Kategória:Aymara indiánok - Laptörténet

Bandolo: Levédte a(z) Kategória:Aymara indiánok lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

2011-06-15T05:35:01Z

Levédte a(z) Kategória:Aymara indiánok lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Bandolo: Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 211.151.54.252 (vita) szerkesztéséről Ethnosound1 szerkesztésére

2011-06-15T05:34:29Z

Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 211.151.54.252 (vita) szerkesztéséről Ethnosound1 szerkesztésére

211.151.54.252: PHEQNMXLcZhEyoIhv

2011-06-15T01:53:13Z

PHEQNMXLcZhEyoIhv

Ethnosound1, 2011. május 19., 08:49-n

2011-05-19T08:49:00Z

Ethnosound1, 2011. május 19., 08:47-n

2011-05-19T08:47:15Z

80.99.112.234, 2011. május 19., 08:28-n

2011-05-19T08:28:01Z

80.99.112.234, 2011. május 19., 08:27-n

2011-05-19T08:27:08Z

Bandolo: Eltávolította a védelmet a(z) „Kategória:Aymara indiánok” lapról

2011-05-15T20:07:53Z

Eltávolította a védelmet a(z) „Kategória:Aymara indiánok” lapról

Bandolo: Levédte a(z) Kategória:Aymara indiánok lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

2011-05-09T08:09:30Z

Levédte a(z) Kategória:Aymara indiánok lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Bandolo: Új oldal, tartalma: „Az aymarák viszonylag jól körülhatárolható egységes földrajzi területen élnek. Ez a kietlen vidék az Altiplano (vagy Bolíviai-magasföld), amely Dél-Peruban, …”

2011-05-09T08:08:39Z

Új oldal, tartalma: „Az aymarák viszonylag jól körülhatárolható egységes földrajzi területen élnek. Ez a kietlen vidék az Altiplano (vagy Bolíviai-magasföld), amely Dél-Peruban, …”

Új lap

Az aymarák viszonylag jól körülhatárolható egységes földrajzi területen élnek. Ez a kietlen vidék az Altiplano (vagy Bolíviai-magasföld), amely Dél-Peruban, Észak-Chilében, valamint Nyugat-Bolívia kétharmad részén, a Nyugati- és a Keleti-Kordillerák ölelésében fekszik. Itt található a Titicaca-tó és a Poopó-tó, melyek a jégkorszakból maradtak ránk. Az aymara indiánok jelentős számban élnek még Észak-Chilében és Észak-Argentínában az Altiplanoval szomszédos magashegységekben. A híres Tiahuanaco-kultúrát nekik tulajdonítják, amely az i. sz. 700–800 körül élte virágkorát. 

Az Altiplano népének viseleti darabjai nem térnek el az Andokban általánosan elterjedt ruházattól, de a kiegészítők, valamint a használt színek és motívumok vidékenként változnak, így ezek segítségével könnyen felismerhető, hogy viselőjük melyik közösség tagja. 
Földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak, de a tavak és a Desaguadero-folyó mellett szívesen halásznak.
Ez az etnikai csoport őrizte meg az Andok középső részének népei közül leginkább a Kolumbusz előtti idők zenéjét és szokásait. A hangszerek használatát a vallás és a hagyomány szabályozza. Bizonyos ünnepeken csak meghatározott hangszerek szólalhatnak meg, s így nagyrészük évente csak egyszer kerül elő. A közösség összetartozását, szoros kötelékét jelzi a közösségi hangszerek kialakulása. Ilyenek például a pánsípok, melyeken 20-30 ember játszik egyszerre. Az esős és a száraz évszakokban különböző hangszereket szólaltatnak meg. Az esős évszak novembertől márciusig tart. Ilyenkor síppal ellátott furulyákon játszanak. Kedvelt hangszereik a tarka és a mohoceno. A száraz évszakban (áprilistól októberig) síp nélküli peremfurulyákon és pánsípokon zenélnek. 

*''Sicu''
Az aymara indiánok által leggyakrabban használt pánsípcsalád. Az egyes méretek között oktáv hangközökkel hangolt közösségi hangszerek. A paraszti pánsípzenét, a sicuriadát az 1950-es évek fiataljai a városokba vitték, ahol ma már gitárral és charangoval kísérik, és csak 2-4 zenész pánsípozik egyszerre. Így alakult ki a kedvelt huayno-sicuri stílus. A zene a falvakban is változásokon esett át. Ma is 20-30 ember játszik együtt, de már új (sicu moreno) hangszerelésben, pergődobbal (tinya) és nagydobokkal (bombo) kísérve. Ez a hangszer a városokban – spanyol nevén – zampoñaként ismert. 

*''Tarka''
A tarka nevű fafurulyák Dél-Perutól Északnyugat-Argentínáig és Északnyugat-Chiléig mindenhol elterjedtek az aymara vidékeken. Közösségi hangszerek, melyeket főként az esős évszakban használnak. A tarkán játszott dallamok területenként változnak. 
Álatalában pergődobokkal (tarola) és nagydobbal (bombo) kísérik. A tarkeadák (tarkazenék) misztikus hangzását a két különböző méretű furulya közötti kvart hangköz eredményezi. 

*''Italaque''
Italaque egy kicsi, aymarák lakta falu a bolíviai La Paz megye Camacho tartományában. Sajátos pánsípzenéje van, melynek stílusát és a hozzá tartozó hangszereket is a településről nevezték el. 
Ezeken az egymáshoz képest oktávhangolású pánsípokon szintén 20-40 ember játszik egyszerre, tehát egy egész közösség. A zenét az Altiplanon másutt is gyakori, felváltott, felelgetős játékmód jellemzi. Attól függően, hogy a kétsoros pánsíp melyik sorát fújják, a zenészek különböző öltözetet viselnek. 
Az italaque pánsípzenét a Corpus Christi (Krisztus Teste) és a Virgen del Carmen (Kármelhegyi Szűz) ünnepeken játsszák június és július hónapokban. 

*''Pinquillo''
Ez a furulya a bolíviai La Paz megyében terjedt el, aymara vidékeken. Mint sok más aymara hangszeren, a pinquillokon is akár egy egész közösség játszhat egyszerre. Kétféle méretű furulyát alkalmaznak, melyek között a hangtávolság öt hang. Az esős évszakban (novembertől áprilisig), főként a karneváli időszakban használják. Pinquillok szólalnak meg január 10-én, a Méltóságok ünnepén is. Ez egy hálaadás – ajándékozás és megvendégelés formájában –, azoknak az elöljáróknak (vezetők, falufőnökök stb.), akiknek lejárt az egy éves hivatali időszakuk. Az aymara falvakban ugyanis – mint az Andok legtöbb vidékén – egy évre választják az elöljárókat, akik ezen az ünnepen átadják hatalmi jelvényeiket az újonnan választottaknak. A köznép kimutatja háláját a régi vezetőknek. Pénzt adnak nekik, vagy kenyértésztából készült karikát tesznek kapujukra, nyakukba felfűzött gyümölcsöket aggatnak. 

*''Mohoceño''
Ez a kromatikus hangolású sípos furulya Bolíviában, a Titicaca-tó keleti oldalán, La Paz megye néhány tartományában ismert az aymara indiánok által lakott vidékeken. 
Háromféle mérete létezik, hangolása lehet alap, kvint és kvart. Közösségi hangszer, tehát 20-30 ember együttes játéka alkotja a zenét. 
Általában az esős évszakban (novembertől áprilisig) használják e hangszert, de a temetkezési szertartásokon is előfordul.
Jelenléte az Andokban nem tekint nagy múltra vissza. Feltételezések szerint a századforduló körül jelent meg, a nagy gazdasági világválság miatt Bolíviába kivándorolt szlovákok hatására. A nagy méretű mohoceño a szlovák fulyara bolíviai változata. A Titicaca-tótól keletre fekvő Mohosa környékéről terjedt el, innen származik a neve, mely mohosait jelent.

*''Charango'' 
A 16. században az ezüstbányászatáról híres, ekkor fénykorát élő Potosi városába számos európai nép vándorolt (Franciaországból, Németországból, Spanyolországból). Az itt folyó ipari, kereskedelmi élet egyaránt vonzotta a szerencsevadászokat, kalandorokat, mesterembereket, művészeket, zenészeket. Az ebben az időben kibontakozó kulturális életben nagy szerepet kaptak az említett bevándorlók. A színházi élet megteremtői voltak, valamint hatásukra gyakoriak lettek a szerenádok is. Az ünnepek táncos, énekes mulatságait gitárokkal és vihuelával kísérték. 
A vihuela kicsi, gitárhoz hasonlító pengetős hangszer, melynek ismert öt, hat és hét duplahúros változata is. E hangszert megismerve kedvet kapott az őslakosság az elkészítéséhez, valamint játékmódjának elsajátításához. Az így elkészült hangszer formai, anyagi és hangolási változáson ment keresztül. Ezt az átalakult hangszert nevezzük charangonak.
A vihuela e században való jelenlétére bizonyítékul szolgál az 1547-ben Potosiban épült San Lorenzo templomának bejárati ajtaja fölötti dombormű, mely vihuelán játszó sziréneket is ábrázol. 
Elterjedését feltehetően az Andok más vidékeiről idetelepített bányászoknak, valamint az ekkor fellendülő kereskedelemnek köszönheti. Így vált tipikus hangszerévé Bolívia egész andoki területének, Közép- és Dél-Perunak, Észak-Chilének és Északnyugat-Argentínának. 
A charango elnevezés eredetét tekintve két feltételezés létezik. Az egyik szerint az elnevezés a quechua chajhuacu szóból származik, jelentése ’vidám’, ’lármázó’, ’beszélő’. 
A másik teória szerint a charanga név a latin changere szóból származtatható, melynek jelentése az előzőhöz hasonlóan, ’vidám’ vagy ’lármázó’. 
Jóllehet a charango nevet az elterjedési területén mindenhol ismerik, a hangszer elnevezése mégis vidékenként változik. A városokban, ahol jobbára a spanyol nyelv használatos, gitarillának (’gitárocska’) nevezik, a falvakban, a parasztok körében a charancu néven ismert, de az aymarák körében a chaywacu (’lármázó’) nevet kapta. Bolívia-szerte a kisebb méretűeket maulincho névvel illetik, ezen kívül még ismert a walaychu, charangon, valamint az újabb keletű, nagyobb méretű ronroco is. 
Anyaga fa (sotomara vagy naranjilla), illetve a teknőrésze a kilencöves tatú (quirquincho) páncéljából készülhet. Ez utóbbi a szegények körében terjedt el, ezért a szegények hangszerének is nevezik.
Találtak példát arra is, hogy tökhéjból vagy a kondorkeselyű bőréből készítették (Peruban, Caramanolas környékén). A húrok kezdetben macskabélből készültek, majd a parasztság körében elterjedt a fémhúrok használata (különféle drótok alkalmazásával).
Méretei rendkívül változatosak, a 23 cm-es menzúrahosszúságútól egészen az 50 cm-esig. Hangolásának különféle változatait ismerjük. Nem ritka, hogy egyes térségekben egy dúr vagy moll harmóniára hangolják a charangot, megkönnyítve ezáltal a játékot. (Machaban, a ’97-es gyűjtőutunk során hétféle hangolást jegyeztünk le.) Legelterjedtebb azonban az egymástól sorrendben kvart, nagy terc, kvart, kvint távolságra hangolt charango.

[[Kategória:Etnikum]]
[[Kategória:Andoki kultúrák]]

←Régebbi változat		A lap 2011. június 15., 05:34-kori változata
1. sor:		1. sor:
−	~~That'~~s a ~~mold~~-~~breaker~~. ~~Great tihkning!~~	+	Az aymarák viszonylag jól körülhatárolható egységes földrajzi területen élnek. Ez a kietlen vidék az Altiplano (vagy Bolíviai-magasföld), amely Dél-Peruban, Észak-Chilében, valamint Nyugat-Bolívia kétharmad részén, a Nyugati- és a Keleti-Kordillerák ölelésében fekszik. Itt található a Titicaca-tó és a Poopó-tó, melyek a jégkorszakból maradtak ránk. Az aymara indiánok jelentős számban élnek még Észak-Chilében és Észak-Argentínában az Altiplanoval szomszédos magashegységekben. A híres Tiahuanaco-kultúrát nekik tulajdonítják, amely az i. sz. 700–800 körül élte virágkorát.<br><br>
		+
		+	Az Altiplano népének viseleti darabjai nem térnek el az Andokban általánosan elterjedt ruházattól, de a kiegészítők, valamint a használt színek és motívumok vidékenként változnak, így ezek segítségével könnyen felismerhető, hogy viselőjük melyik közösség tagja. Földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak, de a tavak és a Desaguadero-folyó mellett szívesen halásznak.<br>
		+	<br>
		+	Ez az etnikai csoport őrizte meg az Andok középső részének népei közül leginkább a Kolumbusz előtti idők zenéjét és szokásait. A hangszerek használatát a vallás és a hagyomány szabályozza. Bizonyos ünnepeken csak meghatározott hangszerek szólalhatnak meg, s így nagyrészük évente csak egyszer kerül elő. A közösség összetartozását, szoros kötelékét jelzi a közösségi hangszerek kialakulása. Ilyenek például a pánsípok, melyeken 20-30 ember játszik egyszerre. Az esős és a száraz évszakokban különböző hangszereket szólaltatnak meg. Az esős évszak novembertől márciusig tart. Ilyenkor síppal ellátott furulyákon játszanak. Kedvelt hangszereik a tarka és a mohoceno. A száraz évszakban (áprilistól októberig) síp nélküli peremfurulyákon és pánsípokon zenélnek.<br>
		+
		+	{{Hangszer infobox
		+	\|kép = [[Fájl:siku1.jpg\|220px]]
		+	\|képaláírás =
		+	\|név = Siku
		+	\|dátum =
		+	\|zenei kultúra = Aymara indián
		+	\|hangszercsoport = [http://hu.wikipedia.org/wiki/Aerofon_hangszerek Aerofon hangszerek]
		+	\|forrás = Fotó: Febr1
		+	}}
		+
		+	*''Sicu''
		+	Az aymara indiánok által leggyakrabban használt pánsípcsalád. Az egyes méretek között oktáv hangközökkel hangolt közösségi hangszerek. A paraszti pánsípzenét, a ''sicuriadát'' az 1950-es évek fiataljai a városokba vitték, ahol ma már gitárral és charangoval kísérik, és csak 2-4 zenész pánsípozik egyszerre. Így alakult ki a kedvelt ''huayno-sicuri'' stílus. A zene a falvakban is változásokon esett át. Ma is 20-30 ember játszik együtt, de már új (''sicu moreno'') hangszerelésben, pergődobbal (''tinya'') és nagydobokkal (''bombo'') kísérve. Ez a hangszer a városokban – spanyol nevén – ''zampoñaként'' ismert.<br><br>
		+
		+	*''Tarka''
		+	A tarka nevű fafurulyák Dél-Perutól Északnyugat-Argentínáig és Északnyugat-Chiléig mindenhol elterjedtek az aymara vidékeken. Közösségi hangszerek, melyeket főként az esős évszakban használnak. A tarkán játszott dallamok területenként változnak. Álatalában pergődobokkal (''tarola'') és nagydobbal (''bombo'') kísérik. A ''tarkeadák'' (tarkazenék) misztikus hangzását a két különböző méretű furulya közötti kvart hangköz eredményezi.<br><br>
		+
		+	*''Italaque''
		+	Italaque egy kicsi, aymarák lakta falu a bolíviai La Paz megye Camacho tartományában. Sajátos pánsípzenéje van, melynek stílusát és a hozzá tartozó hangszereket is a településről nevezték el. Ezeken az egymáshoz képest oktávhangolású pánsípokon szintén 20-40 ember játszik egyszerre, tehát egy egész közösség. A zenét az Altiplanon másutt is gyakori, felváltott, felelgetős játékmód jellemzi. Attól függően, hogy a kétsoros pánsíp melyik sorát fújják, a zenészek különböző öltözetet viselnek. Az italaque pánsípzenét a Corpus Christi (Krisztus Teste) és a Virgen del Carmen (Kármelhegyi Szűz) ünnepeken játsszák június és július hónapokban.<br><br>
		+
		+	*''Pinquillo''
		+	Ez a furulya a bolíviai La Paz megyében terjedt el, aymara vidékeken. Mint sok más aymara hangszeren, a pinquillokon is akár egy egész közösség játszhat egyszerre. Kétféle méretű furulyát alkalmaznak, melyek között a hangtávolság öt hang. Az esős évszakban (novembertől áprilisig), főként a karneváli időszakban használják. Pinquillok szólalnak meg január 10-én, a Méltóságok ünnepén is. Ez egy hálaadás – ajándékozás és megvendégelés formájában –, azoknak az elöljáróknak (vezetők, falufőnökök stb.), akiknek lejárt az egy éves hivatali időszakuk. Az aymara falvakban ugyanis – mint az Andok legtöbb vidékén – egy évre választják az elöljárókat, akik ezen az ünnepen átadják hatalmi jelvényeiket az újonnan választottaknak. A köznép kimutatja háláját a régi vezetőknek. Pénzt adnak nekik, vagy kenyértésztából készült karikát tesznek kapujukra, nyakukba felfűzött gyümölcsöket aggatnak.<br><br>
		+
		+	*''Mohoceño''
		+	Ez a [http://hu.wikipedia.org/wiki/Kromatikus_hangsor kromatikus] hangolású sípos furulya Bolíviában, a Titicaca-tó keleti oldalán, La Paz megye néhány tartományában ismert az aymara indiánok által lakott vidékeken. Háromféle mérete létezik, hangolása lehet alap, kvint és kvart. Közösségi hangszer, tehát 20-30 ember együttes játéka alkotja a zenét. Általában az esős évszakban (novembertől áprilisig) használják e hangszert, de a temetkezési szertartásokon is előfordul. Jelenléte az Andokban nem tekint nagy múltra vissza. Feltételezések szerint a századforduló körül jelent meg, a nagy gazdasági világválság miatt Bolíviába kivándorolt szlovákok hatására. A nagy méretű mohoceño a [[Hangszeres zene Szlovákiában\|szlovák fulyara]] bolíviai változata. A Titicaca-tótól keletre fekvő Mohosa környékéről terjedt el, innen származik a neve, mely mohosait jelent.
		+
		+	{{Hangszer infobox
		+	\|kép = [[Fájl:Charango1.JPG\|220px]]
		+	\|képaláírás =
		+	\|név = Charango
		+	\|dátum =
		+	\|zenei kultúra = Aymara indián
		+	\|hangszercsoport = [http://hu.wikipedia.org/wiki/Kordofon_hangszerek Kordofon hangszerek]
		+	\|forrás = Fotó: LPLT
		+	}}
		+
		+	*''Charango''<br>
		+	A 16. században az ezüstbányászatáról híres, ekkor fénykorát élő Potosi városába számos európai nép vándorolt ([[:Kategória:Franciaország\|Franciaországból]], [[:Kategória:Németország\|Németországból]], [[:Kategória:Spanyolország\|Spanyolországból]]). Az itt folyó ipari, kereskedelmi élet egyaránt vonzotta a szerencsevadászokat, kalandorokat, mesterembereket, művészeket, zenészeket. Az ebben az időben kibontakozó kulturális életben nagy szerepet kaptak az említett bevándorlók. A színházi élet megteremtői voltak, valamint hatásukra gyakoriak lettek a szerenádok is. Az ünnepek táncos, énekes mulatságait gitárokkal és ''vihuelával'' kísérték.<br>
		+	A vihuela kicsi, gitárhoz hasonlító pengetős hangszer, melynek ismert öt, hat és hét duplahúros változata is. E hangszert megismerve kedvet kapott az őslakosság az elkészítéséhez, valamint játékmódjának elsajátításához. Az így elkészült hangszer formai, anyagi és hangolási változáson ment keresztül. Ezt az átalakult hangszert nevezzük charangonak. A vihuela e században való jelenlétére bizonyítékul szolgál az 1547-ben Potosiban épült San Lorenzo templomának bejárati ajtaja fölötti dombormű, mely vihuelán játszó sziréneket is ábrázol.<br>
		+	<br>
		+	Elterjedését feltehetően az Andok más vidékeiről idetelepített bányászoknak, valamint az ekkor fellendülő kereskedelemnek köszönheti. Így vált tipikus hangszerévé Bolívia egész andoki területének, Közép- és Dél-Perunak, Észak-Chilének és Északnyugat-Argentínának.<br>
		+	<br>
		+	A charango elnevezés eredetét tekintve két feltételezés létezik. Az egyik szerint az elnevezés a quechua ''chajhuacu'' szóból származik, jelentése ’vidám’, ’lármázó’, ’beszélő’.
		+	A másik teória szerint a charanga név a latin ''changere'' szóból származtatható, melynek jelentése az előzőhöz hasonlóan, ’vidám’ vagy ’lármázó’. Jóllehet a charango nevet az elterjedési területén mindenhol ismerik, a hangszer elnevezése mégis vidékenként változik. A városokban, ahol jobbára a spanyol nyelv használatos, ''gitarillának'' (’gitárocska’) nevezik, a falvakban, a parasztok körében a ''charancu'' néven ismert, de az aymarák körében a ''chaywacu'' (’lármázó’) nevet kapta. Bolívia-szerte a kisebb méretűeket ''maulincho'' névvel illetik, ezen kívül még ismert a ''walaychu, charangon'', valamint az újabb keletű, nagyobb méretű ''ronroco'' is.<br>
		+	<br>
		+	Anyaga fa (sotomara vagy naranjilla), illetve a teknőrésze a kilencöves tatú (quirquincho) páncéljából készülhet. Ez utóbbi a szegények körében terjedt el, ezért a szegények hangszerének is nevezik. Találtak példát arra is, hogy tökhéjból vagy a kondorkeselyű bőréből készítették (Peruban, Caramanolas környékén). A húrok kezdetben macskabélből készültek, majd a parasztság körében elterjedt a fémhúrok használata (különféle drótok alkalmazásával).
		+	<br><br>
		+	Méretei rendkívül változatosak, a 23 cm-es menzúrahosszúságútól egészen az 50 cm-esig. Hangolásának különféle változatait ismerjük. Nem ritka, hogy egyes térségekben egy dúr vagy moll harmóniára hangolják a charangot, megkönnyítve ezáltal a játékot. (Machaban, a ’97-es gyűjtőutunk során hétféle hangolást jegyeztünk le.) Legelterjedtebb azonban az egymástól sorrendben kvart, nagy terc, kvart, kvint távolságra hangolt charango.
		+
		+
		+	[[Kategória:Etnikum]]
		+	[[Kategória:Andoki kultúrák]]

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
-Az aymarák viszonylag jól körülhatárolható egységes földrajzi területen élnek. Ez a kietlen vidék az Altiplano (vagy Bolíviai-magasföld), amely Dél-Peruban, Észak-Chilében, valamint Nyugat-Bolívia kétharmad részén, a Nyugati- és a Keleti-Kordillerák ölelésében fekszik. Itt található a Titicaca-tó és a Poopó-tó, melyek a jégkorszakból maradtak ránk. Az aymara indiánok jelentős számban élnek még Észak-Chilében és Észak-Argentínában az Altiplanoval szomszédos magashegységekben. A híres Tiahuanaco-kultúrát nekik tulajdonítják, amely az i. sz. 700–800 körül élte virágkorát.<br><br>
+That's a mold-breaker. Great tihkning!
-−
-Az Altiplano népének viseleti darabjai nem térnek el az Andokban általánosan elterjedt ruházattól, de a kiegészítők, valamint a használt színek és motívumok vidékenként változnak, így ezek segítségével könnyen felismerhető, hogy viselőjük melyik közösség tagja. Földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak, de a tavak és a Desaguadero-folyó mellett szívesen halásznak.<br>
-<br>
-Ez az etnikai csoport őrizte meg az Andok középső részének népei közül leginkább a Kolumbusz előtti idők zenéjét és szokásait. A hangszerek használatát a vallás és a hagyomány szabályozza. Bizonyos ünnepeken csak meghatározott hangszerek szólalhatnak meg, s így nagyrészük évente csak egyszer kerül elő. A közösség összetartozását, szoros kötelékét jelzi a közösségi hangszerek kialakulása. Ilyenek például a pánsípok, melyeken 20-30 ember játszik egyszerre. Az esős és a száraz évszakokban különböző hangszereket szólaltatnak meg. Az esős évszak novembertől márciusig tart. Ilyenkor síppal ellátott furulyákon játszanak. Kedvelt hangszereik a tarka és a mohoceno. A száraz évszakban (áprilistól októberig) síp nélküli peremfurulyákon és pánsípokon zenélnek.<br>
-−
-{{Hangszer infobox
-|kép = [[Fájl:siku1.jpg|220px]]
-|képaláírás =
-|név = Siku
-|dátum =
-|zenei kultúra = Aymara indián
-|hangszercsoport = [http://hu.wikipedia.org/wiki/Aerofon_hangszerek Aerofon hangszerek]
-|forrás = Fotó: Febr1
-}}
-−
-*''Sicu''
-Az aymara indiánok által leggyakrabban használt pánsípcsalád. Az egyes méretek között oktáv hangközökkel hangolt közösségi hangszerek. A paraszti pánsípzenét, a ''sicuriadát'' az 1950-es évek fiataljai a városokba vitték, ahol ma már gitárral és charangoval kísérik, és csak 2-4 zenész pánsípozik egyszerre. Így alakult ki a kedvelt ''huayno-sicuri'' stílus. A zene a falvakban is változásokon esett át. Ma is 20-30 ember játszik együtt, de már új (''sicu moreno'') hangszerelésben, pergődobbal (''tinya'') és nagydobokkal (''bombo'') kísérve. Ez a hangszer a városokban – spanyol nevén – ''zampoñaként'' ismert.<br><br>
-−
-*''Tarka''
-A tarka nevű fafurulyák Dél-Perutól Északnyugat-Argentínáig és Északnyugat-Chiléig mindenhol elterjedtek az aymara vidékeken. Közösségi hangszerek, melyeket főként az esős évszakban használnak. A tarkán játszott dallamok területenként változnak. Álatalában pergődobokkal (''tarola'') és nagydobbal (''bombo'') kísérik. A ''tarkeadák'' (tarkazenék) misztikus hangzását a két különböző méretű furulya közötti kvart hangköz eredményezi.<br><br>
-−
-*''Italaque''
-Italaque egy kicsi, aymarák lakta falu a bolíviai La Paz megye Camacho tartományában. Sajátos pánsípzenéje van, melynek stílusát és a hozzá tartozó hangszereket is a településről nevezték el. Ezeken az egymáshoz képest oktávhangolású pánsípokon szintén 20-40 ember játszik egyszerre, tehát egy egész közösség. A zenét az Altiplanon másutt is gyakori, felváltott, felelgetős játékmód jellemzi. Attól függően, hogy a kétsoros pánsíp melyik sorát fújják, a zenészek különböző öltözetet viselnek. Az italaque pánsípzenét a Corpus Christi (Krisztus Teste) és a Virgen del Carmen (Kármelhegyi Szűz) ünnepeken játsszák június és július hónapokban.<br><br>
-−
-*''Pinquillo''
-Ez a furulya a bolíviai La Paz megyében terjedt el, aymara vidékeken. Mint sok más aymara hangszeren, a pinquillokon is akár egy egész közösség játszhat egyszerre. Kétféle méretű furulyát alkalmaznak, melyek között a hangtávolság öt hang. Az esős évszakban (novembertől áprilisig), főként a karneváli időszakban használják. Pinquillok szólalnak meg január 10-én, a Méltóságok ünnepén is. Ez egy hálaadás – ajándékozás és megvendégelés formájában –, azoknak az elöljáróknak (vezetők, falufőnökök stb.), akiknek lejárt az egy éves hivatali időszakuk. Az aymara falvakban ugyanis – mint az Andok legtöbb vidékén – egy évre választják az elöljárókat, akik ezen az ünnepen átadják hatalmi jelvényeiket az újonnan választottaknak. A köznép kimutatja háláját a régi vezetőknek. Pénzt adnak nekik, vagy kenyértésztából készült karikát tesznek kapujukra, nyakukba felfűzött gyümölcsöket aggatnak.<br><br>
-−
-*''Mohoceño''
-Ez a [http://hu.wikipedia.org/wiki/Kromatikus_hangsor kromatikus] hangolású sípos furulya Bolíviában, a Titicaca-tó keleti oldalán, La Paz megye néhány tartományában ismert az aymara indiánok által lakott vidékeken. Háromféle mérete létezik, hangolása lehet alap, kvint és kvart. Közösségi hangszer, tehát 20-30 ember együttes játéka alkotja a zenét. Általában az esős évszakban (novembertől áprilisig) használják e hangszert, de a temetkezési szertartásokon is előfordul. Jelenléte az Andokban nem tekint nagy múltra vissza. Feltételezések szerint a századforduló körül jelent meg, a nagy gazdasági világválság miatt Bolíviába kivándorolt szlovákok hatására. A nagy méretű mohoceño a [[Hangszeres zene Szlovákiában|szlovák fulyara]] bolíviai változata. A Titicaca-tótól keletre fekvő Mohosa környékéről terjedt el, innen származik a neve, mely mohosait jelent.
-−
-{{Hangszer infobox
-|kép = [[Fájl:Charango1.JPG|220px]]
-|képaláírás =
-|név = Charango
-|dátum =
-|zenei kultúra = Aymara indián
-|hangszercsoport = [http://hu.wikipedia.org/wiki/Kordofon_hangszerek Kordofon hangszerek]
-|forrás = Fotó: LPLT
-}}
-−
-*''Charango''<br>
-A 16. században az ezüstbányászatáról híres, ekkor fénykorát élő Potosi városába számos európai nép vándorolt ([[:Kategória:Franciaország|Franciaországból]], [[:Kategória:Németország|Németországból]], [[:Kategória:Spanyolország|Spanyolországból]]). Az itt folyó ipari, kereskedelmi élet egyaránt vonzotta a szerencsevadászokat, kalandorokat, mesterembereket, művészeket, zenészeket. Az ebben az időben kibontakozó kulturális életben nagy szerepet kaptak az említett bevándorlók. A színházi élet megteremtői voltak, valamint hatásukra gyakoriak lettek a szerenádok is. Az ünnepek táncos, énekes mulatságait gitárokkal és ''vihuelával'' kísérték.<br>
-A vihuela kicsi, gitárhoz hasonlító pengetős hangszer, melynek ismert öt, hat és hét duplahúros változata is. E hangszert megismerve kedvet kapott az őslakosság az elkészítéséhez, valamint játékmódjának elsajátításához. Az így elkészült hangszer formai, anyagi és hangolási változáson ment keresztül. Ezt az átalakult hangszert nevezzük charangonak. A vihuela e században való jelenlétére bizonyítékul szolgál az 1547-ben Potosiban épült San Lorenzo templomának bejárati ajtaja fölötti dombormű, mely vihuelán játszó sziréneket is ábrázol.<br>
-<br>
-Elterjedését feltehetően az Andok más vidékeiről idetelepített bányászoknak, valamint az ekkor fellendülő kereskedelemnek köszönheti. Így vált tipikus hangszerévé Bolívia egész andoki területének, Közép- és Dél-Perunak, Észak-Chilének és Északnyugat-Argentínának.<br>
-<br>
-A charango elnevezés eredetét tekintve két feltételezés létezik. Az egyik szerint az elnevezés a quechua ''chajhuacu'' szóból származik, jelentése ’vidám’, ’lármázó’, ’beszélő’.
-A másik teória szerint a charanga név a latin ''changere'' szóból származtatható, melynek jelentése az előzőhöz hasonlóan, ’vidám’ vagy ’lármázó’. Jóllehet a charango nevet az elterjedési területén mindenhol ismerik, a hangszer elnevezése mégis vidékenként változik. A városokban, ahol jobbára a spanyol nyelv használatos, ''gitarillának'' (’gitárocska’) nevezik, a falvakban, a parasztok körében a ''charancu'' néven ismert, de az aymarák körében a ''chaywacu'' (’lármázó’) nevet kapta. Bolívia-szerte a kisebb méretűeket ''maulincho'' névvel illetik, ezen kívül még ismert a ''walaychu, charangon'', valamint az újabb keletű, nagyobb méretű ''ronroco'' is.<br>
-<br>
-Anyaga fa (sotomara vagy naranjilla), illetve a teknőrésze a kilencöves tatú (quirquincho) páncéljából készülhet. Ez utóbbi a szegények körében terjedt el, ezért a szegények hangszerének is nevezik. Találtak példát arra is, hogy tökhéjból vagy a kondorkeselyű bőréből készítették (Peruban, Caramanolas környékén). A húrok kezdetben macskabélből készültek, majd a parasztság körében elterjedt a fémhúrok használata (különféle drótok alkalmazásával).
-<br><br>
-Méretei rendkívül változatosak, a 23 cm-es menzúrahosszúságútól egészen az 50 cm-esig. Hangolásának különféle változatait ismerjük. Nem ritka, hogy egyes térségekben egy dúr vagy moll harmóniára hangolják a charangot, megkönnyítve ezáltal a játékot. (Machaban, a ’97-es gyűjtőutunk során hétféle hangolást jegyeztünk le.) Legelterjedtebb azonban az egymástól sorrendben kvart, nagy terc, kvart, kvint távolságra hangolt charango.
-−
-−
-[[Kategória:Etnikum]]
-[[Kategória:Andoki kultúrák]]

@@ 31. sor: / 31. sor: @@
 {{Hangszer infobox
-|kép = [[Fájl:charango1.jpg|220px]]
+|kép = [[Fájl:Charango1.JPG|220px]]
 |képaláírás =
 |név = Charango
@@ 43. sor: / 43. sor: @@
 A 16. században az ezüstbányászatáról híres, ekkor fénykorát élő Potosi városába számos európai nép vándorolt ([[:Kategória:Franciaország|Franciaországból]], [[:Kategória:Németország|Németországból]], [[:Kategória:Spanyolország|Spanyolországból]]). Az itt folyó ipari, kereskedelmi élet egyaránt vonzotta a szerencsevadászokat, kalandorokat, mesterembereket, művészeket, zenészeket. Az ebben az időben kibontakozó kulturális életben nagy szerepet kaptak az említett bevándorlók. A színházi élet megteremtői voltak, valamint hatásukra gyakoriak lettek a szerenádok is. Az ünnepek táncos, énekes mulatságait gitárokkal és ''vihuelával'' kísérték.<br>
 A vihuela kicsi, gitárhoz hasonlító pengetős hangszer, melynek ismert öt, hat és hét duplahúros változata is. E hangszert megismerve kedvet kapott az őslakosság az elkészítéséhez, valamint játékmódjának elsajátításához. Az így elkészült hangszer formai, anyagi és hangolási változáson ment keresztül. Ezt az átalakult hangszert nevezzük charangonak. A vihuela e században való jelenlétére bizonyítékul szolgál az 1547-ben Potosiban épült San Lorenzo templomának bejárati ajtaja fölötti dombormű, mely vihuelán játszó sziréneket is ábrázol.<br>
 Elterjedését feltehetően az Andok más vidékeiről idetelepített bányászoknak, valamint az ekkor fellendülő kereskedelemnek köszönheti. Így vált tipikus hangszerévé Bolívia egész andoki területének, Közép- és Dél-Perunak, Észak-Chilének és Északnyugat-Argentínának.<br>
-A charango elnevezés eredetét tekintve két feltételezés létezik. Az egyik szerint az elnevezés a quechua ''chajhuacu'' szóból származik, jelentése ’vidám’, ’lármázó’, ’beszélő’.<br>
+<br>
-A másik teória szerint a charanga név a latin ''changere'' szóból származtatható, melynek jelentése az előzőhöz hasonlóan, ’vidám’ vagy ’lármázó’.<br>
+A charango elnevezés eredetét tekintve két feltételezés létezik. Az egyik szerint az elnevezés a quechua ''chajhuacu'' szóból származik, jelentése ’vidám’, ’lármázó’, ’beszélő’.
-Jóllehet a charango nevet az elterjedési területén mindenhol ismerik, a hangszer elnevezése mégis vidékenként változik. A városokban, ahol jobbára a spanyol nyelv használatos, ''gitarillának'' (’gitárocska’) nevezik, a falvakban, a parasztok körében a ''charancu'' néven ismert, de az aymarák körében a ''chaywacu'' (’lármázó’) nevet kapta. Bolívia-szerte a kisebb méretűeket ''maulincho'' névvel illetik, ezen kívül még ismert a ''walaychu, charangon'', valamint az újabb keletű, nagyobb méretű ''ronroco'' is.<br>
+A másik teória szerint a charanga név a latin ''changere'' szóból származtatható, melynek jelentése az előzőhöz hasonlóan, ’vidám’ vagy ’lármázó’. Jóllehet a charango nevet az elterjedési területén mindenhol ismerik, a hangszer elnevezése mégis vidékenként változik. A városokban, ahol jobbára a spanyol nyelv használatos, ''gitarillának'' (’gitárocska’) nevezik, a falvakban, a parasztok körében a ''charancu'' néven ismert, de az aymarák körében a ''chaywacu'' (’lármázó’) nevet kapta. Bolívia-szerte a kisebb méretűeket ''maulincho'' névvel illetik, ezen kívül még ismert a ''walaychu, charangon'', valamint az újabb keletű, nagyobb méretű ''ronroco'' is.<br>
-Anyaga fa (sotomara vagy naranjilla), illetve a teknőrésze a kilencöves tatú (quirquincho) páncéljából készülhet. Ez utóbbi a szegények körében terjedt el, ezért a szegények hangszerének is nevezik.
+<br>
-Találtak példát arra is, hogy tökhéjból vagy a kondorkeselyű bőréből készítették (Peruban, Caramanolas környékén). A húrok kezdetben macskabélből készültek, majd a parasztság körében elterjedt a fémhúrok használata (különféle drótok alkalmazásával).
+Anyaga fa (sotomara vagy naranjilla), illetve a teknőrésze a kilencöves tatú (quirquincho) páncéljából készülhet. Ez utóbbi a szegények körében terjedt el, ezért a szegények hangszerének is nevezik. Találtak példát arra is, hogy tökhéjból vagy a kondorkeselyű bőréből készítették (Peruban, Caramanolas környékén). A húrok kezdetben macskabélből készültek, majd a parasztság körében elterjedt a fémhúrok használata (különféle drótok alkalmazásával).
 Méretei rendkívül változatosak, a 23 cm-es menzúrahosszúságútól egészen az 50 cm-esig. Hangolásának különféle változatait ismerjük. Nem ritka, hogy egyes térségekben egy dúr vagy moll harmóniára hangolják a charangot, megkönnyítve ezáltal a játékot. (Machaban, a ’97-es gyűjtőutunk során hétféle hangolást jegyeztünk le.) Legelterjedtebb azonban az egymástól sorrendben kvart, nagy terc, kvart, kvint távolságra hangolt charango.

@@ 4. sor: / 4. sor: @@
 <br>
 Ez az etnikai csoport őrizte meg az Andok középső részének népei közül leginkább a Kolumbusz előtti idők zenéjét és szokásait. A hangszerek használatát a vallás és a hagyomány szabályozza. Bizonyos ünnepeken csak meghatározott hangszerek szólalhatnak meg, s így nagyrészük évente csak egyszer kerül elő. A közösség összetartozását, szoros kötelékét jelzi a közösségi hangszerek kialakulása. Ilyenek például a pánsípok, melyeken 20-30 ember játszik egyszerre. Az esős és a száraz évszakokban különböző hangszereket szólaltatnak meg. Az esős évszak novembertől márciusig tart. Ilyenkor síppal ellátott furulyákon játszanak. Kedvelt hangszereik a tarka és a mohoceno. A száraz évszakban (áprilistól októberig) síp nélküli peremfurulyákon és pánsípokon zenélnek.<br>
 *''Sicu''
@@ 19. sor: / 29. sor: @@
 *''Mohoceño''
 Ez a [http://hu.wikipedia.org/wiki/Kromatikus_hangsor kromatikus] hangolású sípos furulya Bolíviában, a Titicaca-tó keleti oldalán, La Paz megye néhány tartományában ismert az aymara indiánok által lakott vidékeken. Háromféle mérete létezik, hangolása lehet alap, kvint és kvart. Közösségi hangszer, tehát 20-30 ember együttes játéka alkotja a zenét. Általában az esős évszakban (novembertől áprilisig) használják e hangszert, de a temetkezési szertartásokon is előfordul. Jelenléte az Andokban nem tekint nagy múltra vissza. Feltételezések szerint a századforduló körül jelent meg, a nagy gazdasági világválság miatt Bolíviába kivándorolt szlovákok hatására. A nagy méretű mohoceño a [[Hangszeres zene Szlovákiában|szlovák fulyara]] bolíviai változata. A Titicaca-tótól keletre fekvő Mohosa környékéről terjedt el, innen származik a neve, mely mohosait jelent.
 *''Charango''<br>

@@ 21. sor: / 21. sor: @@
 *''Charango''<br>
-A 16. században az ezüstbányászatáról híres, ekkor fénykorát élő Potosi városába számos európai nép vándorolt ([[Franciaország|Franciaországból]], [[Németország|Németországból]], [[Spanyolország|Spanyolországból]]). Az itt folyó ipari, kereskedelmi élet egyaránt vonzotta a szerencsevadászokat, kalandorokat, mesterembereket, művészeket, zenészeket. Az ebben az időben kibontakozó kulturális életben nagy szerepet kaptak az említett bevándorlók. A színházi élet megteremtői voltak, valamint hatásukra gyakoriak lettek a szerenádok is. Az ünnepek táncos, énekes mulatságait gitárokkal és ''vihuelával'' kísérték.<br>
+A 16. században az ezüstbányászatáról híres, ekkor fénykorát élő Potosi városába számos európai nép vándorolt ([[:Kategória:Franciaország|Franciaországból]], [[:Kategória:Németország|Németországból]], [[:Kategória:Spanyolország|Spanyolországból]]). Az itt folyó ipari, kereskedelmi élet egyaránt vonzotta a szerencsevadászokat, kalandorokat, mesterembereket, művészeket, zenészeket. Az ebben az időben kibontakozó kulturális életben nagy szerepet kaptak az említett bevándorlók. A színházi élet megteremtői voltak, valamint hatásukra gyakoriak lettek a szerenádok is. Az ünnepek táncos, énekes mulatságait gitárokkal és ''vihuelával'' kísérték.<br>
 A vihuela kicsi, gitárhoz hasonlító pengetős hangszer, melynek ismert öt, hat és hét duplahúros változata is. E hangszert megismerve kedvet kapott az őslakosság az elkészítéséhez, valamint játékmódjának elsajátításához. Az így elkészült hangszer formai, anyagi és hangolási változáson ment keresztül. Ezt az átalakult hangszert nevezzük charangonak. A vihuela e században való jelenlétére bizonyítékul szolgál az 1547-ben Potosiban épült San Lorenzo templomának bejárati ajtaja fölötti dombormű, mely vihuelán játszó sziréneket is ábrázol.<br>
 Elterjedését feltehetően az Andok más vidékeiről idetelepített bányászoknak, valamint az ekkor fellendülő kereskedelemnek köszönheti. Így vált tipikus hangszerévé Bolívia egész andoki területének, Közép- és Dél-Perunak, Észak-Chilének és Északnyugat-Argentínának.<br>