3.2. Az ír zene megújulása

2012-06-13T13:31:48Z

Nilatakgyan:

3.2. Az ír zene megújulása

2012-06-10T20:20:32Z

Nilatakgyan:

3.2. Az ír zene megújulása

2012-06-10T20:09:03Z

Nilatakgyan:

3.2. Az ír zene megújulása

2012-06-10T19:42:59Z

Nilatakgyan:

2012-06-08T13:47:30Z

Nilatakgyan:

A hagyományos népi kultúrában a hangszeres zene nagyon fontos, noha jelenlegi funkciója lényegében modern fejlemény, így inkább újrateremtésnek tűnik, semmint egy korábbi hagyomány szakadatlan folytatásának. A zenészeknél kevésbé, az énekeseknél azonban annál inkább élő elemnek számít, hogy előadásuk közben megszólítsák a közönséget, ismertessék az előadandó dal eredetét, esetleg egy szórakoztató történetet vele kapcsolatban. „Ez egy nagyon régi dal” – így hangzik a jellegzetes ének előtti felkonferálás. A dallamok eredetét gyakran a csodás lényekhez kötik. Visszatérő mesei motívum, hogy a zenész tündérektől tanulta vagy éppen ellopta a dallamot, ezért a tettéért cserébe pedig valamilyen jutalomban vagy büntetésben részesül.
Az ilyen motívumok vagy hiedelmek - mint a zene hármas felosztása is, amelyet a korai ír irodalomból ismerünk - sokat elárulnak a zenéről való gondolkodásról, a zene szerepéről. Az egyik szöveg a zenét egy vízistennő három fiának születéséhez köti (Goltraige, Gentraige, Suantraige). A három név jelentése a szomorúsághoz, a vidámsághoz és az alváshoz kötődik, a kortárs népzenei előadásokon rendszeresen elmondják az ehhez fűződő történetet, ma már pusztán a mesélés öröméért. A történetben megjelenő motívumok, a zene hatalmát, mágikus erejét dicsérik, amikor a történetben alvást idéznek elő, bánattal vagy örömmel töltik el a hallgatóságot. Ehhez a témakörhöz tartozik a mágikus lant is, ami egy meghatározott helyen, a falon lóg és nagyon sok férfit megölt, mielőtt [http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Dagda Dagdához], a jóságos istenhez került. 
[[Fájl: Dagda.jpg|bélyegkép|100 px|balra| ''Dagda''<ref>A kép forrása: http://jblstatue.com/pages/the_dagda.html</ref>]]
Ezek a mesés elemek a modern élet valóságától nagyon távol állnak. Találunk azonban néhány párhuzamot bizonyos udvarlási helyzetekben, amikor a kérő egy ír nyelvű énekkel ostromolja a kiszemelt lányt, hogy az menjen hozzá feleségül. Ahogy más ősi kultúrák, a régi írek is nagy hatalmat tulajdonítottak nemcsak a zenének, hanem az irodalomnak és a szónak is. Nagy dicsőséget jelentett, ha költő versével lenyűgözte a hallgatóságot, voltaképp ez növelte társadalmi státuszát különösen, ha [http://hu.wikipedia.org/wiki/Szat%C3%ADra szatírát] írt. A költőnek tulajdonított erő középkori, ír gondolata köszön vissza [http://hu.wikipedia.org/wiki/William_Butler_Yeats Yeats] [http://www.archive.org/stream/kingsthresholdan00yeatuoft/kingsthresholdan00yeatuoft_djvu.txt ''The King's Threshold''] (1904) című darabjában.

[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

A dalok abban különböznek a hangszeres zenétől, hogy könnyebben osztályozhatók, valamint régebbiek. (Az „old” kifejezés ’régi’-t jelent, ugyanakkor tartozik hozzá némi érzelmi töltet, amely az „old, irish song” frázisban érzékelhető leginkább, ahol az „old” elválaszthatatlan az „irish”-tól, így együtt valamilyen nosztalgikus nemzeti örökségre utalnak.)
A zenéhez kapcsolódó visszatérő tematikai, műfaji vagy társadalmi csoporthoz kötődő feljegyzések igen szegényesek. Vannak halotti énekek, korálok (MŰFAJ), fonódalok, aratónóták, gael altatók és a húsvéthoz kötődő vallási énekek (amhráin bheannaithe vagy dánta).
Továbbá van néhány évszakhoz kötődő ünnepség, amelyhez tartozik bizonyos zenei aláfestés: Ulsterben és Leinsterben karácsonykor, Szent István napján vonulnak az utcán a maszkos, alakoskodó zenészek: „wrenboys” (a wren jelentése ökör) (A walesi népzene és a kalendáris szokások, A bodhrán eredete szócikkek)valamint hasonló felvonulással ünneplik Szent Brigitta napját, február elsején Munsterben.
[[Fájl: Wrenboys Dublin 1933.PNG|bélyegkép|200 px|balra|Dublin Wrenboys 1933<ref>A kép forrása: http://www.sligoheritage.com/archwrenboys.htm</ref>]]

[[Fájl: Saint Brigid's cross.jpg|bélyegkép|200 px|jobbra|Szent Brigitta hagyományosan sásból font keresztje<ref>A kép forrása: http://en.wikipedia.org/wiki/Brigid's_cross</ref>]]

Az Orange Order politikai ünnepe Ulsterben ugyancsak nagy látványosság, ahol az egykori balladaénekesek találtak közönségre.

Orange Order Glasgow-ban, Forrás: http://www.littleshamrocks.com/Irelands-River-Boyne.html

A nagy nyilvánosság számára szervezett felvonulások, majálisok mellett teljesen szokványos gyakorlatnak számított a mindenféle hivatalos szervezés nélküli családi összejövetel. Az íreknél nagyon sokféle esti szórakozás és látogatás van számon tartva, amelyeknek külön neve is van. A legismertebb ezek közül a céilí, amely az 1920-as 1930-as években nyerte el mai, nyitott formáját, amikor a szűkebb családi vagy baráti összejöveteleket felváltja a nagytermekben tartott „céilí band”-ekkel kísért táncos mulatság .

Céili, Forrás: http://girlsbydesign.com/blog/2010/12/31/traditional-irish-music-by-tracey/ceili-session/

Az Aughrim Slpoes Ceili Band, 1927-ben alakult, az első tagok Jack Mulkere (fiddle-hegedű), Paddy Kelly Aughrimból (fiddle-hegedű) valamint Joe Mills Ballinasloe-ból (harmonika) voltak. Forrás: http://archives.library.nuigalway.ie/joeburke/biog.html

A hagyományosan otthoni céilí nem szűnt meg, noha manapság az éneklés és a zenélés inkább már kocsmákban és klubokban zajlik, ahol csak éneklés van vagy sokkal inkább csak zenélés.
A hangszereket (Az ír hegedű; Harmonikafélék; Koncertinafélék; Pengetős hangszerek Írországban: Az ír fuvola, furulya; A bodhrán eredete, A bodhrán felépítése szócikkek) manapság már könnyű beszerezni. A rádió, televízió és a lemezgyártó cégek foglalkoznak népzenével, általában jó zenészeket és változatos repertoárt mutatnak be, kvázi modellként. Céljuk, hogy változatos zenei termékeket kínáljanak, amelyek más tevékenységekkel is összefüggésbe hozhatók (pl. városnézés), hogy új hallgatóságot szerezzenek, és megfelelő képet adjanak az ír zenéről a turistáknak.
Az éneklés és a zenélés informális összejövetel otthon, a kocsmában vagy a klubban, amelyet sokszor az ír népzene legélvezetesebb és legeredetibb környezetének tartanak, mind az előadói, mind a befogadói oldalról. A hivatalos keretek, valamint a hallgatóság és az előadók közötti távolság nélkül olyan, mint egy családi vagy baráti összejövetel, ahol számos kifejezetten ügyes énekes és zenész gyűlik egybe.

http://megrobb.typepad.com/britishtravel/2010/12/galway-love.html

Forrás: http://reference.findtarget.com/search/Irish%20traditional%20music%20session/

==Jegyzetek==
<references/>

Fájl:Saint Brigid's cross.jpg

2012-06-08T13:32:17Z

Nilatakgyan:

1. Az ír népzene a társadalomban

2012-06-07T19:09:20Z

Nilatakgyan:

A hagyományos népi kultúrában a hangszeres zene nagyon fontos, noha jelenlegi funkciója lényegében modern fejlemény, így inkább újrateremtésnek tűnik, semmint egy korábbi hagyomány szakadatlan folytatásának. A zenészeknél kevésbé, az énekeseknél azonban annál inkább élő elemnek számít, hogy előadásuk közben megszólítsák a közönséget, ismertessék az előadandó dal eredetét, esetleg egy szórakoztató történetet vele kapcsolatban. „Ez egy nagyon régi dal” – így hangzik a jellegzetes ének előtti felkonferálás. A dallamok eredetét gyakran a csodás lényekhez kötik. Visszatérő mesei motívum, hogy a zenész tündérektől tanulta vagy éppen ellopta a dallamot, ezért a tettéért cserébe pedig valamilyen jutalomban vagy büntetésben részesül.
Az ilyen motívumok vagy hiedelmek - mint a zene hármas felosztása is, amelyet a korai ír irodalomból ismerünk - sokat elárulnak a zenéről való gondolkodásról, a zene szerepéről. Az egyik szöveg a zenét egy vízistennő három fiának születéséhez köti (Goltraige, Gentraige, Suantraige). A három név jelentése a szomorúsághoz, a vidámsághoz és az alváshoz kötődik, a kortárs népzenei előadásokon rendszeresen elmondják az ehhez fűződő történetet, ma már pusztán a mesélés öröméért. A történetben megjelenő motívumok, a zene hatalmát, mágikus erejét dicsérik, amikor a történetben alvást idéznek elő, bánattal vagy örömmel töltik el a hallgatóságot. Ehhez a témakörhöz tartozik a mágikus lant is, ami egy meghatározott helyen, a falon lóg és nagyon sok férfit megölt, mielőtt [http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Dagda Dagdához], a jóságos istenhez került. 
[[Fájl: Dagda.jpg|bélyegkép|100 px|balra| ''Dagda'']]
<ref>A kép forrása: http://jblstatue.com/pages/the_dagda.html</ref>
Ezek a mesés elemek a modern élet valóságától nagyon távol állnak. Találunk azonban néhány párhuzamot bizonyos udvarlási helyzetekben, amikor a kérő egy ír nyelvű énekkel ostromolja a kiszemelt lányt, hogy az menjen hozzá feleségül. Ahogy más ősi kultúrák, a régi írek is nagy hatalmat tulajdonítottak nemcsak a zenének, hanem az irodalomnak és a szónak is. Nagy dicsőséget jelentett, ha költő versével lenyűgözte a hallgatóságot, voltaképp ez növelte társadalmi státuszát különösen, ha [http://hu.wikipedia.org/wiki/Szat%C3%ADra szatírát] írt. A költőnek tulajdonított erő középkori, ír gondolata köszön vissza [http://hu.wikipedia.org/wiki/William_Butler_Yeats Yeats] [http://www.archive.org/stream/kingsthresholdan00yeatuoft/kingsthresholdan00yeatuoft_djvu.txt ''The King's Threshold''] (1904) című darabjában.

[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

A dalok abban különböznek a hangszeres zenétől, hogy könnyebben osztályozhatók, valamint régebbiek. (Az „old” kifejezés ’régi’-t jelent, ugyanakkor tartozik hozzá némi érzelmi töltet, amely az „old, irish song” frázisban érzékelhető leginkább, ahol az „old” elválaszthatatlan az „irish”-tól, így együtt valamilyen nosztalgikus nemzeti örökségre utalnak.)
A zenéhez kapcsolódó visszatérő tematikai, műfaji vagy társadalmi csoporthoz kötődő feljegyzések igen szegényesek. Vannak halotti énekek, korálok (MŰFAJ), fonódalok, aratónóták, gael altatók és a húsvéthoz kötődő vallási énekek (amhráin bheannaithe vagy dánta). Van továbbá néhány évszakhoz kötődő ünnepség, amelyhez tartozik bizonyos zenei aláfestés: Ulsterben és Leinsterben karácsonyi maszkabál van, „wrenboys” (a wren jelentése ökör) (A walesi népzene és a kalendáris szokások, A bodhrán eredete szócikkek) Szent István napkor,

Wren boys, [[Fájl: Wrenboys Dublin 1933.PNG|bélyegkép|200 px|jobbra|]]

december 26-án és „Biddy Boys” Szent Brigitta napján, február elsején Munsterben parádéznak.

Biddy Boys Fermanagh megyében 2009-ben. Forrás: http://brigid-undertheoak.blogspot.com/2011/02/eve-of-brigids-festival-beaufort-biddy.html

Az Orange Order politikai ünnepe Ulsterben ugyancsak nagy látványosság, ahol az egykori balladaénekesek találtak közönségre.

Orange Order Glasgow-ban, Forrás: http://www.littleshamrocks.com/Irelands-River-Boyne.html

A nagy nyilvánosság számára szervezett felvonulások, majálisok mellett teljesen szokványos gyakorlatnak számított a mindenféle hivatalos szervezés nélküli családi összejövetel. Az íreknél nagyon sokféle esti szórakozás és látogatás van számon tartva, amelyeknek külön neve is van. A legismertebb ezek közül a céilí, amely az 1920-as 1930-as években nyerte el mai, nyitott formáját, amikor a szűkebb családi vagy baráti összejöveteleket felváltja a nagytermekben tartott „céilí band”-ekkel kísért táncos mulatság .

Céili, Forrás: http://girlsbydesign.com/blog/2010/12/31/traditional-irish-music-by-tracey/ceili-session/

Az Aughrim Slpoes Ceili Band, 1927-ben alakult, az első tagok Jack Mulkere (fiddle-hegedű), Paddy Kelly Aughrimból (fiddle-hegedű) valamint Joe Mills Ballinasloe-ból (harmonika) voltak. Forrás: http://archives.library.nuigalway.ie/joeburke/biog.html

A hagyományosan otthoni céilí nem szűnt meg, noha manapság az éneklés és a zenélés inkább már kocsmákban és klubokban zajlik, ahol csak éneklés van vagy sokkal inkább csak zenélés.
A hangszereket (Az ír hegedű; Harmonikafélék; Koncertinafélék; Pengetős hangszerek Írországban: Az ír fuvola, furulya; A bodhrán eredete, A bodhrán felépítése szócikkek) manapság már könnyű beszerezni. A rádió, televízió és a lemezgyártó cégek foglalkoznak népzenével, általában jó zenészeket és változatos repertoárt mutatnak be, kvázi modellként. Céljuk, hogy változatos zenei termékeket kínáljanak, amelyek más tevékenységekkel is összefüggésbe hozhatók (pl. városnézés), hogy új hallgatóságot szerezzenek, és megfelelő képet adjanak az ír zenéről a turistáknak.
Az éneklés és a zenélés informális összejövetel otthon, a kocsmában vagy a klubban, amelyet sokszor az ír népzene legélvezetesebb és legeredetibb környezetének tartanak, mind az előadói, mind a befogadói oldalról. A hivatalos keretek, valamint a hallgatóság és az előadók közötti távolság nélkül olyan, mint egy családi vagy baráti összejövetel, ahol számos kifejezetten ügyes énekes és zenész gyűlik egybe.

http://megrobb.typepad.com/britishtravel/2010/12/galway-love.html

Forrás: http://reference.findtarget.com/search/Irish%20traditional%20music%20session/

==Jegyzetek==
<references/>

2012-05-30T14:32:23Z

Nilatakgyan:

3.1. Az ír zene megújulása I.

2012-05-17T20:36:46Z

Nilatakgyan:

{{Személy infobox
|kép =[[Fájl:Sean-o-riada.jpg|200 px]]
|név =Séan Ó Riada
|született =1931.augusztus 1.
|elhunyt =1971.október 3.
|nemzetiség =ír
|funkció =zeneszerző
|forrás =<ref>http://en.wikipedia.org/wiki/Se%C3%A1n_%C3%93_Riada</ref>}}

A zene és a tánc nagyon megbecsült tevékenységnek számított a 19-20. századi vidéki Írországban, amikor a hagyományos hangszeres zene általában a tánc alá szolgáltatott talpalávalót. A táncra jó alkalom nyílt az úgynevezett „crossroads dances” (MÁS SZÓCIKKEK) esetében,
[[Fájl: Dancing Crossroads1891.jpg |200 px|balra|Galway megyei crossroad dance 1891 körül.]]<ref>A kép eredeti helye: http://archives.library.nuigalway.ie/joeburke/biog.html</ref>
amikor profi vagy félprofi vándorzenészek, általában dudások vagy hegedűsök a helyi lakosoknak szabadban zenéltek, akik viszont céilí-t táncoltak, illetve magát a táncos társaságot nevezték így, ahol barátok, szomszédok gyűltek össze, ittak, énekeltek, táncoltak, történeteket meséltek és zenéltek egymásnak. Az éneklést hagyományosan nem kísérték, az alkalmilag összeverődött két-három zenész pedig uniszónóban játszott. 
A hagyományos tánc és a vidéki céilí komolyan megcsappant, amikor a gazdaság hanyatlásnak indult az 1930-as években. 1935-ben a „Dance Hall Act” betiltotta a „crossroad dancing”-et, minek következtében nagyon sok táncterem bezárt, így rengeteg vidéki zenész maradt munka nélkül. Arra kényszerültek, hogy elhagyják a vidéket, munkát találjanak Dublinban, Londonban és az Egyesült Államokban. A megszokott körülmények elvesztésével a táncból csak a népzene maradt meg a vidéken. Az 1940-50-es években a Piper’s Club<ref>Jelenlegi rendezvényeiről ezen az oldalon találhatók információk:http://comhaltas.ie/blog/post/history_of_the_pipers_club/</ref> Dublinban
olyan találkahellyé vált, ahol számos nincstelen zenész, hegedűsök, John Kelly és Tommy Potts, a dudások, Leo Rowsome és Tommy Reck, valamint a furulyás Seán Potts összeülhetett. A népzene újjáéledése Írországban a városhoz kötődik. 
Noha a vidéki Írországban igencsak hanyatlófélben volt a tánczene, az angliai és amerikai ír emigránsok körében, a városban a céilí bandek révén új alakban továbbélt. Az 1920-as, 1950-es évek közötti populáris tánczenét játszó zenekarok hatására a sokféle hegedűsből, fuvolistából, harmonikásból, zongoristából és dobosból álló együttesek, céilí zenekarok olyan táncdallamokat játszottak, amelyek híján voltak a régi, hagyományos szólójátékban meglévő díszítésbeli finomságoknak. Az 1800-as években a Conradh na Gaeilge (A Gael Szövetség) kezdeményezése volt az első próbálkozás arra, hogy legyenek kollektív zenélési lehetőségek. Ezek a rendezvények később, az 1950-es években nagyon népszerűvé váltak egész Írországban és az emigránsok körében is. 
Az 1950-es években céilí zenekarok ismét előtérbe kerültek az értelmiségi rétegek által és a kereskedelmi forgalomba kerülő amerikai népzene hatására. Ezzel körülbelül egy időben indul meg a gazdasági fellendülés a 60-as években. Így jön létre a már sokat emlegetett megújulás az ír népzenében, amely négy további folyamattal függ össze: az ír népzene gyűjtése, rögzítése és közvetítése a különböző médiumokon keresztül, a hangszeres játék támogatására létrejött szponzorált versenyek és csoportok kialakulása, az úgynevezett „ballad boom” <ref>Bővebb, angol nyelvű információt nyújt erről a fordulatról:http://www.tradfolkireland.com/The%20Ballad%20Boom.html</ref> és a zeneszerző, Seán Ó Riada alkotásai.
1947-ben a Radio Eireann, amely megalakulásától kezdve (1926) közvetített népzenét, dublini stúdiójából elindított egy olyan műsort, amelyben egy az országot járó csapat Írország vidéki népzenéjét gyűjtötte és rögzítette. A csapat a rögzítés során olyan zenészeket tett híressé, mint Séamus Ennis 
[[Fájl: SeamusEnnis.jpg |bélyegkép|balra|Séamus Ennis<ref>Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/S%C3%A9amus_Ennis</ref>: ír dudás és népdalgyűjtő]]

vagy Ciarán Mac Mathúna.

A programok hatására egyre világosabbá vált a nyilvánosság előtt, hogy milyen gazdag is az ír népzene.
A közvetítéseken keresztül az idősebb vidéki énekes- és zenészgeneráció elismertté és megbecsültté vált az ír társadalomban. 
1951-ben a Pipers’ Club tagjai megalapítottak egy szervezetet a népzenészek számára, a Comhaltas CeoltÓirí Eireannt. Helyi, regionális és nemzeti versenyt rendeznek minden évben, amelynek a Fleadh Cheoil na héireann<ref>http://comhaltas.ie/events/detail/fleadh_cheoil_na_heireann_2011/</ref> (Írországi Zenei Fesztivál) a csúcspontja. A verseny fiataloknak szól, akik egyébként egyre nagyobb arányban kezdenek népzenét tanulni, főként uilleann pipe-on, furulyán, koncertfuvolán, hegedűn, koncertinán és gombos harmonikán. Az informális zenélés céljából a tapasztalt és a kezdő zenészek az úgynevezett pub session-ökre (FOGALOMMAGYARÁZAT) gyűlnek össze, így megteremtve a kötetlen közös zenélés új hagyományát. Vegyítve a zenét és a társas érintkezést, a session-ök általában rendszeresen egy héten egyszer, egy meghatározott nap estéjén vannak bizonyos kocsmában, pubban, vagy valakinek az otthonában, ugyanakkor bizonyos városokban minden este van session minden pubban.
[[Fájl: Ciaran-Mac-Mathuna-001.jpg |bélyegkép|jobbra|Ciarán Mac Mathúna<ref>Forrás: http://www.guardian.co.uk/theguardian/2010/jan/11/ciaran-mac-mathuna-obituary</ref>: rádiós és népzenegyűjtő ]]
A sessionökön, a határ az előadók és a hallgatóság között elmosódik és a társasági élet ugyanolyan fontos, mint maga a zene. A terítéken legtöbbször tánczene van, leginkább reeleket játszanak, de a 70-es évekig a zenéhez egyáltalán nem tartozott tánc, kivéve néhány vidéki területet (köztük Clare megyét), amikor set-táncok újból felelevenedtek és hozzátartoztak az esténkénti társas léthez.

 
==Jegyzetek==
<references/>
[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

3.1. Az ír zene megújulása I.

2012-05-17T20:29:39Z

Nilatakgyan:

{{Személy infobox
|kép =[[Fájl:Sean-o-riada.jpg|200 px]]
|név =Séan Ó Riada
|született =1931.augusztus 1.
|elhunyt =1971.október 3.
|nemzetiség =ír
|funkció =zeneszerző
|forrás =<ref>http://en.wikipedia.org/wiki/Se%C3%A1n_%C3%93_Riada</ref>}}

A zene és a tánc nagyon megbecsült tevékenységnek számított a 19-20. századi vidéki Írországban, amikor a hagyományos hangszeres zene általában a tánc alá szolgáltatott talpalávalót. A táncra jó alkalom nyílt az úgynevezett „crossroads dances” (MÁS SZÓCIKKEK) esetében,
[[Fájl: Dancing Crossroads1891.jpg |bélyegkép|balra|Galway megyei crossroad dance 1891 körül.]]<ref>A kép eredeti helye: http://archives.library.nuigalway.ie/joeburke/biog.html</ref>
amikor profi vagy félprofi vándorzenészek, általában dudások vagy hegedűsök a helyi lakosoknak szabadban zenéltek, akik viszont céilí-t táncoltak, illetve magát a táncos társaságot nevezték így, ahol barátok, szomszédok gyűltek össze, ittak, énekeltek, táncoltak, történeteket meséltek és zenéltek egymásnak. Az éneklést hagyományosan nem kísérték, az alkalmilag összeverődött két-három zenész pedig uniszónóban játszott. 
A hagyományos tánc és a vidéki céilí komolyan megcsappant, amikor a gazdaság hanyatlásnak indult az 1930-as években. 1935-ben a „Dance Hall Act” betiltotta a „crossroad dancing”-et, minek következtében nagyon sok táncterem bezárt, így rengeteg vidéki zenész maradt munka nélkül. Arra kényszerültek, hogy elhagyják a vidéket, munkát találjanak Dublinban, Londonban és az Egyesült Államokban. A megszokott körülmények elvesztésével a táncból csak a népzene maradt meg a vidéken. Az 1940-50-es években a Piper’s Club<ref>Jelenlegi rendezvényeiről ezen az oldalon találhatók információk:http://comhaltas.ie/blog/post/history_of_the_pipers_club/</ref> Dublinban
olyan találkahellyé vált, ahol számos nincstelen zenész, hegedűsök, John Kelly és Tommy Potts, a dudások, Leo Rowsome és Tommy Reck, valamint a furulyás Seán Potts összeülhetett. A népzene újjáéledése Írországban a városhoz kötődik. 
Noha a vidéki Írországban igencsak hanyatlófélben volt a tánczene, az angliai és amerikai ír emigránsok körében, a városban a céilí bandek révén új alakban továbbélt. Az 1920-as, 1950-es évek közötti populáris tánczenét játszó zenekarok hatására a sokféle hegedűsből, fuvolistából, harmonikásból, zongoristából és dobosból álló együttesek, céilí zenekarok olyan táncdallamokat játszottak, amelyek híján voltak a régi, hagyományos szólójátékban meglévő díszítésbeli finomságoknak. Az 1800-as években a Conradh na Gaeilge (A Gael Szövetség) kezdeményezése volt az első próbálkozás arra, hogy legyenek kollektív zenélési lehetőségek. Ezek a rendezvények később, az 1950-es években nagyon népszerűvé váltak egész Írországban és az emigránsok körében is. 
Az 1950-es években céilí zenekarok ismét előtérbe kerültek az értelmiségi rétegek által és a kereskedelmi forgalomba kerülő amerikai népzene hatására. Ezzel körülbelül egy időben indul meg a gazdasági fellendülés a 60-as években. Így jön létre a már sokat emlegetett megújulás az ír népzenében, amely négy további folyamattal függ össze: az ír népzene gyűjtése, rögzítése és közvetítése a különböző médiumokon keresztül, a hangszeres játék támogatására létrejött szponzorált versenyek és csoportok kialakulása, az úgynevezett „ballad boom” <ref>Bővebb, angol nyelvű információt nyújt erről a fordulatról:http://www.tradfolkireland.com/The%20Ballad%20Boom.html</ref> és a zeneszerző, Seán Ó Riada alkotásai.
1947-ben a Radio Eireann, amely megalakulásától kezdve (1926) közvetített népzenét, dublini stúdiójából elindított egy olyan műsort, amelyben egy az országot járó csapat Írország vidéki népzenéjét gyűjtötte és rögzítette. A csapat a rögzítés során olyan zenészeket tett híressé, mint Séamus Ennis 
[[Fájl: SeamusEnnis.jpg |bélyegkép|balra|Séamus Ennis: ír dudás és népdalgyűjtő]]<ref>Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/S%C3%A9amus_Ennis</ref>

[[Fájl: Ciaran-Mac-Mathuna-001.jpg |bélyegkép|balra|Ciarán Mac Mathúna: rádiós és népzenegyűjtő]]<ref>Forrás: http://www.guardian.co.uk/theguardian/2010/jan/11/ciaran-mac-mathuna-obituary</ref>

vagy Ciarán Mac Mathúna.

A programok hatására egyre világosabbá vált a nyilvánosság előtt, hogy milyen gazdag is az ír népzene.
A közvetítéseken keresztül az idősebb vidéki énekes- és zenészgeneráció elismertté és megbecsültté vált az ír társadalomban. 
1951-ben a Pipers’ Club tagjai megalapítottak egy szervezetet a népzenészek számára, a Comhaltas CeoltÓirí Eireannt. Helyi, regionális és nemzeti versenyt rendeznek minden évben, amelynek a Fleadh Cheoil na héireann<ref>http://comhaltas.ie/events/detail/fleadh_cheoil_na_heireann_2011/</ref> (Írországi Zenei Fesztivál) a csúcspontja. A verseny fiataloknak szól, akik egyébként egyre nagyobb arányban kezdenek népzenét tanulni, főként uilleann pipe-on, furulyán, koncertfuvolán, hegedűn, koncertinán és gombos harmonikán. Az informális zenélés céljából a tapasztalt és a kezdő zenészek az úgynevezett pub session-ökre (FOGALOMMAGYARÁZAT) gyűlnek össze, így megteremtve a kötetlen közös zenélés új hagyományát. Vegyítve a zenét és a társas érintkezést, a session-ök általában rendszeresen egy héten egyszer, egy meghatározott nap estéjén vannak bizonyos kocsmában, pubban, vagy valakinek az otthonában, ugyanakkor bizonyos városokban minden este van session minden pubban. A sessionökön, a határ az előadók és a hallgatóság között elmosódik és a társasági élet ugyanolyan fontos, mint maga a zene. A terítéken legtöbbször tánczene van, leginkább reeleket játszanak, de a 70-es évekig a zenéhez egyáltalán nem tartozott tánc, kivéve néhány vidéki területet (köztük Clare megyét), amikor set-táncok újból felelevenedtek és hozzátartoztak az esténkénti társas léthez.

 
==Jegyzetek==
<references/>
[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

3.1. Az ír zene megújulása I.

2012-05-17T20:27:58Z

Nilatakgyan:

{{Személy infobox
|kép =[[Fájl:Sean-o-riada.jpg|200 px]]
|név =Séan Ó Riada
|született =1931.augusztus 1.
|elhunyt =1971.október 3.
|nemzetiség =ír
|funkció =zeneszerző
|forrás =<ref>http://en.wikipedia.org/wiki/Se%C3%A1n_%C3%93_Riada</ref>}}

A zene és a tánc nagyon megbecsült tevékenységnek számított a 19-20. századi vidéki Írországban, amikor a hagyományos hangszeres zene általában a tánc alá szolgáltatott talpalávalót. A táncra jó alkalom nyílt az úgynevezett „crossroads dances” (MÁS SZÓCIKKEK) esetében,
[[Fájl: Dancing Crossroads1891.jpg |bélyegkép|balra|Galway megyei crossroad dance 1891 körül.]]<ref>A kép eredeti helye: http://archives.library.nuigalway.ie/joeburke/biog.html</ref>
amikor profi vagy félprofi vándorzenészek, általában dudások vagy hegedűsök a helyi lakosoknak szabadban zenéltek, akik viszont céilí-t táncoltak, illetve magát a táncos társaságot nevezték így, ahol barátok, szomszédok gyűltek össze, ittak, énekeltek, táncoltak, történeteket meséltek és zenéltek egymásnak. Az éneklést hagyományosan nem kísérték, az alkalmilag összeverődött két-három zenész pedig uniszónóban játszott. 
A hagyományos tánc és a vidéki céilí komolyan megcsappant, amikor a gazdaság hanyatlásnak indult az 1930-as években. 1935-ben a „Dance Hall Act” betiltotta a „crossroad dancing”-et, minek következtében nagyon sok táncterem bezárt, így rengeteg vidéki zenész maradt munka nélkül. Arra kényszerültek, hogy elhagyják a vidéket, munkát találjanak Dublinban, Londonban és az Egyesült Államokban. A megszokott körülmények elvesztésével a táncból csak a népzene maradt meg a vidéken. Az 1940-50-es években a Piper’s Club<ref>Jelenlegi rendezvényeiről ezen az oldalon találhatók információk:http://comhaltas.ie/blog/post/history_of_the_pipers_club/</ref> Dublinban
olyan találkahellyé vált, ahol számos nincstelen zenész, hegedűsök, John Kelly és Tommy Potts, a dudások, Leo Rowsome és Tommy Reck, valamint a furulyás Seán Potts összeülhetett. A népzene újjáéledése Írországban a városhoz kötődik. 
Noha a vidéki Írországban igencsak hanyatlófélben volt a tánczene, az angliai és amerikai ír emigránsok körében, a városban a céilí bandek révén új alakban továbbélt. Az 1920-as, 1950-es évek közötti populáris tánczenét játszó zenekarok hatására a sokféle hegedűsből, fuvolistából, harmonikásból, zongoristából és dobosból álló együttesek, céilí zenekarok olyan táncdallamokat játszottak, amelyek híján voltak a régi, hagyományos szólójátékban meglévő díszítésbeli finomságoknak. Az 1800-as években a Conradh na Gaeilge (A Gael Szövetség) kezdeményezése volt az első próbálkozás arra, hogy legyenek kollektív zenélési lehetőségek. Ezek a rendezvények később, az 1950-es években nagyon népszerűvé váltak egész Írországban és az emigránsok körében is. 
Az 1950-es években céilí zenekarok ismét előtérbe kerültek az értelmiségi rétegek által és a kereskedelmi forgalomba kerülő amerikai népzene hatására. Ezzel körülbelül egy időben indul meg a gazdasági fellendülés a 60-as években. Így jön létre a már sokat emlegetett megújulás az ír népzenében, amely négy további folyamattal függ össze: az ír népzene gyűjtése, rögzítése és közvetítése a különböző médiumokon keresztül, a hangszeres játék támogatására létrejött szponzorált versenyek és csoportok kialakulása, az úgynevezett „ballad boom” <ref>Bővebb, angol nyelvű információt nyújt erről a fordulatról:http://www.tradfolkireland.com/The%20Ballad%20Boom.html</ref> és a zeneszerző, Seán Ó Riada alkotásai.
1947-ben a Radio Eireann, amely megalakulásától kezdve (1926) közvetített népzenét, dublini stúdiójából elindított egy olyan műsort, amelyben egy az országot járó csapat Írország vidéki népzenéjét gyűjtötte és rögzítette. A csapat a rögzítés során olyan zenészeket tett híressé, mint Séamus Ennis 
[[Fájl: SeamusEnnis.jpg |bélyegkép|balra|Séamus Ennis: ír dudás és népdalgyűjtő]]<ref>Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/S%C3%A9amus_Ennis</ref>

[[Fájl: Ciaran-Mac-Mathuna-001.jpg |bélyegkép|balra|Ciarán Mac Mathúna: rádiós és népzenegyűjtő]]<ref>Forrás: http://www.guardian.co.uk/theguardian/2010/jan/11/ciaran-mac-mathuna-obituary</ref>

vagy Ciarán Mac Mathúna.

A programok hatására egyre világosabbá vált a nyilvánosság előtt, hogy milyen gazdag is az ír népzene.
A közvetítéseken keresztül az idősebb vidéki énekes- és zenészgeneráció elismertté és megbecsültté vált az ír társadalomban. 
1951-ben a Pipers’ Club tagjai megalapítottak egy szervezetet a népzenészek számára, a Comhaltas CeoltÓirí Eireannt. Helyi, regionális és nemzeti versenyt rendeznek minden évben, amelynek a Fleadh Cheoil na héireann (Írországi Zenei Fesztivál) (http://comhaltas.ie/events/detail/fleadh_cheoil_na_heireann_2011/) a csúcspontja. A verseny fiataloknak szól, akik egyébként egyre nagyobb arányban kezdenek népzenét tanulni, főként uilleann pipe-on, furulyán, koncertfuvolán, hegedűn, koncertinán és gombos harmonikán. Az informális zenélés céljából a tapasztalt és a kezdő zenészek az úgynevezett pub session-ökre (FOGALOMMAGYARÁZAT) gyűlnek össze, így megteremtve a kötetlen közös zenélés új hagyományát. Vegyítve a zenét és a társas érintkezést, a session-ök általában rendszeresen egy héten egyszer, egy meghatározott nap estéjén vannak bizonyos kocsmában, pubban, vagy valakinek az otthonában, ugyanakkor bizonyos városokban minden este van session minden pubban. A sessionökön, a határ az előadók és a hallgatóság között elmosódik és a társasági élet ugyanolyan fontos, mint maga a zene. A terítéken legtöbbször tánczene van, leginkább reeleket játszanak, de a 70-es évekig a zenéhez egyáltalán nem tartozott tánc, kivéve néhány vidéki területet (köztük Clare megyét), amikor set-táncok újból felelevenedtek és hozzátartoztak az esténkénti társas léthez.
 
==Jegyzetek==
<references/>
[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

Fájl:Ciaran-Mac-Mathuna-001.jpg

2012-05-17T20:06:11Z

Nilatakgyan:

Fájl:SeamusEnnis.jpg

2012-05-17T19:53:43Z

Nilatakgyan:

3.1. Az ír zene megújulása I.

2012-05-17T17:22:22Z

Nilatakgyan:

{{Személy infobox
|kép =[[Fájl:Sean-o-riada.jpg|200 px]]
|név =Séan Ó Riada
|született =1931.augusztus 1.
|elhunyt =1971.október 3.
|nemzetiség =ír
|funkció =zeneszerző
|forrás =<ref>http://en.wikipedia.org/wiki/Se%C3%A1n_%C3%93_Riada</ref>}}
A zene és a tánc nagyon megbecsült tevékenységnek számított a 19-20. századi vidéki Írországban, amikor a hagyományos hangszeres zene általában a tánc alá szolgáltatott talpalávalót. A táncra jó alkalom nyílt az úgynevezett „crossroads dances” (MÁS SZÓCIKKEK) esetében,
[[Fájl: Dancing Crossroads1891.jpg |bélyegkép|balra|Galway megyei crossroad dance 1891 körül.]]<ref>A kép eredeti helye: http://archives.library.nuigalway.ie/joeburke/biog.html</ref>
amikor profi vagy félprofi vándorzenészek, általában dudások vagy hegedűsök a helyi lakosoknak szabadban zenéltek, akik viszont céilí-t táncoltak, illetve magát a táncos társaságot nevezték így, ahol barátok, szomszédok gyűltek össze, ittak, énekeltek, táncoltak, történeteket meséltek és zenéltek egymásnak. Az éneklést hagyományosan nem kísérték, az alkalmilag összeverődött két-három zenész pedig uniszónóban játszott. 
A hagyományos tánc és a vidéki céilí komolyan megcsappant, amikor a gazdaság hanyatlásnak indult az 1930-as években. 1935-ben a „Dance Hall Act” betiltotta a „crossroad dancing”-et, minek következtében nagyon sok táncterem bezárt, így rengeteg vidéki zenész maradt munka nélkül. Arra kényszerültek, hogy elhagyják a vidéket, munkát találjanak Dublinban, Londonban és az Egyesült Államokban. A megszokott körülmények elvesztésével a táncból csak a népzene maradt meg a vidéken. Az 1940-50-es években a Piper’s Club<ref>Jelenlegi rendezvényeiről ezen az oldalon találhatók információk:http://comhaltas.ie/blog/post/history_of_the_pipers_club/</ref> Dublinban
olyan találkahellyé vált, ahol számos nincstelen zenész, hegedűsök, John Kelly és Tommy Potts, a dudások, Leo Rowsome és Tommy Reck, valamint a furulyás Seán Potts összeülhetett. A népzene újjáéledése Írországban a városhoz kötődik. 
Noha a vidéki Írországban igencsak hanyatlófélben volt a tánczene, az angliai és amerikai ír emigránsok körében, a városban a céilí bandek révén új alakban továbbélt. Az 1920-as, 1950-es évek közötti populáris tánczenét játszó zenekarok hatására a sokféle hegedűsből, fuvolistából, harmonikásból, zongoristából és dobosból álló együttesek, céilí zenekarok olyan táncdallamokat játszottak, amelyek híján voltak a régi, hagyományos szólójátékban meglévő díszítésbeli finomságoknak. Az 1800-as években a Conradh na Gaeilge (A Gael Szövetség) kezdeményezése volt az első próbálkozás arra, hogy legyenek kollektív zenélési lehetőségek. Ezek a rendezvények később, az 1950-es években nagyon népszerűvé váltak egész Írországban és az emigránsok körében is. 
Az 1950-es években céilí zenekarok ismét előtérbe kerültek az értelmiségi rétegek által és a kereskedelmi forgalomba kerülő amerikai népzene hatására. Ezzel körülbelül egy időben indul meg a gazdasági fellendülés a 60-as években. Így jön létre a már sokat emlegetett megújulás az ír népzenében, amely négy további folyamattal függ össze: az ír népzene gyűjtése, rögzítése és közvetítése a különböző médiumokon keresztül, a hangszeres játék támogatására létrejött szponzorált versenyek és csoportok kialakulása, az úgynevezett „ballad boom” <ref>Bővebb, angol nyelvű információt nyújt erről a fordulatról:http://www.tradfolkireland.com/The%20Ballad%20Boom.html</ref> és a zeneszerző, Seán Ó Riada alkotásai.
1947-ben a Radio Eireann, amely megalakulásától kezdve (1926) közvetített népdalokat és népzenét, dublini stúdiójából elindított egy olyan műsort, amelyben egy az országot járó csapat Írország vidéki népzenéjét gyűjtötte és rögzítette. A csapat a rögzítés során olyan zenészeket tett híressé, mint Séamus Ennis

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/S%C3%A9amus_Ennis

és Ciarán Mac Mathúna.

Forrás: http://www.guardian.co.uk/theguardian/2010/jan/11/ciaran-mac-mathuna-obituary
A programok hatására egyre világosabbá vált a nyilvánosság előtt, hogy milyen gazdag is az ír népzene. A közvetítéseken keresztül az idősebb vidéki énekes- és zenészgeneráció elismertté és megbecsültté vált az ír társadalomban. 
1951-ben a Pipers’ Club tagjai megalapítottak egy szervezetet a népzenészek számára, a Comhaltas CeoltÓirí Eireannt. Helyi, regionális és nemzeti versenyt rendeznek minden évben, amelynek a Fleadh Cheoil na héireann (Írországi Zenei Fesztivál) (http://comhaltas.ie/events/detail/fleadh_cheoil_na_heireann_2011/) a csúcspontja. A verseny fiataloknak szól, akik egyébként egyre nagyobb arányban kezdenek népzenét tanulni, főként uilleann pipe-on, furulyán, koncertfuvolán, hegedűn, koncertinán és gombos harmonikán. Az informális zenélés céljából a tapasztalt és a kezdő zenészek az úgynevezett pub session-ökre (FOGALOMMAGYARÁZAT) gyűlnek össze, így megteremtve a kötetlen közös zenélés új hagyományát. Vegyítve a zenét és a társas érintkezést, a session-ök általában rendszeresen egy héten egyszer, egy meghatározott nap estéjén vannak bizonyos kocsmában, pubban, vagy valakinek az otthonában, ugyanakkor bizonyos városokban minden este van session minden pubban. A sessionökön, a határ az előadók és a hallgatóság között elmosódik és a társasági élet ugyanolyan fontos, mint maga a zene. A terítéken legtöbbször tánczene van, leginkább reeleket játszanak, de a 70-es évekig a zenéhez egyáltalán nem tartozott tánc, kivéve néhány vidéki területet (köztük Clare megyét), amikor set-táncok újból felelevenedtek és hozzátartoztak az esténkénti társas léthez.
 
==Jegyzetek==
<references/>
[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

2012-05-17T16:11:42Z

Nilatakgyan:

2. Társadalmi szervezetek Írország zenei életében

2012-05-17T15:41:47Z

Nilatakgyan:

Az 1600-as években az ír nyelvű római katolikusok földnélküli parasztok voltak, a protestáns vallás és az angol nyelv a társadalmilag magasabb szinten álló rétegekhez kötődött, így nem maradt fönn számottevő zenei anyag ebből az időszakból. Az 1700-as években rögzítettek néhány ír dalt, amelyet az angol nyelvű dublini közösség mulatságain énekeltek, így maradt fönn az ''Eibhlín a Rún'' is. 
{|width="200" style="border-style: solid; border-width: 1px; border-color: #CCC" cellpadding="5" cellspacing="3" align=right
|<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/embed/yHTkFlrQBd8
height=190
width=280
border="0"
scroll=no
</websiteFrame>
|-
|A felvételen az ''Eibhlín a Rún'' / ''Eileen Aroon'' című dal hallható Cathy Jordan előadásában, akit az ír zene kedvelői főként a Dervish nevű együttesből ismerhetnek.
|}
 
A városi műveltség azonban főként Londonra és Európára figyelt - hogy fölzárkózva - átvegye zenéjüket is.
A történelmi egyenlőtlenségek ellenére, az osztálytudat nem meghatározó Írországban a zene szempontjából. Néhány tehetős és szellemi tevékenységet folytató személy is játszott népzenét Piper Jackson (az egyik leghíresebb dudás férfi, a Piper itt becenév: ’dudás’) idejében. Az ulsteri népzene nagy részét protestáns, főként skót telepesek honosították meg. A bevándorló ír munkások (spailpíní, később „tattie-howkers”)és utazók („tinkers”) fontos közvetítői voltak a zenének és a daloknak Írországban, illetve Anglia és Írország között.
[[Fájl:Ír krumpliszedők.jpg |bélyegkép|balra|Parish of Sorn krumpliföldjén dolgozó ír munkások.]]
Az oktatás demokratizálódásával a 20. században a népzenei képzés részben tanárok és más tanult emberek kezébe került, részben pedig olyanok foglalkoztak vele, akik csupán amatőrként érdeklődtek a zene iránt, ügyes előadók, akik a vidéki elődöktől tanult saját zenét adták tovább.
Az angol és skót anyanyelvű nők lírikus dalokat énekeltek általában; az ír nőkhöz ugyancsak jellegzetesen női műfajok tartoztak (caoineadh 'siratót', amhráin bheannaithe vagy dánta 'vallási énekeket ', és altatókat). A népzenei „revival” után, a női előadók sokkal megszokottabbakká váltak. Korábban csak a társadalmilag elfogadott hangszereken játszottak: koncertinán és hárfán. A gyerekek – úgy tűnik – az angol nyelvű hagyományt (play-song, gyerekdalok) viszik tovább. A gyerekek számára kevés lehetősége adódik arra, hogy népzenét tanuljanak és egyre sürgetőbb problémát jelent, hogy támogatókat találjanak a zenei oktatáshoz.

[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

2. Társadalmi szervezetek Írország zenei életében

2012-05-16T15:29:58Z

Nilatakgyan:

Az 1600-as években az ír nyelvű római katolikusok földnélküli parasztok voltak, a protestáns vallás és az angol nyelv a társadalmilag magasabb szinten álló rétegekhez kötődött, így nem maradt fönn számottevő zenei anyag ebből az időszakból. Az 1700-as években rögzítettek néhány ír dalt, amelyet az angol nyelvű dublini közösség mulatságain énekeltek, így maradt fönn az ''Eibhlín a Rún'' is. 
{|width="200" style="border-style: solid; border-width: 1px; border-color: #CCC" cellpadding="5" cellspacing="3" align=right
|<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/watch_popup?v=yHTkFlrQBd8&vq=medium
height=190
width=280
border="0"
scroll=no
</websiteFrame>
|-
|A felvételen az ''Eibhlín a Rún'' / ''Eileen Aroon'' című dal hallható Cathy Jordan előadásában, akit az ír zene kedvelői főként a Dervish nevű együttesből ismerhetnek.
|}
 
A városi műveltség azonban főként Londonra és Európára figyelt - hogy fölzárkózva - átvegye zenéjüket is.
A történelmi egyenlőtlenségek ellenére, az osztálytudat nem meghatározó Írországban a zene szempontjából. Néhány tehetős és szellemi tevékenységet folytató személy is játszott népzenét Piper Jackson (az egyik leghíresebb dudás férfi, a Piper itt becenév: ’dudás’) idejében. Az ulsteri népzene nagy részét protestáns, főként skót telepesek honosították meg. A bevándorló ír munkások (spailpíní, később „tattie-howkers”)és utazók („tinkers”) fontos közvetítői voltak a zenének és a daloknak Írországban, illetve Anglia és Írország között.
[[Fájl:Ír krumpliszedők.jpg |bélyegkép|balra|Parish of Sorn krumpliföldjén dolgozó ír munkások.]]
Az oktatás demokratizálódásával a 20. században a népzenei képzés részben tanárok és más tanult emberek kezébe került, részben pedig olyanok foglalkoztak vele, akik csupán amatőrként érdeklődtek a zene iránt, ügyes előadók, akik a vidéki elődöktől tanult saját zenét adták tovább.
Az angol és skót anyanyelvű nők lírikus dalokat énekeltek általában; az ír nőkhöz ugyancsak jellegzetesen női műfajok tartoztak (caoineadh 'siratót', amhráin bheannaithe vagy dánta 'vallási énekeket ', és altatókat). A népzenei „revival” után, a női előadók sokkal megszokottabbakká váltak. Korábban csak a társadalmilag elfogadott hangszereken játszottak: koncertinán és hárfán. A gyerekek – úgy tűnik – az angol nyelvű hagyományt (play-song, gyerekdalok) viszik tovább. A gyerekek számára kevés lehetősége adódik arra, hogy népzenét tanuljanak és egyre sürgetőbb problémát jelent, hogy támogatókat találjanak a zenei oktatáshoz.

[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

2. Társadalmi szervezetek Írország zenei életében

2012-05-16T15:26:46Z

Nilatakgyan:

Az 1600-as években az ír nyelvű római katolikusok földnélküli parasztok voltak, a protestáns vallás és az angol nyelv a társadalmilag magasabb szinten álló rétegekhez kötődött, így nem maradt fönn számottevő zenei anyag ebből az időszakból. Az 1700-as években rögzítettek néhány ír dalt, amelyet az angol nyelvű dublini közösség mulatságain énekeltek, így maradt fönn az „Eibhlín a Rún”[http://www.youtube.com/watch?v=yHTkFlrQBd8] is. 

{|width="200" style="border-style: solid; border-width: 1px; border-color: #CCC" cellpadding="5" cellspacing="3" align=right
|<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/watch_popup?v=yHTkFlrQBd8&vq=medium
height=190
width=280
border="0"
scroll=no
</websiteFrame>
|-
|A felvételen az Eibhlín a Rún /Eileen Aroon című dal hallható Cathy Jordan előadásában, akit az ír zene kedvelői főként a Dervish nevű együttesből ismerhetnek.
|}
 

A városi műveltség azonban főként Londonra és Európára figyelt - hogy fölzárkózva - átvegye zenéjüket is.
A történelmi egyenlőtlenségek ellenére, az osztálytudat nem meghatározó Írországban a zene szempontjából. Néhány tehetős és szellemi tevékenységet folytató személy is játszott népzenét Piper Jackson (az egyik leghíresebb dudás férfi, a Piper itt becenév: ’dudás’) idejében. Az ulsteri népzene nagy részét protestáns, főként skót telepesek honosították meg. A bevándorló ír munkások (spailpíní, később „tattie-howkers”)és utazók („tinkers”) fontos közvetítői voltak a zenének és a daloknak Írországban, illetve Anglia és Írország között.
[[Fájl:Ír krumpliszedők.jpg |bélyegkép|balra|Parish of Sorn krumpliföldjén dolgozó ír munkások.]]
Az oktatás demokratizálódásával a 20. században a népzenei képzés részben tanárok és más tanult emberek kezébe került, részben pedig olyanok foglalkoztak vele, akik csupán amatőrként érdeklődtek a zene iránt, ügyes előadók, akik a vidéki elődöktől tanult saját zenét adták tovább.
Az angol és skót anyanyelvű nők lírikus dalokat énekeltek általában; az ír nőkhöz ugyancsak jellegzetesen női műfajok tartoztak (caoineadh 'siratót', amhráin bheannaithe vagy dánta 'vallási énekeket ', és altatókat). A népzenei „revival” után, a női előadók sokkal megszokottabbakká váltak. Korábban csak a társadalmilag elfogadott hangszereken játszottak: koncertinán és hárfán. A gyerekek – úgy tűnik – az angol nyelvű hagyományt (play-song, gyerekdalok) viszik tovább. A gyerekek számára kevés lehetősége adódik arra, hogy népzenét tanuljanak és egyre sürgetőbb problémát jelent, hogy támogatókat találjanak a zenei oktatáshoz.

[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

2. Társadalmi szervezetek Írország zenei életében

2012-05-16T15:01:52Z

Nilatakgyan:

Az 1600-as években az ír nyelvű római katolikusok földnélküli parasztok voltak, a protestáns vallás és az angol nyelv a társadalmilag magasabb szinten álló rétegekhez kötődött, így nem maradt fönn számottevő zenei anyag ebből az időszakból. Az 1700-as években rögzítettek néhány ír dalt, amelyet az angol nyelvű dublini közösség mulatságain énekeltek, így maradt fönn az „Eibhlín a Rún”[http://www.youtube.com/watch?v=yHTkFlrQBd8] is.
A városi műveltség azonban főként Londonra és Európára figyelt - hogy fölzárkózva - átvegye zenéjüket is.
A történelmi egyenlőtlenségek ellenére, az osztálytudat nem meghatározó Írországban a zene szempontjából. Néhány tehetős és szellemi tevékenységet folytató személy is játszott népzenét Piper Jackson (az egyik leghíresebb dudás férfi, a Piper itt becenév: ’dudás’) idejében. Az ulsteri népzene nagy részét protestáns, főként skót telepesek honosították meg. A bevándorló ír munkások (spailpíní, később „tattie-howkers”)és utazók („tinkers”) fontos közvetítői voltak a zenének és a daloknak Írországban, illetve Anglia és Írország között.
[[Fájl:Ír krumpliszedők.jpg |bélyegkép|balra|Parish of Sorn krumpliföldjén dolgozó ír munkások.]]
Az oktatás demokratizálódásával a 20. században a népzenei képzés részben tanárok és más tanult emberek kezébe került, részben pedig olyanok foglalkoztak vele, akik csupán amatőrként érdeklődtek a zene iránt, ügyes előadók, akik a vidéki elődöktől tanult saját zenét adták tovább.
Az angol és skót anyanyelvű nők lírikus dalokat énekeltek általában; az ír nőkhöz ugyancsak jellegzetesen női műfajok tartoztak (caoineadh 'siratót', amhráin bheannaithe vagy dánta 'vallási énekeket ', és altatókat). A népzenei „revival” után, a női előadók sokkal megszokottabbakká váltak. Korábban csak a társadalmilag elfogadott hangszereken játszottak: koncertinán és hárfán. A gyerekek – úgy tűnik – az angol nyelvű hagyományt (play-song, gyerekdalok) viszik tovább. A gyerekek számára kevés lehetősége adódik arra, hogy népzenét tanuljanak és egyre sürgetőbb problémát jelent, hogy támogatókat találjanak a zenei oktatáshoz.

[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]

2. Társadalmi szervezetek Írország zenei életében

2012-05-16T14:57:51Z

Nilatakgyan:

Az 1600-as években az ír nyelvű római katolikusok földnélküli parasztok voltak, a protestáns vallás és az angol nyelv a társadalmilag magasabb szinten álló rétegekhez kötődött, így nem maradt fönn számottevő zenei anyag ebből az időszakból. Az 1700-as években rögzítettek néhány ír dalt, amelyet az angol nyelvű dublini közösség mulatságain énekeltek, így maradt fönn az „Eibhlín a Rún” is.

{|width="290" style="border-style: solid; border-width: 1px; border-color: #CCC" cellpadding="5" cellspacing="3" align=right
|<websiteFrame>
website=http://www.youtube.com/watch?v=yHTkFlrQBd8
height=290
width=380
border="0"
scroll=no
</websiteFrame>
|-
|A felvételen az Eibhlín a Rún /Eileen Aroon című dal hallható Cathy Jordan előadásában, akit az ír zene kedvelői főként a Dervish nevű együttesből ismerhetnek.
|}

A városi műveltség azonban főként Londonra és Európára figyelt - hogy fölzárkózva - átvegye zenéjüket is.
A történelmi egyenlőtlenségek ellenére, az osztálytudat nem meghatározó Írországban a zene szempontjából. Néhány tehetős és szellemi tevékenységet folytató személy is játszott népzenét Piper Jackson (az egyik leghíresebb dudás férfi, a Piper itt becenév: ’dudás’) idejében. Az ulsteri népzene nagy részét protestáns, főként skót telepesek honosították meg. A bevándorló ír munkások (spailpíní, később „tattie-howkers”)és utazók („tinkers”) fontos közvetítői voltak a zenének és a daloknak Írországban, illetve Anglia és Írország között.
[[Fájl:Ír krumpliszedők.jpg |bélyegkép|balra|Parish of Sorn krumpliföldjén dolgozó ír munkások.]]
Az oktatás demokratizálódásával a 20. században a népzenei képzés részben tanárok és más tanult emberek kezébe került, részben pedig olyanok foglalkoztak vele, akik csupán amatőrként érdeklődtek a zene iránt, ügyes előadók, akik a vidéki elődöktől tanult saját zenét adták tovább.
Az angol és skót anyanyelvű nők lírikus dalokat énekeltek általában; az ír nőkhöz ugyancsak jellegzetesen női műfajok tartoztak (caoineadh 'siratót', amhráin bheannaithe vagy dánta 'vallási énekeket ', és altatókat). A népzenei „revival” után, a női előadók sokkal megszokottabbakká váltak. Korábban csak a társadalmilag elfogadott hangszereken játszottak: koncertinán és hárfán. A gyerekek – úgy tűnik – az angol nyelvű hagyományt (play-song, gyerekdalok) viszik tovább. A gyerekek számára kevés lehetősége adódik arra, hogy népzenét tanuljanak és egyre sürgetőbb problémát jelent, hogy támogatókat találjanak a zenei oktatáshoz.

[[Kategória:Írország]]
[[Kategória:írek]]