Népzenetár - Szerkesztő közreműködései [hu]

Kategóriavita:Mandék

2021-04-22T10:10:56Z

Csampai: Levédte a(z) Kategóriavita:Mandék lapot (‎[edit=sysop] (határozatlan) ‎[move=sysop] (határozatlan))

Kategóriavita:Mandék

2021-04-22T10:10:38Z

Csampai: Eltávolította a lap teljes tartalmát

Kategóriavita:Svájc

2021-01-22T09:11:04Z

Csampai: Levédte a(z) Kategóriavita:Svájc lapot (‎[edit=sysop] (határozatlan) ‎[move=sysop] (határozatlan))

Kategóriavita:Svájc

2021-01-22T09:11:00Z

Csampai: Eltávolította a lap teljes tartalmát

Vita:Az orosz dal típusai

2021-01-22T09:10:22Z

Csampai: Levédte a(z) Vita:Az orosz dal típusai lapot (‎[edit=sysop] (határozatlan) ‎[move=sysop] (határozatlan))

Vita:Az orosz dal típusai

2021-01-22T09:10:05Z

Csampai: Eltávolította a lap teljes tartalmát

Kategóriavita:Földrajzi felosztás

2016-02-23T19:59:01Z

Csampai: Levédte a(z) Kategóriavita:Földrajzi felosztás lapot (‎[edit=sysop] (határozatlan) ‎[move=sysop] (határozatlan))

Kategóriavita:Földrajzi felosztás

2016-02-23T19:58:42Z

Csampai: Eltávolította a lap teljes tartalmát

Kategória:Földrajzi felosztás

2016-02-23T19:56:55Z

Csampai: Eltávolította a lap teljes tartalmát

Kezdőlap

2013-06-21T11:14:25Z

Csampai: legnépszerűbb lapjaink ki

{| cellspacing="5" style="width:99%; margin:10px 0px; border:1px solid #CCF; background-color:#FAECBD; vertical-align: top; color: #000000; padding: 5px;"
|-
| style="width:50%; text-align:left; vertical-align:top;" |
<div style="float:left; padding-left:8px;">
Üdvözöljük a Népzenetár oldalán! 
''Népzenetárunkat azoknak ajánljuk, akik szeretnék megismerni a zene sokszínűségét. Bátran keressenek a folyamatosan bővülő szócikkeink között.''
Szócikkeink száma: {{NUMBEROFARTICLES}}
</div>
| <div style="float:right;">
{| border="0" style="width:425px; margin:0; padding:0; border:1px solid #CCF; background-color:#F4F1DE; vertical-align:top; color:#000000; padding:5px; padding-top:0px; padding-bottom:0px; "
| style="width:33%; font-size:95%;" |
* [[:Kategória:Régiók|Régiók]]
* [[:Kategória:Stílusok és műfajok|Stílusok és műfajok]]
| style="width:33%; font-size:95%;" |
* [[:Kategória:Vallás|Vallás ]]
* [[:Kategória:Etnikum|Etnikum]]
| style="width:34%; font-size:95%;" |
* [[:Kategória:Ország|Ország]]
*[[:Kategória:Hangszerek|Hangszerek]]
*[[:Kategória:Képek|Képek]]
|}
</div>
|}

{| cellpadding="5" cellspacing="5" border="0" style="width:100%; margin:10px -5px;"
|-
| valign="top" style="width:70%; border:solid 1px #999999;" |
{{Kezdőlap rovat
| szín = #A53529
| cím = Angol népzene Észak-Amerikában
| tartalom = [[Fájl: EDinner.jpg|bélyegkép|balra|Amerikai favágók]] Az amerikai fehérek legkorábbi és legteljesebb hagyománya Nagy-Britanniából származik. Az amerikai dalok nagy része Angliából, Skóciából ered. Erre a zenei talapzatra épül az autentikus amerikai népdalkincs, amelyet brit minták alapján az amerikai kultúra jellegzetességei alakítanak tovább. Az amerikai angol hagyományban a legfontosabb dalok a balladák. Manapság elsősorban a keleti és déli területeken találkozunk velük, főként a New England és az Appalache viszonylag elszigetelt hegységeiben. [[Angol népzene Észak-Amerikában. Az amerikai brit hagyomány – általános|tovább >>]]
}}

{{Kezdőlap rovat
| szín = #A53529
| cím = Indiai hangszerek
| tartalom = [[Fájl: Bánszuri.jpg|bélyegkép|balra|Bánszuri]] Az indiai klasszikus zene hangszerei (mind az észak-, mind a dél-indiai klasszikus zenét tekintve) négy fő csoportra bonthatók: húros-pengetős, fúvós, vonós és ütőhangszerekre. A már említett, forrásműként kezelt szanszkrit írások számos hangszerről szólnak, olyanokról, amelyek pontos formáját ma már egyáltalán nem ismerjük. Ennek oka, hogy az indiai zenészek gyakran végeznek maguk jelentős módosításokat hangszereiken annak megfelelően, amilyen stiláris jegyek stílusukat jellemzik. [[Indiai hangszerek|tovább >>]]
}}

{{Kezdőlap rovat
| szín = #A53529
| cím = Hangszerek Észtországban
| tartalom = [[Fájl: Kannel.jpg|bélyegkép|balra|Kannel]] A legősibb, egyben a régió specifikus hangszereinek egyike a finn kantele észt megfelelője: a kannel. A kannel trapéz alakú, eredetileg 5-7 húros pengetős hangszer. Bár hangszerek szép számban maradtak fenn, játékmódról, kompozíciókról információnk a korai időkből nincs. Újabb fajtáikon jellemzően szórakoztató táncmuzsikát játszottak. [[Hangszerek Észtországban|tovább >>]]
}}

{{Kezdőlap rovat
| szín = #A53529
| cím = Kalimba
| tartalom = [[Fájl: kalimba3.jpg|bélyegkép|balra|Kalimba a latin térségből. Pablo Alberto Salguero Quiles fotója.]] A kalimba vagy hüvelykzongora [http://hu.wikipedia.org/wiki/Idiofon_hangszerek idiofon] afrikai hangszer, igen jelentős az afrikai zenében, és nagyon sokféle fajtája létezik. [[:kategória:Dél-Afrika|Afrika]] szubszaharai területein, illetve [[:kategória:Latin-Amerika|Latin-Amerikában]] található meg. A kalimbát a vékony, fémből, fából vagy más anyagból készült nyelvecskék vibrációja szólaltatja meg. Akkor ad ki hangot, amikor az egyik oldalon (változatos módszerekkel) rögzített, a másik oldalon pedig szabadon álló lamellák (vagy nyelvecskék) vibrálni kezdenek, ahogy a játékos finoman lenyomja, majd felengedi őket. Bonyolultabb szerkezetű és technológiájú hüvelykzongorák csupán Afrika szub-szaharai részén fejlődtek ki. [[Kalimba|tovább >>]]
}}

{{Kezdőlap rovat
| szín = #A53529
| cím = Az ausztrál zene általános jellemzői
| tartalom = [[Fájl: Keregfestmeny.jpg|bélyegkép|balra|Kéregfestmény Közép-Arnhem-földről (részlet)]] Mivel az őslakóknak nincs írott hagyománya, így tudásukat, a hitviláguk gerincét képező mítoszokat és történeteiket szájhagyomány útján adják tovább. E szóbeli hagyomány dalok formájában száll generációról generációra. Az őslakosok zenéjével kapcsolatban fontos megérteni azokat a zenei jegyeket és alapfogalmakat, melyek egy előadóban, előadók csoportjában, a hallgatóságban és e zenei hagyományokat kutatókban élnek a szélesebb körben értelmezett zenével kapcsolatban. Ezek nélkül nehéz lenne értelmezni, és esztétikailag értékelni Ausztrália zenei kultúráját. Az emberi hangnak, a hang által artikulált szavaknak, az ezeket formába öntő dallamnak, illetve a mindezeket kísérő hangszereknek mágikus erejük van. Ezek az erők önmagukból fakadnak – nem imitációi, hanem hordozói, ha úgy tetszik, különböző aspektusai annak, amit az élet esszenciájaként fejezhetünk ki. [[Az ausztrál zene általános jellemzői|tovább >>]]
}}

| rowspan="2" valign="top" style="width:30%; border:solid 1px #999999; background-color:#FAECBD;" |
Kategóriák
<categorytree>Régiók</categorytree>
<categorytree>Etnikum</categorytree>
<categorytree>Képek</categorytree>


|}
{| cellspacing="5" style="width:99%; margin:10px 0px; border:1px solid #CCF; background-color:#FAECBD; vertical-align: top; color: #000000; padding: 5px;"
|-
| style="width:50%; text-align:center; vertical-align:top;" |
<div style="float:center;">
A Népzenetár a Föld népeinek zenéit mutatja be rendszerezetten, közérthető formában. Anyagát zenei szakemberek készítették, jól alkalmazható oktatási és önművelődési célokra egyaránt. [http://www.fszek.hu Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - www.fszek.hu]
</div>
|}
{{Tudásdepó Expressz}}

Videók a tuareg zenéhez

2013-04-05T09:52:06Z

Csampai: Fszek saját video link

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/tuareg_kard_tanc.html Tuareg zene (1)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/tuareg_tahardent_tuning.html Tuareg zene (2)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/tuareg_tende2.html Tuareg zene (3)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/tuareg_tende3.html Tuareg zene (4)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/tuareg_tende4.html Tuareg zene (5)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

[[Kategória:Tuareg]]

Videók Belső-Ázsia zenéjéhez 2.

2013-04-05T09:49:55Z

Csampai: Fszek saját video link

Kirgiz felvétel:

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/azsia/kirgiz_khomusz.html Kirgiz felvételek] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/azsia/manasz.html Kirgiz felvételek] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

[[Kategória:Belső-Ázsia]]

Videó Latin-Amerika zenéjéhez

2013-04-05T09:48:23Z

Csampai: Fszek saját video link

Konga játékos:
<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/konga-cajon.html Konga játékos] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

[[Kategória:Latin-Amerika]]

Bala hangolása, játéktechnikája

2013-04-05T09:47:31Z

Csampai: Fszek saját video link

A guineai születésű énekmondó család sarja, Mohamed Bangoura (Bangouraké) bemutatja a balafont:

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/nepzenetar/balafone.html Balafon] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

A mai balákat ''equiheptaton'' hangolás szerint hangolják, vagyis hét egyenlő hangköz ad egy oktávot. Mindig a mély hangoknál kezdik, így indulnak a hangszer egyik végétől a másikig, akkor is, ha nincs másik hangszer, melyhez hangolnák, mely segítségként szolgálna. Ilyen esetekben a hangoló, vagyis a hangszerkészítő saját intuícióira hagyatkozik. (Sok esetben valaki inkább a szerkezeti egység elkészítésében erősebb, valamely hangszerkészítő pedig a hangolásban, a hangokat benne érzi a fülében.) A második hang behangolása az egy/hét arányt követi, ugyanolyan értékű hang, mint az első. Így jut el egymás után a hetedikig, ezzel együtt az oktávig, melyben a hangok pontosan osztják fel az oktávot. Azonban nehéz két olyan, egymástól eltérő népcsoport által használt balát találni, melyek hasonló hangolásúak lennének. A különböző területeken élő népek bala-játékosai vagy hangolói nem követik pontosan a korábban vázolt hangolást, azt nem tekintik szükségesnek, így viszonylag nagy különbségek is lehetnek az egyes balák hangolásai között. Mindazonáltal minden bala tükrözi az eredetének helyét, és annak szokását, s ha hangokban el is térnek, ám az equiheptaton jelleget megtartották és tartják ma is. Azonban a hangok száma (vagyis a falapok száma), a hangolás és a hangmagasság is változó. 
A bala, minthogy az ősi mande zene és hangszereinek közös gyökeréről eredeztethető, némileg hasonló zenei képleteket használ, mint például a [[Kora|kora]] vagy a [[Koni|koni]]. Van a játéknak egyfajta felvezető taktusa, majd egy kiterjedt, az egyes darabokban ismétlődő, ám variálható, kiállásokkal megtörhető alapszólama – ez a kíséret, melyet a kora játékosok kumbengonak, a konisok kumbennek, s néhány bala-játékos pedig benként emleget. A kíséretnek effajta, Afrikára nagyon is jellemző, összhangja, mely az egyes játékosok eltérő ritmusú, ám mégis egybehangzó játéka által kap szerepet, kelti életre az összetett és polifonikus (összehangzó, egybehangzó) ritmusvilág teljes kifejeződését (melyre igen szép számmal találunk tökéletes példákat). 
A dallamot, illetve ezen kíséretmintákat gyakran szakítja meg dallamos cifrázás, mely sokszor nagyon gazdag és az iszlám zenei világ behatásait tükrözi. 
A mande instrumentális zene lelkét önálló kíséretelemei sajátos variációinak összehangolt és tarka-barkán átszőtt képletei adják; az egyes zenészek egymástól teljesen eltérő kíséretet játszanak, melyek közé építik be szólórepertoárjukat. A darabok dallam, illetve harmónia-köröket, ciklusokat tartalmaznak, melyeket e különböző játékok hangzásai szőnek át. A darabok olyan hosszúak lehetnek, amilyet az előadók megkívánnak. 

Bala Maliból. 
Kalifa Dembélé (bala) és Moustapha Dembélé (kemale ngoni): 

{{#ev:youtube|cG0D6BrUiNg|380|center|}}

==Kapcsolódó szócikkek==
*[[A nyugat-afrikai zenéről általában]]
*[[1. A mande ajkú nyugat-afrikai lakosság elhelyezkedése, területe]]
*[[2. A mande eredet]]
*[[3. A mande osztályrendszer]]
*[[4. Előadók, zenészek a mande társadalomban]]
*[[7. A mande énekmondók és zenei-énekes tevékenységük (jeliya)]]
*[[Kora]]
*[[Koni]]
*[[Bala (balafon)]]
*[[13. A mande zene és az iszlám]]
*[[A mande zene és a modernkor]]
*[[A modern mande zene]]
*[[Zenetanulás Mandeföldön – a zeneismeret mande útja]]
*[[A mande zene Magyarországon]]

Videók Belső-Ázsia zenéjéhez

2013-04-05T09:46:25Z

Csampai: Fszek saját video link

Altáji felvételek:

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/altaji_asszonyok.html Altáji felvételek (1)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/altaji_lagzi1.html Altáji felvételek (2)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

Sámán szertartások:

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/saman_szertartas1.html Sámán szertartások (1)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/saman_szertartas2.html Sámán szertartások (2)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

[[Kategória:Belső-Ázsia]]

Indiai hangszerek

2013-04-05T09:44:16Z

Csampai:

[[Fájl: szitár.jpg|bélyegkép|jobbra|Szitár.]]
[[Fájl: Bánszuri.jpg|bélyegkép|jobbra|Bánszuri. Szerző: Betelgeuse.]]
[[Fájl: szaraszvati-víná.jpg|bélyegkép|balra|Játék vína hangszeren. Fotó: R. R. Ayyangar, 'History of South Indian (Carnatic) Music', Madras, 1972.]]
Az indiai klasszikus zene hangszerei (mind az észak-, mind a dél-indiai klasszikus zenét tekintve) négy fő csoportra bonthatók: húros-pengetős, fúvós, vonós és ütőhangszerekre.
A már említett, forrásműként kezelt szanszkrit írások számos hangszerről szólnak, olyanokról, amelyek pontos formáját ma már egyáltalán nem ismerjük. Ennek oka, hogy az indiai zenészek gyakran végeznek maguk jelentős módosításokat hangszereiken annak megfelelően, amilyen stiláris jegyek stílusukat jellemzik.
 
 
A legfontosabb hangszerek felsorolása – a fent említett négy fő kategória szerint – csak a ma is gyakran hallható instrumentumokat tartalmazza: 
'''Észak-India:'''
pengetős hangszerek – szitár, [[Az indiai száród|száród]], szurbáhár, rúdra-víná, vicsitra-víná, tánpurá 
fúvós hangszerek – bánszuri, shenáj 
vonós hangszerek – szárángi, dilruba, eszrádzs 
ütőhangszerek – tablá, pakhavadzs, duggi, dholak, szantúr 
 
'''Dél-India:'''
pengetős hangszerek – szaraszvati-víná, tanpurá 
fúvós hangszerek – fuvola, gottuvádjam 
vonós hangszerek – hegedű 
ütőhangszerek – mrdángam, ghatam, kandzsira 
 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/sitar_ornaments.html Indiai hangszerek] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

[[Kategória:India]]
[[Kategória:Hangszerek]]

Indiai hangszerek

2013-04-05T09:42:15Z

Csampai: Fszek saját video link

[[Fájl: szitár.jpg|bélyegkép|jobbra|Szitár.]]
Az indiai klasszikus zene hangszerei (mind az észak-, mind a dél-indiai klasszikus zenét tekintve) négy fő csoportra bonthatók: húros-pengetős, fúvós, vonós és ütőhangszerekre.
A már említett, forrásműként kezelt szanszkrit írások számos hangszerről szólnak, olyanokról, amelyek pontos formáját ma már egyáltalán nem ismerjük. Ennek oka, hogy az indiai zenészek gyakran végeznek maguk jelentős módosításokat hangszereiken annak megfelelően, amilyen stiláris jegyek stílusukat jellemzik.
 
 
A legfontosabb hangszerek felsorolása – a fent említett négy fő kategória szerint – csak a ma is gyakran hallható instrumentumokat tartalmazza: 
'''Észak-India:'''
pengetős hangszerek – szitár, [[Az indiai száród|száród]], szurbáhár, rúdra-víná, vicsitra-víná, tánpurá 
fúvós hangszerek – bánszuri, shenáj 
vonós hangszerek – szárángi, dilruba, eszrádzs 
ütőhangszerek – tablá, pakhavadzs, duggi, dholak, szantúr 
 
'''Dél-India:'''
pengetős hangszerek – szaraszvati-víná, tanpurá 
fúvós hangszerek – fuvola, gottuvádjam 
vonós hangszerek – hegedű 
ütőhangszerek – mrdángam, ghatam, kandzsira
[[Fájl: Bánszuri.jpg|bélyegkép|balra|Bánszuri. Szerző: Betelgeuse.]]
[[Fájl: szaraszvati-víná.jpg|bélyegkép|balra|Játék vína hangszeren. Fotó: R. R. Ayyangar, 'History of South Indian (Carnatic) Music', Madras, 1972.]]
 
 
 
 
 
 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/sitar_ornaments.html Indiai hangszerek] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

[[Kategória:India]]
[[Kategória:Hangszerek]]

Altaji asszonyok

2013-04-05T09:41:12Z

Csampai: Fszek saját video link

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/altaji_asszonyok.html Altaji asszonyok] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div>

A djembe játéktechnikája

2013-04-05T09:40:26Z

Csampai: Fszek saját video link

'''A játék''' 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/nepzenetar/djembe.html Mohamed Bangoura, azaz Bangouraké, akit hazájában csak úgy hívnak „tüzes kezű”, bemutatja a djembe jellemző ütéstechnikáit, és néhány alapritmust.] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

Elmondható, hogy embert (és kezet) próbáló djembén játszani, mert a hangszert olyannyira meghúzzák (magasra hangolják), hogy a bőr flexibilitása elenyészően kicsi, ezért djembét ütni nem sokkal komfortosabb érzés, mintha egy betonlapot csapkodnánk. Azt mondják, a jó djembefola arról ismerszik meg, mennyire kemény a keze. Érdemes megnézni, s amennyiben lehetőségünk van, megfogni egy djembefola tenyerét! (Általában vaskos bőrkeményedés van az ujjvégeken, illetve a tenyér ujjak felőli párnáin.)
Háromféle ütéstechnika létezik, melyek a francia nyelvből átvéve a következők: tonique (tonik), claque (klaké vagy klak) és a basse (bassz, basszus). Természetesen, ezek a nevek leginkább a külföldiek hatására terjedtek el, a mandeajkúak maguk között inkább úgy hívják őket: sanfé vagy sanma, cémancé és duguma. A szólista nem csupán ritmusvariációkat játszik. A djembe pergése, a különböző képletek, illetve ritmus-variációk nyelvi kifejeződést rejtenek. A ritmus nem más, mint beszéd. A szólista, vagyis a djembefola kommunikál, mikor hangszerén játszik. Különbség van a maninka és a mandinka nyelvezet között, így a két régió djembe-játékának nyelvezete között is. 

{{#ev:youtube|lVPLIuBy9CY|380|center|}} 
''A videoban a djembefola, Mamadou (Moumoudou) „Mansa Camio” Camara arról beszél, hogy egy hagyományos nyugat-afrikai, mande társadalom minden aspektusában ott a ritmus, amely az élet velejárója. A klipben láthatóak a numuk, akik a dobot elkészítik, az asszonyok, akiktől a ritmusok eredeteztethetők, a mindennapi falusi élet, valamint a férfiak tánca, a dundunba (doundounba), mindez izgalmas és profi vágással és kamerakezeléssel. Túlzás nélkül állítható, hogy e klip röviden, ám hatásosan vezet be minket a mande ritmusok lelkébe. '' 
A játékos vokalizációs gyakorlattal memorizálja be a ritmusokat, vagyis elénekli őket, mely igen nagy segítség a tanulásban. 
A djembe szólhat egyetlen dundun (basszusdob) kísérettel, ahogyan az Maliban általános, ám Guineában javarészt több djembe-játékos követi a szólistát, kettő, akár három is, mellettük basszusdob-szett (szám szerint három, melyről a későbbiekben lesz szó) szól, miként azt egyébként a modern guineai balettekben is megfigyelhetjük. Maliban a kíséretet, amelyet a djembe vagy a dundun játszik dennek hívják, melynek jelentése ’gyermek’, a ritmust, melyet ez előbbi kísér banak nevezik, ami annyit tesz, ’anya’. 

Ezek az elnevezések egy fontos dolgot sugallnak, melyet általában kevesen tudnak, s melyről jelen sorok szerzőjének is a korábban már idézett Mohamed Bangura (Banguraké) mesélt először. Elmondta, hogy a ritmusok eredetileg, még mielőtt a dobokra kerültek volna, az asszonyoké voltak, azaz ők énekelték és tapsolták a mindennapi házimunka vagy az ünnepek alkalmával, s hozzá (főleg az ünnepekkor) táncoltak. A férfiak körbeállták őket, majd pedig az asszonyok kérték őket, ne csupán nézzék őket, hanem adják a ritmust, játszanak nekik, innen már csak egy lépés lehetett, hogy a dobok ütéstechnikáját a hangzásokhoz formálják.
 
A szólista vezeti a játékot, mely alapvetően két részből áll. A kíséret ritmusából, mely általában lassabb (két, illetve három djembe-játékos, külön ritmust játszva adja), valamint a kíséretre rájátszott, sokszor annak a megfelelő szüneteibe beleágyazott szólista játékából, mely a táncoshoz idomul. Természetesen a dundun-szett mindezek alatt szól, s talán meglepő, de a szólistával áll szoros kapcsolatban; a ritmus bizonyos megváltozása, fordulópontja adja meg számára a jelet, mikor szólórésszel, sokszor a jembefolával együtt játssza a kiállást. A szólista teszi a főritmust a táncos „alá”, ahogyan a korábbiakban már említettük, követi annak minden mozdulatát, és a táncos is figyeli őt, majd egy úgynevezett záró résszel adja meg a jelet a tánc végének, amikor egy másik táncos lép a körbe. (E kapcsolat, mely a djembefola és a táncos, vagy táncosok között áll fenn, jól megfigyelhető a fenti videó végén.)
 
Néhány ritmusban hasonló, néhol pedig ugyanazt a djembe-kíséretet is alkalmazzák, valahol a basszus-hangszerek előadásmódja hasonló, ám mégis nagyon sokféle ritmus és azoknak számos variációja létezik. A legtöbb ritmus azonban nagyon is egyedi és bár lehetnek egyik-másik djembe-kíséretben átfedések egy másik ritmussal, ám a többitől mégis jól megkülönböztető ritmusképletekből épül fel. 
Néhol az európai zenéhez szokott fülnek idegen lehet az egyes ritmusképletek egymáshoz illesztése az adott darabon belül. Utaltunk már a polifóniára, mely egyes esetekben nagyon összetett, és bár az önmagukban szóló hangszerek hangját elsőre nem tartanánk különösebben bonyolultnak, mégis, három hangszernek az adott ritmus szerinti (megfelelő időben való) összeszólalása már nehezen követhető. A nem afrikaiak számára talán a legnehezebb ritmus éppen a korábban is említett dundunba.
 
Különbséget kell tennünk a hagyományos, tehát falusi djembe-játék és a modern balettek előadásai között. A falvakban egy-egy esemény alkalmával, illetve szertartás alatt hosszabb ideig játszanak kevesebb (néhol egy-két) ritmust – a ceremóniától függ, hogy melyiket, mikor. A balettek előadásaiban rövid idő alatt jóval több ritmus kerül lejátszásra, és a táncok koreografáltabbak. 
==Kapcsolódó szócikkek==
*[[Djembe (jembe)]]
*[[A nyugat-afrikai zenéről általában]]
*[[1. A mande ajkú nyugat-afrikai lakosság elhelyezkedése, területe]]
*[[2. A mande eredet]]
*[[3. A mande osztályrendszer]]
*[[8. A kovácsok, az erők forgatói, avagy a dobok szerepe a mande társadalomban]]
*[[9. A mande dobokról általában]]

Videók a tuareg zenéhez 2.

2013-04-05T09:38:46Z

Csampai: Fszek saját video link

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/tuareg_tende10.html Tuareg zene] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/tuareg_tende11.html Tuareg zene] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

[[Kategória:tuareg]]

Videók Belső-Ázsia zenéjéhez 3.

2013-04-05T09:37:25Z

Csampai: Fszek saját video link

Tuvai felvételek:
<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/azsia/tuva_garmuska.html Tuvai felvételek (1)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/azsia/tuva_kardra.html Tuvai felvételek (2)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/azsia/tuva_khomej.html Tuvai felvételek (3)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/azsia/tuva_neni.html Tuvai felvételek (4)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/azsia/tuva_pasztor.html Tuvai felvételek (5)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/azsia/tuva_szigit.html Tuvai felvételek (6)] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

Ujgur felvétel:

<div align=center>[http://www.fszek.hu/~videotar/azsia/ujgur_tanc.html Ujgur felvétel] (A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)</div> 

[[Kategória:Belső-Ázsia]]

Kategória:Írország

2013-04-05T09:24:12Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat irorszag.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a526f4f26fc6e893e&ll=53.435719,-7.844238&spn=4.582371,9.338379&z=6 Google térkép megtekintése]
</center> 

[http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%8Drorsz%C3%A1g Írország] 84,431 km2 -ének 85 százalékán található az Ír Köztársaság, amelynek tagjai főként római katolikusok, a maradék 15 százaléknyi részen, amely Észak-Írország területére esik, az Egyesült Királysághoz tartozó protestánsok élnek. A sziget ötmilliós népességének több mint 40 százaléka vidéki lakos, a gyárak létesítését megelőzően földművelésből élt, egészen az 1950-es évek közepéig. Az [http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%8Dr_nyelv ír] [http://hu.wikipedia.org/wiki/Gael gael] az első hivatalos nyelv, a második az [http://hu.wikipedia.org/wiki/Angol_nyelv angol], jellemző a [http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9tnyelv%C5%B1s%C3%A9g kétnyelvűség] és viszonylag kevés vagy nehezen meghatározható az eredetileg is ír ajkú beszélők száma.
A középkorban, amikor az ír misszionáriusok bejártak minden területet, hogy a terjesszék a kereszténységet, és hogy kolostorokat alapítsanak, Írországot tudományos központként tartották számon a világban. A legnevesebb szerzők közé tartozik Samuel Beckett, James Joyce, Sean O’Casey, Geroge Bernard Shaw, Jonathan Swift és William Butler Yeats. Fontos megemlíteni a komolyzenei művészek közül John Fieldet (1782-1837), aki zongorista és zeneszerző volt, és akitől Fréderic Chopin a [http://hu.wikipedia.org/wiki/Nocturne noktürn] műfaját adaptálta saját zenéjébe, másfelől pedig John McCormacket (1884-1945), a tenor énekest, aki nemzetközi hírnévre tett szert.

[[Kategória:Ország]]

Fájl:Kat irorszag.jpg

2013-04-05T09:23:26Z

Csampai:

Kategória:Észtország

2013-04-05T09:21:59Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat esztorszag.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a28d24333026e9e8f&ll=58.585436,25.048828&spn=16.119917,37.353516&z=4 Google térkép megtekintése]
</center>
 
[[Fájl: Karl_August_Hermann.jpg|bélyegkép|balra|Karl August Hermann, észt népzenegyűjtő.]]

A mai Észtország területének zenei praxisára vonatkozó legkorábbi utalásokkal a 12-13. század fordulóján élt, tevékenységüket a régióban kifejtő történetírók, Saxo Grammaticus és Henricus de Lettis munkáiban találkozhatunk. A korabeli templomi és udvari jegyzőkönyvek is szolgálnak némi információval a korai századokból, s bár az első töredékes észt népi dallam 1632-ben jelent meg nyomtatásban, a tudomány egészen a 18. század végéig nem tanúsított különösebb érdeklődést az észt népzene iránt. A. W. Hupel és C. H. J. Schlegel voltak az elsők, akik – nem kis mértékben Herder írásainak hatására – tudományos attitűddel fordultak az észt népi zenei gyakorlat felé. 
 

A legkorábbi rendezett észt népzenei gyűjtemények a 19. század végén születtek, Karl August Hermann, Oskar Kallas, Herbert Tampere és Ingrid Rüütel munkája nyomán, a fonográfos gyűjtéseket A. O. Vaisanen, finn etnomuzikológus kezdte meg 1912-ben.
 
 
Az évszázados gyűjtőmunka eredményeképpen az észt Néprajzi Archívum népzenei gyűjteménye ma kb. 25.000 lejegyzett dallamot és mintegy 55.000 hangfelvételt számlál. Az Észt Tudományos Akadémia (Tallin) népzenei osztálya szintén jelentős mennyiségű lejegyzett és hangzó anyaggal rendelkezik, nem csak észt, de egyéb finnugor és szamojéd népcsoportok zenéjéből is. Tevékenysége széleskörű: mind a mai napig szervez helyszíni gyűjtéseket, szerkeszti és folyamatosan bővíti az észt népzenei adatbázist, valamint nemzetközi etnomuzikológiai konferenciák házigazdája.
 
 
[[Kategória:Európa]]
[[Kategória:ország]]

Fájl:Kat esztorszag.jpg

2013-04-05T09:21:25Z

Csampai:

Kategória:Észak-Amerika

2013-04-05T09:20:08Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat eszak amerika.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=%C3%89szak-Amerika&aq=0&sll=65.802776,-17.578125&sspn=72.420629,312.1875&ie=UTF8&hq=&hnear=%C3%89szak-Amerika&ll=54.525961,-105.255119&spn=73.677841,149.414063&z=2 Google térkép megtekintése]
</center>

{{Régió bővítés}}
[[Kategória:Régiók]]

Fájl:Kat eszak amerika.jpg

2013-04-05T09:19:32Z

Csampai:

Kategória:Ukrajna

2013-04-05T09:17:28Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat ukrajna.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2c4ca9446ddb166a&ll=48.379433,31.16558&spn=41.037704,74.707031&z=3 Google térkép megtekintése]
</center> 

A mai Ukrajna területe történelmi föld ugyan, néphagyománya, kulturális élete mégis függetleníthetetlen az utóbbi századokban az országot felügyelő politikai nagyhatalmak – Oroszország, Lengyelország és az Osztrák-Magyar Monarchia – tradícióinak helyi hagyományokra gyakorolt hatásaitól. Mondhatni, az ősi ukrán kultúra diaszpórában élt saját szülőföldjén, hagyományos értékei összeforrottak a mindenkori ellenőrző hatalom bizonyos mértékig idegen népi kultúrájával.
 
 
Meghatározó tényező továbbá az ország sajátos földrajzi helyzete: Ukrajna szláv és „nem-szláv” népek közé ékelve fekszik Kelet-Európa és Nyugat-Ázsia határvonalán, részint ez az adottsága magyarázza a kialakult stílusok sokszínűségét, valamint a különböző országrészek hagyományai közti jelentős eltéréseket is. Geográfiai adottságain túl, illetve ezzel összefüggésben, területének vallási kettéosztottsága is felelős az említett, magas szintű differenciáltságáért. Vallási tekintetben (főképp a 17. század második felétől) élesen vált el egymástól két országrész: a Dnyeper bal partjának (dneprovskoye levoberezh’ye) ortodox területei és a folyó jobb parti (dneprovskoye pravoberezh’ye), görög-keleti vallású régiói.

===Történeti háttér és általános jellemzők===

{{Hangszer infobox
|kép = [[Fájl:bandura.jpg|220px]]
|név = Bandura
|zenei kultúra = ukrán
|hangszercsoport = [http://hu.wikipedia.org/wiki/Kordofon_hangszerek Kordofon hangszerek]
}}

A korai ukrán hagyományos zenei életre vonatkozóan számos történeti forrás és korabeli illusztráció áll a tudomány rendelkezésére. A kijevi Szent Zsófia székesegyház 11. századi freskói különféle fúvós hangszereken játszó zenészeket, lantra emlékeztető, pengetős hangszereket, hárfát, orgonát és cintányérokat ábrázolnak, de dinamikusabb életképek; táncjelenetek és egy színházi előadás részletei is felelevenednek rajtuk. Az 1241-es Volinski Krónika említést tesz bizonyos Mitusa nevű galíciai énekesről, 14-15. századi történeti források pedig – egyebek mellett – a lengyel udvarban szolgáló ukrán tekerőlant-játékosokról emlékeznek meg, egyikük név szerint szól Churilóról, korának kiemelkedő képességű bandura-játékosáról. 
 
A korabeli dokumentumok tanúsága szerint már a középkorban kialakult hagyománya volt a hangszeres zenélésnek. A hagyományos népi zene közkedvelt hangszerei voltak a ''kobza'', a ''bandura'', a ''torban'' (basszus lant), a hegedű, a ''basolya'' (leginkább a mai csellóhoz hasonlítható hangszer), a relya (a tekerőlant egy típusa) és a cimbalom a húros hangszerek közül; a ''sopilka'' (fuvola-szerű hangszer), a ''floyara'' (szintén a fuvola egy fajtája), a ''trembyta'' (hosszú fatrombita), a különböző sípok, a harmonika és a ''koza'' (duda) az aerofon hangszercsaládból; a ''buben'' (keretes dob - frame drum), a ''tulumbas'' (üstdob, ezt a kozák hadseregben szolgáló muzsikusok használták), a ''resheto'' (tamburin) az ütős hangszerek köréből; valamint a doromb. 
 
A hagyományos népi zenekarok gyakran mint ''troisti muzyki'' jelennek meg a leírásokban (a „három muzsikus”, utalva ezzel az összeállításban szereplők számára). A leggyakoribb felállások: hegedű-sopilka-buben, hegedű-cimbalom-buben, hegedű-harmonika-buben. A zenekari játékban kiemelt szerepe volt az improvizációnak.
 
 
[[Fájl:kobza.jpg|bélyegkép|balra|Ukrán kobzák.]]

A dalok dallami szempontok alapján négy csoportba oszthatók: 1.) a rituális műfajokban, az ünnepi dalokban, valamint az epikus zsánerek egyes darabjaiban leggyakoribbak a kis hangterjedelmű, sablonos recitativ formák; 2.) a nem-strofikus szerkezetű, deklamáló hangvételű recitativo a dumy-kban (az ukrán népzene legtipikusabb epikus műfaja) fordul elő; 3.) a rospivno-protyazhniy dallamok, két- vagy háromsoros stanzákkal (leginkább AB, AAB, vagy ABB forma) és az egyes stanzákhoz kapcsolódó refrénnel a hétköznapi élet dalaiban jellemzőek; és 4.) a táncritmusokon alapuló dallamok a játékdalokban, valamint a rövidebb hangszeres formákban gyakoriak. Nyugat-ázsiai karakterisztikumok bár fel-felsejlenek, az ukrán tradicionális zene leginkább az európai dúr-moll tonalitású dallami rendszer hatása alatt áll.
 
 
[[Fájl:Arkan.JPG|bélyegkép|jobbra|Arkan tánc.]]

Tradicionális táncok a ''kozak'', a ''hopak'', a ''kolomiyka'' és a ''hutsulka'' (páros metrum), illetve a ''metelitsya'', a ''shumka'', az ''arkan'' és a ''chabarashka'' (hármas metrum). Közép- és kelet-európai táncok adaptációi (polka, mazurka, krakowiak, csárdás, waltz, bryna, tropak) szintén magasan reprezentáltak az ukrán népi tánchagyományban. Erős hatása volt az ukrán népi tánczenére a zsidó és cigány kocsmai bandák játékának is. Táncdallamok a vokális és instrumentális praxisban egyaránt előfordulnak, sajátosságuk az előadás során egyenletesen gyorsuló tempó.
 
[[Kategória:Európa]]
[[KAtegória:ország]]

Fájl:Kat ukrajna.jpg

2013-04-05T09:16:53Z

Csampai:

Kategória:Torres-szoros-beliek

2013-04-05T09:15:13Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat torres.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a173122120ab38c65&ll=-15.36895,136.318359&spn=56.977759,74.707031&z=3 Google térkép megtekintése]
</center>

[[Fájl:Torresz-szoros-beliek nemzeti zászlója.png|bélyegkép|jobbra|Torres-szoros-beliek zászlaja]]
 Az Ausztráliához tartozó Torres-szoros szigetein élő őslakosokat megkülönböztetik az ausztrál őslakosoktól; genetikailag és kulturálisan a Melanézián és Pápua Új-Guineán élőkhöz sorolódnak. Komplex kulturális hagyományaik között ausztrál, pápua és ausztronéz (Óceánia és Délkelet-Ázsia) elemeket találunk. Az egyes szigetek lakói között további kulturális különbségek fedezhetők fel.
Vadász-gyűjtögető közösségekben élnek, táplálékuk fő forrása a tenger. Hosszú idő óta kereskedelmi kapcsolatban állnak a Pápuán élőkkel. A kereszténység megjelenésével kulturális hagyományaik jelentős változásokon mentek keresztül.

[[Kategória:Etnikum]]

Fájl:Kat torres.jpg

2013-04-05T09:14:27Z

Csampai:

Kategória:Szlovákia

2013-04-05T09:12:49Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat szlovakia.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2c2f4fa425b9dd21&ll=48.669026,19.699024&spn=40.779001,74.707031&z=3 Google térkép megtekintése]
</center>

Szlovákia területe a nyugat- és kelet-európai kulturális régiók metszéspontján fekszik. Földrajzi helyzete népi kultúrájára, tradicionális zenéjére is rányomta bélyegét, az alapvetően kelet-európai elemekben gazdag zenei hagyomány nyugati eredetű jellegzetességekkel tarkított (a nyugati hatás legerősebben a szlovák népdal újabb stílusrétegeiben érzékelhető). A szlovák népi kultúra nyugat és kelet transzferállomása; a nyugat-európai dallamvilág és harmóniai-tonális ízlés szlovák közvetítéssel érte el a magyar, ukrán és még keletibb népek hagyományos népi muzsikáját.

===Források, gyűjtések, kutatás===

A régió hagyományos zenei életére vonatkozó legkorábbi dokumentumok az ''igricek'' vagy ''igrecek'' (a középkori népi epika lokális képviselői) hagyományaival és énekeivel kapcsolatosak. A dokumentumok tanúsága szerint a népi énekmondók főként a falvakban működtek, megjelenéseik a nemesi udvarokban lényegesen ritkábbak. Az állandó egyházi üldözés, a tiltó rendelkezések és büntető szankciók ellenére (melyekről bőven tájékoztatnak a korabeli források) az igric a 12. századtól egészen a 18. századig a népi kultúra reprezentatív képviselője volt. 
 
A 15-16. századi források (leginkább egyházi énekek gyűjteményei és tánczenei kiadványok) népzenei utalásai komoly érdeklődést mutatnak a tárgy iránt: számos közép-európai forrás említi pl. a haiduc és az ungaresca táncokat. További népi párhuzamokat, a hagyományban ma is élő dallamokat találunk a 17–18. századi forrásokban, a Vietoris-kéziratban, Keczer Anna hegedűs gyűjteményében, valamint négy további kéziratban /Uhrovecból, mintegy 800 lejegyzett dallammal. 
 
{{Személy infobox
|kép =[[Fájl:Leos_Janacek.jpg|200 px]]
|név =Leos Janacek
|született =1854. július 3.
|elhunyt = 1928. augusztus 12.
|nemzetiség = morva
|funkció = zeneszerző
|forrás =
}}

Már a 19. században, a korabeli magyar kezdeményezésekkel szinte egy időben a szlovákság körében is megindult a népdalok közlése egy nagyszabású sorozat, a Slovenské Spevy (Szlovák népdalok) keretében. 1880-tól kezdve majd 30 éven keresztül adtak ki népdalokat, kottaképpel együtt, füzetformátumban, mintegy 2000 dallamot. Tulajdonképpen e kiadássorozat valamint Bartók szlovák kötetei (Slovenské l’udové piesne) jelentették a kiindulási alapot a modern értelemben vett szlovák etnomuzikológiai kutatáshoz. A Slovenské spevy sorozatnak az adatközlés volt az elsődleges célja. 
 
A 20. század első felének aktív és jeles gyűjtői és kutatói Bartók Béla mellett H. Bím, A. Halasa, Leos Janacek, J. E. Jankovec és Jozef Kresánek voltak. Az 1950-es években született, jelentősebb gyűjtemények a Szlovák Zenetudományi Társaság etnomuzikológiai csoportjának és a Bratislava Radio népzenei osztályának érdemei. A majd’ másfél évszázados gyűjtőmunka eredményeképpen 1995-re mintegy 26.000 szlovák népdal jelent meg nyomtatásban, az archívumok pedig további 90.000 lejegyzést, továbbá 110.000 hangrögzített énekes és hagngszeres dallamot őriznek. A modernkori szlovák etnomuzikológiai kutatások főbb területei: az elemzés, a rendszerezés, az összehasonlítás és a kultúrák közti kapcsolatok vizsgálata. A szlovák népzenetudomány kiemelt figyelmet fordít a hangszeres zenére, magukra a hangszerekre és a népi táncokra is.

 
 

[[Kategória:Európa]]
[[Kategória:ország]]

Fájl:Kat szlovakia.jpg

2013-04-05T09:12:17Z

Csampai:

Kategória:Svédország

2013-04-05T09:08:35Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat svedorszag.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2bd4901051936a89&ll=60.10867,18.632813&spn=31.388453,74.707031&z=3 Google térkép megtekintése]
</center>

Az Északi-tenger vidéke népeinek hagyományos zenei kultúráját a régió egészének kontextusában szükséges és érdemes vizsgálni, az interetnikus kapcsolatok szerepe kivált jelentőséggel bír a skandináv területek egymástól – gazdaságilag és politikailag legalábbis – kevéssé elzárt nemzeteinél. Nem elhanyagolható az a hatás sem, amit a kontinens (főként Közép- és Nyugat-Európa) mindenkori zenei hagyománya gyakorolt a helyi népzenékre. A svéd népi hagyomány sem mentes ezektől a hatásoktól, bizonyos területek (partmenti vidékek és a nagyobb városok) nagyobb mértékben átvették az újdonságokat, más, konzervatívabb régiók nagyobb ellenállást tanúsítottak velük szemben. A repertoár, a hangszerek és a táncok mégis mint svéd népi hagyomány tűnnek fel, jellemző lokális sajátosságokkal, önálló zenei kifejezésmóddal.
Egy nemzet hagyományos kultúrájának felfedezésében, megőrzésében (és bizonyos értelemben továbbhagyományozásában is) legnagyobb felelőssége az értelmiségi középosztálynak van. Svédország e tekintetben mindenképpen példaértékű. Az 19. század elejétől folyamatos és tudatos népzenei gyűjtő- és rendszerező munka folyik, a 20. század elejétől pedig egymást érik a legkülönbözőbb társadalmi rétegek által a legkülönbözőbb célokkal, célkitűzésekkel életre hívott revival mozgalmak.

==Források, kutatástörténet==

A történeti kutatás (mint a legtöbb anyakontinensen kívüli ország esetében) a korai források teljes hiányával terhelt. Bár a 16. század végéről fennmaradtak népi dalszövegeket tartalmazó kéziratos dokumentumok, továbbá a 18–19. század népi hangszeres zenéjének lenyomatai, az ún. Spelmansböckerek is rendelkezésre álltak, a svéd népzene iránti komoly tudományos érdeklődés még majdnem egy évszázadon keresztül nem tapasztalható. Az inspiráció forrása Svédországban (is) a kora 19. század romantikus nemzeti mozgalma. A legkorábbi kutatások azonban egy-egy műfaj behatóbb tanulmányozására szorítkoztak, szélesebb spektrumú gyűjtés és kutatás a század második felében, 1870 táján kezdődött.
A népzenekutatás korai időszakának két, kiemelkedő jelentőségű szereplője Nils Andersson és Olof Andersson voltak, akik közel 15.000 dallamot gyűjtöttek, a legészakibb részek kivételével az ország egész területéről. Lejegyzéseik egy része nyomtatásban is megjelent (Svenska latar, Nils Andersson, 1940).
Hangfelvételeket, nagyobb mennyiségben legalábbis, viszonylag későn, csak az 1950-es években kezdtek készíteni. A munkában élenjáró intézmények a Svéd Királyi Rádió és a Svenskt visarkiv (Svéd Népzenei Archívum és Kutatóközpont). A lejegyzett és hangrögzített népzenei anyagokat ma különböző állami intézményekben – köztük vidéki múzeumokban – őrzik, a svéd Királyi Könyvtár és a Svenskt visarkiv a legjelentősebbek ezek közül, utóbbi (mint a svéd népzenekutatás központi archívuma) a többi intézményben tárolt anyagok kópiáit is begyűjti, rendszerezi.

[[Kategória:Európa]]
[[Kategória:Ország]]

Fájl:Kat svedorszag.jpg

2013-04-05T09:07:46Z

Csampai:

Kategória:Svájc

2013-04-05T09:06:21Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat svajc.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2bfc758e0b36c5a9&ll=46.818188,8.227512&spn=42.157467,74.707031&z=3 Google térkép megtekintése]
</center>

Az eltérő hagyományozódási módnak, illetve a nemzeti kultúrában betöltött különböző szerepeknek megfelelően a tágabb értelemben vett hagyományos svájci zenét és zenei megnyilvánulásokat a népzenetudomány a Musikfolklore és a Musikfolklorismus terminusokkal definiálja. A Musikfolklore (népzene, a szó eredeti kontextusában) mindazon jelenségeket és zsánereket határozza meg, amelyek szorosan kapcsolódnak a hagyományos népi kultúrához, illetve napjainkban is szájhagyományozódás útján terjednek. Ilyenek az ''alpesi ima vagy áldás'' (Betruf vagy Alpsegen), a ''Jützli'', a ''Jodel'', a ''Chuareiheli vagy Löckler'' (különböző magashegyi kommunikációs műfajok, technikák), továbbá a ''bölcsődalok'' és ''gyermekdalok''. A Musikfolklorismus ezzel szemben a szterotipizált műfajok, valamint az újabb, népies kompozíciók, illetve az új célkitűzéseket megfogalmazó zenei aktivitások gyűjtőfogalma. A továbbhagyományozódásban a notáció szerepe kizárólagos. Olyan nemzeti dalok, népdalfeldolgozások és népi stílusban komponált dalok tartoznak ide, amit a svájci nép egésze magáénak vall, és használ. Megszólalásuk messze eltávolodott az eredeti funkcióktól, jellemzően szervezett előadásokkal, és széles nyilvánossággal számol. 
 
Nyelvi-nemzeti és kulturális sokszínűségéből eredően Svájc évszázadok óta élénk reciprokális kapcsolatot ápol a szomszédos országokkal. A népzenetudomány elfogadott álláspontja szerint a svájci népdalkincsben karakterisztikusan svájci tulajdonképpen nincs is; a francia-svájci régió repertoárja közös Elzásszal, a német-svájci népzenei hagyomány Baden-Württemberggel, Svábfölddel és Tirollal, a rétoromán nyelvterületek és Ticino kanton zenéje pedig Piemonttal és Lombardiával.

===Történeti háttér, népzenekutatás===

Már a reneszánszban mutatkozott valamelyes érdeklődés a néphagyomány és a népi szokásrend iránt, ez azonban nem különösebben fókuszált a zenére, a 15–16. századi történeti források csak elvétve tesznek a korabeli népi zenére vonatkozó említést. 
17. századi történeti leírások már többet elárulnak, a népdal helyzetéről legalábbis, amennyiben a túlságosan frivolnak tartott szekuláris dalok a felsőbb osztályok idegenkedését váltották ki, s nagy részük az elöljáróságok cenzúrája alá került, a többi, funkcionalitásában élő műfajt pedig kevéssé tartották értékesnek, vagy megfigyelésre érdemesnek. Ezért olvashatók az 1812-ben megjelent Sammlung von Schweizer-Kühreihen und alten Volksliedern előszavában a következő sajnálkozó és önvádló sorok: régi nemzeti dalaink részben elvesztek vagy kihaltak, részben félreinterpretáltuk őket…
A helvét hazafias érzelmek erősödésével, valamint a rousseau-i „vissza a természethez” felhívással egyetértésben azonban megváltozott a korábbi attitűd. A 18. században a svájci népzene legspecifikusabb műfajának a ranz des vaches énekelt és hangszeres (alpesi kürt vagy duda) formáit tekintették (a ranz des vaches az állatok összeterelésére szolgáló, kizárólag az Alpok lejtőin használatos improvizatív műfaj, svájci területről nagyjából 50 regisztrált példája maradt fenn), nem utolsósorban Rousseau-nak köszönhetően, aki az 1768-as Dictionnaire de Musique-ban megjelent ranz des vaches dallam közlésével tulajdonképpen a svájci tudományos népzenekutatás alapkövét is letette. 
 
Néhány korai kezdeményezést (a Kreis der Berner Bergfreunde gyűjtései, G. S. Studer langaui írnok irányításával), valamint a 18. század végi német utazók útileírásait (melyek bővelkednek a svájci népi muzsikára vonatkozó passzusokban) követően (nem kis mértékben Ossian és Haller munkáinak hatására) 1805-ben megjelent az első önálló svájci népi dalgyűjtemény (Acht Schweizer-Kühreihen mit Musik und Text) F. S. von Wagner gondozásában, amit három további kötet követett. Wagner összesen 76 dalt jelentetett meg gitár- vagy zongorakísérettel, nem titkolt reménye és célja a városi polgárság népi idill iránti vágyának és érdeklődésének felkeltése volt. E célkitűzésében a falu embere messzemenőkig partnere volt, megismertették a nagyközönséggel az alpesi kürtöt, dalesteket, versenyeket rendeztek. Valójában ezek a (viszonylag korai) belső kezdeményezések, szerveződések kövezték ki az utat a Musikfolklorismus néven illetett össznemzeti mozgalomnak. 
 
Ezzel egyidejűleg megkezdődött a népzenei dalanyag tudományos(abb) igényű feldolgozása Bern (J. R. Wyss, F. S. von Wagner, G. J. Kuhn és F. F. Huber) és Zürich (M. Usteri, D. H. Hess és J. U. Hegner) központokkal. A svájci népdal csakhamar megjelent a naptárakon, a hetilapok hasábjain, almanachokban, de önálló gyűjtemények is születtek, melyek fontos előfutárai voltak az 1880-as években megjelent első kritikai gyűjteményes kiadásnak (Ludwig Tobler munkája). 
 
A Herder, Brentano, Liliencron, Erk és Böhme nevével fémjelezett német romantikus irodalmi mozgalom filológusi attitűdje érhető tetten a 20. század első felének szisztematikus népzenei gyűjteményeiben. A népzenekutatás intézményes kereteket kapott, 1906-ban, Bázelban, létrejött a Volksliedarchiv. A kutatási részeredményeket folyamatosan publikálták az intézmény szakfolyóiratában, s az archívum gondozásában jelentek meg a svájci népzene mindmáig általános érvényű gyűjteményes kötetei is: Im Röseligarte: Schweizerische Volkslieder (Greyzerz, 1908-1925), Les chansons populaires receullies dans la Suisse Romande (Rossat és Piguet, 1917-1931), Scelta di canzoni popolari ticinese (In der Gand, 1933), Chanzunettas popularas rumauntschas (G. G. Cloetta, 1958). 
 
A világháború utáni népzenekutató nemzedék legjelentősebb alakja Brigitte Bachman-Geiser, aki az 1970-es évek végén elkészítette a svájci népi hangszerek inventóriumát (megjelent a Handbuch der Europaischen Volksmusikinstrumente sorozatban), társalapítója volt az 1991-ben megnyílt Schweizerisches Museumnak, valamint a Burgdorfban található Institut für Volksmusik und Musikinstrumente-na. Jelenleg egyetlen svájci egyetem sem rendelkezik önálló népzenei tanszékkel, de időről időre tartanak népzenei témájú előadásokat, kurzusokat Bázelban, Bernben, Fribourgban és Zürichben is.
[[Kategória:Európa]]
[[Kategória:ország]]

Fájl:Kat svajc.jpg

2013-04-05T09:05:50Z

Csampai:

Kategória:Queensland északi része és a Torres-szoros

2013-04-05T09:04:03Z

Csampai:

<center>
[[Fájl:Kat queensland.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a172e6575a2064ce4&ll=-19.311143,142.734375&spn=55.970702,74.707031&z=3 Google térkép megtekintése]
</center>

 Ma általánosan az ausztrál kontinens őslakóira a következőképpen hivatkoznak: Aboriginalok és Torres-szoros-szigetekiek. Vagyis Ausztrália bennszülött lakosságát két fő népcsoport alkotja: a kontinensen elő Aboriginalok (latin szóból eredő kifejezés: ab origo, eredettől fogva), valamint az észak-keleti csücsköt Pápua Új-Guineával összekötő szorosbeli szigetek lakói. E különbségtétel főként etnikai és rasszbeli hovatartozás alapján történik. 

[[Kategória:Ausztrália|Ausztrália]]
[[Kategória:Torres-szoros-beliek]]
[[Kategória:Murrik]]

Kategória:Queensland északi része és a Torres-szoros

2013-04-05T09:03:51Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat queensland.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a172e6575a2064ce4&ll=-19.311143,142.734375&spn=55.970702,74.707031&z=3 Google térkép megtekintése]
</center>

 Ma általánosan az ausztrál kontinens őslakóira a következőképpen hivatkoznak: Aboriginalok és Torres-szoros-szigetekiek. Vagyis Ausztrália bennszülött lakosságát két fő népcsoport alkotja: a kontinensen elő Aboriginalok (latin szóból eredő kifejezés: ab origo, eredettől fogva), valamint az észak-keleti csücsköt Pápua Új-Guineával összekötő szorosbeli szigetek lakói. E különbségtétel főként etnikai és rasszbeli hovatartozás alapján történik. 

[[Kategória:Ausztrália|Ausztrália]]
[[Kategória:Torres-szoros-beliek]]
[[Kategória:Murrik]]

Fájl:Kat queensland.jpg

2013-04-05T09:03:17Z

Csampai:

Kategória:Puerto Rico

2013-04-05T09:02:07Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat puerto rico.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2d55271791cc487e&ll=17.936929,-66.489258&spn=3.657766,4.669189&z=7 Google térkép megtekintése]
</center>

Puerto Rico (’gazdag kikötő’) a Nagy-Antillák szigetvilágának legkeletebbre fekvő (és egyben legkisebb) tagja. Lakói Borinquennek is nevezik, amely az őslakos ''tainó'' indiánok által használt Borikén szóból származik, jelentése ’a hősies Úr földje’. A szigetre a La Isla del Encanto (’a varázslatos sziget’) elnevezést is gyakran használják. Puerto Ricóhoz tartoznak a szomszédos Vieques, Culebra és Mona-szigetek is. Az ország az Amerikai Egyesült Államok társult állama. Fő tengelyét egy hegység alkotja, melynek magassága 900-1300 méter. Legmagasabb pontja a Punta, 1338 méter. A hegységtől északra sík vidék, délre pedig dombvidék terül el. Jelentősebb városai: San Juan, Bayamón, Caguas, Carolina, Guaynabo, Mayagüez és Ponce. Fontos megemlíteni [http://en.wikipedia.org/wiki/Lo%C3%ADza,_Puerto_Rico Loiza] falut, mely a leghíresebb bombazenész családok otthona. Az itt megrendezett karneválok és zenei fesztiválok méltán híresek. 
 
===Kultúrtörténeti áttekintés===
[[Fájl: güiro2.jpg|bélyegkép|jobbra|A güiro (ejtsd: [gwíro] ) dörzsöléssel, kaparással megszólaltatott latin-amerikai idiofon hangszer.]]
A szigetet évezredeken keresztül őslakos tainó indiánok lakták. Feltételezhető, hogy a sziget megállóhelyként szolgált az Észak- és Dél-Amerika közötti utazások során. Az őslakosokat később a Dél-Amerika északi részén fekvő Paria-öböl irányából terjeszkedő ''arawak'' indiánok igázták le. Kolombusz Kristóf idejében Puerto Rico önálló, tainó-arawak indiánok által lakott szigetország volt. Lakosainak vallásáról és isteneiről kerámia-, fa- és kőszobrok formájában maradtak fenn emlékek. Zenéjük jellegére utalnak az előkerült kaparós- (''güiró'') és csörgőhangszerek, fatrombiták, fatörzsből készült résdobok, ''agyagokarinák'', valamint csontból készült sípok, furulyák. Az 1500-as években meginduló gyarmatosító folyamat következtében az őslakosok népessége rohamosan csökkenni kezdett, és az 1600-as évekre teljesen megszűntek mint önálló népcsoport. 
 
Néhány közösség nehezen megközelíthető hegyekbe menekült, és rövidebb-hosszabb ideig még tovább folytatta addigi életmódját fenntartva az ősi kultúrát. Ezeket a területeket ''indierasnak'' hívják. A korai történetírók beszámolnak egy ''areito'' elnevezésű ünnepről, amely a legfontosabb vallásos, zenés-táncos esemény volt. Az ünnep ceremóniamestere egy-egy tiszteletbeli énekes volt, aki elővezette a költőket, táncosokat, zenészeket. A gyerekek is felkészültek az ünnepekre, dalokat és táncokat tanultak, valamint improvizáltak. Az esemény így a fiatalabbak vallásos és kulturális életbe való bevonásának is a színtere volt. A dalokról nem találtak feljegyzéseket, illetve kottákat, de leírások arról számolnak be, hogy az őslakosok zenéjében az idősebbek énekelték a mélyebb szólamokat, a fiatalabbak pedig a magasabbakat. A nők szoprán, alt és tenor hangfekvésben énekeltek, és a zene állítólag az európaiak fülének sem bizonyult idegennek.

===Hagyományos hangszerek===

[[Fájl:maracas1.jpg|bélyegkép|jobbra|A maracas vagy rumbatök párosával használt, rázással megszólaltatott idiofon hangszer. Szerző: Bemoeial.]]

Az 1500-as évek elején a spanyolok fémcsörgőket, ''klavikord''- és vihuelahúrokat, valamint sípokat hoztak a szigetre. (A [[Mariachi|vihuela]] Spanyolországban akkoriban elterjedt, gitárszerű, pengetővel és vonóval megszólaltatható hangszer.) Az első vihuela 1512-ben érkezett a szigetre, amit az első gitár követett 1516-ban. Az 1520-as és ’30-as évek Puerto Rico számára keserves időszak volt. A spanyolok aranyat találtak Új-Spanyolországban (Mexikó), Peruban és Venezuelában, és nagy számban hagyták el a szigetvilágot. A kulturális élet kiüresedni látszott. A katolikus egyház saját ünnepeit és eseményeit támogatta, de emellett létezett közösségi élet a rabszolgák rétegeinek sorában, valamint az indierákba menekült őslakosok körében. A spanyolok számára 1540-re a sziget nem jelentett gazdasági vonzerőt, így az a kereskedelemben is peremterületre szorult. A szigeten fellelhető, általuk behozott hangszerek száma kicsi volt, így a helybeliek idővel elkezdték imitálni azokat.

*Ütőhangszerek

[[Fájl: claves1.jpg|bélyegkép|jobbra|Claves (klávesz). Szerző: Hannes Grobe.]]
A szigeten megtalálható ütőhangszerek többségét más egykori spanyol gyarmati országban is ismerték. Ilyenek például a ''claves'', a kolompok és a ''güiro'' (''güícharo''), amelyek a legtöbb tánczenében szerepelnek, vagy például a maracas, amely a jibaro zene fontos kísérőhangszere. Nagyon jellegzetes afrikai eredetű helyi hangszer a ''marimbula'', amely a ''mbirának'' és a [[Kalimba|kalimbának]] rokona. Ez tulajdonképpen egy fadoboz, melynek az első oldalán nyílás található, efölött pedig fém nyelvek helyezkednek el. A marimbulára (amely Kubában is elterjedt) a játékos ráül, és lábai között pengeti a nyelveket. 
 
[[Fájl: marimbula2.jpg|bélyegkép|balra|Marimbula. Szerző: OctavioRK.]]

Hangfekvése a nagybőgőéhez hasonló. A sziget egyik legjellegzetesebb dobja a ''bomba'', mely egy oldalú, hordóból készített hangszer. A bőr eleinte szegecsekkel volt a testhez erősítve, de az 1970-es évektől elterjedtek a csavarokkal hangolható dobok. A bomba dobot kézzel ütik. A hagyományos bomba zenében két dobos tölt be központi szerepet: az egyik tempótartó ritmust játszik, a szólista pedig a táncosokkal közös improvizációt folytat. A bomba ritmusok jellege hasonló a nyugat-afrikaiakhoz. A ''pandreta'' a ''tambourinhoz'' hasonló keretdob, csörgők nélkül, melyet a [[Hagyományos zenei műfajok, stílusok Puerto Ricoban|plena]] zenében használnak. Puerto Ricóban három hagyományos méret terjedt el, melyeknek más-más zenei szerepe van – jellemzően ezek között is a legmagasabb hangfekvésű szólam a leginkább improvizatív.

*Pengetős hangszerek
[[Fájl:tiple1.jpg|bélyegkép|jobbra|A tiple a legkisebb a három Puerto Rico-i húros hangszer közül, melyek a jibara zenekart alkotják. Szerző: WeekiPhile.]]
[[Fájl:cuatro1.jpg|bélyegkép|balra|A Puerto Rico-i cautro. Szerző: Claireislovely.]]

A korai pengetősök közül négy hangszer van ma is jelen a sziget zenéjében: a ''tiple'', a ''tres'', a ''cuatro'' és a ''bordonúa''. Nincs feljegyzés arra vonatkozólag, hogy pontosan mikor alakultak ki, illetve nyerték el mai formájukat. Annyi tudható, hogy a seis nevű műfaj hangszerelésében ezek kaptak nagy szerepet. A [[Hagyományos zenei műfajok, stílusok Puerto Ricoban|seis]]-t már a 17. század elején játszották. A fent említett hangszerek többnyire homokóra formájúak, egyes régiókban kis aránybeli eltérésekkel. A tiple kisméretű, öthúros hangszer. A cuatro a legnépszerűbb és legelterjedtebb – korábban négy, manapság öt dupla húrral van ellátva. A bordonúa neve a bordón szóból származik, melynek jelentése, ’mély’ – ezen a hangszeren basszusszólamot játszanak.
[[Fájl:bordonúa1.jpg|bélyegkép|balra|A bordonua egy Puerto Rico-ban őshonos basszushangszer. Szerző: Emma dusepo.]]

 

[[Kategória:A Karib-térség afrikai eredetű zenéi]]
[[Kategória:Ország]]

Fájl:Kat puerto rico.jpg

2013-04-05T09:01:33Z

Csampai:

Kategória:Oroszország

2013-04-05T08:59:45Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat oroszorszag.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2c42835198b8b0c0&ll=61.606396,105.46875&spn=63.145823,149.414063&z=2 Google térkép megtekintése]
</center>

Az orosz népzene regionális sokszínűsége részint Oroszország földrajzi helyzetének, részint bizonyos történelmi események nyilvánvaló következményeinek tudható be. Az ország történelmi kapcsolatai és ma is fennálló helyi kapcsolatrendszere a szomszédos szláv, finnugor és türk népekkel kétségtelenül felelős a differenciáltságért. A történelmi tényezők közül a különféle okokra visszavezethető népvándorlás(ok), tömeges áttelepülések a legmeghatározóbbak. Az agrár falvak évszázados kohézióját törték meg ezek a népmozgások, a főbb kiváltó okok közt említhetjük a 13. századi tatárjárást, valamint – a 16. századtól kezdődően – a földesurak jobbágytelepítő tevékenységét. Ez utóbbi elsősorban a férfi populációt érintette, akárcsak a kapitalizmus eszmerendszerének megjelenésével országszerte megkezdődő kollektív gyár- és vasútépítő munkák sora. A férfi lakosság távollétét illetően nem elhanyagolható a katonai szolgálati idő extrém hosszúsága sem. Fentiek tükrében nem kérdés, hogy az archaikusabb vonásokat miért éppen a női repertoárok hordozzák.
 
 
A tradicionális orosz zene térbeli és időbeli felosztása tudományosan egyaránt indokolható. A nagy népzenei dialektusok: észak-orosz, nyugat-orosz, közép-orosz és dél-orosz. Ezen belül további dialektusterületek (pl. az Oka-folyó völgye, a Volga felső folyása, a Don folyása, a Fehér-tenger vidéke) és mikro-régiók (a kisebb folyók mentén) különülnek el. Kimerítő dialektustérkép elkészítése azonban – az ország méretéből és területének geográfiai differenciáltságából következően – meglehetősen nehéz feladat.
 
 
A kronológiai aspektus három réteget különböztet meg: óorosz (keleti-szláv) hagyomány, az egységes orosz nemzet kialakulásának kora (14-16. század), valamint az azt követő, későbbi korok. A három réteg együtt, s egymással erős kölcsönhatásban élt a paraszti hagyományban (a különböző stílusrétegek kölcsönhatása kevéssé figyelhető meg a városi kultúrában, a kereskedő és nem-jobbágyi falvak praxisában, illetve az ipari- és diákközpontok elő- és külvárosi hagyományaiban). Az orosz népzene definiálása nem egyszerű; a gyűjtemények hiányosak, a dalok többsége nincs osztályozva, a gyűjtések egy része még ma is publikálatlan, az ország egészére kiterjedő, kollektív gyűjtés tulajdonképpen nem volt.
 
 
A tudományos kutatás a dialektus-korszak-műfaj aspektusrendszert alkalmazza, értékelhető eredmény felmutatása azonban csak a hiányzó adatok birtokában lesz/lenne lehetséges. A műfajelméleti megközelítés talán a legjárhatóbb út, az egyedüli, amely az anyag feltáratlansága ellenére is lehetővé teszi a formák vizsgálatát, valamint a szociális és kulturális funkciók leírását.

[[Kategória:ország]]
[[Kategória:Európa]]

Fájl:Kat oroszorszag.jpg

2013-04-05T08:59:09Z

Csampai:

Kategória:Németország

2013-04-05T08:58:04Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat nemetorszag.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2c1b26beb6889272&ll=51.165691,10.451526&spn=38.883465,74.707031&z=3 Google térkép megtekintése]
</center>
 
[[Fájl:Johann_Gottfried_von_Herder.jpg|bélyegkép|200 px|balra|Johann Gottfried von Herder (1744-1803]]
Az etnomuzikológia kialakulásában és fejlődésében a mindenkori német tudományos elit kétségtelenül vezető szerepet töltött be. Johann Gottfried von Herder (1744-1803), német költő, teológus és filozófus volt az, aki 1778-ban elsőként használta a népdal (Volkslied) kifejezést, a német gondolkodók soros nemzedékei mindig élen jártak a népzenével kapcsolatos alapvető definíciók megalkotásában és a különböző tudományos elméletek kidolgozásában. A történeti (tér-idő) aspektusrendszer figyelembevétele mellett érdeklődésük már a 19. század elején kiterjedt a népzene szociális funkcióira, valamint az egyes ember rendszerben betöltött szerepére (előállító, közvetítő, fogyasztó), műfaji, formai és dallami elméleti alapvetéseik általános érvényűek. A német zenetudomány egyetemes jelentősége a népzenei kutatások területén is áll, a legszofisztikáltabb teóriákat jegyző muzikológusok – mint Wiora, Bohlman vagy Schepping – munkái mindmáig irányadó értékei a nemzetközi kutatói szférának.

===Kisebbségek===
A kisebbségek szerepének kérdése Németországban egészen a 20. század második feléig nem merült fel. Az érdeklődés, illetve figyelem tulajdonképpen két történelmi faktornak tudható be. Az első stimulus a Holocaust volt. A II. világháborút követően előtérbe került az értékmentés, mint szempont. A zsidó (és kisebb részt a cigány) kultúra hagyományainak feltárása, rögzítése egyetemes történelmi szükségszerűséggé és egyben kötelességgé vált. A második tényező a „nem német” (leginkább török) vendégmunkások számának megnövekedése a század második felében. Lélekszámuk az 1980-as években olyan mértékben megemelkedett, hogy elengedhetetlenné vált az önálló kulturális és társadalmi intézmények létrehozása, továbbá a német kulturális életben betöltött szerepük értékelése. 

[[Kategória:Európa]]
[[Kategória:ország]]

Fájl:Kat nemetorszag.jpg

2013-04-05T08:57:26Z

Csampai:

Kategória:Nyugat-Afrika

2013-04-05T08:56:11Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat nyugat afrika.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a4df9d97c9c6cc789&ll=9.795678,2.285156&spn=58.047602,74.707031&z=3 Google térkép megtekintése]
</center>

[[Kategória: Afrika]]

Fájl:Kat nyugat afrika.jpg

2013-04-05T08:55:33Z

Csampai:

Kategória:Norvégia

2013-04-05T08:36:52Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat norvegia.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2b696be00437fc66&ll=60.472024,8.468946&spn=15.259767,37.353516&z=4 Google térkép megtekintése]
</center>

Az Északi-tenger vidékének népei között fennálló, több évszázados szoros gazdasági és politikai kapcsolatok a közélet valamennyi szegmensében nyomokat hagytak. A norvég kultúra általában, de a népzenei hagyomány különösen beszédes bizonyítéka a régió egyes országaira jellemző integráló készségnek és képességnek. Mindamellett a norvég népzene egyedi jellemvonásai (ritmikai, tonális és szerkezeti szempontból) megmutatkoznak: az új zenei elképzelések és az új hangszerek megjelenése az ősi kultúrát nem kiváltani voltak hivatottak, inkább a régi és új egyfajta fúziója figyelhető meg. Norvégia esetében kiváltképp igaz ez a hegedűs tánczenére, amely bizonyos területeken ellen tudott állni, és túl tudta élni a 18–19. században hódító európai táncokat (waltz és polka). 

===Kutatástörténet===

{{Személy infobox
|kép =[[Fájl:L._M._Lindeman.jpg|200 px]]
|név =Ludvig M. Lindeman
|született =1812. november 28.
|elhunyt =1887. május 22.
|nemzetiség = norvég
|funkció = folklorista
|forrás =
}}

A 19. század nemzeti romantikus mozgalmai a norvég tudományosságra is hatást gyakoroltak (néhány szórványos töredéktől eltekintve norvég népzenére vonatkozó korábbi források gyakorlatilag nem léteznek). Az első átfogó gyűjteményt L. M. Lindeman jegyzi, akinek – bár gyűjtő tevékenységét leginkább gyakorlati célokat szem előtt tartva végezte – munkája a kor kimagasló produktuma, lejegyzései (nagyjából 1.500 tétel) mind a mai napig a norvég népzenekutatás egyik fő forrásául szolgálnak. 
 
A következő nagy gyűjtési hullám 1900 táján indult, O. Sande, Catharinus Elling és Erik Eggen munkájával, akik – Lindemanhoz hasonlóan – a vokális zenére fókuszálták kutatásaikat. Hangszeres zenével, nevezetesen a Hardanger fidula (hegedűhöz nagyon hasonló vonóshangszer) játékával a népzenekutatás részéről M. Sandvik foglalkozott behatóbban, de vele közel egyidőben nevesebb hangszerjátékosok (Truls Orpen, Eivind Groven) is elkezdték lejegyezni a Hardanger-hegedű általuk ismert és használt repertoárját. A lejegyzett népzenei anyagok legnagyobb részét az oslói Egyetemi Könyvtár őrzi.
 
 
Népzenei hangfelvételek 1945 előtt kisebb mennyiségben készültek — mindössze pár tucat gramofonlemez (a Hardanger-hegedű repertoárjából) és néhány száz viaszhenger (énekes és hegedűs muzsikával). A szalagos magnó bevezetésével a gyűjtőmunka intenzívebbé vált, az így hirtelen megnövekedett anyagmennyiség a hangarchívumok létrehozását is magával vonta. Elsőként az NRK hozott létre saját archívumot a hangfelvételek tárolására, nem sokkal később az oslói egyetem is csatlakozott; a Norsk Folkemusiksammling (az egyetem hangarchívuma) Trondheimben és Bergenben is rendelkezik alintézményekkel. További, kisebb gyűjteményekkel is számolva a norvég hangarchívumok teljes anyaga ma nagyjából 750.000 tételt számlál. 
 
A norvég népzenetudomány viszonylagos kései ébredése ellenére mára – a gyűjteményes publikációk mellett – jelentős mennyiségű, a legkülönbözőbb helyi praxisokkal foglalkozó monográfia, valamint szép számú muzsikusportré látott napvilágot.

[[Kategória:Európa]]
[[Kategória:ország]]

Fájl:Kat norvegia.jpg

2013-04-05T08:36:15Z

Csampai:

Kategória:Mexikói kultúrák

2013-04-05T08:35:05Z

Csampai: Google térkép link

<center>
[[Fájl:Kat mexiko.jpg]] 
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2d3b5528339e61c9&ll=18.812718,-98.789062&spn=56.113555,74.707031&z=3 Google térkép megtekintése]
</center>

A Bering-szoroson átkelt ázsiai eredetű, nagyvadra vadászó, gyűjtögető nomád közösségek már i. e. 10 000 környékén eljutottak a mai Mexikó területére. A kedvező éghajlati viszonyok, az esős évszak bőséges csapadéka i. e. 3000 környékén lehetővé tették a kukoricának és más élelemnövényeknek (pl. bab, tök, csilipaprika) a háziasítását. A növénytermesztő életmód kialakulásával nagyobb, összetartó közösségek, államok szerveződhettek. A mai ''Mexikó'', ''Guatemala'', ''Belize'', ''Honduras'' és ''Salvador'' területén a következő évezredekben kialakultak az Újvilágban egyedülállóan fejlett mezoamerikai civilizációk. A legismertebbek közé tartoznak a Mexikói-öböl menti ''olmék'' és a terület déli részén fekvő ''maja'' kultúrák, a nyugat-mexikói ''zapoték'' és ''mixték'' közösségek, valamint a Mexikói-fennsíkon létrejött ''tolték'' és ''azték'' államok. 
 
E közösségek jellemzői voltak a hatalmas, platformos épületekből és templomokból álló szertartási központok, az írásbeliség és a naptár használata, a fejlett matematikai ismeretek, a közös mítoszegyüttes, a hasonló vonásokkal bíró, bár más néven elnevezett istenségek tisztelete vagy például a rituális labdajáték. Rítusaik során fontos szerepet kapott a zene és a tánc, a legfontosabb hangszerek közé a kagylókürt, a különböző sípok, furulyák és ütőshangszerek tartoztak. E korszak zenéit a régészeti leletek, falfestmények és a kódexek feljegyzései, valamint a mai indián zenék analógiája alapján lehet részben rekonstruálni. 
 
A spanyolok 1521-ben foglalták el az Azték Birodalom központját, a mai Mexikóváros helyén fekvő Tenochtitlánt, majd meghódították egész Mezoamerika területét. Az egykori szertartási központok helyén katolikus templomok épültek, a városokban és a vidéki kolostorok környékén elkezdődött az indiánok megkeresztelése. A tömeges térítés és a paphiány miatt azonban az indiánok csak felszínesen váltak keresztényekké. E szinkretizációs folyamat során sok ősi istenséget katolikus szentekkel azonosítottak, és az ünnepeken, gyógyító és termékenységi rítusokon továbbra is áldoztak nekik. A szenteknek felajánlott dramatizált előadások, táncok alkalmával fontos szerep jutott a részben európai stílusokkal kevert indián zenének. 
 
A gyarmati időszakban az indián és az európai hagyományok találkozásával kezdtek kialakulni azok a változatos, egy-egy régióra jellemző zenei stílusok, amelyekben már fontos szerepet kaptak az európaiak által behozott húros hangszerek (gitár, hegedű). E stílusok közé tatozik pédául a Veracuz államban létejött ''son jarocho'', vagy a Veracruz, San Luis Potosí, Hidalgo államokban máig rendkívül népszerű ''son huasteco''. 

{{Zenelejátszó
| fájlnév = son_huasteco.mp3‎
| cím = Danza de moctezuma (Son Wewentsij) (részlet)
| alcím = Son Huasteco Album: Mexico - The Huasteca Danses Et Huapangos Kiadó: Ocora
}}

 
[[Fájl: Mariachi1.jpg|bélyegkép|balra|Mariachi zenekar a mexikói Guadalajara városban. Szerző: Gerardo Gonzalez.]]
A 19. századtól a spanyol és mesztic származású földbirtokosok, szarvasmarhatartók és földművesek jellegzetes vidéki életmódjához is számos zenei stílus kapcsolódott. Ilyen volt a Nyugat-Mexikóból (Nayarit, Colima, Jalisco államok) származó, majd később az egész országban elterjedt [[Mariachi|mariachi]] zene, valamint a kezdetben egy szál gitárral játszott [[:Kategória:Ranchera|ranchera]]. Ezek a zenei stílusok – amelyek a vidéki élet, a természet és a lótartás szépségeit, a család fontosságát és a szerelmi tragédiákat, majd később a mexikói forradalom eseményeit és egyéb politikai témákat is megénekeltek – a 20. század első felétől váltak nemzeti szimbólummá. A díszes ''charro'' ruhába öltözött mariachi zenészek feltűntek a nagyvárosokban, zenéjük fokozatosan egységesült. 
 
[[Fájl: Mariachi3.jpg|bélyegkép|jobbra|Mariachi énekes. Szerző: Codo.]]
Ettől az időszaktól lett egyre népszerűbb az északon kialakult ''norteño'' stílus is, amely a helyi ranchera zene és az Észak-Mexikóba érkező német, cseh és lengyel bevándorlók által hozott európai stílusok (pl. valcer, polka) keveredéséből jött létre. 
 
A fenti stílusok ma már nem csupán Mexikóban, hanem az Egyesült Államok mexikói bevándorlói között (''chicanos'') is nagy népszerűségnek örvendenek. 
 
A 20. században a Mexikói-öböl menti fekete közösségekben vált ismertté a [[:Kategória:Kuba|Kubából]] eredő [[Rumba|rumba]]. Az [[:Kategória:Európa|európai]] és [[:Kategória:Afroamerikaiak|afroamerikai]] stílusok keveredését mutatja a szintén Kubából származó [[:Kategória:Danzón|danzón]]. A Kolumbiából származó [[Hagyományos zenei műfajok, stílusok Kolumbiában|cumbia]] pedig a 20. század közepétől lett kedvelt stílus az országban.

[[Kategória:Latin-Amerika]]
[[Kategória:Mexikó]]