Bendzsó (Észak-Amerika) - Laptörténet

Csampai: Levédte a(z) Bendzsó (Észak-Amerika) lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

2011-06-09T15:39:16Z

Levédte a(z) Bendzsó (Észak-Amerika) lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

80.99.112.234, 2011. június 5., 16:39-n

2011-06-05T16:39:00Z

Csampai, 2011. június 3., 12:35-n

2011-06-03T12:35:35Z

Csampai, 2011. június 3., 12:33-n

2011-06-03T12:33:28Z

Csampai, 2011. június 3., 12:06-n

2011-06-03T12:06:20Z

Csampai, 2011. június 3., 11:34-n

2011-06-03T11:34:36Z

Csampai, 2011. június 3., 11:21-n

2011-06-03T11:21:53Z

Csampai, 2011. június 3., 10:50-n

2011-06-03T10:50:34Z

Csampai, 2011. június 3., 10:49-n

2011-06-03T10:49:10Z

Csampai, 2011. június 3., 10:48-n

2011-06-03T10:48:38Z

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
 A bendzsó (banjo) pengetős hangszer, amelynek kerek, üreges testéből nő ki a nyak, amelyen állati bőrből vagy műanyagból lévő, vékony húrok csavarodnak a húrlábra és a fejen lévő kulcsokra. Észak-Amerikában a bendzsót sokszor a déli hegyvidék emblémájának tekintették, azonban csak a 18. században érkezett erre a területre az afrikai feketék révén, így integrálódott a délen élő fehérek zenéjébe, még a 19. század előtt.<br><br>
-A 20. században, Afrikában a wolofok és a [[:Kategória:Mande|mande]] eredetű népek még mindig a bendzsó ősén játszanak. A korai írásos feljegyzések szerint a rabszolgák, beleértve a wolofokat is, magukkal vitték a lopótökből készült hangszert, vagy a helyi anyagokból rekonstruálták azt az 1740-es években. A régi festményeken és rajzokon jól látható a hangszer rövid mély, zengőhúrja. Mindössze egy évszázadon keresztül játszottak a bendzsón [[:Kategória:afroamerikaiak|afroamerikaiak]], hogy megtartsák a hagyományos hangzásvilágot, ezzel a dalokon és táncokon keresztül életben tartva a tradíció egy részét. A dob-bendzsó együttesek uralták Louisiana vidékét, azonban a déli hegyekben létezett egy régebbi, erősebb hagyomány, amelyben egyetlen bendzsójátékost kísértek tapssal, kopogással. Ez utóbbi főként a 18. század végén volt jellemző, amikor északon törvény tiltotta a dobot.<br><br>
+A 20. században, Afrikában a wolofok és a [[:Kategória:Mandék|mande]] eredetű népek még mindig a bendzsó ősén játszanak. A korai írásos feljegyzések szerint a rabszolgák, beleértve a wolofokat is, magukkal vitték a lopótökből készült hangszert, vagy a helyi anyagokból rekonstruálták azt az 1740-es években. A régi festményeken és rajzokon jól látható a hangszer rövid mély, zengőhúrja. Mindössze egy évszázadon keresztül játszottak a bendzsón [[:Kategória:afroamerikaiak|afroamerikaiak]], hogy megtartsák a hagyományos hangzásvilágot, ezzel a dalokon és táncokon keresztül életben tartva a tradíció egy részét. A dob-bendzsó együttesek uralták Louisiana vidékét, azonban a déli hegyekben létezett egy régebbi, erősebb hagyomány, amelyben egyetlen bendzsójátékost kísértek tapssal, kopogással. Ez utóbbi főként a 18. század végén volt jellemző, amikor északon törvény tiltotta a dobot.<br><br>
 A 19. század közepén a fehér amerikaiakat elbűvölte a fekete bendzsó. A déli hegyekben táncok és ünnepek alkalmával a nyilvánosság elől elrejtve, az afroamerikai ''„rövid-hüvelykujj-húr” ''(short-thumb-string) bendzsó és a ''csapkodós'' (thumping) vagy ''leütés'' (downstroke) játékstílus terjedt el. A fekete bendzsójátékosok az 1800-as években a határ menti hegyekben éltek, de a fehér hegyvidéki emberek elődei már korábban is kapcsolatba kerültek a fekete zene hagyományaival Piedmontban. Az 1850-es éveket megelőzően és a polgárháború alatt, a zenészek elkezdték az afrikai bendzsót az európai hegedűvel együtt használni – a hangszer ekkor már egyre inkább sima nyakkal és fával szegélyezett, nyitott háttal készült. Az afroamerikaiak és az amerikai kelták közötti zenei keresztezés különösen termékenynek bizonyult. A fehérek azért kezdtek el érdeklődni az afroamerikai tökbendzsó iránt, mert a hegedű-bendzsó együttesek népszerűvé váltak. Később, az 1920-as, ’30-as években rögzítettek olyan felvételt, amelyen ilyen húros bandák játszanak.<br><br>
 Az 1840-es években részben a bendzsó iránti fehér lelkesedés miatt alakult ki egy olyan parodisztikus előadási forma, amelyben fehérek négernek maszkírozták magukat, és négerzenét játszottak, az ilyen zenekarokat nevezték ''minstrel'' bandáknak. Ez a produkció később a cirkuszban, a populáris kultúra közegében találta meg legfőbb közönségét, ahol a legnagyobb tapssal jutalmazott számmá vált. Az öthúros, fakeretes bendzsó feltalálásával, bővültek a hangszer ritmikai lehetőségei, hangterjedelme megnőtt és a hangszer felépítése is tartósabbá, teherbíróbbá vált, ami az utazó előadók számára volt lényeges. A néger zenei produkciók később nagy hatással voltak a szalonzenére, a nagyzenekari stílusokra és a ragtime-ra. A 19. századot követően, a bendzsó terjedése tovább folytatódott a 20. század amerikai folklórjában is.

←Régebbi változat		A lap 2011. június 3., 12:35-kori változata
1. sor:		1. sor:
−	~~{{Régió bővítés}}~~
−
−	~~{{Kategória bővítés}}~~
−
−
	A bendzsó (banjo) pengetős hangszer, amelynek kerek, üreges testéből nő ki a nyak, amelyen állati bőrből vagy műanyagból lévő, vékony húrok csavarodnak a húrlábra és a fejen lévő kulcsokra. Észak-Amerikában a bendzsót sokszor a déli hegyvidék emblémájának tekintették, azonban csak a 18. században érkezett erre a területre az afrikai feketék révén, így integrálódott a délen élő fehérek zenéjébe, még a 19. század előtt.<br><br>		A bendzsó (banjo) pengetős hangszer, amelynek kerek, üreges testéből nő ki a nyak, amelyen állati bőrből vagy műanyagból lévő, vékony húrok csavarodnak a húrlábra és a fejen lévő kulcsokra. Észak-Amerikában a bendzsót sokszor a déli hegyvidék emblémájának tekintették, azonban csak a 18. században érkezett erre a területre az afrikai feketék révén, így integrálódott a délen élő fehérek zenéjébe, még a 19. század előtt.<br><br>
	A 20. században, Afrikában a wolofok és a [[:Kategória:Mande\|mande]] eredetű népek még mindig a bendzsó ősén játszanak. A korai írásos feljegyzések szerint a rabszolgák, beleértve a wolofokat is, magukkal vitték a lopótökből készült hangszert, vagy a helyi anyagokból rekonstruálták azt az 1740-es években. A régi festményeken és rajzokon jól látható a hangszer rövid mély, zengőhúrja. Mindössze egy évszázadon keresztül játszottak a bendzsón [[:Kategória:afroamerikaiak\|afroamerikaiak]], hogy megtartsák a hagyományos hangzásvilágot, ezzel a dalokon és táncokon keresztül életben tartva a tradíció egy részét. A dob-bendzsó együttesek uralták Louisiana vidékét, azonban a déli hegyekben létezett egy régebbi, erősebb hagyomány, amelyben egyetlen bendzsójátékost kísértek tapssal, kopogással. Ez utóbbi főként a 18. század végén volt jellemző, amikor északon törvény tiltotta a dobot.<br><br>		A 20. században, Afrikában a wolofok és a [[:Kategória:Mande\|mande]] eredetű népek még mindig a bendzsó ősén játszanak. A korai írásos feljegyzések szerint a rabszolgák, beleértve a wolofokat is, magukkal vitték a lopótökből készült hangszert, vagy a helyi anyagokból rekonstruálták azt az 1740-es években. A régi festményeken és rajzokon jól látható a hangszer rövid mély, zengőhúrja. Mindössze egy évszázadon keresztül játszottak a bendzsón [[:Kategória:afroamerikaiak\|afroamerikaiak]], hogy megtartsák a hagyományos hangzásvilágot, ezzel a dalokon és táncokon keresztül életben tartva a tradíció egy részét. A dob-bendzsó együttesek uralták Louisiana vidékét, azonban a déli hegyekben létezett egy régebbi, erősebb hagyomány, amelyben egyetlen bendzsójátékost kísértek tapssal, kopogással. Ez utóbbi főként a 18. század végén volt jellemző, amikor északon törvény tiltotta a dobot.<br><br>

←Régebbi változat		A lap 2011. június 3., 12:33-kori változata
1. sor:		1. sor:
		+	{{Régió bővítés}}
		+
		+	{{Kategória bővítés}}
		+
		+
	A bendzsó (banjo) pengetős hangszer, amelynek kerek, üreges testéből nő ki a nyak, amelyen állati bőrből vagy műanyagból lévő, vékony húrok csavarodnak a húrlábra és a fejen lévő kulcsokra. Észak-Amerikában a bendzsót sokszor a déli hegyvidék emblémájának tekintették, azonban csak a 18. században érkezett erre a területre az afrikai feketék révén, így integrálódott a délen élő fehérek zenéjébe, még a 19. század előtt.<br><br>		A bendzsó (banjo) pengetős hangszer, amelynek kerek, üreges testéből nő ki a nyak, amelyen állati bőrből vagy műanyagból lévő, vékony húrok csavarodnak a húrlábra és a fejen lévő kulcsokra. Észak-Amerikában a bendzsót sokszor a déli hegyvidék emblémájának tekintették, azonban csak a 18. században érkezett erre a területre az afrikai feketék révén, így integrálódott a délen élő fehérek zenéjébe, még a 19. század előtt.<br><br>
	A 20. században, Afrikában a wolofok és a [[:Kategória:Mande\|mande]] eredetű népek még mindig a bendzsó ősén játszanak. A korai írásos feljegyzések szerint a rabszolgák, beleértve a wolofokat is, magukkal vitték a lopótökből készült hangszert, vagy a helyi anyagokból rekonstruálták azt az 1740-es években. A régi festményeken és rajzokon jól látható a hangszer rövid mély, zengőhúrja. Mindössze egy évszázadon keresztül játszottak a bendzsón [[:Kategória:afroamerikaiak\|afroamerikaiak]], hogy megtartsák a hagyományos hangzásvilágot, ezzel a dalokon és táncokon keresztül életben tartva a tradíció egy részét. A dob-bendzsó együttesek uralták Louisiana vidékét, azonban a déli hegyekben létezett egy régebbi, erősebb hagyomány, amelyben egyetlen bendzsójátékost kísértek tapssal, kopogással. Ez utóbbi főként a 18. század végén volt jellemző, amikor északon törvény tiltotta a dobot.<br><br>		A 20. században, Afrikában a wolofok és a [[:Kategória:Mande\|mande]] eredetű népek még mindig a bendzsó ősén játszanak. A korai írásos feljegyzések szerint a rabszolgák, beleértve a wolofokat is, magukkal vitték a lopótökből készült hangszert, vagy a helyi anyagokból rekonstruálták azt az 1740-es években. A régi festményeken és rajzokon jól látható a hangszer rövid mély, zengőhúrja. Mindössze egy évszázadon keresztül játszottak a bendzsón [[:Kategória:afroamerikaiak\|afroamerikaiak]], hogy megtartsák a hagyományos hangzásvilágot, ezzel a dalokon és táncokon keresztül életben tartva a tradíció egy részét. A dob-bendzsó együttesek uralták Louisiana vidékét, azonban a déli hegyekben létezett egy régebbi, erősebb hagyomány, amelyben egyetlen bendzsójátékost kísértek tapssal, kopogással. Ez utóbbi főként a 18. század végén volt jellemző, amikor északon törvény tiltotta a dobot.<br><br>

←Régebbi változat		A lap 2011. június 3., 12:06-kori változata
1. sor:		1. sor:
−	~~{{idézet~~
−	~~\| 1 = 600~~
−	~~\| 2 = left~~
−	~~\| 3 = Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut quis suscipit lorem. Nam mauris nibh, sodales sed tempor ac, viverra in eros.<br> In iaculis ornare mauris sed aliquam.~~
−	~~\| 4 = Lorem Ipsum~~
−	~~\| 5 = left~~
−	}}
−
−	~~{{Bővítés alatt}}~~
−
−	~~<center>~~
−	~~<websiteFrame>~~
−	~~website=http://www.fszek.hu/~videotar/nepzenetar/balafone.html~~
−	~~height=400~~
−	~~width=90%~~
−	~~border=0~~
−	~~scroll=no~~
−	~~</websiteFrame>~~
−	~~</center>~~
−
	A bendzsó (banjo) pengetős hangszer, amelynek kerek, üreges testéből nő ki a nyak, amelyen állati bőrből vagy műanyagból lévő, vékony húrok csavarodnak a húrlábra és a fejen lévő kulcsokra. Észak-Amerikában a bendzsót sokszor a déli hegyvidék emblémájának tekintették, azonban csak a 18. században érkezett erre a területre az afrikai feketék révén, így integrálódott a délen élő fehérek zenéjébe, még a 19. század előtt.<br><br>		A bendzsó (banjo) pengetős hangszer, amelynek kerek, üreges testéből nő ki a nyak, amelyen állati bőrből vagy műanyagból lévő, vékony húrok csavarodnak a húrlábra és a fejen lévő kulcsokra. Észak-Amerikában a bendzsót sokszor a déli hegyvidék emblémájának tekintették, azonban csak a 18. században érkezett erre a területre az afrikai feketék révén, így integrálódott a délen élő fehérek zenéjébe, még a 19. század előtt.<br><br>
	A 20. században, Afrikában a wolofok és a [[:Kategória:Mande\|mande]] eredetű népek még mindig a bendzsó ősén játszanak. A korai írásos feljegyzések szerint a rabszolgák, beleértve a wolofokat is, magukkal vitték a lopótökből készült hangszert, vagy a helyi anyagokból rekonstruálták azt az 1740-es években. A régi festményeken és rajzokon jól látható a hangszer rövid mély, zengőhúrja. Mindössze egy évszázadon keresztül játszottak a bendzsón [[:Kategória:afroamerikaiak\|afroamerikaiak]], hogy megtartsák a hagyományos hangzásvilágot, ezzel a dalokon és táncokon keresztül életben tartva a tradíció egy részét. A dob-bendzsó együttesek uralták Louisiana vidékét, azonban a déli hegyekben létezett egy régebbi, erősebb hagyomány, amelyben egyetlen bendzsójátékost kísértek tapssal, kopogással. Ez utóbbi főként a 18. század végén volt jellemző, amikor északon törvény tiltotta a dobot.<br><br>		A 20. században, Afrikában a wolofok és a [[:Kategória:Mande\|mande]] eredetű népek még mindig a bendzsó ősén játszanak. A korai írásos feljegyzések szerint a rabszolgák, beleértve a wolofokat is, magukkal vitték a lopótökből készült hangszert, vagy a helyi anyagokból rekonstruálták azt az 1740-es években. A régi festményeken és rajzokon jól látható a hangszer rövid mély, zengőhúrja. Mindössze egy évszázadon keresztül játszottak a bendzsón [[:Kategória:afroamerikaiak\|afroamerikaiak]], hogy megtartsák a hagyományos hangzásvilágot, ezzel a dalokon és táncokon keresztül életben tartva a tradíció egy részét. A dob-bendzsó együttesek uralták Louisiana vidékét, azonban a déli hegyekben létezett egy régebbi, erősebb hagyomány, amelyben egyetlen bendzsójátékost kísértek tapssal, kopogással. Ez utóbbi főként a 18. század végén volt jellemző, amikor északon törvény tiltotta a dobot.<br><br>

←Régebbi változat		A lap 2011. június 3., 11:34-kori változata
8. sor:		8. sor:

	{{Bővítés alatt}}		{{Bővítés alatt}}
		+
		+	<center>
		+	<websiteFrame>
		+	website=http://www.fszek.hu/~videotar/nepzenetar/balafone.html
		+	height=400
		+	width=90%
		+	border=0
		+	scroll=no
		+	</websiteFrame>
		+	</center>

	A bendzsó (banjo) pengetős hangszer, amelynek kerek, üreges testéből nő ki a nyak, amelyen állati bőrből vagy műanyagból lévő, vékony húrok csavarodnak a húrlábra és a fejen lévő kulcsokra. Észak-Amerikában a bendzsót sokszor a déli hegyvidék emblémájának tekintették, azonban csak a 18. században érkezett erre a területre az afrikai feketék révén, így integrálódott a délen élő fehérek zenéjébe, még a 19. század előtt.<br><br>		A bendzsó (banjo) pengetős hangszer, amelynek kerek, üreges testéből nő ki a nyak, amelyen állati bőrből vagy műanyagból lévő, vékony húrok csavarodnak a húrlábra és a fejen lévő kulcsokra. Észak-Amerikában a bendzsót sokszor a déli hegyvidék emblémájának tekintették, azonban csak a 18. században érkezett erre a területre az afrikai feketék révén, így integrálódott a délen élő fehérek zenéjébe, még a 19. század előtt.<br><br>

@@ 7. sor: / 7. sor: @@
 }}
-A bendzsó (banjo) pengetős hangszer, amelynek kerek, üreges testéből nő ki a nyak, amelyen állati bőrből vagy műanyagból lévő, vékony húrok csavarodnak a húrlábra és a fejen lévő kulcsokra. Észak-Amerikában a bendzsót sokszor a déli hegyvidék emblémájának tekintették, azonban csak a 18. században érkezett erre a területre az afrikai feketék révén, így integrálódott a délen élő fehérek zenéjébe, még a 19. század előtt.<br>
+{{Bővítés alatt}}
 A 20. században, Afrikában a wolofok és a [[:Kategória:Mande|mande]] eredetű népek még mindig a bendzsó ősén játszanak. A korai írásos feljegyzések szerint a rabszolgák, beleértve a wolofokat is, magukkal vitték a lopótökből készült hangszert, vagy a helyi anyagokból rekonstruálták azt az 1740-es években. A régi festményeken és rajzokon jól látható a hangszer rövid mély, zengőhúrja. Mindössze egy évszázadon keresztül játszottak a bendzsón [[:Kategória:afroamerikaiak|afroamerikaiak]], hogy megtartsák a hagyományos hangzásvilágot, ezzel a dalokon és táncokon keresztül életben tartva a tradíció egy részét. A dob-bendzsó együttesek uralták Louisiana vidékét, azonban a déli hegyekben létezett egy régebbi, erősebb hagyomány, amelyben egyetlen bendzsójátékost kísértek tapssal, kopogással. Ez utóbbi főként a 18. század végén volt jellemző, amikor északon törvény tiltotta a dobot.<br>
-A 19. század közepén a fehér amerikaiakat elbűvölte a fekete bendzsó. A déli hegyekben táncok és ünnepek alkalmával a nyilvánosság elől elrejtve, az afroamerikai ''„rövid-hüvelykujj-húr” ''(short-thumb-string) bendzsó és a ''csapkodós'' (thumping) vagy ''leütés'' (downstroke) játékstílus terjedt el. A fekete bendzsójátékosok az 1800-as években a határ menti hegyekben éltek, de a fehér hegyvidéki emberek elődei már korábban is kapcsolatba kerültek a fekete zene hagyományaival Piedmontban. Az 1850-es éveket megelőzően és a polgárháború alatt, a zenészek elkezdték az afrikai bendzsót az európai hegedűvel együtt használni – a hangszer ekkor már egyre inkább sima nyakkal és fával szegélyezett, nyitott háttal készült. Az afroamerikaiak és az amerikai kelták közötti zenei keresztezés különösen termékenynek bizonyult. A fehérek azért kezdtek el érdeklődni az afroamerikai tökbendzsó iránt, mert a hegedű-bendzsó együttesek népszerűvé váltak. Később, az 1920-as, ’30-as években rögzítettek olyan felvételt, amelyen ilyen húros bandák játszanak.<br>
+A bendzsó (banjo) pengetős hangszer, amelynek kerek, üreges testéből nő ki a nyak, amelyen állati bőrből vagy műanyagból lévő, vékony húrok csavarodnak a húrlábra és a fejen lévő kulcsokra. Észak-Amerikában a bendzsót sokszor a déli hegyvidék emblémájának tekintették, azonban csak a 18. században érkezett erre a területre az afrikai feketék révén, így integrálódott a délen élő fehérek zenéjébe, még a 19. század előtt.<br><br>
 Az 1840-es években részben a bendzsó iránti fehér lelkesedés miatt alakult ki egy olyan parodisztikus előadási forma, amelyben fehérek négernek maszkírozták magukat, és négerzenét játszottak, az ilyen zenekarokat nevezték ''minstrel'' bandáknak. Ez a produkció később a cirkuszban, a populáris kultúra közegében találta meg legfőbb közönségét, ahol a legnagyobb tapssal jutalmazott számmá vált. Az öthúros, fakeretes bendzsó feltalálásával, bővültek a hangszer ritmikai lehetőségei, hangterjedelme megnőtt és a hangszer felépítése is tartósabbá, teherbíróbbá vált, ami az utazó előadók számára volt lényeges. A néger zenei produkciók később nagy hatással voltak a szalonzenére, a nagyzenekari stílusokra és a ragtime-ra. A 19. századot követően, a bendzsó terjedése tovább folytatódott a 20. század amerikai folklórjában is.
-Az ujjal pengetős tenorbendzsó és a [[bluegrass]] bendzsó akkor alakult ki, amikor a II. világháború idején a Dél iparosodásnak indult. Miközben a klasszikus, a jazz és a ragtime stílusok is egyre szélesebb körben váltak ismertté, a legerősebb népi stílus, a downstroking és az up-picking megmaradtak saját gyökereiknél, a déli vidékeken. A kétujjas felpengetést (up-picking) a fekete zenészektől vették át fehér utánzóik még 1865 előtt. Ez a fejlemény alapozta meg a bluegrass erőteljes, szinkópás stílusát, amelyet Earl Scruggs és követői tettek ismertté.<br>
+Az ujjal pengetős tenorbendzsó és a [[bluegrass]] bendzsó akkor alakult ki, amikor a II. világháború idején a Dél iparosodásnak indult. Miközben a klasszikus, a jazz és a ragtime stílusok is egyre szélesebb körben váltak ismertté, a legerősebb népi stílus, a downstroking és az up-picking megmaradtak saját gyökereiknél, a déli vidékeken. A kétujjas felpengetést (up-picking) a fekete zenészektől vették át fehér utánzóik még 1865 előtt. Ez a fejlemény alapozta meg a bluegrass erőteljes, szinkópás stílusát, amelyet Earl Scruggs és követői tettek ismertté.<br><br>
 Miközben a hajdani öthúros népi bendzsójáték megoszlott a feketék és a fehérek között a 19. század második felében, az énekes anyag is erőteljes cserefolyamatokban vett részt, és kialakult az amerikai népzene egy külön fajtája, a bendzsó-dal. Noha kezdetben ezt a műfajt is az afroamerikai ízlés határozta meg, a dalok állandó cseréje miatt mindkét (fekete és fehér) hagyomány hatott rá. A korábbi afroamerikai bendzsójáték elkezdett visszaszorulni a 20. század első évtizedeiben, nem sokkal azután, hogy az olcsó gitárok könnyen hozzáférhetővé váltak és Jim Crow törvénye korlátozni kezdte a feketék jogait. A bendzsó-dal műfaját a [[Blues. A blues általános jellemzői|blues]] is felhasználta, amikor az ipari túlkapások hatására az afroamerikai közösség ellenállása a bluesban öltött testet. A hangszer maga – a bundok nélküli, rövidhúros/nyakú bendzsó – és ütős (thumping), alulütős (downstroke) játékstílusa, sajátos hangolása, valamint a lírikus bendzsó énekek még mindig megtalálhatók a déli fehéreknél és néhány déli feketénél is. Ezek a közös hagyományok éltek tovább az olyan popularizált népi előadóknál, mint Pete Seeger, a New Lost City Ramlers, valamint a déli zenekarok esetében, mint a Hollow Rock String és a Highwoods.<br>
-Noha más európaiak, például a németek is készítettek öthúros bendzsókat, hozzájárulva a hangszer 19. századi fejlődéséhez és terjedéséhez, a bendzsózene térhódítása főként két délvidéki csoportra jellemző: az afroamerikaiakra, beleértve a wolofokat is, és az amerikai „keltákra”, akik többségében skótok és írek. A zenei kereszteződés 1840-es évekbeli virágzásának oka az volt, hogy az írek ebben az időben a burgonyavész elől emigráltak Amerikába, így új erőre kapott az ír-skót hegedűjáték és más zenei folyamatok cseréje. 1843-ban Írország egy volt a legkorábbi helyek közül, ahová a fekete bandák eljutottak, a fekete bendzsójátékosok pedig még el is játszottak néhány régi ír hegedűdarabot.<br>
+Noha más európaiak, például a németek is készítettek öthúros bendzsókat, hozzájárulva a hangszer 19. századi fejlődéséhez és terjedéséhez, a bendzsózene térhódítása főként két délvidéki csoportra jellemző: az afroamerikaiakra, beleértve a wolofokat is, és az amerikai „keltákra”, akik többségében skótok és írek. A zenei kereszteződés 1840-es évekbeli virágzásának oka az volt, hogy az írek ebben az időben a burgonyavész elől emigráltak Amerikába, így új erőre kapott az ír-skót hegedűjáték és más zenei folyamatok cseréje. 1843-ban Írország egy volt a legkorábbi helyek közül, ahová a fekete bandák eljutottak, a fekete bendzsójátékosok pedig még el is játszottak néhány régi ír hegedűdarabot.<br><br>
 Az öthúros bendzsó feltalálásával rendszerint Joel Sweeneyt hozzák összefüggésbe, a déli hegyekből való, ír származású fiút, aki fekete rabszolgáktól tanult 1830 körül zenélni. Később a legkorábbi és a leghatásosabb néger epigonná vált. Elképzelhető, hogy Sweeney találta föl az ötödik húrt (ma ezt a húrt a negyedik húrnak nevezik) és a bendzsó fa keretét, ahhoz azonban nem fér kétség, hogy ő tette népszerűvé a hangszer újabb változatát, amellyel a fehér előadók dallam iránti igényét kielégíthette. Ugyanakkor a megrövidített ütőhúrt (ma ezt nevezik az ötödik húrnak) nem ő találta föl. Ehhez az ütőhúrhoz kapcsolódik a játéktechnikai újítás, a downstroking (leütés), melyet Dink Roberts, John Snipes, Odell és Joe Thompson amerikai származású fekete zenészek honosították meg a 20. században.
 [[Kategória:hangszerek]]
 [[Kategória:afroamerikaiak]]
 [[Kategória:Észak-Amerika]]

@@ 4. sor: / 4. sor: @@
   | 3 = Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut quis suscipit lorem. Nam mauris nibh, sodales sed tempor ac, viverra in eros.<br> In iaculis ornare mauris sed aliquam.
   | 4 = Lorem Ipsum
 }}

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
 {{idézet
   | 1 = 600
-  | 2 = center
+  | 2 = left
   | 3 = Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut quis suscipit lorem. Nam mauris nibh, sodales sed tempor ac, viverra in eros.<br> In iaculis ornare mauris sed aliquam.
   | 4 = Lorem Ipsum