Csampai: Levédte a(z) Az észak-indiai klasszikus rága előadás jellemzői lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

2011-06-09T15:38:47Z

Levédte a(z) Az észak-indiai klasszikus rága előadás jellemzői lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Ethnosound2, 2011. június 5., 21:37-n

2011-06-05T21:37:04Z

80.99.112.234: Új oldal, tartalma: „Az indiai klasszikus zene bármely mai vagy ősi formájának elemzésekor ki kell hangsúlyoznunk, hogy egy rága előad…”

2011-06-05T15:35:04Z

Új oldal, tartalma: „Az indiai klasszikus zene bármely mai vagy ősi formájának elemzésekor ki kell hangsúlyoznunk, hogy egy rága előad…”

Új lap

Az indiai klasszikus zene bármely mai vagy ősi formájának elemzésekor ki kell hangsúlyoznunk, hogy egy [[Az indiai klasszikus zene – Rága és tála|rága]] előadása – különös tekintettel improvizatív jellegére – mindig egyszeri és megismételhetetlen, vagyis mindig a jelennek, a pillanatnak szól, azaz szorosan kapcsolódik az indiai zenei tradíció legfontosabb jellegzetességéhez, ahhoz, hogy ez egy élő zenei nyelv.
 
 
Egy rága előadás elemzése is csak ennek fényében, illetve tudatában követhető, hiszen az indiai klasszikus zenében nem válik szét a „szerző” és az „előadó” személyisége, így természetesen sok más sajátossága mellett az indiai klasszikus tradíció egyik legfontosabb jellemzője a természetes emberi gesztusok környezetében történő előadás. Vagyis, míg például a kortárs nyugati műzenében a karmester intése után lehetetlen, hogy bármely zenész az interpretációtól eltérő tevékenységet végezzen, addig az indiai zene rágáinak előadását valódi, élő muzsikusok jelenítik meg, amely megnyilvánul a hosszas hangolásban, sőt, amennyiben ez szükséges, az előadás közben is a zenészek rendszeresen hangolnak, és például abban, hogy teljesen elfogadott, ha egy kiszáradt torkú énekes az előadás közben vizet iszik, krákog, köhög, vagy akár verbális kommunikációt folytat zenésztársaival.
 
 
Ami a hangolást illeti, magától értetődő, hogy a folyamatra az előadás közben is szükség lehet, hiszen az indiai zene hangszerei rendkívül érzékenyek, és maga a hangrendszer pedig nem teszi lehetővé az akár két-három centes elhangolódásokat sem. Mivel az indiai klasszikus zene hangsúlyozottan kamarazenei műfaj, ezért egy rága előadásakor sem látunk nagy, bonyolult apparátusokat a színpadon, ehelyett az énekes vagy hangszeres zenész kíséretét maximum két-három másik zenész adja. E zenészek azonban pontosan ugyanazt az élő zenei nyelvet beszélik, méghozzá hosszú évtizedek tréningjével és tanulásával a hátuk mögött, s ez a tény az előadást is alapvetően meghatározza.
 
Mivel a rágák előadása természetesen magában hordozza a jó és ugyanakkor tradicionális értelemben vett spontaneitást is, ezért lehetetlen lenne például hónapokkal előre meghirdetni azt, hogy egy adott muzsikus melyik rágát adja majd elő az adott koncerten. Ehelyett a rágák kiválasztása a zenész saját feladata, aki ezt úgy végzi, hogy minden bizonnyal több rága lehetősége merül fel benne a koncert napján, de az is lehetséges, hogy egy olyan rágát ad elő, amely meg sem fordult a fejében napközben.
 
Az észak-indiai klasszikus zenében, ahol – ellentétben a dél-indiaival – még mindig él a rágák napszakok szerint történő előadása, egy esti koncerten majdnem biztos, hogy esti vagy éjszakai rágák kerülnek előadásra, noha lehetnek kivételek is.
 
Az előadó az adott nap hangulata, a koncertterem (vagy helyiség) hangulata és annak feléje sugárzó tartalma, illetve a közönség láthatatlan visszajelzései alapján választja ki az első rágát, általában csak tíz-tizenöt perccel az előadás megkezdése előtt.
 
A kísérő zenészek irányában semmiféle kommunikációra nincs szükség ahhoz, hogy a rága előadása megfelelően sikerüljön, hiszen például a tablán vagy más ütőhangszeren játszó zenész nem is tudja (ha nem került bemondásra), hogy milyen tála, azaz ritmikus ciklus keretében történik majd az előadás, a megszólaló kompozíciós tétel első néhány hangjából azonban rögtön azonosítja azt. Vagyis nincsen kotta, non-verbális jelzések sem szükségeltetnek, hiszen az indiai klasszikus zene hangsúlyozottan élő zenei nyelve minden előadó zenészre egyformán érvényes.
 
A mai zenei gyakorlatban sajnálatosan rövidülnek a rága előadások, így egy teljes estét betöltő koncerten általában két-három rága előadása prognosztizálható. A mai gyakorlat szerint rövidül az első rága ''áláp'' tételének előadása is, és gyakori, hogy a tradicionális előadás öt tétele közül mindössze két-három előadása történik meg, de az sem ritka, hogy csupán egy tételből áll egy rága. Ez elsősorban a nyugaton hallható indiai zenét magában foglaló koncertekre érvényes, mert Indiában ma is elterjedtek a hajnali vagy az egész éjszakát betöltő előadások, de megállapíthatjuk, hogy a teljes előadások hossza Indiában is rövidülést mutat. A mai zenei gyakorlatban még az is előfordul, hogy egy koncerten szünet választja el a részeket egymástól, ami a hagyományos gyakorlatban ismeretlen volt.
 
Míg a 20. században viszonylag kevés gyakorlati változást élt meg a dél-indiai klasszikus zene, addig az észak-indiai klasszikus zenében számos olyan elem jelent meg, illetve jelent meg újra, amelyek elsősorban nagy zenész egyéniségek nevéhez köthetők, és bár természetesen nem alapvető, de olyan változásokat hoztak létre a hindosztáni zenében, amelyek hatására a szélesebb értelemben vett zenehallgatók számára is könnyebbé vált a klasszikus zene befogadhatósága.
 
Ilyen muzsikusok voltak: Ustad Allauddin Khan, Ustad Inayat Khan, Ustad Hafiz Ali Khan, Ustad Amir Khan, Pandit Ravi Shankar, Ustad Ali Akbar Khan, Ustad Alla Rakha és Pandit Nikhil Banerjee.
 
Ezek a zenészek olyan apró módosításokat vezettek be az előadásban és annak formáiban, amelyek azt is eredményezték, hogy a 20. század – elsősorban az észak-indiai klasszikus zenét illetően – határozottan a virágzás évszázada volt.
 
Az indiai klasszikus zenében rendkívüli változást jelentett az is, hogy India függetlenné válása, azaz 1947 után az indiai klasszikus zene széles körben hozzáférhetővé vált, sok olyan évszázad után, amikor ez a zenei forma csak a mahárádzsák és navábok udvarainak féltett kincse volt.
 
Jellemző példa erre, hogy a ’60-as évek közepétől egészen az ezredfordulóig India az első három között szerepelt azon országok között, akik a legtöbb forrást szánták a tradicionális kultúrára (az egy főre jutó éves nemzeti jövedelem értelmében). Ennek eredményeképpen jött létre az a rendszer Indiában, melynek keretében mind a mai napig, néhány kivételtől eltekintve, a klasszikus zenei koncertek, a táncelőadások és még néhány más műfaj a nagyközönség számára ingyenesen látogathatók.
 

==Kapcsolódó szócikkek==
*[[Az indiai klasszikus zene – Rága és tála]]
[[Kategória:India zenéje]]

@@ 20. sor: / 20. sor: @@
 <br><br>
 Ilyen muzsikusok voltak: Ustad Allauddin Khan, Ustad Inayat Khan, Ustad Hafiz Ali Khan, Ustad Amir Khan, Pandit Ravi Shankar, Ustad Ali Akbar Khan, Ustad Alla Rakha és Pandit Nikhil Banerjee.
 <br><br>
 Ezek a zenészek olyan apró módosításokat vezettek be az előadásban és annak formáiban, amelyek azt is eredményezték, hogy a 20. század – elsősorban az észak-indiai klasszikus zenét illetően – határozottan a virágzás évszázada volt.

Az észak-indiai klasszikus rága előadás jellemzői - Laptörténet

Csampai: Levédte a(z) Az észak-indiai klasszikus rága előadás jellemzői lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Ethnosound2, 2011. június 5., 21:37-n

80.99.112.234: Új oldal, tartalma: „Az indiai klasszikus zene bármely mai vagy ősi formájának elemzésekor ki kell hangsúlyoznunk, hogy egy rága előad…”