Kategória:Svájc - Laptörténet

Csampai: Google térkép link

2013-04-05T09:06:21Z

Google térkép link

Bandolo: Levédte a(z) Kategória:Svájc lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

2011-06-15T06:53:30Z

Levédte a(z) Kategória:Svájc lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Ethnosound1, 2011. május 12., 13:06-n

2011-05-12T13:06:28Z

Bandolo: Eltávolította a védelmet a(z) „Kategória:Svájc” lapról

2011-05-12T13:01:30Z

Eltávolította a védelmet a(z) „Kategória:Svájc” lapról

Bandolo: Levédte a(z) Kategória:Svájc lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan)) [kaszkád védelem]

2011-05-08T09:01:30Z

Levédte a(z) Kategória:Svájc lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan)) [kaszkád védelem]

Bandolo, 2011. május 8., 09:00-n

2011-05-08T09:00:17Z

78.92.24.221, 2011. május 8., 08:54-n

2011-05-08T08:54:18Z

Bandolo: Új oldal, tartalma: „Az eltérő hagyományozódási módnak, illetve a nemzeti kultúrában betöltött különböző szerepeknek megfelelően a tágabb értelemben vett hagyományos svájci …”

2011-05-08T08:05:56Z

Új oldal, tartalma: „Az eltérő hagyományozódási módnak, illetve a nemzeti kultúrában betöltött különböző szerepeknek megfelelően a tágabb értelemben vett hagyományos svájci …”

Új lap

Az eltérő hagyományozódási módnak, illetve a nemzeti kultúrában betöltött különböző szerepeknek megfelelően a tágabb értelemben vett hagyományos svájci zenét és zenei megnyilvánulásokat a népzenetudomány a Musikfolklore és a Musikfolklorismus terminusokkal definiálja. A Musikfolklore (népzene, a szó eredeti kontextusában) mindazon jelenségeket és zsánereket határozza meg, amelyek szorosan kapcsolódnak a hagyományos népi kultúrához, illetve napjainkban is szájhagyományozódás útján terjednek. Ilyenek az ''alpesi ima vagy áldás'' (Betruf vagy Alpsegen), a ''Jützli'', a ''Jodel'', a ''Chuareiheli vagy Löckler'' (különböző magashegyi kommunikációs műfajok, technikák), továbbá a ''bölcsődalok'' és ''gyermekdalok''. A Musikfolklorismus ezzel szemben a szterotipizált műfajok, valamint az újabb, népies kompozíciók, illetve az új célkitűzéseket megfogalmazó zenei aktivitások gyűjtőfogalma. A továbbhagyományozódásban a notáció szerepe kizárólagos. Olyan nemzeti dalok, népdalfeldolgozások és népi stílusban komponált dalok tartoznak ide, amit a svájci nép egésze magáénak vall, és használ. Megszólalásuk messze eltávolodott az eredeti funkcióktól, jellemzően szervezett előadásokkal, és széles nyilvánossággal számol. 
Nyelvi-nemzeti és kulturális sokszínűségéből eredően Svájc évszázadok óta élénk reciprokális kapcsolatot ápol a szomszédos országokkal. A népzenetudomány elfogadott álláspontja szerint a svájci népdalkincsben karakterisztikusan svájci tulajdonképpen nincs is; a francia-svájci régió repertoárja közös Elzásszal, a német-svájci népzenei hagyomány Baden-Württemberggel, Svábfölddel és Tirollal, a rétoromán nyelvterületek és Ticino kanton zenéje pedig Piemonttal és Lombardiával.

===Történeti háttér, népzenekutatás===

Már a reneszánszban mutatkozott valamelyes érdeklődés a néphagyomány és a népi szokásrend iránt, ez azonban nem különösebben fókuszált a zenére, a 15–16. századi történeti források csak elvétve tesznek a korabeli népi zenére vonatkozó említést. 
17. századi történeti leírások már többet elárulnak, a népdal helyzetéről legalábbis, amennyiben a túlságosan frivolnak tartott szekuláris dalok a felsőbb osztályok idegenkedését váltották ki, s nagy részük az elöljáróságok cenzúrája alá került, a többi, funkcionalitásában élő műfajt pedig kevéssé tartották értékesnek, vagy megfigyelésre érdemesnek. Ezért olvashatók az 1812-ben megjelent Sammlung von Schweizer-Kühreihen und alten Volksliedern előszavában a következő sajnálkozó és önvádló sorok: régi nemzeti dalaink részben elvesztek vagy kihaltak, részben félreinterpretáltuk őket…
A helvét hazafias érzelmek erősödésével, valamint a rousseau-i „vissza a természethez” felhívással egyetértésben azonban megváltozott a korábbi attitűd. A 18. században a svájci népzene legspecifikusabb műfajának a ranz des vaches énekelt és hangszeres (alpesi kürt vagy duda) formáit tekintették (a ranz des vaches az állatok összeterelésére szolgáló, kizárólag az Alpok lejtőin használatos improvizatív műfaj, svájci területről nagyjából 50 regisztrált példája maradt fenn), nem utolsósorban Rousseau-nak köszönhetően, aki az 1768-as Dictionnaire de Musique-ban megjelent ranz des vaches dallam közlésével tulajdonképpen a svájci tudományos népzenekutatás alapkövét is letette. 
Néhány korai kezdeményezést (a Kreis der Berner Bergfreunde gyűjtései, G. S. Studer langaui írnok irányításával), valamint a 18. század végi német utazók útileírásait (melyek bővelkednek a svájci népi muzsikára vonatkozó passzusokban) követően (nem kis mértékben Ossian és Haller munkáinak hatására) 1805-ben megjelent az első önálló svájci népi dalgyűjtemény (Acht Schweizer-Kühreihen mit Musik und Text) F. S. von Wagner gondozásában, amit három további kötet követett. Wagner összesen 76 dalt jelentetett meg gitár- vagy zongorakísérettel, nem titkolt reménye és célja a városi polgárság népi idill iránti vágyának és érdeklődésének felkeltése volt. E célkitűzésében a falu embere messzemenőkig partnere volt, megismertették a nagyközönséggel az alpesi kürtöt, dalesteket, versenyeket rendeztek. Valójában ezek a (viszonylag korai) belső kezdeményezések, szerveződések kövezték ki az utat a Musikfolklorismus néven illetett össznemzeti mozgalomnak. 
Ezzel egyidejűleg megkezdődött a népzenei dalanyag tudományos(abb) igényű feldolgozása Bern (J. R. Wyss, F. S. von Wagner, G. J. Kuhn és F. F. Huber) és Zürich (M. Usteri, D. H. Hess és J. U. Hegner) központokkal. A svájci népdal csakhamar megjelent a naptárakon, a hetilapok hasábjain, almanachokban, de önálló gyűjtemények is születtek, melyek fontos előfutárai voltak az 1880-as években megjelent első kritikai gyűjteményes kiadásnak (Ludwig Tobler munkája). 
A Herder, Brentano, Liliencron, Erk és Böhme nevével fémjelezett német romantikus irodalmi mozgalom filológusi attitűdje érhető tetten a 20. század első felének szisztematikus népzenei gyűjteményeiben. A népzenekutatás intézményes kereteket kapott, 1906-ban, Bázelban, létrejött a Volksliedarchiv. A kutatási részeredményeket folyamatosan publikálták az intézmény szakfolyóiratában, s az archívum gondozásában jelentek meg a svájci népzene mindmáig általános érvényű gyűjteményes kötetei is: Im Röseligarte: Schweizerische Volkslieder (Greyzerz, 1908-1925), Les chansons populaires receullies dans la Suisse Romande (Rossat és Piguet, 1917-1931), Scelta di canzoni popolari ticinese (In der Gand, 1933), Chanzunettas popularas rumauntschas (G. G. Cloetta, 1958). 
A világháború utáni népzenekutató nemzedék legjelentősebb alakja Brigitte Bachman-Geiser, aki az 1970-es évek végén elkészítette a svájci népi hangszerek inventóriumát (megjelent a Handbuch der Europaischen Volksmusikinstrumente sorozatban), társalapítója volt az 1991-ben megnyílt [[Schweizerisches Museumnak]], valamint a Burgdorfban található I[[nstitut für Volksmusik und Musikinstrumente-nak]]. Jelenleg egyetlen svájci egyetem sem rendelkezik önálló népzenei tanszékkel, de időről időre tartanak népzenei témájú előadásokat, kurzusokat Bázelban, Bernben, Fribourgban és Zürichben is.

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
 <center>
-<websiteFrame>
+[[Fájl:Kat svajc.jpg]]<br>
-website=<center>
+[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2bfc758e0b36c5a9&ll=46.818188,8.227512&spn=42.157467,74.707031&z=3 Google térkép megtekintése]
-<websiteFrame>
-website=http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2bfc758e0b36c5a9&ll=46.818188,8.227512&spn=42.157467,74.707031&z=3&output=embed
-height=400
-width=90%
-border=0
-scroll=no
-</websiteFrame>
 </center>

@@ 12. sor: / 12. sor: @@
 Az eltérő hagyományozódási módnak, illetve a nemzeti kultúrában betöltött különböző szerepeknek megfelelően a tágabb értelemben vett hagyományos svájci zenét és zenei megnyilvánulásokat a népzenetudomány a Musikfolklore és a Musikfolklorismus terminusokkal definiálja. A Musikfolklore (népzene, a szó eredeti kontextusában) mindazon jelenségeket és zsánereket határozza meg, amelyek szorosan kapcsolódnak a hagyományos népi kultúrához, illetve napjainkban is szájhagyományozódás útján terjednek. Ilyenek az ''alpesi ima vagy áldás'' (Betruf vagy Alpsegen), a ''Jützli'', a ''Jodel'', a ''Chuareiheli vagy Löckler'' (különböző magashegyi kommunikációs műfajok, technikák), továbbá a ''bölcsődalok'' és ''gyermekdalok''. A Musikfolklorismus ezzel szemben a szterotipizált műfajok, valamint az újabb, népies kompozíciók, illetve az új célkitűzéseket megfogalmazó zenei aktivitások gyűjtőfogalma. A továbbhagyományozódásban a notáció szerepe kizárólagos. Olyan nemzeti dalok, népdalfeldolgozások és népi stílusban komponált dalok tartoznak ide, amit a svájci nép egésze magáénak vall, és használ. Megszólalásuk messze eltávolodott az eredeti funkcióktól, jellemzően szervezett előadásokkal, és széles nyilvánossággal számol.<br>
 	Nyelvi-nemzeti és kulturális sokszínűségéből eredően Svájc évszázadok óta élénk reciprokális kapcsolatot ápol a szomszédos országokkal. A népzenetudomány elfogadott álláspontja szerint a svájci népdalkincsben karakterisztikusan svájci tulajdonképpen nincs is; a francia-svájci régió repertoárja közös Elzásszal, a német-svájci népzenei hagyomány Baden-Württemberggel, Svábfölddel és Tirollal, a rétoromán nyelvterületek és Ticino kanton zenéje pedig Piemonttal és Lombardiával.
@@ 19. sor: / 20. sor: @@
 . századi történeti leírások már többet elárulnak, a népdal helyzetéről legalábbis, amennyiben a túlságosan frivolnak tartott szekuláris dalok a felsőbb osztályok idegenkedését váltották ki, s nagy részük az elöljáróságok cenzúrája alá került, a többi, funkcionalitásában élő műfajt pedig kevéssé tartották értékesnek, vagy megfigyelésre érdemesnek. Ezért olvashatók az 1812-ben megjelent Sammlung von Schweizer-Kühreihen und alten Volksliedern előszavában a következő sajnálkozó és önvádló sorok: régi nemzeti dalaink részben elvesztek vagy kihaltak, részben félreinterpretáltuk őket…
 A helvét hazafias érzelmek erősödésével, valamint a rousseau-i „vissza a természethez” felhívással egyetértésben azonban megváltozott a korábbi attitűd. A 18. században a svájci népzene legspecifikusabb műfajának a ranz des vaches énekelt és hangszeres (alpesi kürt vagy duda) formáit tekintették (a ranz des vaches az állatok összeterelésére szolgáló, kizárólag az Alpok lejtőin használatos improvizatív műfaj, svájci területről nagyjából 50 regisztrált példája maradt fenn), nem utolsósorban Rousseau-nak köszönhetően, aki az 1768-as Dictionnaire de Musique-ban megjelent ranz des vaches dallam közlésével tulajdonképpen a svájci tudományos népzenekutatás alapkövét is letette.<br>
 Néhány korai kezdeményezést (a Kreis der Berner Bergfreunde gyűjtései, G. S. Studer langaui írnok irányításával), valamint a 18. század végi német utazók útileírásait (melyek bővelkednek a svájci népi muzsikára vonatkozó passzusokban) követően (nem kis mértékben Ossian és Haller munkáinak hatására) 1805-ben megjelent az első önálló svájci népi dalgyűjtemény (Acht Schweizer-Kühreihen mit Musik und Text) F. S. von Wagner gondozásában, amit három további kötet követett. Wagner összesen 76 dalt jelentetett meg gitár- vagy zongorakísérettel, nem titkolt reménye és célja a városi polgárság népi idill iránti vágyának és érdeklődésének felkeltése volt. E célkitűzésében a falu embere messzemenőkig partnere volt, megismertették a nagyközönséggel az alpesi kürtöt, dalesteket, versenyeket  rendeztek. Valójában ezek a (viszonylag korai) belső kezdeményezések, szerveződések kövezték ki az utat a Musikfolklorismus néven illetett össznemzeti mozgalomnak.<br>
 	Ezzel egyidejűleg megkezdődött a népzenei dalanyag tudományos(abb) igényű feldolgozása Bern (J. R. Wyss, F. S. von Wagner, G. J. Kuhn és F. F. Huber) és Zürich (M. Usteri, D. H. Hess és J. U. Hegner) központokkal. A svájci népdal csakhamar megjelent a naptárakon, a hetilapok hasábjain, almanachokban, de önálló gyűjtemények is születtek, melyek fontos előfutárai voltak az 1880-as években megjelent első kritikai gyűjteményes kiadásnak (Ludwig Tobler munkája).<br>
 	A Herder, Brentano, Liliencron, Erk és Böhme nevével fémjelezett német romantikus irodalmi mozgalom filológusi attitűdje érhető tetten a 20. század első felének szisztematikus népzenei gyűjteményeiben. A népzenekutatás intézményes kereteket kapott, 1906-ban, Bázelban, létrejött a Volksliedarchiv. A kutatási részeredményeket folyamatosan publikálták az intézmény szakfolyóiratában, s az archívum gondozásában jelentek meg a svájci népzene mindmáig általános érvényű gyűjteményes kötetei is: Im Röseligarte: Schweizerische Volkslieder (Greyzerz, 1908-1925), Les chansons populaires receullies dans la Suisse Romande (Rossat és Piguet, 1917-1931), Scelta di canzoni popolari ticinese (In der Gand, 1933), Chanzunettas popularas rumauntschas (G. G. Cloetta, 1958).<br>
-	A világháború utáni népzenekutató nemzedék legjelentősebb alakja Brigitte Bachman-Geiser, aki az 1970-es évek végén elkészítette a svájci népi hangszerek inventóriumát (megjelent a Handbuch der Europaischen Volksmusikinstrumente sorozatban), társalapítója volt az 1991-ben megnyílt [[Schweizerisches Museumnak]], valamint a Burgdorfban található I[[nstitut für Volksmusik und Musikinstrumente-nak]]. Jelenleg egyetlen svájci egyetem sem rendelkezik önálló népzenei tanszékkel, de időről időre tartanak népzenei témájú előadásokat, kurzusokat Bázelban, Bernben, Fribourgban és Zürichben is.
+<br>
 [[Kategória:Európa]]
 [[Kategória:ország]]

@@ 3. sor: / 3. sor: @@
 website=<center>
 <websiteFrame>
-website=http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2bfc758e0b36c5a9&ll=46.818188,8.227512&spn=42.157467,74.707031&z=3&amp;output=embed
+website=http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2bfc758e0b36c5a9&ll=46.818188,8.227512&spn=42.157467,74.707031&z=3&output=embed
 height=400
 width=90%

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
 Az eltérő hagyományozódási módnak, illetve a nemzeti kultúrában betöltött különböző szerepeknek megfelelően a tágabb értelemben vett hagyományos svájci zenét és zenei megnyilvánulásokat a népzenetudomány a Musikfolklore és a Musikfolklorismus terminusokkal definiálja. A Musikfolklore (népzene, a szó eredeti kontextusában) mindazon jelenségeket és zsánereket határozza meg, amelyek szorosan kapcsolódnak a hagyományos népi kultúrához, illetve napjainkban is szájhagyományozódás útján terjednek. Ilyenek az ''alpesi ima vagy áldás'' (Betruf vagy Alpsegen), a ''Jützli'', a ''Jodel'', a ''Chuareiheli vagy Löckler'' (különböző magashegyi kommunikációs műfajok, technikák), továbbá a ''bölcsődalok'' és ''gyermekdalok''. A Musikfolklorismus ezzel szemben a szterotipizált műfajok, valamint az újabb, népies kompozíciók, illetve az új célkitűzéseket megfogalmazó zenei aktivitások gyűjtőfogalma. A továbbhagyományozódásban a notáció szerepe kizárólagos. Olyan nemzeti dalok, népdalfeldolgozások és népi stílusban komponált dalok tartoznak ide, amit a svájci nép egésze magáénak vall, és használ. Megszólalásuk messze eltávolodott az eredeti funkcióktól, jellemzően szervezett előadásokkal, és széles nyilvánossággal számol.<br>
 	Nyelvi-nemzeti és kulturális sokszínűségéből eredően Svájc évszázadok óta élénk reciprokális kapcsolatot ápol a szomszédos országokkal. A népzenetudomány elfogadott álláspontja szerint a svájci népdalkincsben karakterisztikusan svájci tulajdonképpen nincs is; a francia-svájci régió repertoárja közös Elzásszal, a német-svájci népzenei hagyomány Baden-Württemberggel, Svábfölddel és Tirollal, a rétoromán nyelvterületek és Ticino kanton zenéje pedig Piemonttal és Lombardiával.
@@ 11. sor: / 23. sor: @@
 	A Herder, Brentano, Liliencron, Erk és Böhme nevével fémjelezett német romantikus irodalmi mozgalom filológusi attitűdje érhető tetten a 20. század első felének szisztematikus népzenei gyűjteményeiben. A népzenekutatás intézményes kereteket kapott, 1906-ban, Bázelban, létrejött a Volksliedarchiv. A kutatási részeredményeket folyamatosan publikálták az intézmény szakfolyóiratában, s az archívum gondozásában jelentek meg a svájci népzene mindmáig általános érvényű gyűjteményes kötetei is: Im Röseligarte: Schweizerische Volkslieder (Greyzerz, 1908-1925), Les chansons populaires receullies dans la Suisse Romande (Rossat és Piguet, 1917-1931), Scelta di canzoni popolari ticinese (In der Gand, 1933), Chanzunettas popularas rumauntschas (G. G. Cloetta, 1958).<br>
 	A világháború utáni népzenekutató nemzedék legjelentősebb alakja Brigitte Bachman-Geiser, aki az 1970-es évek végén elkészítette a svájci népi hangszerek inventóriumát (megjelent a Handbuch der Europaischen Volksmusikinstrumente sorozatban), társalapítója volt az 1991-ben megnyílt [[Schweizerisches Museumnak]], valamint a Burgdorfban található I[[nstitut für Volksmusik und Musikinstrumente-nak]]. Jelenleg egyetlen svájci egyetem sem rendelkezik önálló népzenei tanszékkel, de időről időre tartanak népzenei témájú előadásokat, kurzusokat Bázelban, Bernben, Fribourgban és Zürichben is.