A finn vokális zene - Laptörténet

Csampai, 2013. április 3., 10:11-n

2013-04-03T10:11:43Z

Csampai, 2013. április 3., 10:11-n

2013-04-03T10:11:28Z

Csampai: Levédte a(z) A finn vokális zene lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

2011-06-09T15:05:42Z

Levédte a(z) A finn vokális zene lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

80.99.112.234, 2011. május 12., 11:54-n

2011-05-12T11:54:08Z

80.99.112.234, 2011. május 12., 11:52-n

2011-05-12T11:52:55Z

Bandolo: Eltávolította a védelmet a(z) „A finn vokális zene” lapról

2011-05-12T09:54:51Z

Eltávolította a védelmet a(z) „A finn vokális zene” lapról

Bandolo: Levédte a(z) A finn vokális zene lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

2011-05-08T07:05:58Z

Levédte a(z) A finn vokális zene lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Bandolo: /* Kapcsolódó szócikkek */

2011-05-08T06:44:56Z

‎Kapcsolódó szócikkek

Bandolo: Új oldal, tartalma: „A népzenetudomány a finn népzenei kultúrának hat, jól elhatárolható korszakát különbözteti meg: pre-finn periódus (a kalevalai költészetet megelőző idők …”

2011-05-08T06:44:39Z

Új oldal, tartalma: „A népzenetudomány a finn népzenei kultúrának hat, jól elhatárolható korszakát különbözteti meg: pre-finn periódus (a kalevalai költészetet megelőző idők …”

Új lap

A népzenetudomány a finn népzenei kultúrának hat, jól elhatárolható korszakát különbözteti meg: pre-finn periódus (a kalevalai költészetet megelőző idők stílusrétege, a pogány rituálék dalai tartoznak ide; sámándalok, ünnepi rituálék, teremtésmítoszok), korai Kalevala (nagyjából i. sz. 150-500 között), virágzó Kalevala (a svéd keresztes hadjáratokat megelőző időszak - az első 1155-ben volt), középkori Kalevala (a reformáció koráig), kései Kalevala (az elkülönülő társadalmak kora — 1870–1880-ig) és az iparosodás, a városi tömegkultúra kora. 
A zenei megnyilvánulások legnagyobb része a Kalevala énekeihez kapcsolódott. A kalevalai hagyomány a gazdaságilag és szociálisan is gyorsabban fejlődő, és a külső hatásokra fogékonyabb nyugati régióban a 17. századig, a keleti területeken a 19. századig maradt fenn. 
A ''runonlaulu'', azaz a Kalevala költeményeinek éneklése a balti területek népeinél közös gyakorlat volt. A szövegek között epikus és lírai egyaránt megtalálható, a repertoár részét képezik még a varázsigék és különböző ünnepi, alkalmi költemények. 
Az előadások bizonyos értelemben koreografáltak voltak. Az előadásmód területről területre változott. Történeti források emlékeznek meg egyes epikus énekek megszólalási körülményeiről, miszerint két énekes egymást váltva (és ismételve), kézen fogva énekelte a dalokat. Ugyanezen praxis változata volt, amikor az egyik énekes szerepét unisono kórus vette át (leginkább esküvői daloknál volt ez jellemző), Ingriában és Karéliában pedig többszólamú kórusének váltakozott a vezető énekes által megszólaltatott szakaszokkal. 
A varázsigék kivételével valamennyi kalevalai költemény énekelt formában terjedt, leggyakrabban egy vagy kétsoros dallamra, relatíve szűk hangterjedelemben (Karéliában és Ingriában terc, legfeljebb kvart, nyugatabbra leginkább kvint). A dallamok többsége [[szillabikus]], [[melizmatikus]] előadásmód keleten fordul elő. Legelterjedtebb az ún. „Kalevala-dallam”: egy-, vagy kétsoros versszakok, 5/4 metrum, a sorok két utolsó hangja a tonika, vagy a fölöttes szekund, és ezek a hangok kétszerte hosszabbak a többinél. 
A kalevalai költemények mellett figyelemreméltó a siratók hagyománya. A siratók improvizált, nem-metrikus költemények, amiket a szöveghez megfelelően alkalmazkodó dallamra recitáltak. Az ortodox területek sajátja. Szerepe a gyász, vagy valamely más erős érzelem kifejezése. A sirató a szociális szerepek, vagy státusz változásával kapcsolatos rítusok (esküvő, temetés) lényegi eleme. Kizárólag nők énekelték. Mikrohangközök bőséges használata és rendkívül nagy dallami és ritmikai szabadság jellemzi (a szövegsorok kötetlen jellegéből adódóan). A sirató mára nyomtalanul eltűnt az ország legnagyobb részének népi hagyományából, gyakorlata egyedül Karélia oroszok lakta vidékein és a Fehér-tengerrel határos területeken (Olonets) él tovább. 
Az újabb stílusú, strofikus népdalok a 18. század „termékei”. Szerkezetileg többé-kevésbé megegyeznek a skandináv területeken és Közép-Európában elterjedt új stílusú népdalokkal. A legkorábbiak standard ABAB formát viselnek, a későbbi dallamok azonban nagyobb komplexitást mutatnak. Bár mennyiségre a repertoár mintegy 50%-át a dúr dallamok teszik ki, mégis a moll hangsor a tipikusabb. Dallami és ritmikai téren az új stílusú népdal sokat örökölt a hangszeres népzene világából. A szövegek a 19. századi falusi közösségi élet reflexiói, gyakran nevesíthető szerzővel. Jellemzően a teljes közösség jelenlétében énekelték (munka, falusi ünnepek, mulatságok alkalmával). 
A lutheránus területeken gyakorlat volt a különböző vallásos népdalok éneklése is. A dallamok lehettek az énekeskönyvekben publikált dallamok variánsai, szekuláris dallamok variánsai, de előfordulnak önálló, frissen komponált dallamok is a repertoárban. A legnagyobb különbség az eredeti és népi variánsok között utóbbiak erősen melizmatikus előadásmódja. A vallásos népdalokat templomban, közösségi összejöveteleken és otthonokban egyaránt énekelték.
==Kapcsolódó szócikkek==
[[A hangszeres zene és a néptánc Finnországban]]
[[A finn népzene továbbélése napjainkban]]
[[Kategória:Finnország]]
[[Kategória:finnek]]

@@ 10. sor: / 10. sor: @@
 	A lutheránus területeken gyakorlat volt a különböző vallásos népdalok éneklése is. A dallamok lehettek az énekeskönyvekben publikált dallamok variánsai, szekuláris dallamok variánsai, de előfordulnak önálló, frissen komponált dallamok is a repertoárban. A legnagyobb különbség az eredeti és népi variánsok között utóbbiak erősen [http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1679.html melizmatikus] előadásmódja. A vallásos népdalokat templomban, közösségi összejöveteleken és otthonokban egyaránt énekelték.
 ==Kapcsolódó szócikkek==
-[[A hangszeres zene és a néptánc Finnországban]]<br>
+*[[A hangszeres zene és a néptánc Finnországban]]<br>
-[[A finn népzene továbbélése napjainkban]]
+*[[A finn népzene továbbélése napjainkban]]
 [[Kategória:Finnország]]
 [[Kategória:finnek]]

@@ 5. sor: / 5. sor: @@
 A ''runonlaulu'', azaz a Kalevala költeményeinek éneklése a balti területek népeinél közös gyakorlat volt. A szövegek között epikus és lírai egyaránt megtalálható, a repertoár részét képezik még a varázsigék és különböző ünnepi, alkalmi költemények. <br><br>
 Az előadások bizonyos értelemben koreografáltak voltak. Az előadásmód területről területre változott. Történeti források emlékeznek meg egyes epikus énekek megszólalási körülményeiről, miszerint két énekes egymást váltva (és ismételve), kézen fogva énekelte a dalokat. Ugyanezen praxis változata volt, amikor az egyik énekes szerepét [http://www.kislexikon.hu/unisono.html unisono] kórus vette át (leginkább esküvői daloknál volt ez jellemző), Ingriában és Karéliában pedig többszólamú kórusének váltakozott a vezető énekes által megszólaltatott szakaszokkal.  <br> <br>
-A varázsigék kivételével valamennyi kalevalai költemény énekelt formában terjedt, leggyakrabban egy vagy kétsoros dallamra, relatíve szűk hangterjedelemben (Karéliában és Ingriában terc, legfeljebb kvart, nyugatabbra leginkább kvint). A dallamok többsége [[http://www.kislexikon.hu/szillabikus_enek.html szillabikus]], [[http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1679.html melizmatikus]] előadásmód keleten fordul elő. Legelterjedtebb az ún. „Kalevala-dallam”: egy-, vagy kétsoros versszakok, 5/4 metrum, a sorok két utolsó hangja a tonika, vagy a fölöttes szekund, és ezek a hangok kétszerte hosszabbak a többinél.<br><br>
+A varázsigék kivételével valamennyi kalevalai költemény énekelt formában terjedt, leggyakrabban egy vagy kétsoros dallamra, relatíve szűk hangterjedelemben (Karéliában és Ingriában terc, legfeljebb kvart, nyugatabbra leginkább kvint). A dallamok többsége [http://www.kislexikon.hu/szillabikus_enek.html szillabikus], [http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1679.html melizmatikus] előadásmód keleten fordul elő. Legelterjedtebb az ún. „Kalevala-dallam”: egy-, vagy kétsoros versszakok, 5/4 metrum, a sorok két utolsó hangja a tonika, vagy a fölöttes szekund, és ezek a hangok kétszerte hosszabbak a többinél.<br><br>
 	A kalevalai költemények mellett figyelemreméltó a siratók hagyománya. A siratók improvizált, nem-metrikus költemények, amiket a szöveghez megfelelően alkalmazkodó dallamra recitáltak. Az ortodox területek sajátja. Szerepe a gyász, vagy valamely más erős érzelem kifejezése. A sirató a szociális szerepek, vagy státusz változásával kapcsolatos rítusok (esküvő, temetés) lényegi eleme. Kizárólag nők énekelték. Mikrohangközök bőséges használata és rendkívül nagy dallami és ritmikai szabadság jellemzi (a szövegsorok kötetlen jellegéből adódóan). A sirató mára nyomtalanul eltűnt az ország legnagyobb részének népi hagyományából, gyakorlata egyedül Karélia oroszok lakta vidékein és a Fehér-tengerrel határos területeken (Olonets) él tovább.<br><br>
 	Az újabb stílusú, strofikus népdalok a 18. század „termékei”. Szerkezetileg többé-kevésbé megegyeznek a skandináv területeken és Közép-Európában elterjedt új stílusú népdalokkal. A legkorábbiak standard ABAB formát viselnek, a későbbi dallamok azonban nagyobb komplexitást mutatnak. Bár mennyiségre a repertoár mintegy 50%-át a dúr dallamok teszik ki, mégis a moll hangsor a tipikusabb. Dallami és ritmikai téren az új stílusú népdal sokat örökölt a hangszeres népzene világából. A szövegek a 19. századi falusi közösségi élet reflexiói, gyakran nevesíthető szerzővel. Jellemzően a teljes közösség jelenlétében énekelték (munka, falusi ünnepek, mulatságok alkalmával). <br><br>
-	A lutheránus területeken gyakorlat volt a különböző vallásos népdalok éneklése is. A dallamok lehettek az énekeskönyvekben publikált dallamok variánsai, szekuláris dallamok variánsai, de előfordulnak önálló, frissen komponált dallamok is a repertoárban. A legnagyobb különbség az eredeti és népi variánsok között utóbbiak erősen [[http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1679.html melizmatikus]] előadásmódja. A vallásos népdalokat templomban, közösségi összejöveteleken és otthonokban egyaránt énekelték.
+	A lutheránus területeken gyakorlat volt a különböző vallásos népdalok éneklése is. A dallamok lehettek az énekeskönyvekben publikált dallamok variánsai, szekuláris dallamok variánsai, de előfordulnak önálló, frissen komponált dallamok is a repertoárban. A legnagyobb különbség az eredeti és népi variánsok között utóbbiak erősen [http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1679.html melizmatikus] előadásmódja. A vallásos népdalokat templomban, közösségi összejöveteleken és otthonokban egyaránt énekelték.
 ==Kapcsolódó szócikkek==
 [[A hangszeres zene és a néptánc Finnországban]]<br>

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
 A népzenetudomány a finn népzenei kultúrának hat, jól elhatárolható korszakát különbözteti meg: pre-finn periódus (a kalevalai költészetet megelőző idők stílusrétege, a pogány rituálék dalai tartoznak ide; sámándalok, ünnepi rituálék, teremtésmítoszok), korai Kalevala (nagyjából i. sz. 150-500 között), virágzó Kalevala (a svéd keresztes hadjáratokat megelőző időszak - az első 1155-ben volt), középkori Kalevala (a reformáció koráig), kései Kalevala (az elkülönülő társadalmak kora — 1870–1880-ig) és az iparosodás, a városi tömegkultúra kora. <br>
 <br>
-[[Fájl: kalevala.jpg|bélyegkép|jobbra|Kalevala.]]
+[[Fájl: kalevala.jpg|bélyegkép|jobbra|A finn Kalevala egy angolra fordított változatának címlapja.]]
 A zenei megnyilvánulások legnagyobb része a Kalevala énekeihez kapcsolódott. A kalevalai hagyomány a gazdaságilag és szociálisan is gyorsabban fejlődő, és a külső hatásokra fogékonyabb nyugati régióban a 17. századig, a keleti területeken a 19. századig maradt fenn. <br><br>
 A ''runonlaulu'', azaz a Kalevala költeményeinek éneklése a balti területek népeinél közös gyakorlat volt. A szövegek között epikus és lírai egyaránt megtalálható, a repertoár részét képezik még a varázsigék és különböző ünnepi, alkalmi költemények. <br><br>

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
 A népzenetudomány a finn népzenei kultúrának hat, jól elhatárolható korszakát különbözteti meg: pre-finn periódus (a kalevalai költészetet megelőző idők stílusrétege, a pogány rituálék dalai tartoznak ide; sámándalok, ünnepi rituálék, teremtésmítoszok), korai Kalevala (nagyjából i. sz. 150-500 között), virágzó Kalevala (a svéd keresztes hadjáratokat megelőző időszak - az első 1155-ben volt), középkori Kalevala (a reformáció koráig), kései Kalevala (az elkülönülő társadalmak kora — 1870–1880-ig) és az iparosodás, a városi tömegkultúra kora. <br>
-	A zenei megnyilvánulások legnagyobb része a Kalevala énekeihez kapcsolódott. A kalevalai hagyomány a gazdaságilag és szociálisan is gyorsabban fejlődő, és a külső hatásokra fogékonyabb nyugati régióban a 17. századig, a keleti területeken a 19. századig maradt fenn. <br>
+<br>
-A ''runonlaulu'', azaz a Kalevala költeményeinek éneklése a balti területek népeinél közös gyakorlat volt. A szövegek között epikus és lírai egyaránt megtalálható, a repertoár részét képezik még a varázsigék és különböző ünnepi, alkalmi költemények. <br>
+[[Fájl: kalevala.jpg|bélyegkép|jobbra|Kalevala.]]
-Az előadások bizonyos értelemben koreografáltak voltak. Az előadásmód területről területre változott. Történeti források emlékeznek meg egyes epikus énekek megszólalási körülményeiről, miszerint két énekes egymást váltva (és ismételve), kézen fogva énekelte a dalokat. Ugyanezen praxis változata volt, amikor az egyik énekes szerepét unisono kórus vette át (leginkább esküvői daloknál volt ez jellemző), Ingriában és Karéliában pedig többszólamú kórusének váltakozott a vezető énekes által megszólaltatott szakaszokkal.   <br>
+A zenei megnyilvánulások legnagyobb része a Kalevala énekeihez kapcsolódott. A kalevalai hagyomány a gazdaságilag és szociálisan is gyorsabban fejlődő, és a külső hatásokra fogékonyabb nyugati régióban a 17. századig, a keleti területeken a 19. századig maradt fenn. <br><br>
-A varázsigék kivételével valamennyi kalevalai költemény énekelt formában terjedt, leggyakrabban egy vagy kétsoros dallamra, relatíve szűk hangterjedelemben (Karéliában és Ingriában terc, legfeljebb kvart, nyugatabbra leginkább kvint). A dallamok többsége [[szillabikus]], [[melizmatikus]] előadásmód keleten fordul elő. Legelterjedtebb az ún. „Kalevala-dallam”: egy-, vagy kétsoros versszakok, 5/4 metrum, a sorok két utolsó hangja a tonika, vagy a fölöttes szekund, és ezek a hangok kétszerte hosszabbak a többinél.<br>
+A ''runonlaulu'', azaz a Kalevala költeményeinek éneklése a balti területek népeinél közös gyakorlat volt. A szövegek között epikus és lírai egyaránt megtalálható, a repertoár részét képezik még a varázsigék és különböző ünnepi, alkalmi költemények. <br><br>
-	A kalevalai költemények mellett figyelemreméltó a siratók hagyománya. A siratók improvizált, nem-metrikus költemények, amiket a szöveghez megfelelően alkalmazkodó dallamra recitáltak. Az ortodox területek sajátja. Szerepe a gyász, vagy valamely más erős érzelem kifejezése. A sirató a szociális szerepek, vagy státusz változásával kapcsolatos rítusok (esküvő, temetés) lényegi eleme. Kizárólag nők énekelték. Mikrohangközök bőséges használata és rendkívül nagy dallami és ritmikai szabadság jellemzi (a szövegsorok kötetlen jellegéből adódóan). A sirató mára nyomtalanul eltűnt az ország legnagyobb részének népi hagyományából, gyakorlata egyedül Karélia oroszok lakta vidékein és a Fehér-tengerrel határos területeken (Olonets) él tovább.<br>
+Az előadások bizonyos értelemben koreografáltak voltak. Az előadásmód területről területre változott. Történeti források emlékeznek meg egyes epikus énekek megszólalási körülményeiről, miszerint két énekes egymást váltva (és ismételve), kézen fogva énekelte a dalokat. Ugyanezen praxis változata volt, amikor az egyik énekes szerepét [http://www.kislexikon.hu/unisono.html unisono] kórus vette át (leginkább esküvői daloknál volt ez jellemző), Ingriában és Karéliában pedig többszólamú kórusének váltakozott a vezető énekes által megszólaltatott szakaszokkal.  <br> <br>
-	Az újabb stílusú, strofikus népdalok a 18. század „termékei”. Szerkezetileg többé-kevésbé megegyeznek a skandináv területeken és Közép-Európában elterjedt új stílusú népdalokkal. A legkorábbiak standard ABAB formát viselnek, a későbbi dallamok azonban nagyobb komplexitást mutatnak. Bár mennyiségre a repertoár mintegy 50%-át a dúr dallamok teszik ki, mégis a moll hangsor a tipikusabb. Dallami és ritmikai téren az új stílusú népdal sokat örökölt a hangszeres népzene világából. A szövegek a 19. századi falusi közösségi élet reflexiói, gyakran nevesíthető szerzővel. Jellemzően a teljes közösség jelenlétében énekelték (munka, falusi ünnepek, mulatságok alkalmával). <br>
+A varázsigék kivételével valamennyi kalevalai költemény énekelt formában terjedt, leggyakrabban egy vagy kétsoros dallamra, relatíve szűk hangterjedelemben (Karéliában és Ingriában terc, legfeljebb kvart, nyugatabbra leginkább kvint). A dallamok többsége [[http://www.kislexikon.hu/szillabikus_enek.html szillabikus]], [[http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1679.html melizmatikus]] előadásmód keleten fordul elő. Legelterjedtebb az ún. „Kalevala-dallam”: egy-, vagy kétsoros versszakok, 5/4 metrum, a sorok két utolsó hangja a tonika, vagy a fölöttes szekund, és ezek a hangok kétszerte hosszabbak a többinél.<br><br>
-	A lutheránus területeken gyakorlat volt a különböző vallásos népdalok éneklése is. A dallamok lehettek az énekeskönyvekben publikált dallamok variánsai, szekuláris dallamok variánsai, de előfordulnak önálló, frissen komponált dallamok is a repertoárban. A legnagyobb különbség az eredeti és népi variánsok között utóbbiak erősen melizmatikus előadásmódja. A vallásos népdalokat templomban, közösségi összejöveteleken és otthonokban egyaránt énekelték.
+	A kalevalai költemények mellett figyelemreméltó a siratók hagyománya. A siratók improvizált, nem-metrikus költemények, amiket a szöveghez megfelelően alkalmazkodó dallamra recitáltak. Az ortodox területek sajátja. Szerepe a gyász, vagy valamely más erős érzelem kifejezése. A sirató a szociális szerepek, vagy státusz változásával kapcsolatos rítusok (esküvő, temetés) lényegi eleme. Kizárólag nők énekelték. Mikrohangközök bőséges használata és rendkívül nagy dallami és ritmikai szabadság jellemzi (a szövegsorok kötetlen jellegéből adódóan). A sirató mára nyomtalanul eltűnt az ország legnagyobb részének népi hagyományából, gyakorlata egyedül Karélia oroszok lakta vidékein és a Fehér-tengerrel határos területeken (Olonets) él tovább.<br><br>
 ==Kapcsolódó szócikkek==
 [[A hangszeres zene és a néptánc Finnországban]]<br>