóan a külső zenei hatásoknak köszönhetően – az eredetileg kíséretre szolgáló technikából a virtuóz játékosok új, szólista stílust alakítottak ki, mely az egyéni képességeken és virtuozitáson alapulva további alstílusokra bomlik szét. 

==Jegyzetek==
<references/>

==Videó==
Korunk egyik legkiválóbb yidaki játékosa, Adam Marrilaga:

<center>
<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/embed/4QG3USjxE6Q
height=390
width=480
border=0
scroll=no
</websiteFrame>
</center>

==Kapcsolódó szócikkek==
*[[Kelet-, Északkelet-Arnhem-föld zenéi]]
*[[Zenei változatosság Kelet-, Északkelet Arnhem-földön]]
*[[Kelet-, Északkelet Arnhem-föld zenéjét jellemző jegyek és típusok]]
*[[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)]]
[[Kategória:Yolnguk]]
[[Kategória:Bungull]]

Fájl:800px-Djalu copy.png

2012-03-05T12:27:40Z

Bandolo:

Kategória:Bungull

2012-03-05T12:15:57Z

Bandolo:

A Bungull egy előadási stílus Észak-Ausztráliából, Kelet-, Északkelet-Arnhem-földről.

[[Kategória:Stílusok és műfajok]]

Kategória:Ausztrália képei

2012-03-03T21:10:38Z

Bandolo: Levédte a(z) Kategória:Ausztrália képei lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

[[Kategória:Képek]]

Kharnga

2012-03-03T20:47:19Z

Bandolo: Levédte a(z) Kharnga lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Kharnga (t: ’khar-rnga vagy rgya-nga) tibeti gong. Alapanyaga egy speciális fémötvözet (t: li vagy li-khra), mely aranyat, ezüstöt, cinket és vasat tartalmaz. A gong csengése felharmonikusokban gazdag, amely az ember hallásküszöbétől a hallása végső határáig emelkedik, ahol viszont mindjárt véget is ér. Az imateremben használják a szerzetesek közös szertartásai alkalmával. A buddhista szertartások során kiemelkedő szereppel bír, vele jelzik a mantrázások kezdetét, de a különféle mantrák csendes recitációja közben is megszólaltatják. A gong zengésében minden hang benne van, s hangja mindig lassan hal el.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Szilnyen

2012-03-03T20:46:49Z

Bandolo: Levédte a(z) Szilnyen lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Szilnyen (t: sil-snyan) cintányér. Átmérője kb. 40 cm, tányérja belülről kifelé vékonyodó. A szilnyent függőlegesen tartják, és vízszintes irányba ütik egymáshoz. Az is előírt, hogy a tányérokat hogyan kell mozgatni. Megkülönböztethetünk kört, duplakört és felrajzolt hexagrammot. Az utóbbinál a játék közben a jobb cintányérral teljes kört, mandalát írunk a bal tányérra.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Tingse

2012-03-03T20:46:31Z

Bandolo: Levédte a(z) Tingse lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Tingse (t: ting-shas, ting-shags, m: denšik, дєнших) kis- vagy ujjcintányér. Az átmérője kb. 8 cm, a cintányér-pár egy zsinórral vagy bőrszíjjal van összekötve. Hét fém ötvözetéből készítik, akárcsak az éneklő edényt, de az egyszerűbb anyaga lehet kanál ezüst. A cintányérok alsó oldalán általában az „Om mani padme hum” mantra szanszkrit vagy tibeti betűs felirata olvasható, azonban ez kerülhet a külső felére is. A külső oldalán a buddhista nyolc szerencsés bélyeg szimbólumát láthatjuk kidomborodni. A külső oldalára olykor sárkánymotívumot vésnek. A használata úgy történik, hogy a vízszintes pozícióban, a külső széleit finoman összeütik. Mind a lámák, mind a laikusok gyakorlatában szerepet kap. Elsősorban a személyes meditációk és felajánlások során használják. Az imák során a buddha szellemiségének megidézésére, és hang felajánlásra szolgál. Használata a hagyomány szerint együttérzésből és nagylelkűségből az éhes szellemek (t: yi-dvags, sz: preta) kívánságának kielégítését szolgálja. Ma a test és a szellem harmonizálására, valamint az energia blokkok diagnosztizálására is alkalmazzák.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Dilpu

2012-03-03T20:45:55Z

Bandolo: Levédte a(z) Dilpu lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Dilpu (t: dril-bu, sz: ghaṇṭā) oltárcsengő vagy kéziharang. Anyaga harangréz. A többi zenei instrumentumot is nagyra értékelik, de közel sem bírnak annyi szimbolikus jelentőséggel, mint a dilpu. Az oltárcsengő tibeti buddhista szertartásokon, mint a dordzse (t: rdo-rje, sz: vajra) párja álladóan jelen van. A ghantá egyfelől a jelenségvilágot szimbolizálja, hiszen a harang hangja múlékony, észlelhető, de meg nem ragadható, másfelől női aspektusként a bölcsesség (t: gshen-rab, sz: prajña) és a könyörületesség jelképe. A bölcsesség egyben a módszer és az együttérzés egyesítése. A dilpu nyele általában féldorzséban végződik, s a dordzse öt ága az öt bölcsességet (t: ye-she nga) fejezi ki. A harang nyele három részre bontható, a fejrész dorzse-tudatot, míg a középső harmad, melyen egy buddha-arc látható a dordzse-beszédet, az alsó rész a dordzse-testet jelképezi. A középső harmad buddha koronája a számbóghakája öt bizonyosságát fejezi ki. A buddha képmás a beszédet és a bódhiszattva nyolc velejáróját jelképezi. A buddha-arc alatt egy kancsó-szimbólum látható. A harangrész tövénél pedig lótusz-jelkép található. A harang felső felületén körkörösen nyolc gyökér-szótag (t: laṁ, baṁ, maṁ, tsuṁ, paṁ, bhruṁ, taṁ, draṁ) domborodik ki. A harangtest shalmé khang (t: gzhal-med khang) mandalájaként értelmezhető. A harangtest alsó részén körbe egy függőleges dordzse-sor díszítés található. A harang által bezárt üresség a test (t: sku) megfelelője. Az oltárcsenegő belsejében az OM AH HUM gyökérmantrák találhatók. A szertartás során a szerzetes bal kezében tartja, és a jobb kézben tartott vadzsrával keresztezve a két elv misztikus egyesülését fejezik ki. Az oltárcsengőnek kilenc típusa ismeretes. Az első a nyangdil (t: myang-dril) Indiában használatos. A következő négy Tibetben, ezek a thekcsen dilpu (t: theg-chen dril-bu), a gyüde okmi dilpu (t: rgyud-sde ’og-m’i dril-bu), a gyüde kongmi dilpu (t: rgyud-sde gong-m’i dril-bu) és a lungdil (t: rlung-dril). Kettő Dergében, ezek a derge sakangma (t: sde-dge sha rkang-ma) és a cshögyel dilpu (t: chos-rgyal dril-bu). Kínában két típusa ismeretes, ezek a gyadil (t: rgya-dril) és a gyacsu thikma (t: rgya-chu thig-ma).

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Dranyen

2012-03-03T20:45:08Z

Bandolo: Levédte a(z) Dranyen lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Dranyen (t: sgra-snyan) tibeti hosszúnyakú lant, vagy mandolin. A dranyen hat húros pengetős hangszer, amelyen kézzel játszanak. Nevének jelentése, kellemesen hangzó. Tibet nemzeti hangszere, a népdalok legfontosabb kísérő hangszere. Az egész himalájai régióban használatos, csak a formája és a neve más és más, azaz mindenütt megvan a helyi verziója. Nepálban Tungana a neve, és kisebb, mint a tibeti dranyen. Mindkettő indiai eredtet sejtet.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Dzanga

2012-03-03T20:44:33Z

Bandolo: Levédte a(z) Dzanga lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Dzanga (t: rdza-rnga) kisdob, melyet két fa dobverővel (t: rnga-ltsags) használnak. Csak az egyik oldalán van bőrözve, átmérője kb. 12 cm. A dob bőre (t: rnga-lpags) kecskéből vagy birkából készül. Legfőbb feladata, hogy a púdzsán a lámák kíséretéül duót játszik a tibeti oboával. Ennek a tibeti speciális neve a szuna (t: bsu-sna = vendég rész).

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Ngadum

2012-03-03T20:44:17Z

Bandolo: Levédte a(z) Ngadum lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Ngadum (t: rnga-zlum) gömbölyű dob. Tipikus kézi dob, mely az egész földön ismert. Kb. 40 cm hosszú. Két kézzel játszanak rajta.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Thünga

2012-03-03T20:44:02Z

Bandolo: Levédte a(z) Thünga lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Thünga (t: thun-rnga) meditációs dob. Átmérője kb. 20 cm, egy fa dobverővel használják.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Könga

2012-03-03T20:43:38Z

Bandolo: Levédte a(z) Könga lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Könga (t: mgon-rnga) védelmező dob. A dobkáva egyik oldala lóbőrrel van borítva, és a dobos a másik oldalon ül. A káva díszítése mindig haragvó jellegű, tibeti neve durké kjiköpa (t: dur-khed kyi-bkod-pa = temetői ábrázolás). A dob belső oldalát könkangnak (t: mgon-khang) hívják. A nagy tibeti kolostorokban megtalálhatjuk a speciális könkang termet, amelyben a Dharma védelmezői foglalnak helyet.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Laknga

2012-03-03T20:43:22Z

Bandolo: Levédte a(z) Laknga lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Laknga (t: lag-rnga) kézi-dob. A dob bőre kecskéből vagy birkából készül. Békés istenségekkel díszítik. A dob keretén általában a nyolc szerencsés jel látható. A káva ugyanolyan méretű, mint a thüngáé. A fanyél fél-vadzsrában végződik, és a dobkáva egy lótuszból bontakozik ki. A ngacsok (t: rnga-chog) rítus folyamán játszanak rajta. Bhutánban csak ezt a dobot használják.
A fa keretre kecskebőrt húznak. A kerethez egy fogantyúként funkcionáló fanyél illeszkedik vörös viasszal lezártan. A dobhoz egy hosszú görbe nád verő tartozik. A keretet díszítik. A fanyél tengeri sárkányfejet (makara) és vadzsrát formáz. A mindennapi templomi szertartásokon az égi szellemek meghívására szolgál, ami az ősi sámáni használatra utal, ezenkívül gyógyító funkciója is van.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Damaru

2012-03-03T20:43:04Z

Bandolo: Levédte a(z) Damaru lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Damaru, ngacsung, csangte, csangcsang tiu (t: ḍa-ma-ru, cang-te, cang-cang-te’u, rnga-chung, sz: damaru, m: damar, дамар) koponyadob, homokóradob, vagy „majomdob”. Kétoldalú kézidob, melyet jobbra-balra forgatva használnak, ami során, az egy-egy bőrmadzag végén levő bőrgolyók folyamatosan megütik a dobbőrt. Mérete szerint két típusa van, a dacsen (t: ḍa-chen) nagy damaru. Neve a damaru cshenpo szavak összeolvadásából keletkezett. És a dacsung (t: dra-rchung) kis damaru, melynek átmérője kb. 12 cm. Ez a dob, eredetét tekintve az Indus-völgyi civilizációra vezethető vissza, hiszen a régészeti leletek tanulsága szerint, már ott is használták. Azonban a damaru alapeleme, a koponyacsont rituális használata az ázsiai szerte elterjedt ősi koponyakultuszra vezethető vissza. Az ind kultúrában Siva isten egyik attribútuma, s a háromágú szigonyára (sz: triśūla, t: dbyu-gu rtse-gsum) van akasztva. A táncoló Siva a jobb kezében tartja. Az istenség a dob hangjával szabályozza a világmindenség ritmusát, s a dob egyben oltalmazó eszközként is szolgál. A hindú (h: hindū) értelmezésben a dob kettős energiával bír, a férfias ritmussal (sz: tāla), és a nőies dallammal (sz: rāga). A kettő együtt biztosítja az univerzum szerkezetét. A tantrikus buddhizmusban a jógik (sz: yogi, t: rnal-’byor-pa), jóginík (sz: yoginī, t: rnal-’byor-ma) és sziddhák (sz: siddha, t: grub-thob) attribútuma. Itt, mint démonűző eszköz, a buddhista Tan (sz: Dharma, t: Chos) mindet betöltő hangját, azaz a szent iratok tartalmának a közzétételét és a mantrákat (t: sngags, sz: mantra) szimbolizálja. A buddhista oltáron, mint zenefelajánlás szerepelhet. A szertartások során a gyakorlók a jobb kezükben tartják, így ez az eszköz a módszert (sz: upāya, t: thabs) szimbolizálja, tehát férfias princípium. Sok tantrikus rítuson használják, különösen fontos a szerepe a csö (t: gcod) szertartáson. A Himalája vidékein emberi koponyából készítik. A szövegek pontosan meghatározzák, hogy milyen koponyák jöhetnek szóba. Ezek szerint egy tizenöt- tizenhat éves fiú és lány koponyájából, vagy egy tizenhat éves fiú, és egy húszéves lány koponyájából kell elkészíteni. Az ellenkező nemű összeillesztett koponyák az egyesülés misztériumát hivatottak kifejezni. A két koponyafelet úgy fordítják egymásnak háttal, hogy azok a Brahma-nyílásuknál illeszkedjenek össze. A koponyák belső felére gyakran mantrákat vésnek, mielőtt a bőröket ráfeszítenék. A külső felére néha tantrikus szimbólumokat festenek, esetleg pácolják, de mindenképpen lakkozzák. Általában kecskebőrt használnak borításra, amelyeket vízben áztatnak, felfeszítenek, ragasztással és kötözéssel rögzítenek, végül zöldre festenek. A szűk középső részét, díszes brokáttal, bőrrel, ritkán fém szalaggal borítják, ahonnan két csomóban végződő szalag lóg ki. Az ide-oda forgatás során ezek szolgálnak dobverőként. Ezek a szalagok lehetnek fekete vagy piros sodort selyemfonalból, esetleg bőrből. Ismeretes nagy és kis damaru, melyek anyaga természetesen nem lehet emberi koponya. Ezeket általában fából, ritkán cserépből, a kicsiét egyes esetekben majom koponyából készítik.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Nga

2012-03-03T20:42:48Z

Bandolo: Levédte a(z) Nga lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Nga (t: rnga) dob. A rítusokon pontosan követi a cintányérok ritmusát, és azzal együtt a ritmusegységek végén egyenletes ütésekkel meghatározza és katalizálja a tantrikus szertartásokat. A tibeti hitvilág szerint a dob hangja, kapcsolatban áll a viharistenség hangjával, a mennydörgéssel. A kolostori használatban számtalan típusa ismeretes.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Szangkang

2012-03-03T20:42:31Z

Bandolo: Levédte a(z) Szangkang lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Szangkang (t: zang-rkang) vörösréz kürt. Anyaga vörösréz, bár az arany és az ezüst változat is kedvelt. Krokodilszáj alakú. Többféle formája ismeretes Tibetben. Ilyen a chokang (t: tshogs-rkang) kis réz kürt, aminek a tölcsére krokodilszáj alakú. A rakang (t: rva-rkang) kecskeszarvból készült kürt, de a fúvókája és a tölcsére fémből van. A singkang (t: shing-rkang) fa kürt. Ugyanolyan a formája, mint a szangkangnak, és Szikkimben népszerű. Különlegesen szép fahangja van. A szerü rakangot (t: bser-ru’i ra-rkang) vagy egyszarvú kürtöt rinocérosz-szarvból készítik.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Kangdung

2012-03-03T20:42:13Z

Bandolo: Levédte a(z) Kangdung lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Kangdung, kangling (t: rkang-dung, rkang-gling) lábszárcsont trombita. A kangdung fúvókája fém, a többi része emberi lábszárcsont, a végét általában bőrrel vonják be. A csontból készül trombitánál a velőcsatorna biztosítja a levegő útját. Eredetét tekintve a samanisztikus bön szertartásaiból került a buddhista gyakorlatba, ahol a bal kézben tartják, és a bölcsességet jelképezi. A tantrikus rítusokon, mint a csö (t: gcod = levág) szertartás, mindig a damaru dob párja. A kísértetek és démonok lakomára hívó (t: mgron-du-gnyer) mágikus erejű hangszere. Háromszori megfújása a púdzsán előhívja a démonokat. A kangdung üvöltése, a tibetiek szerint, az égbe szálló harci paripák nyerítését utánozza. A hangszer végén gyakorta egy nyitott szájú démon látható. A hagyomány szerint emberi lábszárcsontból kell készíteni, a legalkalmasabb a gonosztevők és a természetellenes halállal haltak csontja, más leírások 16-18 éves lányok jobb lábszárát ajánlják. Ez utóbbi mögött meghúzódó tanítás szerint, ahogyan a lányok szépsége, úgy a vágyaink is múlandóak. A készítésekor a csonthártya egy részét meg kell enni. Napjainkban jakcsontból is készítik. A kangdungnak aszerint, hogy miből készül, több típusa ismeretes, mint a csangcsup szem kang (t: byang-chub-sems rkang) bódhiszattva (sz: bodhisattva, t: byang-chub sems-dpa’) csontjából készült lábszárcsont trombita, a bamkang (t: bam-rkang) terhes asszonyból készült lábszárcsont trombita, és a drikang (t: gri-rkang) csata során meghalt katona lábszárcsontjából készült trombita. A kangling elnevezést leginkább az előbbi fémből készül változatára használják. Ennek enyhén görbülő teste van, mely vörösrézből készül, sárgaréz illesztésekkel. A fémből készült trombita, gyakran stilizált makara (tengeri sárkány) formájú, amelynek a szélgyűrűje a szörny szájaként díszített.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Dungkar

2012-03-03T20:41:57Z

Bandolo: Levédte a(z) Dungkar lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

A dungkar (t: dung-dkar, sz: śankha, m: čaγan buree, цаган бурєє) vagyis kagylókürt az indiai kultúrából került Tibetbe, ahol a hindú kultúrában a szellemi bőség megtestesítője. Egyaránt készülhet mind balra, mind jobbra-forgó kagylóból. A kagyló természetes spirálcsatornája alkotja az áthaladó levegő útját. A kagylóból készült kürtök mély hangja felerősíti a fekvő hangokat, és egy körülbelüli félhang tartományban rezeg. A kagylót rendre ezüst lapocskába domborított hal-párral (t: gser nyar) díszítik, mely a buddhista nyolc szerencsés jel (t: bkra-shis rtags-brgyad, sz: aşţtamańgala) egyike. Az ilyen rátett ezüstmedál közepébe gyakran korállt is illesztenek. Mind a kagyló, mind a korál a tibeti kereskedelemben a távoli óceán egzotikumából fakadóan nagyra értékelt cikk. A dungkarnak több fajtája ismeretes. Ismeretesek olyan darabjai (t: rag gshog-ma), amelyeknél a kagylót sárgaréz és vörösréz borítással díszítenek. Ilyen esetekben a fém borításba különböző buddhista szimbólumokat, például a nyolc szerencsés jelképet, domborítják bele.

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

Rölmo

2012-03-03T20:41:37Z

Bandolo: Levédte a(z) Rölmo lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Rölmo (t: rol-mo vagy ma-ni-ma) cintányér. Vastagsága és átmérője változó, az utóbbi 20-50 cm között mozog. Anyaga a már említett li fémötvözet (t: li-khra), melyben van arany, ezüst, cink és vas. A jó cintányérban magas százalékban van arany és ezüst, ettől lesz szép sima a hangja. A köznyelvben bukcselnek (t: sbug-’chal vagy sbub-’chal = púpos cintányér) nevezik. A fém vastagsága állandó. A rölmót vízszintesen tartják, és függőlegesen ütik egymáshoz. A jobb kézben fogott alsó tányér reprezentálja a férfi aspektust és a módszert, míg a balkézben fogott felső tányér a női jelleget, azaz a bölcsességet. A rölmót rendszeresen használják a szertartás kezdetén, de ez vezeti a rítus tempóját is. A leggyakrabban használt ütésminták a három vagy négy ütés, mindkettő egy elő- és egy után-ütéssel: 11233 vagy 112344. A cshám (t: ’cham) maszkos misztériumtáncnál kiemelt szerepet kap a rölmo, zenei kíséretének mintegy állandó eleme. A rölmónak több speciális típusa ismeretes. Ezek: az antropomorf mitológiai madárra utaló sangbuk (t: shang-sbug), az Arunachal Pradesh és Tibet közötti területen használatos drabuk (t: gra-sbug), egy hagyományos vékony cintányér a gyabuk (t: rgya-sbug), a mongol Turkesztánból való horbuk (t: hor-sbug), tipikus tibeti a dzsolbuk (t: ’jol-sbug), a nepáli belbuk (t: bal-sbug), és a bhutáni drukbuk (t: ’grug-sbug).

==Kapcsolódó oldalak==
[[Tibeti hangszerek]]

3.2. Az ír zene megújulása

2012-03-03T20:26:12Z

Bandolo: Levédte a(z) 3.2. Az ír zene megújulása lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Az ír zene feltámasztásának harmadik meghatározó tényezője az Egyesült Államokbeli népzene-őrület. Clancy Brothers és Tommy Makem ír betelepülők voltak és nagyratörő színészek New Yorkban az 1950-es években.

Forrás: http://www.uulyrics.com/music/the-clancy-brothers/album-wrap-the-green-flag-favorites-of-the-clancy-brothers-with-tommy-makem/
A Greenwich Village-ben ír népdalokat kezdtek el unisonóban énekelni, gitáron és bendzsón kísérve magukat. Olyan együttesek előtt álltak példaként, mint az amerikai The Weavers.

Forrás: http://soundsold.blogspot.com/2009_03_01_archive.html
Népszerűségük pénzben is megmutatkozott. Írországban és Skóciában – sikerességük láttán – olyan zenekarok alakultak mint a Dubliners

Forrás: http://srvhost36.serverhosting.apa.net/aboutfiat/members/archive/rte_stills_lib.html

és Wolfe Tones,

Forrás: http://www.wolfetonesofficialsite.com/tours.htm
a skót the Corries. Az ő hatásukra jelent meg egy új jelenség, a balladaéneklés az írországi és angliai pubokban és folk-klubokban. Ebben a kontextusban a ballada szó nem a történetmesélő énekekre utal, hanem ami alatt a hagyomány újraalkotói népdalt értenek.
Seán Ó Riada (1931-1971) – a komolyzenei alkotó, aki a Radio Eireann később pedig a dublini Abbe Theatre (http://www.abbeytheatre.ie/) igazgatója volt, a Gael-Linn (http://www.gael-linn.ie/) tagja volt, egy olyan szervezeté, amely az ír nyelv fennmaradásáért jött létre és Írország egyik elsőszámú lemezkiadójává vált – a negyedik elem az ír folklór újjáélesztésének. 1960-ban Bryan MacMahon népi játéka alkalmából, (a The Song of the Anvil c. darabot az Abbey Theatre-ben adták elő) népzenészekből álló együttest hozott létre, amely CeoltÓirí Chualann (Cualann, Dublin környék zenészei) néven vált ismertté. Azáltal, hogy meghatározott hangszereket válogatott össze, meghatározott felállásban, lényegében egy új hagyományt teremtett, amelyet a kiművelt komolyzene, az ír zenéről való elképzelései, a hagyományos hárfajáték (Hangszerek, SZÓCIKK), mint amilyen Turlough Ó Carolané (1670-1738), és az élő zenészek dallamaiból gyúrta össze. Válogatott hangszerei között szerepeltek uilleann pipe-ok, két hegedű, egy fuvola, egy furulya, egy gombos harmonika, koncertina, egy csemballó (amin ő játszott), és egy bodhrán, amely Szent István napi felvonulással függ össze, kecskebőrös egyfenekű dob, karimával. Finom érzékkel kombinálta a váltakozó szólókat, úgy vegyítette a dallamokat és akkordokat, hogy általuk az egyes zenészek díszes stílusa jól kivehető és élvezhető legyen, ellentétben a céilí zenekarok stílusával. Turlough Ó Carolan (esetleg: http://www.contemplator.com/carolan/carlnbio.html) zenéjét nem a hagyományból élesztette fel, hanem a 60-as évek zenéjéből rakta össze.
Az 1970-es években néhány neves és széles körben utánzott zenekar, két jelentős csapat által inspirálva (Johnstons (http://www.youtube.com/watch?v=QVFpG1FAYBc) és Sweeny’s Men http://www.youtube.com/watch?v=B-7aDmefE7Y) – olyan kreatív, tehetséges zenészeket is beleértve, mint Paul Brady, Christy Moore, Andy Irvine és Donal Lunny – egyesítette a hagyományos hangszeres zenét a gitáralapú népdalénekléssel, felhasználva jazz- és rockzenei elemeket is, hogy létrehozzon egy komplex, virtuóz zenét. Ebbe az áramlatba tartozik a Chieftains ,

Forrás: http://www.chiffandfipple.com/paddy.html
a Planxty,

Forrás: http://www.fanpix.net/0134241/012165963/planxty-picture.html

a Bothy Band,

Forrás: http://www.1000recordings.com/music/old-hag-you-have-killed-me/
a De Danann,

Forrás: http://standinatthecrossroads-blackcatbone.blogspot.com/2008/08/de-danann-mist-covered-mountain-irish.html
a Clannad

Forrás: http://www.austinchronicle.com/music/2002-06-21/95426/

és így tovább a 80-as, 90-es évekig, amikor az irányt az Altan

Forrás: http://www.slipcue.com/music/international/celtic/artists/altan.html
és más zenekarok folytattak.

Az 1970-es évektől az 1990-es évekig tartó virágzás olyan fiatalok munkája, akik korábban említett versenyek és a sessionok rendszeres résztvevői voltak, nagyhatású lemezeket jelentettek meg. E zenészek némelyike hidat épített a rock és a népzene közé. A Horslips (http://www.youtube.com/watch?v=I5oNd6RziDo&feature=related) nevű rockbanda népzenei anyagot használt fel a 70-es években, a 80-as években Christy Moore és Dónal Lunny megalapították a Moving Hearts-ot (http://www.youtube.com/watch?v=ynorPAwOyEA), amelyben ötvözték a népzenét és a rockzenét szaxofonnal és uilleann pipe-pal fűszerezve. A 90-es években a Chieftains Mick Jaggerrel, Thom Jones-szal, Van Morrisonnal, Sinéad O’Connorral és Ricky Skaggs-szal készített lemezt. Ezt folytatták némileg a Cranberries, a Pogues, Sinéad O’Connor és a U2 . Utóbbiak még akkor is, ha zenéjükön nem érezni, mégis elismerik, hogy az ír népzene és annak kulturális vonatkozásai inspirálják őket.
Az ír népzenét modernizáló, illetve megújító zenekarok, zenészek közé tartozik a Flook , a Lunasa , a Solas és nem mellékes Liz Caroll és John Doyle munkája sem.
[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

Pengetős hangszerek Írországban

2012-03-03T20:25:12Z

Bandolo: Levédte a(z) Pengetős hangszerek Írországban lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Az ír népzene, ezen belül a tánczene hagyományosan „egyszólamú”. Ez az egyszólamúság azt jelenti, hogy a dallamot nem kíséri hangszeres játék, ugyanakkor abban az értelemben mégsem egyszólamú, hogyha több hangszer játszik egyszerre dallamot, akkor az egyes hangszerek esetenként a dallam különböző változatait játsszák, így akaratlanul is létrejönnek különböző szólamok. 
Dallamhangszerként pengetős hangszer(eke)t is használtak Írországban. Ilyen pengetős hangszerek a bendzsó, illetve a mandolin.
[[Fájl:Mckenna.jpg|bélyegkép|Barney McKenna (Dubliners) tenor bendzsón játszik. Fotó:sarean.com]]

A bendzsót valamikor a második világháborút követően veszik át, köszönhetően az Egyesült Államokból hazatelepülőknek, akik különféle típusú hangszerekkel érkeznek haza, Írországba. A régi felvételeken számos változata látszik: 1. a kisméretű, négyszer kéthúrú, mandolin/hegedű hangolású; 2. öt- vagy négyhúrú. A kezdeti változatos kép aztán egyszerűsödik, ahogy az ír bendzsójáték, a használt hangszer is sztenderdizálódik: mára hagyományosnak a négyhúrú, „rövid nyakú” tenor bendzsó tekinthető. Ennek eredeti hangolása a brácsáéhoz hasonlóan c-g-d’-a’ volt, ám Írországban jobban kedvelték a g-d’-a’-e’’ hangolást.

Négyszer kéthúros bendzsó.
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Prmntmbful.jpg

A mandolint is viszonylag későn fedezte fel az ír népzenész társadalom. A hangszer az európai lantfélék családjába tartozik, egészen pontosan azzal párhuzamosan fejlődött. A mai mandolinokra emlékeztető változat a 18. század elején jelent meg: a bélhúrokat ekkor váltotta fel a fémhúr. A korai, lantszerű testtel épített hangszerekkel szemben e későbbiek kávával, és ívelt háttal készültek.

Olasz típusú ívelt hátú mandolin.
Forrás: http://rosenberg-library-museum.org/treasure/2010/08mandolin/Mandolin.htm

Lapos hátú „ír/kelta” mandolin.
Forrás: http://www.laughlinguitars.ca/mandolin.htm

f-lyukas mandolin, leginkább az Egyesült Államokban volt népszerű.
Forrás: http://www.gibson.com/en-us/Lifestyle/Features/Country_s%20Greatest%20Gibsons/

A mandolinnak fejlődése során kialakult a laposhátú változata is, amely ovális hanglyukkal vagy a hegedűhöz hasonló f-lyukkal is létezett, és létezik ma is. Jellegzetesen ír hangszerré hagyományosan egyik sem, vált, a század eleji fényképeken számos változatát láthatjuk. Ezek általában laposhátúak, de találunk köztük jellegzetesen amerikai weberféle f-lyukas változatokat is. Bár a hangszert ugyanúgy g-d’-a’-e’’-re hangolják, mint a hegedűt, mégsem vált jellegzetes ír hangszerré. a bendzsó háttérbe szorította, hiszen annak a húrjait is kvintre hangolják, mint a hegedűét, viszont hangosabban szól. A mandolin használata az 1960-as években az ír buzuki megjelenésével lendült fel újra, de akkor sem terjedt el általánosan.

A cittern egy szintén igen jelentős hagyománnyal, és fejlődési történettel rendelkező európai hangszer. A reneszánsz korban kezdik használni fémhúrokkal. Általában négy, négyszer két vagy háromhúrú (a húrokat tehát párosával vagy hármasával egyformára hangolták), a későbbi mandolinhoz hasonló testű hangszer.

Cittern ábrázolás.
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Woman_with_cittern_1677_by_Pieter_van_Slingeland.jpg

A ma használt „ír” cittern.
Forrás: http://www.sobellinstruments.com/CitternandOctavemandolin.aspx

Az ír zenében mégis csak az 1960-as években jelenik meg, az ír buzukival együtt. A hangszer a reneszánsz korban alakul ki. Fémhúrjait páronként oktávra hangolták. Számos változata alakult ki: ilyen például a spanyol bandurria, vagy a portugál gitár. Az ír zenében az 1960-as években Andy Irvine és Dónal Lunny honosítja meg, és népszerűsíti.

Andy Irvine ír buzukival.
Forrás: http://www.allanwilkinson.co.uk/node/978

Buzukit (először természetesen görög buzukit) elsőként Johnny Moynihan népdalénekes használt. Andy Irvine, Dónal Lunny és néhány hangszerész segítségével megalkották a laposhátú mandoli-cittern család új tagját, a laposhátú ír buzukit, amelyet a mandolinnál egy oktávval mélyebbre hangoltak. Ez a hangszer szintén négyszer két húrpárral rendelkezik. Mivel a hangszer a görög buzukiból alakult ki, menzúrája ahhoz hasonlóan viszonylag hosszú. A rövidebb nyakú változatot gyakran hívják oktávmandolinnak. Ezt ugyanúgy a mandolinnál és a hegedűnél egy oktávval mélyebbre hangolják, ám a menzúrája a tenor bendzsóéval egyezik meg, így könnyebb rajta játszani.

Dónal Lunny.
Forrás: http://www.tlugh.com/?p=82

Minthogy ezeken a hangszereken dallamot nagyon ritkán játszanak, a hangolása úgy alakult – köszönhetően Andy Irvine-nak és Dónal Lunnynak –, hogy a felső e húrt d-re kezdték hangolni. Így kialakult a G-d-a-d’ hangolás, amivel sokkal jobban lehet kísérni.
Írországban, noha használják a hagyományos E-A-d-g-h-e’ gitárhangolást, mégis jóval elterjedtebb a D-A-d-g-a-e’ (dropped d) hangolás. A hagyományos énekesek között körülbelül fele-fele arányban vannak azok, akik kísérik magukat gitárral, és azok, akik nem. A népszerűbb D-A-d-g-a-d’ hangolás az 1960-as években honosodott meg, Davey Graham és Martin Charty hatására. Azért válhatott olyan népszerűvé ez a hangolás, mert a gitáros nagyon könnyen használhat általa szép, nyitott harmóniákat, erős basszusokkal támaszthatja alá a fontosabb funkciókat, illetve váltogathatja a dúr vagy moll akkordok párhuzamait (C-dúr esetében a-moll), változatosabbá téve a kíséretet. A sztenderd (E-A-d-g-h-e’) hangolás ellen szól, hogy az így hangolt gitárok lefogható harmóniái a dallamok kíséretét dúr vagy moll irányba tolhatják el, ami kevésbé kedvelt Írországban. Ha a dallamokat a kíséret moll- vagy dúrhangulatú harmonizálással megköti, a kellemesen sejtelmes, lebegős, változatos hangzás nehézkessé és unalmassá teheti a zenét, ami így annak halálát jelentheti. A D-A-d-g-a-d’ hangolásnak köszönhetően a gitár skálájából eltűnik a harmadik fok, jóval nagyobb mozgásteret engedve a játékosnak anélkül, hogy az a lebegős harmóniákkal megsértené a dallam funkciós követelményeit.
Az 1960-as évektől olyan híres gitárosokat kell megemlíteni, mint Paul Brady és Arty McGlynn, akik lefektették 20. század végi, 21. század eleji ír gitározás alapjait. Azóta számos kiváló gitáros nevelkedett fel az örökségükön, ugyanakkor sokan más utat, más hangzást választottak. A különféle játéktechnikák és hangolások ellenére ugyanakkor mindannyian megtartották az ír gitárkíséretek legjellemzőbb vonását: nagyrészt nyílt harmóniákat használnak, és belső szólammozgások teszik változatossá játékukat.

John Doyle.
Forrás: http://www.johndoylemusic.com/

John Dolye dublini születésű gitáros, aki az amerikai ír Solas együttesben kezdte pályafutását, jellegzetesen hangsúlyos basszus szólamokkal, basszus futamokkal és igen ritmikus, tompított pengetéssel játszik. Ehhez képest a Flookból ismert Ed Boyd jóval lebegőseb, nyitottabb harmóniákat használ, az ő játékában kevésbé domináns a basszus szólam, inkább a harmónia belső szólamaira helyezi a hangsúlyt, nagyon gyakran penget a harmóniához üres húrokat. Martin Dunlea valamivel másabb harmóniavilággal játszik. Az ő harmonizálásában a lebegősséget nem az üres húrok adják, hanem az, hogy az egyes harmóniák hangjai mellé sok disszonánsnak tűnő hangot fog be, amelyek mivel a szólamvezetésben megtalálják helyüket nem disszonancia, hanem jellegzetes lebegés érzetét okozzák a hallgatóban (ld. a példát a 4. lábjegyzetben).
A gitár minthogy mára a legdominánsabb kísérőhangszerré vált az ír zenében, játékmódjával hatott az többi pengetős hangszer játékmódjaira is. A buzuki és cittern kísérési módjai a gitár hangzását követik, a zenészek ezeken a hangszereken is nagyrészt igyekeznek ennek a játékmódnak és a hangulatnak az elérésére.
Az ír népzene, ezen belül a tánczene hagyományosan „egyszólamú”. Ez az egyszólamúság azt jelenti, hogy a dallamot nem kíséri hangszeres játék, ugyanakkor abban az értelemben mégsem egyszólamú, hogyha több hangszer játszik egyszerre dallamot, akkor az egyes hangszerek esetenként a dallam különböző változatait játsszák, így akaratlanul is létrejönnek különböző szólamok.
Dallamhangszerként pengetős hangszer(eke)t is használtak Írországban. Ilyen pengetős hangszerek a bendzsó, illetve a mandolin.

Barney McKenna (Dubliners) tenor bendzsón játszik.
Forrás: http://www.flickr.com/photos/sarean/512037762/

A bendzsót valamikor a második világháborút követően veszik át, köszönhetően az Egyesült Államokból hazatelepülőknek, akik különféle típusú hangszerekkel érkeznek haza, Írországba. A régi felvételeken számos változata látszik: 1. a kisméretű, négyszer kéthúrú, mandolin/hegedű hangolású; 2. öt- vagy négyhúrú. A kezdeti változatos kép aztán egyszerűsödik, ahogy az ír bendzsójáték, a használt hangszer is sztenderdizálódik: mára hagyományosnak a négyhúrú, „rövid nyakú” tenor bendzsó tekinthető. Ennek eredeti hangolása a brácsáéhoz hasonlóan c-g-d’-a’ volt, ám Írországban jobban kedvelték a g-d’-a’-e’’ hangolást.

Négyszer kéthúros bendzsó.
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Prmntmbful.jpg

A mandolint is viszonylag későn fedezte fel az ír népzenész társadalom. A hangszer az európai lantfélék családjába tartozik, egészen pontosan azzal párhuzamosan fejlődött. A mai mandolinokra emlékeztető változat a 18. század elején jelent meg: a bélhúrokat ekkor váltotta fel a fémhúr. A korai, lantszerű testtel épített hangszerekkel szemben e későbbiek kávával, és ívelt háttal készültek.

Olasz típusú ívelt hátú mandolin.
Forrás: http://rosenberg-library-museum.org/treasure/2010/08mandolin/Mandolin.htm

Lapos hátú „ír/kelta” mandolin.
Forrás: http://www.laughlinguitars.ca/mandolin.htm

f-lyukas mandolin, leginkább az Egyesült Államokban volt népszerű.
Forrás: http://www.gibson.com/en-us/Lifestyle/Features/Country_s%20Greatest%20Gibsons/

A mandolinnak fejlődése során kialakult a laposhátú változata is, amely ovális hanglyukkal vagy a hegedűhöz hasonló f-lyukkal is létezett, és létezik ma is. Jellegzetesen ír hangszerré hagyományosan egyik sem, vált, a század eleji fényképeken számos változatát láthatjuk. Ezek általában laposhátúak, de találunk köztük jellegzetesen amerikai weberféle f-lyukas változatokat is. Bár a hangszert ugyanúgy g-d’-a’-e’’-re hangolják, mint a hegedűt, mégsem vált jellegzetes ír hangszerré. a bendzsó háttérbe szorította, hiszen annak a húrjait is kvintre hangolják, mint a hegedűét, viszont hangosabban szól. A mandolin használata az 1960-as években az ír buzuki megjelenésével lendült fel újra, de akkor sem terjedt el általánosan.

A cittern egy szintén igen jelentős hagyománnyal, és fejlődési történettel rendelkező európai hangszer. A reneszánsz korban kezdik használni fémhúrokkal. Általában négy, négyszer két vagy háromhúrú (a húrokat tehát párosával vagy hármasával egyformára hangolták), a későbbi mandolinhoz hasonló testű hangszer.

Cittern ábrázolás.
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Woman_with_cittern_1677_by_Pieter_van_Slingeland.jpg

A ma használt „ír” cittern.
Forrás: http://www.sobellinstruments.com/CitternandOctavemandolin.aspx

[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

Kategória:Stílusok

2012-03-03T20:20:35Z

Bandolo: Levédte a(z) Kategória:Stílusok lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Ezen az oldalon a főbb népzenei vonatkozású stílusirányzatok között kereshet.

Sutartine

2012-03-03T20:20:12Z

Bandolo: Levédte a(z) Sutartine lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

===Többszólamúság===

A többszólamúság egyeduralkodó formája a litván népzenében a ''sutartine''. A szó jelentése összhang, összhangban éneklés. Egyike azon ősi formáknak, amelyekben a költészet, zene és tánc magas szintézise alakult ki. Leginkább Észak-Aukstaitijában, a Neman felső folyásának vidékén volt elterjedt.
 
A sutartine lehet tisztán énekelt, tisztán hangszeres és vegyes összeállításban előadott is. Kizárólag nők énekelték és táncolták. Jellegzetessége az együttszóló szekund, oldás nélkül. A dallamok két azonos részből állnak, az első rész viszi a szöveget, a második szemantikai tartalmat nélkülöző refrén, ami egy szekunddal magasabban vagy mélyebben szólal meg az előzőnél. Megszólalásának három alapvető módja ismeretes: [http://www.kislexikon.hu/kontrapunkt.html kontrapunktikus], kánonszerű, ill. [http://www.zenci.hu/szocikk/antifona antifonális]. Metruma szinte mindig páros, szövegei munkával, vagy a közösségi léttel kapcsolatosak.
 
A sutartine mára teljesen kiveszett az előadói gyakorlatból, de a 20. század első felében mintegy 2000 lejegyzés és felvétel készült. Fennmaradtak viszont egyéb, a sutartine-hoz hasonlatos primitív dalok, melyeket szintén csak nők, jellemzően tavasszal, a földeken végzett munka során énekeltek.
 
Ugyanezen a területen, valamint Zemaitijában másfajta többszólamú gyakorlattal is találkozhatunk. Ez a tonika-domináns-szubdomináns funkciós rendet követő, két-, ill. háromszólamú diatonikus [http://hu.wikipedia.org/wiki/Homof%C3%B3nia_%28zene%29 homofónia] azonban semmiképpen sem az ősi balti hagyományok továbbörökítője, sokkal inkább egy, az európai sémákat adaptáló többszólamú gyakorlat.
 

<center>
<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/embed/Wij_cgVGOxw
height=390
width=480
border=0
scroll=no
</websiteFrame>
</center>

==Kapcsolódó szócikkek==
[[Litván hangszeres zene és a tánc]] 
[[Litván népzene]]

[[Kategória:Litvánia]]
[[Kategória:litvánok]]
[[Kategória:Stílusok]]

Litván hangszeres zene és a tánc

2012-03-03T20:19:32Z

Bandolo: Levédte a(z) Litván hangszeres zene és a tánc lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

{{Hangszer infobox
|kép = [[Fájl:Birbyne1.jpg|220px]]
|név = Birbyne
|zenei kultúra = litván
|hangszercsoport = [[http://hu.wikipedia.org/wiki/Aerofon_hangszerek Aerofon hangszerek]]
|forrás = Fotó: HaCeMei
}}

Litvánia északi és a [[sutartine|sutartine]] által meghódított területei kiemelkedően gazdag hangszeres örökséget hagytak az utókorra (több különleges, specifikusan helyi hangszer is fennmaradt ezek között).
 
Kiemelt szerepe volt a különböző fafúvós hangszereknek, melyek a 20. század közepéig (nagyjából a sutartine letűnéséig) használatban voltak. A fafúvós hangszerjáték alapja – a sutartine-nal egyetértésben – a párhuzamos [http://hu.wikipedia.org/wiki/Szekund szekund]. 
Jellegzetes hangszerek a ''skuduciai'' (különböző méretű fasípok együttese), a ''birbyne'' (leginkább az európai klarinéttal rokonítható hangszer), valamint a ''ragas'' (fából készült trombita). A hangszerek (a birbyne kivételével) kizárólag többedmagukkal jelentek meg, egy-egy skuduciai- vagy ragas-zenekar általában 2-5 hangszeresből állt, akik különböző ritmikai variációkban szólaltatták meg (szimultán) az akár négy-öt szekundot.
 
A balti régióra leginkább jellemző pengetős hangszer litván változata a lett [[lett népi hangszeres zene és a tánc|kokle]] hangszerrel rokon ''kankles''. Trapéz formájú, 5-10 húros hangszer, különböző méretekben maradtak fenn példányai. Térden fektetve játszottak rajta, jobb kézzel pengették, ballal pedig ütötték a húrokat. Eredeti funkciójában nagy valószínűséggel meditatív célokat szolgálhatott, később a sutartine hangszeres előadásához és népi zenekarokban is alkalmazták. 

[[Fájl: Birbyne2.jpg|bélyegkép|balra|Birbyne]]

A hagyományos falusi zenekar hegedűből (a 16. század európai öröksége), birbyne-ból és valamilyen basszust szolgáltató hangszerből állt. A 19. században, az idegen (jellemzően európai) táncok adaptálásával együtt további hangszerek jelentek meg a zenekarokban: harmonika, klarinét, gitár, mandolin. 
A táncokat gazdagon koreografálva, leginkább kollektíve, a táncosok énekkísérete mellett járták. Így az egyik legősibbet, a sutartine-t (ahol nők két csoportja folytat énekes-táncos dialógust) is. 
Fennmaradtak még különböző rituális körtáncok, leginkább a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan (kereszténység előtti időket idéző elemekkel), esküvői körtáncok, munkafolyamatokat imitáló táncok (linelis, dobilas, kalvis, kurpius), valamint a természetet, állatok mozgásait illusztrálók is. 
A nyugati hatás itt sem maradt el, a 19. századtól egyre nagyobb teret hódítanak az európai társas (vagy szalon) táncok, a polka, a waltz és a quadrille.
==Kapcsolódó szócikkek==
[[Litván népzene]]

[[Kategória:Litvánia]]
[[Kategória:litvánok]]
[[Kategória:sutartine]]

Litván népzene

2012-03-03T20:19:05Z

Bandolo: Levédte a(z) Litván népzene lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

===Műfajok, stílus===

[[Fájl: daina.jpg|bélyegkép|jobbra|Daina. Fotó: Gailė Paštukaitė]]

A litván zene elsődleges megnyilvánulási formája a ''dal'' (daina). A népi dalkincs gazdag repertoárja a mindennapi élet valamennyi szegmensét felöleli, így az ünnepek, a családi alkalmak, az esküvők, táncmulatságok zenéjét, munkadalokat, katonadalokat, gyermekdalokat, balladákat és siratókat. A dalok többsége lírai, de az ősi balti hagyományokat felelevenítő epikus énekek is előfordulnak (siratók). A litván népi irodalom különösen gazdag szimbólumokban, sajátos tematikai jellemvonása pedig bizonyos koncepciók erőteljes exponálása (családi kapcsolatok; főképp anya és gyermeke, ill. testvérpár tagjainak vonatkozásában). 
A népi dalanyag legnagyobb részét a Dzukija-régió (Délkelet-Litvánia, a fehérorosz határhoz közeli terület) őrizte meg a maga eredetiségében. Munkadalok, rituális dalok, gyermekdalok, pásztordalok, ritmikus táncdalok, halottsirató (raudok), esküvői siratók (ara) maradtak fenn erről a területről.
 
Az egyszólamúság domináns. Megjelenik a modális [http://hu.wikipedia.org/wiki/Diatonikus_hangsor hétfokúság] (leginkább a G, A, és C, legkevésbé az F alapú). [http://hu.wikipedia.org/wiki/Pentat%C3%B3nia Pentatónia] előfordul, minden bizonnyal a finnugor törzsekkel való kapcsolat hozományaképp. Mind a dallam-, mind pedig a szövegritmus általában aszimmetrikus, a dalokat meglehetős ritmikai gazdagság jellemzi. A kettes, hármas és négyes metrumok a legelterjedtebbek, nem ritka a heterometria (3/4 és 4/4 váltakozása). Az előadói szabadság nagy, ez a dallamra és a ritmusra egyaránt kiterjed, és díszítésben, valamint variálásban egyaránt megmutatkozik.
 
A legnagyobb számban reprezentált a munkadalok csoportja. Témájukban a legkülönfélébb munkaalkalmakhoz kapcsolódnak: rozs, zab, len betakarítási munkái, szántás, szénaforgatás, cséplés, szövés, fonás stb. Hangterjedelmük szűk (általában terc és kvint között mozog), a domináns szerep a szövegé (recitatív jelleg). A munkadalok általában egyszerű dallami modellek ritmikai variációsorozatai.
 
A másik jelentős csoportba a naptári év eseményeivel kapcsolatos rituális vagy ünnepi dalok állnak (jeles napok dalai), melyek gyökerei a kereszténység előtti időkbe nyúlnak vissza (karácsony, újév, húshagyó kedd, húsvét). Sok közülük koreografált: farsangi dalok, tavaszhívók, tavaszköszöntők, szentivánéji dalok, párválasztó körtáncok maradtak fenn ebből a kategóriából. Zenei jellemzőik azonosak a munkadalokéval.

==Kapcsolódó szócikkek==
[[Sutartine]] 
[[Litván hangszeres zene és a tánc]]

[[Kategória:Litvánia]]
[[Kategória:litvánok]]

Litván népzene

2012-03-03T20:18:34Z

Bandolo: Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 70.129.197.8 (vita) szerkesztéséről 80.99.112.234 szerkesztésére

Összefoglalás és kiegészítés

2012-03-03T17:07:56Z

Bandolo: Levédte a(z) Összefoglalás és kiegészítés lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

A [[Dhrupad|dhrupad]] jellegzetességei mind a mai napig fellelhetőek a hangszeres zenében, a [[Khjál|khjál]] pedig elsősorban az énekes zene domináns műformája, noha számos hangszeres zenész vallja azt, hogy hangszerén énekes khjál formájú énekes elemeket használ elsősorban. Ezek az iskolák önmagukat Gajaki-Ang-nak, azaz énekes iskoláknak nevezik.
 
A dhrupad előadói is különböző iskolákat reprezentáltak a stílus fénykorában, ezek közül azonban ma már egyik sem maradt fent érintetlenül. A khjál esetében ma öt, néha hat eltérő stílusjegyeket képviselő iskolát különböztetünk meg: ezek a Jaipur-Itrauli gháráná, a Gwalior gháráná, az Ágrá gháráná, a Benáresz gháráná és a Kirana gháráná. Ma a kiemelkedő énekesek közül a legtöbben a Kirana gháránához tartoznak, míg az Ágrá vagy a Gwalior iskolák kihalófélben vannak. 
*'''Tappá''' 
A tappá eredetileg népzenei elemekből építkezett és főképpen ritmikus szerkezetével tűnik ki. A hangszeres zenében bizonyos kompozíciók és az énekes zene egyes elemei is a tappából származnak, noha tiszta tappá stílusú előadást ma aligha hallhatunk.
*'''Taráná''' 
A taráná is precízen meghatározott ritmikai formulákból építkezik a tappához hasonlóan, azonban annál jóval összetettebb. Jellegzetessége, hogy kizárólag értelmetlen szótagokat használ az énekes a taráná előadására, ezek: tá, rá, ná, té, ré, nom, kí, dá, ké stb.
*'''Gat''' 

{{Zenelejátszó
| fájlnév = teental_gat.mp3‎
| cím = Dhrupad and Khyal Gopal Krishan - Khyal Raga Mangal-Bhairav Vilambit Gat (Teen-tal) (részlet)
| alcím = Gat Album: Inde du Nord Kiadó: Buda musique
}}

A gat kizárólag a hangszeres zenére jellemző, és tálában, azaz ritmikus kísérettel előadott forma, amely sokkal több dhrupad elemet tartalmaz, mint a bará- vagy cshotá-khjál. A gat bármilyen tálában megszólalhat, általában lassú tempójú gat szólal meg az áláp tétel után, amit egy gyors tempójú gat követ, vagy tintálában, vagy éktálában. A gat a mai hangszeres zenében az a forma, amely tappá és taráná elemeket is tartalmaz, sőt, az énekes zenét utánzó muzsikusokhoz tartozó zenészek [[Félklasszikus zenei műfajok Észak-Indiában|thumri]] elemeket is jócskán használnak egy gat keretén belül.

[[Kategória:Klasszikus zenei műfajok Észak-Indiában]]

Khjál

2012-03-03T17:07:36Z

Bandolo: Levédte a(z) Khjál lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

[[Fájl: Khjál.jpg|bélyegkép|jobbra|Rajan és Sajan Mishra khjál énekesek (közpéen), előadása a Royal Albert Hall-ban.]]

A [[Dhrupad|dhrupad]] lassan és fokozatosan átadta helyét a khjál stílusnak, amely a mogul udvarokban fejlődött ki, ahol a zenekedvelő uralkodók (pl. Akbár császár 365 udvari zenészt tartott az év minden napjára, noha kedvencei ennél sokkal gyakrabban kerültek sorra) patronálták a klasszikus zenét. Ezek a zenészek zenészdinasztiákat hoztak létre, és a ma nagy becsben tartott iskolák mindegyike visszavezeti önmagát valamelyikükhöz.
 
A dominánsan hindu ideológiai és transzcendens megközelítéseket tartalmazó dhrupad után egy sokkal „közérthetőbb” műfajjá vált a khjál, amely közelebb állt a muszlim uralkodók esztétikai- és életfelfogásához is. A khjál mind a mai napig az észak-indiai klasszikus zene domináns stílusa, amely a következő jellegzetességeket foglalja magába:
*Az ''áláp'' tétel igen rövid előadása, vagy teljes elhagyása.
*A khjál felbontása lassú tempójú és gyors változatokra, amelyek legtöbbször a teljes előadást kiteszik (''bará-khjál'' és ''cshotá-khjál'').
*A khjál forma már [[Indiai hangszerek|tablát]] használ kíséretként, ellentétben a dhrupad stílussal, ahol ritmuskíséretként a [[Indiai hangszerek|pakhavadzs]] volt a meghatározó.
*A khjál engedélyez minden olyan díszítményt, amelyek az adott rága szerkezetétől nem idegenek, így például az úgynevezett ''tánák'' (gyors futamok és hangkombinációk) igen jellemzőek e stílusra, noha ezek a dhrupadban tiltólistán szerepeltek.
*Azok a tálák, amelyek a dhrupad stílusra voltak jellemzőek, nem szerepelnek a khjál repertoárjában, ezzel szemben a bará-khjál esetében meghatározóvá vált a lassú tempójú (''ati-vilampit''), 12 ''mátrát'' tartalmazó éktála, amely olyan lassú, hogy valójában 48 mátrát számlál.
*A khjál egyik jellegzetessége, hogy kísérőhangszerként szívesen alkalmaz az énekes zene esetében a háttérben egy vonós hangszert, a [[Indiai hangszerek|szárángit]], amit azonban a modern Indiában gyakran helyettesít a ''harmónium''.
*Napjainkban gyakran fordul elő, hogy egy khjál énekes a cshotá-khjál végén egy thunri stílusú kompozíciót, vagy annak részleteit is belekeveri a rága előadásába.
*A khjál előszeretettel használ, főként a cshotá-khjál esetében, szolmizációs hangokat (szá, ré, gá, má, pá, dhá, ní), és ilyenkor az általában 12 vagy 32 soros szöveges khjál témának már csak az első fele tér vissza időnként.
*A khjál szövegei elsősorban urdu nyelvűek, de előfordulnak a stílus kezdeti kialakulásának idejéből származó perzsa nyelvű kompozíciók is.

[[Fájl: Tablá.jpg|bélyegkép|balra|Tablá. Fotó: Lestat.]]
 
[[Kategória:Klasszikus zenei műfajok Észak-Indiában]]
[[Kategória:Stílusok és műfajok]]

Kategória:Írek Észak-Amerikában

2012-03-03T17:06:52Z

Bandolo: Levédte a(z) Kategória:Írek Észak-Amerikában lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

[[Kategória:írek]]

Spanyol népzene Észak-Amerikában. Az új-mexikói spanyol zene története a kezdetektől a 19. századig

2012-03-03T17:03:40Z

Bandolo: Levédte a(z) Spanyol népzene Észak-Amerikában. Az új-mexikói spanyol zene története a kezdetektől a 19. századig lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Új-Mexikó spanyol/mexikói öröksége (különféle elnevezései: Spanish Americans, Mexicanos, Hispanos, Manitos, Nuevomexicanos, Neomexicanos) tekint vissza a legrégebbi történeti múltra az Egyesült Államok nem bennszülött csoportjai közül. Eredete a 17–18. századi spanyol/mexikói kolóniákra vezethető vissza. A népcsoport kulturális jelenléte és fejlődése Új-Mexikóban 1598-tól a mai napig eleven. Az új-mexikói spanyol lakosság hosszú amerikai története ellenére egyike azoknak az etnikumoknak, akikről a legkevesebbet lehet tudni az Észak-Amerika más nemzetiségeihez képest, sokkal kevesebbet, mint például szomszédjaikról, a kaliforniai és texasi-mexikói amerikaiakról. 
Az új-mexikói zenei élet visszanyúlik egészen a 16. századi európai eredetű amerikai kultúráig, amelyet az első betelepülők hoztak magukkal Európából a mai Egyesült Államok délnyugati vidékére. Ebből a kezdeti anyagból, miközben magába olvasztott számos elemet a környező népek kultúrájából, nőtt ki a mai zenei hagyomány. Ez ma is élő és virágzó zenei hagyomány, egy olyan körülhatárolható örökséggel, amelyet a hagyományos kultúra folyton csiszolt. Ezzel egy időben ez folyamatosan olvasztotta magába a különféle kultúrákból és az emberek igényeiből származó elemeket, az emberek új igényei a változó kultúrájukból és társadalmukból származott, válaszul a szociális, a politikai és a történelmi befolyásra. Habár az új-mexikói spanyol zene, illetve zenészek nem olyan ismertek, mint más amerikai muzsikusok, mégis vannak délnyugaton széles körben ismert spanyol anyanyelvű előadók, akik a nemzeten belül, vagy akár nemzetközileg is elismertek, de leginkább Mexikóban és Latin-Amerikában.

===Az új-mexikói zene története===

A spanyol zene a spanyol telepesekkel érkezett Új-Mexikóba, Juan de Oñate 1598-as expedíciója idején. Ez az expedíció alapította az első kolóniát Új-Mexikóban. A spanyol telepesek magukkal vitték zenei kultúrájukat, amely a reneszánsz Spanyolországban alakult ki, majd a hódítás utáni Mexikóban fejlődött tovább. Ez a zenei anyag magába foglalta a spanyol/mexikói zene világi és szakrális részét is, a formákat, a műfajokat és a stílusokat egyaránt. Ezt a kezdeti anyagot később számos zenei és egyéb hatás érte, az amerikai bennszülött (főként pueblo és az athabascan) indiánok zenéjétől kezdve, azokig a kolonistákig, akik más országokból, más zenei hagyománnyal érkeztek Új-Mexikó területére. 
Igen kevés írásos anyag maradt fenn a 17–18. századi új-mexikói kolóniák zenei életéről, különösképpen a nem vallásos zenéről nincsen semmilyen adatunk. Rendelkezésünkre áll ugyanakkor néhány írásos adat az új-mexikói missziók zenei életéről ebből az időszakból. A missziós templomokban nagyrészt egyszólamú vallásos dalokat szólaltattak meg, ahol liturgikus könyvekből, elsősorban misekönyvekből énekeltek, amelyek köztudottan 1626-tól léteztek. A többszólamú kórusműveket szintén igen nagy sikerrel használták a helyi bennszülött népek megtérítésére Új-Spanyolországban (New Spain), ahogyan a mexikói kolóniákat eleinte nevezték. Következésképpen a francia misszionáriusok, akiket Új-Mexikó területére küldtek, szintén alkalmazhatták ezt a már jól bevált módszert, hogy a helyi indián lakosságot megtérítsék. 
Habár nyomtatott és kéziratos kottákat használtak Új-Mexikó kolóniáin belül, ezek mára megsemmisültek, így nem tudjuk, hogy milyen típusú zenét játszottak az új-mexikói missziós templomokban. Kutatások szerint, a kolóniák spanyol lakói között volt néhány 17. századi zeneszerző, aki tudott többszólamú darabokat is írni, így minden bizonnyal az ő szerzeményeiket is játszották vagy énekelték. A bennszülött indiánokból alakított kórusok tagjait spanyol énektechnikára és -stílusra tanították, illetve a hangszerek rendeltetésszerű használatát, azaz az Európában megszokott játékmódot is oktatták. A hangszereken az egy- és a többszólamú dalokat kísérték, amelyeket a kolóniákon énekeltek akkoriban. Ezen felül már 1630 előtt léteztek és működtek zeneiskolák a kolóniákon.
[[Kategória:spanyolok Észak-Amerikában]]

Spanyol népzene Észak-Amerikában. Az új-mexikói spanyol hangszeres népzene

2012-03-03T17:03:17Z

Bandolo: Levédte a(z) Spanyol népzene Észak-Amerikában. Az új-mexikói spanyol hangszeres népzene lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Új-Mexikó zenei kultúrájában a ''gitár'' a legnépszerűbb hangszer. Megszólalhat egymagában, kísérhet éneket, de szólhat más hangszerrel együtt is. Általában kísérőhangszerként használják, virtuózan, szólóhangszerként csak igen ritkán játszanak rajta. Néhány tehetséges előadó szólóhangszerként, mexikói requinteros stílusban játszik rajta. Ehhez a stílushoz egy sajátos gitárforma társul, egy kisméretű, általában hathúrú gitár, a ''requinto'', amelyet egy kvarttal följebb hangolnak, mint a sztenderd gitárt. A hangszert nagyrészt kisebb pengetős-hangszeres formációkban, a mexikói trióban vagy más néven ''trio románticóban'' használják dallamhangszerként, az imént említett sztenderd gitárok mellett. Alkalmanként szólóhangszerként, egymagában is megjelenhet, de sokkal gyakoribb zenekarokban. A gitár ezen a területen, a társadalmi vagy a vallási események alkalmával, nagyrészt hegedűvel szólal meg, így ez a hangszer-összeállítás méltán vált az új-mexikói spanyol zenei kultúra szimbolikus, megkülönböztető jegyévé. 
A gombos/billentyűs ''harmonikán'' és a ''szájharmonikán'' szintén különféle stílusokban játszanak, ugyanakkor jóval kevésbé elterjedtek, mint a hegedű és a gitár. Ott, ahol texasi és mexikói zenei hatások érvényesültek, így például a déli, keleti és a központi (centrális) vidékeken, sokkal jellemzőbb a harmonika, és a játékstílus is sokkal inkább emlékeztet a texasi-mexikói stílusra, mint azokon a területeken, ahol ez a hatás nem érvényesült. Új-Mexikó északi és Colorado déli részén ez még jellemzőbb, olyannyira, hogy ott helyi sajátosságok is kialakultak. Az új-mexikói spanyolok a harmonikaféléket zenei kultúrájuk igen fontos elemének tartják. 
A ''mandolin'' használata mérsékelten terjedt el az új-mexikói spanyol zenében, és manapság egyre kevesebben játszanak rajta. A leggyakrabban ének kíséretére használják, olykor megjelenik zenekarokban is. Nagyon ritkán hallhatjuk szólóhangszerként. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a területnek megvan a maga kisméretű, a mandolinhoz igen hasonló hangmagasságú hangszere, a ''requinto'', amely önmagában szimbolizálni tudja ezt a zenei kultúrát, így érthető a mandolin sokadlagos szerepe. Bendzsót is használnak alkalmanként Új-Mexikóban, de csak szórványosan. Előfordul, de kevéssé elterjedt hangszer: a trombita, a szaxofon, illetve manapság a különféle elektromos zongorák, szintetizátorok. 
Az új-mexikói spanyol zenekarokban akusztikus basszusgitár, később elektromos basszusgitár, illetve hagyományosan a ''guitarrón'', azaz a hathúros akusztikus basszusgitár játsza a basszus szólamot. A guitarrónnak létezik tizenkét húros, páronként oktávra hangolt változata is, amelyet a conjunto zenében használnak. Ott bajo sextonak nevezik. 
Dobokat szintén csak alkalomszerűen használnak. A taosi comanche táncosok és az albuquerquei területeken élő comanchitosok a bennszülött indián eredetű szertartásaikban használnak dobot, csörgőkkel kiegészülve, éppúgy, mint a matachines csoportok. Az új-mexikói Toméban élő Edwin Berry például nagy kétfenekű dobot használ, amit tombénak neveznek. Ezzel egyszólamú énekét kíséri. 
Az alabado előadások alkalmával igen gyakran használják a ''pitót'', illetve a matracát. A pito egy kicsi, általában hatlyukú furulyaszerű hangszer, a matraca pedig egy fa kereplő. Ezeket az alabadok elején használják bevezetőül, vagy a szenthét vallásos eseményeiben, énekeket azonban nem kísérnek velük. 
Az új-mexikói folklorista, Lummis történetileg a gitárt, a harmonikát, a koncertinát és a bijuelát tartja az új-mexikói spanyolok legkedveltebb hangszereinek, utóbbi különösen a juhpásztorok körében volt népszerű. A bijuela tulajdonképpen egy bot, amelyre egy húrt feszítenek. Egyik végét – ahogyan a doromb esetében is – a szájukhoz teszik, így a szájüreg erősíti fel a húr hangját, amit a másik kezükkel vagy bottal ütnek. Espinosa ugyanígy a gitárt, a harmonikát és a zenei íjat említi, ám ez utóbbit vigüelának nevezi, amelyet genetikailag a brazil berimbauhoz kapcsol. A név kivételével, úgy tűnik, hogy a hangszernek semmi köze sincs a spanyol reneszánsz egyik vihuelának nevezett lantféléjéhez, vagy a kortárs bijuela elnevezésű hangszerhez, ami szintén egy gitárféle. 
A népszerű tánczenekarok természetesen ma már merítenek Amerika máshol használt hangszereiből, játékstílusaiból és műfajaiból, ugyanakkor mindezt úgy teszik, hogy közben visszautalnak saját zenei örökségükre. Mára az elektromos gitár, a basszusgitár, a szintetizátor és az elektromos zongora, a dobfelszerelés és a különféle rézfúvós hangszerek nagyrészt kezdik felváltani a hagyományos hangszereket ugyanúgy, mint bárhol máshol a világon, ami oda vezet, hogy a hagyományos hangszereket a fiatalabb generációk újra fölfedezik.
[[Kategória:spanyolok Észak-Amerikában]]

Kategória:Spanyolok Észak-Amerikában

2012-03-03T17:02:44Z

Bandolo: Levédte a(z) Kategória:Spanyolok Észak-Amerikában lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

[[Kategória:spanyolok]]

Sangban

2012-03-03T17:02:00Z

Bandolo: Levédte a(z) Sangban lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

A sangban a mande basszusdobok [[10. A mande dobok basszus triásza: a dundun, sangban és kenkeni, a ritmusok lüktető lelke|hármas szettjének]] egyik tagja, kísérőhangszerként használják. Maliban inkább párban, Guineában hármas szettet használnak, melyben a legkisebb a [[Kenkeni|kenkeni]], a középső méretű a sangban és a legnagyobb a [[Dundun|dundun]] (vagy dundunba). A sangban egy kontra-basszus, az vezeti a legtöbb ritmusképletet, melyet a kenkeni kísér, és a nagy dundun másik vezető-ritmust visz. A sangban fatestét, akár a basszus-hangszerek többi tagját (kenkeni, dundun) egy fatörzsből faragják, ám törzse egyenes, akár egy hordóé. Két felére kecske, vagy marhabőrt feszítenek, és játék közben (némely helyen) a bal vállra akasztják, és jobb kézzel, faütővel ütik. A bal kézben a két ujj között egy rövid zsinegen toboz-formájú kolompot (nganga, vagy nege, ami annyit tesz, fém) tartanak, melyet a hüvelykujjra húzott fémkarikával, vagy fémpálcával ütnek. 
A ritmusok többféle ütéstechnikát tartalmaznak, a leggyakoribb, mikor a bőrt megütve az ütő lepattan (lazább csuklóval), illetve néha az ütőt a bőrhöz hozzányomják, amely egyfajta tompább, lefogott hangot eredményez. A sangban, akár a dundun, mikor alap-kíséretet játszik, rövid, csekély mértékben változatos ritmusképleteket használ, ám néhol a variációk kibővülnek, és a különböző patternek között szóló-improvizációt építenek a játékába. Egy gyakorlott dundun, vagy sangban-játékos keze alatt valóságos lüktetéssé alakulnak a ritmusképletek, s e hullámzó alap adja a lelkét a ráépülő djembe-játéknak. 
<center>
<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/embed/U-mIqdVXygY
height=290
width=380
border=0
scroll=no
</websiteFrame>
</center> 
<div align=center>''A videón bemutatásra kerül a kuku nevű ritmus dundun-része, ahogyan azt Guineában játsszák.''</div>

Vir y yo casi seguro que soamvs!!!!! Que ganas de saber algo me1s del libro que tiene una pintaza que no veas ^^Un besotee guapiii

Az ausztrál őslakos zene globális hatása, avagy a didzseridu

2012-03-01T15:09:52Z

Bandolo:

[[Fájl:375px-Indonez didjeriduk copy.png|bélyegkép|jobbra|Ehhez hasonló mintákkal díszítik azokat az indonéz térségből importált bambusz és teakfa didzseridukat, melyek hazánkban is beszerezhetők. Habár kezdő hangszernek kiválóak, az őslakos hagyományokra gyakorolt közvetett negatív hatásukról nem sok szó esik. Annak, aki utánzatok készítésére adja a fejét fontos tudnia, hogy a törzsi és klán motívumok engedély nélküli használata az ausztrál bennszülött kultúrában közönséges lopásnak számít; az e hangszerekre festett díszítések pedig a didzseridu eredeti, észak-ausztrál otthonától teljesen idegenek.]]

Kétségtelen, hogy a [[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)|didzseridu]] ma a világ egyik legismertebb autentikus népi hangszere – habár a nagyközönség köreiben élő információk többsége ellentmondásos és túlmisztifikált. Azok az állítások, melyek a hangszer kizárólag férfiakra korlátozott használatáról, a tradicionális közegben használt gyógyító erejéről, vagy mint állatokat utánzó hangeszközről beszélnek nem felelnek meg a valóságnak. Az ilyen jellegű információk terjedése egyrészt azoknak a játékosoknak tudható be, akik a didzseridu kortárs megközelítésével foglalkoznak és a hagyományokat nem, vagy csak felszínesen ismerik; másrészt pedig azoknak, akiknek anyagi érdeke fűződik a didzseridu széles körű megismertetéséhez - vagyis a kereskedőknek. A modern kor kommunikációs csatornái, az Internet nem csak a hangszert teszik elérhetőbbé, hanem a hozzá kapcsolódó információk tömegét is, melyeket hitelesnek, vagy hiteltelennek ítélni sokszor igen nehéz. 

A didzseridu szinte rekordidő, mintegy három-négy évtized alatt érte el mai népszerűségét. Az 1970-es években megindult, az őslakosok jogaiért síkra szálló mozgalmak magukhoz vonzották Ausztrália szabadgondolkodású lakosságát. Az őslakosokat lekezelő közvéleménnyel szemben egyre erősödött az emberi jogok pátosza, mely ez idő tájt az egész világon új erőre kapott. E gondolkodást elsősorban a fiatal, új, szabadabb és szebb jövőt álmodó generáció fogadta be. Példaképként állították fel a régi kort, mikor az ember szabadon, a természettel összhangban élt; mindez összecsengett az őslakosokat emberként kezelő szellemi mozgalmak által közvetített eszmékkel. 

Nem őslakosokként a didzseridut először e mozgalmak közösségekbe csoportosult tagjai vették kezükbe Nyugat-Ausztráliában <ref>Sherwood, Patricia: The Didjeridu and Alternative Lifestylers. Reconstruction of Social Reality. In: Neuenfeldt, Karl ed.: The Didjeridu from Arnhem Land to the Internet. Sydney, 1997, Perfect Beat Publications.</ref>. Számukra a hangszer jelképezte az ősi erőt, az anyaföld energiáját, azt a kozmikus egységet, melyre az emberiségnek újra rá kell találnia. A didzseridu monoton, relaxációt elősegítő hangja mélyen megérintette az egyre bővülő játékosok táborát és a hallgatóközönséget egyaránt; egyfajta hangterápiás eszközzé vált egy embertelen, művi világban. 

Nem meglepő, hogy a 80’-as évek Európájában az e mozgalmak érzületével rokonszenvezők szintén úgy vélték, hogy a didzseridu hangjában egy mélyen emberi, ősi erőre ismertek rá; tegyük hozzá, hogy ekkorra már az egyre nagyobb divatban levő keleti filozófiák, az ezek által használt tárgyak és szimbólumok kiváló táptalajt jelentettek a didzseridu ilyen irányú megítélésének, gondoljunk csak a tibeti hangtálak növekvő népszerűségére. 
[[Fájl:450px-Didjeridu bolt copy.png|bélyegkép|balra|Részlet egy ausztrál didzseridu boltról, a turisztikai iparág egyik fellegvárából, Cairns-ből. Az itt kapható hangszerek inkább nevezhetők „jobb minőségű szuvenírnek”, mintsem „hagyományos őslakos didzseridunak”. A szerző saját felvétele.]]

A didzseridu szélesebb körű elterjedése annak az üzletágnak köszönhető, mely az őslakos kultúra egzotikus megítélésén alapul. Ausztrálián belül a turisztikai iparág, a kontinensen kívül pedig a keleti világ termékeit, élvezeti cikkeit áruló és felvevő piac népszerűsíti a hangszert. Sajnos mindez az őslakosokra nézve nem mindig jelent kedvező hatást; a kulturális „színességükből” származó bevétel csak kis százalékban kerül vissza a kultúra őrzőihez. Szintén károsnak mondhatók a hangszerrel kapcsolatos téves információk, melyek egy felszínes, érdektelen, vagy téves álláspontba kényszerítik a közvéleményt. Az ausztrál őslakosok a mai napig csatát vívnak kulturális identitásuk fenntartásáért, a számukra még mindig újnak számító, domináns kultúrába való beilleszkedésért; az érdektelenség ebben a helyzetben az egyik legkárosabb hatás; az irányukban megnyilvánuló szolidaritás nem bizonyult elegendőnek.

Természetesen a hangszer megismerésében nagy szerepük van azoknak a zenészeknek és játékosoknak, akik színpadra vitték ezt az észak-ausztrál rituális hangszert. E zenészek az eredeti közegéből kiemelve, új játéktechnikák kidolgozásával egy sokoldalú zenei eszközt alkottak; ma már kevés olyan zenei stílust tudnánk említeni, amiben ne használták volna a didzseridut. A világzene, mint fogalom megjelenése, és zenei stílusként való népszerűsödése egy újabb állomás a hangszer történetében.

{|align=right
| {{Zenelejátszó
| fájlnév = P13.mp3
| cím = Versus
| alcím = Gudanjabro Didgeridoo Duo (Martin Balázs és Kerekes János) Gudanjabro – Versus (szerzői kiadás).
}}

{{Zenelejátszó
| fájlnév = P14.mp3
| cím = Gallop
| alcím = Csirmaz Gábor The Forest Is Calling (szerzői kiadás)
}}
|}

A legnagyobb játékosok, csak, hogy néhányat említsünk: Charlie McMahon, Mark Atkins, Alan Dargan, David Hudson, Ash Dargan, Ganga Giri, Stephen Kent, Graeme Wiggins…stb. Azt, hogy a didzseridut e játékosok milyen mértékben emelték ki hagyományos használatából mi sem szemlélteti jobban, mint, hogy egyikőjük sem tradicionális őslakos játékos – itt azonban fontos hangsúlyozni a hangszer hagyományos és kortárs megközelítése közti különbségeket is. Az utóbbi sokkal inkább fogyasztható a nagyközönség számára, habár vannak példák sikeres bennszülött zenekarokra is, melyek főként a hagyományos keretek között használják a hangszert, lásd. Yothu Yindi, Blekbala Mujik, Saltwater Band, George Rurrambu.
A didzseridu Magyarországon viszonylag későn, a 90’es évek végén kezdett népszerűsödni. Előadók, akikről ma hazai viszonylatban tudni érdemes: Korai Öröm, Tanu Tuva, Gudanjabro Didgeridoo Duo, Csirmaz Gábor.
 
==Jegyzetek==
<references/>

==Kapcsolódó szócikkek és további információ a témáról==
*[[A didzseridu és az "A"-típusú játékstílus, az ének valamint a zenei kíséret]] 
*[[A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy]] 
*[[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)]]
*[[Hangszerek Ausztráliában]] 
*[[Korunk őslakos zenéje Ausztráliában, előadók, zenekarok]] 
*[http://www.didgeridoo.hu/bevezeto/ Magyar Didgeridoo Közösség]: További információ a Magyar Didgeridoo Közösség oldaláról
[[Kategória:Ausztrália]]

Az ausztrál őslakos zene globális hatása, avagy a didzseridu

2012-03-01T14:47:30Z

Bandolo:

[[Fájl:375px-Indonez didjeriduk copy.png|bélyegkép|jobbra|Ehhez hasonló mintákkal díszítik azokat az indonéz térségből importált bambusz és teakfa didzseridukat, melyek hazánkban is beszerezhetők. Habár kezdő hangszernek kiválóak, az őslakos hagyományokra gyakorolt közvetett negatív hatásukról nem sok szó esik. Annak, aki utánzatok készítésére adja a fejét fontos tudnia, hogy a törzsi és klán motívumok engedély nélküli használata az ausztrál bennszülött kultúrában közönséges lopásnak számít; az e hangszerekre festett díszítések pedig a didzseridu eredeti, észak-ausztrál otthonától teljesen idegenek.]]

Kétségtelen, hogy a [[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)|didzseridu]] ma a világ egyik legismertebb autentikus népi hangszere – habár a nagyközönség köreiben élő információk többsége ellentmondásos és túlmisztifikált. Azok az állítások, melyek a hangszer kizárólag férfiakra korlátozott használatáról, a tradicionális közegben használt gyógyító erejéről, vagy mint állatokat utánzó hangeszközről beszélnek nem felelnek meg a valóságnak. Az ilyen jellegű információk terjedése egyrészt azoknak a játékosoknak tudható be, akik a didzseridu kortárs megközelítésével foglalkoznak és a hagyományokat nem, vagy csak felszínesen ismerik; másrészt pedig azoknak, akiknek anyagi érdeke fűződik a didzseridu széles körű megismertetéséhez - vagyis a kereskedőknek. A modern kor kommunikációs csatornái, az Internet nem csak a hangszert teszik elérhetőbbé, hanem a hozzá kapcsolódó információk tömegét is, melyeket hitelesnek, vagy hiteltelennek ítélni sokszor igen nehéz. 

A didzseridu szinte rekordidő, mintegy három-négy évtized alatt érte el mai népszerűségét. Az 1970-es években megindult, az őslakosok jogaiért síkra szálló mozgalmak magukhoz vonzották Ausztrália szabadgondolkodású lakosságát. Az őslakosokat lekezelő közvéleménnyel szemben egyre erősödött az emberi jogok pátosza, mely ez idő tájt az egész világon új erőre kapott. E gondolkodást elsősorban a fiatal, új, szabadabb és szebb jövőt álmodó generáció fogadta be. Példaképként állították fel a régi kort, mikor az ember szabadon, a természettel összhangban élt; mindez összecsengett az őslakosokat emberként kezelő szellemi mozgalmak által közvetített eszmékkel. 

Nem őslakosokként a didzseridut először e mozgalmak közösségekbe csoportosult tagjai vették kezükbe Nyugat-Ausztráliában <ref>Sherwood, Patricia: The Didjeridu and Alternative Lifestylers. Reconstruction of Social Reality. In: Neuenfeldt, Karl ed.: The Didjeridu from Arnhem Land to the Internet. Sydney, 1997, Perfect Beat Publications.</ref>. Számukra a hangszer jelképezte az ősi erőt, az anyaföld energiáját, azt a kozmikus egységet, melyre az emberiségnek újra rá kell találnia. A didzseridu monoton, relaxációt elősegítő hangja mélyen megérintette az egyre bővülő játékosok táborát és a hallgatóközönséget egyaránt; egyfajta hangterápiás eszközzé vált egy embertelen, művi világban. 

Nem meglepő, hogy a 80’-as évek Európájában az e mozgalmak érzületével rokonszenvezők szintén úgy vélték, hogy a didzseridu hangjában egy mélyen emberi, ősi erőre ismertek rá; tegyük hozzá, hogy ekkorra már az egyre nagyobb divatban levő keleti filozófiák, az ezek által használt tárgyak és szimbólumok kiváló táptalajt jelentettek a didzseridu ilyen irányú megítélésének, gondoljunk csak a tibeti hangtálak növekvő népszerűségére. 
[[Fájl:450px-Didjeridu bolt copy.png|bélyegkép|balra|Részlet egy ausztrál didzseridu boltról, a turisztikai iparág egyik fellegvárából, Cairns-ből. Az itt kapható hangszerek inkább nevezhetők „jobb minőségű szuvenírnek”, mintsem „hagyományos őslakos didzseridunak”. A szerző saját felvétele.]]

A didzseridu szélesebb körű elterjedése annak az üzletágnak köszönhető, mely az őslakos kultúra egzotikus megítélésén alapul. Ausztrálián belül a turisztikai iparág, a kontinensen kívül pedig a keleti világ termékeit, élvezeti cikkeit áruló és felvevő piac népszerűsíti a hangszert. Sajnos mindez az őslakosokra nézve nem mindig jelent kedvező hatást; a kulturális „színességükből” származó bevétel csak kis százalékban kerül vissza a kultúra őrzőihez. Szintén károsnak mondhatók a hangszerrel kapcsolatos téves információk, melyek egy felszínes, érdektelen, vagy téves álláspontba kényszerítik a közvéleményt. Az ausztrál őslakosok a mai napig csatát vívnak kulturális identitásuk fenntartásáért, a számukra még mindig újnak számító, domináns kultúrába való beilleszkedésért; az érdektelenség ebben a helyzetben az egyik legkárosabb hatás; az irányukban megnyilvánuló szolidaritás nem bizonyult elegendőnek.

Természetesen a hangszer megismerésében nagy szerepük van azoknak a zenészeknek és játékosoknak, akik színpadra vitték ezt az észak-ausztrál rituális hangszert. E zenészek az eredeti közegéből kiemelve, új játéktechnikák kidolgozásával egy sokoldalú zenei eszközt alkottak; ma már kevés olyan zenei stílust tudnánk említeni, amiben ne használták volna a didzseridut. A világzene, mint fogalom megjelenése, és zenei stílusként való népszerűsödése egy újabb állomás a hangszer történetében.

<div style="float:right;width:315px;">
{{Zenelejátszó
| fájlnév = P13.mp3
| cím = Versus
| alcím = Gudanjabro Didgeridoo Duo (Martin Balázs és Kerekes János) Gudanjabro – Versus (szerzői kiadás).
}}

{{Zenelejátszó
| fájlnév = P14.mp3
| cím = Gallop
| alcím = Csirmaz Gábor The Forest Is Calling (szerzői kiadás)
}}
</div>

A legnagyobb játékosok, csak, hogy néhányat említsünk: Charlie McMahon, Mark Atkins, Alan Dargan, David Hudson, Ash Dargan, Ganga Giri, Stephen Kent, Graeme Wiggins…stb. Azt, hogy a didzseridut e játékosok milyen mértékben emelték ki hagyományos használatából mi sem szemlélteti jobban, mint, hogy egyikőjük sem tradicionális őslakos játékos – itt azonban fontos hangsúlyozni a hangszer hagyományos és kortárs megközelítése közti különbségeket is. Az utóbbi sokkal inkább fogyasztható a nagyközönség számára, habár vannak példák sikeres bennszülött zenekarokra is, melyek főként a hagyományos keretek között használják a hangszert, lásd. Yothu Yindi, Blekbala Mujik, Saltwater Band, George Rurrambu.
A didzseridu Magyarországon viszonylag későn, a 90’es évek végén kezdett népszerűsödni. Előadók, akikről ma hazai viszonylatban tudni érdemes: Korai Öröm, Tanu Tuva, Gudanjabro Didgeridoo Duo, Csirmaz Gábor.
 
==Jegyzetek==
<references/>

==Kapcsolódó szócikkek és további információ a témáról==
*[[A didzseridu és az "A"-típusú játékstílus, az ének valamint a zenei kíséret]] 
*[[A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy]] 
*[[Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)]]
*[[Hangszerek Ausztráliában]] 
*[[Korunk őslakos zenéje Ausztráliában, előadók, zenekarok]] 
*[http://www.didgeridoo.hu/bevezeto/ Magyar Didgeridoo Közösség]: További információ a Magyar Didgeridoo Közösség oldaláról
[[Kategória:Ausztrália]]

Fájl:450px-Didjeridu bolt copy.png

2012-03-01T14:47:00Z

Bandolo: