A partvidék, Lisszabon, Coimbra (É-ról D-re sorolva: Minha, Douro és Beira partvidéke - Coimbra, Extremadura –Lisszabon, Algarve)

A partvidék zeneileg sokkal nyitottabb, befolyásoknak jobban kitett, mint a belső területek. Ilyen az északi partvidéken elterjedt chula, melynek a melódikus lelke a rabeica chuleira (kis méretű, nagyon magas hangú népi hegedű), a violo és viola, cavaquinho (hegedű és nagyobb, kisebb gitárok) és ferrinho (triangulum jellegű fém hangszer), ezekkel kísérik a gyakran improvizálva, felváltva éneklő női és férfi énekest. Douro vidékén emblematikus a szőlőszürethez kapcsolódó vindimas: a harmónikás, dobosok s a hagyományos húros hangszereken játszó muzsikusok puttonnyal a hátukon, muzsikával teszik a szüretetet mulatsággá.

Coimbra és Lisszabon a portugáliai fado hazája. A beirai egyetemi város: Coimbra híres még egyetemi szerenádjairól. José Afonso költő-énekes (1929-1987) a portugál és gyarmatbirodalmi népzene, valamint a fado elemeit is fölhasználva vált a canção de intervenção-nak nevezett, a Salazar-i diktatúrával szemben megfogalmazott zenei formájú tiltakozás emblematikus figurájává.

Algarve vidékén már inkább turisztikai előadásként, mint élő népszokásként találkozhatunk sok műnemmel. A rancho folclórico harmónika, szájharmónika, gitár, dob játékára járt tánctípus. Viszont élő még egy nagyon különös , szinte polinéziai hangzást idéző ősi munkadal: a leva-leva: a szardínia halászok, mikor hálóikat behúzzák, hogy mozgásukat összehangolják, a lélegzetvétel ritmusára egy szöveg nélküli dallamot intonálnak. hangfelvétel

Személyes eszközök