Kategória:Franciaország - Laptörténet

Csampai, 2013. április 5., 08:11-n

2013-04-05T08:11:23Z

Csampai, 2013. április 5., 08:10-n

2013-04-05T08:10:43Z

Csampai: Google térkép link

2013-04-05T08:10:19Z

Google térkép link

Bandolo: Levédte a(z) Kategória:Franciaország lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

2011-06-15T21:41:57Z

Levédte a(z) Kategória:Franciaország lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Bandolo, 2011. június 6., 01:58-n

2011-06-06T01:58:43Z

Bandolo: /* Kutatástörténet */

2011-05-12T19:35:42Z

‎Kutatástörténet

Bandolo: /* Kutatástörténet */

2011-05-12T19:32:36Z

‎Kutatástörténet

Bandolo: /* Repertoárok */

2011-05-12T19:30:13Z

‎Repertoárok

Bandolo: Eltávolította a védelmet a(z) „Kategória:Franciaország” lapról

2011-05-12T13:07:26Z

Eltávolította a védelmet a(z) „Kategória:Franciaország” lapról

Bandolo: /* Kapcsolódó szócikkek */

2011-05-10T17:47:49Z

‎Kapcsolódó szócikkek

@@ 15. sor: / 15. sor: @@
 ==Kutatástörténet==
+[[Fájl:Trubadúr.PNG|bélyegkép|200 px|balra|Trubadúr]] *19. század<br>
-*19. század<br>
-−
 [[Fájl:Trubadúr.PNG|bélyegkép|200 px|balra|Trubadúr]]
 A francia népnyelvi kultúra, ezzel együtt a francia hagyományos zene feltérképezésére, természetének és jellegzetességeinek leírására tett első érdemi kísérlet III. Napóleon nevéhez fűződik, aki, oktatási minisztere, Hyppolite Fortoul javaslatára, 1852-ben dekrétumot adott ki, melyben elrendelte a francia népi költemények és dalok szisztematikus gyűjteményének kiadását.<br>
 Az összeállításért és kiadásért felelős intézmény a Francia Nyelvi, Történeti és Művészeti Bizottság filológiai osztálya volt. A gyűjtemény anyagára vonatkozó megállapodás azonban nehezen született meg. A bizottság tagjai, többszöri egyeztetés ellenére sem jutottak közös nevezőre; a középkor specialistái az epikus költészet, a chanson de geste, valamint a trouvere- és trubadúrköltészet darabjainak kizárólagosságát hangsúlyozták, más tudósok a francia dialektusok teljes spektrumának reprezentálása mellett tették le voksukat. A mielőbbi továbblépés érdekében végül egy belső bizottságot hoztak létre, Jean-Jacques Ampere vezetésével, amelynek feladata volt a „népdalok valódi természetének” meghatározása, valamint a gyűjtemény összeállítására vonatkozó útmutató elkészítése. A bizottság 13 alosztályba sorolta a francia népdalt, megkülönböztetve (többek között) vallásos és paraszti költészetet, didaktikus-morális és történelmi tematikájú költészetet, valamint romantikus és alkalmi költészetet.<br>

@@ 4. sor: / 4. sor: @@
 </center>
-===Repertoárok===
+==Repertoárok==
 A korai középkor kéziratos forrásanyaga a népi dalhagyomány rendkívüli gazdagságáról tanúskodik. A tropusok, refrének, trouvere- és trubadúrdalok, játékdalok, karácsonyi dalok, valamint a tánczene, illetve a táncosok számos említése a forrásokban élő hagyományra, valamint már kialakult repertoárok használatára enged következtetni. A népzenetudomány jelenlegi álláspontja szerint a francia hagyományos zene legkorábbi írásos emléke a Cantilene de Saint Faron ballada, amivel egy 9. századi kéziratban találkozhatunk először, de keletkezése a 7. század elejére datálható.<br>
@@ 14. sor: / 14. sor: @@
 A 18-19. század fordulóján megszületett a regionális dal koncepciója. J. B. de Laborde, Essai sur la musique ancienne et moderne (1780) című, négykötetes munkájában már közli a lejegyzett dallamok eredetét (Auvergne, Perigord, Bretagne). A 19. század népi muzsikusai kiemelt hangsúlyt fektettek az általuk játszott zene regionális karakterére, kiforrottak a lokális formák (a bretagne-i gwerz illetve sonn, a bresse-i ebaude és kiriolee, a korzikai voceri), és táncok (bourree, montagnarde, a katalán sardane, a bretagne-i gavotte, a provence-i farandole).
-===Kutatástörténet===
+==Kutatástörténet==
 *19. század<br>

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
 <center>
-<websiteFrame>
+[[Fájl:Kat franciaorszag.jpg]]<br>
-website=<center>
+[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&amp;hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2c13daa9d417a7fb&ll=46.227638,2.213749&spn=42.587113,74.707031&z=3&output=embed Google térkép megtekintése]
-<websiteFrame>
-website=http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&amp;hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2c13daa9d417a7fb&ll=46.227638,2.213749&spn=42.587113,74.707031&z=3&output=embed
-height=400
-width=90%
-border=0
-scroll=no
-</websiteFrame>
 </center>

@@ 39. sor: / 39. sor: @@
 Az első világháborút követően megalakultak az első központi kutatóintézetek is. 1925-ben Paul Rivet, Lucien Levi Bruhl és Marcel Mauss a párizsi egyetem kötelékeiben létrehozta az Etnológiai Intézetet. 1928-ban felújították a Musee d’ethnographie du Trocadero épületét is (Henri Riviere építész mukája). A múzeum adott otthont az első önálló, népi hangszereket bemutató kiállításnak. Hangszergyűjteményét később az 1937-ben alapított Musee des Arts et Traditions Populaires örökölte, ez az intézmény lett egyben a muzikológiai kutatások vezető intézménye is. A Francia Folklór Társaság 1929-ben indította útjára szakfolyóiratát, a Revue du folklore francais-t, ennek jogutódjaként működik 1971-től a mai Ethnologie francaise.<br>
 A második világháború után az addigi centralizált múzeumi-kutatóintézményi keretek mellett sorra alakultak a regionális népzenetudományi társaságok (Conservatoire Occitan, Dastum, Agence des Musiques Traditionelles d’Auvergne, Centre Culturel de Flandre, Centre Lapios), melyeket országosan a Federation des Associations de Musique Traditionelle fog össze, közös folyóiratuk a Modal. A modernkori francia etnomuzikológia kiemelkedő kutatói-szakírói többek között Canteloube, Marcel Maget, Maguy Andral, Denis Laborde, Lothaire Mabru és Jacques Cheyronnaud.
 [[Kategória:Európa]]
 [[Kategória:ország]]

@@ 36. sor: / 36. sor: @@
 Az 1900-as párizsi világkiállítás fő attrakciója a szakterületen L. Azoulay fonográfos gyűjtésének bemutatója volt (ő használta elsőként Edison találmányát zenei hang rögzítésére). A fonográf megjelenése új lehetőségeket teremtett a népzenekutatásban, a rögzített hanganyagok mennyisége pedig azok megfelelő tárolását is megkívánta: Bécs (1900) és Berlin (1902) után 1911-ben Párizs is megnyitotta első hangarchívumát, az Archive le Parole-t, az inztézmény első igazgatója Ferdinand Brunot lett.<br>
 Az első világháborút követően megalakultak az első központi kutatóintézetek is. 1925-ben Paul Rivet, Lucien Levi Bruhl és Marcel Mauss a párizsi egyetem kötelékeiben létrehozta az Etnológiai Intézetet. 1928-ban felújították a Musee d’ethnographie du Trocadero épületét is (Henri Riviere építész mukája). A múzeum adott otthont az első önálló, népi hangszereket bemutató kiállításnak. Hangszergyűjteményét később az 1937-ben alapított Musee des Arts et Traditions Populaires örökölte, ez az intézmény lett egyben a muzikológiai kutatások vezető intézménye is. A Francia Folklór Társaság 1929-ben indította útjára szakfolyóiratát, a Revue du folklore francais-t, ennek jogutódjaként működik 1971-től a mai Ethnologie francaise.<br>
 A második világháború után az addigi centralizált múzeumi-kutatóintézményi keretek mellett sorra alakultak a regionális népzenetudományi társaságok (Conservatoire Occitan, Dastum, Agence des Musiques Traditionelles d’Auvergne, Centre Culturel de Flandre, Centre Lapios), melyeket országosan a Federation des Associations de Musique Traditionelle fog össze, közös folyóiratuk a Modal. A modernkori francia etnomuzikológia kiemelkedő kutatói-szakírói többek között Canteloube, Marcel Maget, Maguy Andral, Denis Laborde, Lothaire Mabru és Jacques Cheyronnaud.

@@ 38. sor: / 38. sor: @@
 ==Kapcsolódó szócikkek==
-[[További képek a francia népzenéhez|További képek]]
+*[[További képek a francia népzenéhez|További képek]]
 [[Kategória:Európa]]
 [[Kategória:ország]]