Difference between revisions of "Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)"
16. sor: | 16. sor: | ||
Megszólaltatásnál a játékos laza ajkakkal, a befúvónyíláson keresztül hozza rezgésbe a hangszer belsejében a levegőoszlopot, ez adja az alaphangot; játék közben folyamatosan használják az emberi hangot, mely az alaphangot harmonikus felhangokkal tölti meg. Az alaphang az úgynevezett cirkulációs légzéssel tartható fenn (a játékos egy időben veszi a levegőt az orrán keresztül, és fújja a hangszerben a pofazacskójában tárolt tartalékot). A ritmusokat nyelvvel, ajkakkal és a levegő nyomásának változtatásával hozza létre. Egyes területeken színesítés gyanánt a technikai repertoárban szerepel az ajkak megfeszítésével képezett kürthang, mely az alaphang felett szól. | Megszólaltatásnál a játékos laza ajkakkal, a befúvónyíláson keresztül hozza rezgésbe a hangszer belsejében a levegőoszlopot, ez adja az alaphangot; játék közben folyamatosan használják az emberi hangot, mely az alaphangot harmonikus felhangokkal tölti meg. Az alaphang az úgynevezett cirkulációs légzéssel tartható fenn (a játékos egy időben veszi a levegőt az orrán keresztül, és fújja a hangszerben a pofazacskójában tárolt tartalékot). A ritmusokat nyelvvel, ajkakkal és a levegő nyomásának változtatásával hozza létre. Egyes területeken színesítés gyanánt a technikai repertoárban szerepel az ajkak megfeszítésével képezett kürthang, mely az alaphang felett szól. | ||
[[Fájl:Kender_didjeridu.jpg|200 px|bélyegkép|balra|'''Kender didzseridu'''<br>A kenderből és természetes-, vagy mű kötőanyagból készült didzseriduk egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, melyet erőteljes hangjuknak, és a modern kor játékosainak igényeit kielégítő, könnyű kezelhetőségüknek köszönhetnek.<br> Fotó: Korecz Márk ]]<br><br><br><br><br><br> | [[Fájl:Kender_didjeridu.jpg|200 px|bélyegkép|balra|'''Kender didzseridu'''<br>A kenderből és természetes-, vagy mű kötőanyagból készült didzseriduk egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, melyet erőteljes hangjuknak, és a modern kor játékosainak igényeit kielégítő, könnyű kezelhetőségüknek köszönhetnek.<br> Fotó: Korecz Márk ]]<br><br><br><br><br><br> | ||
− | + | <br><br><br> | |
{{Zenelejátszó | {{Zenelejátszó | ||
| fájlnév = I1.mp3 | | fájlnév = I1.mp3 |
A lap 2011. május 13., 11:07-kori változata
A didzseridu egy két végén nyitott, az oldalain zárt cső; aerophone hangszer (habár a tradicionális játéktechnikák fújás közben alkalmazzák az emberi hangot, így nem lehet egyértelműen besorolni a pusztán levegővel megszólaltatott hangszerek közé). Ma a világ egyik legősibb hangszereként tartják számon, pontos koráról nincsenek információk, bizonyos, hogy több ezer éve használják az őslakos klánok Ausztrália északi részén.
A körülbelüli kormeghatározást az Északi-Területen az utóbbi évezredekben végbement ökológiai, környezeti változások, illetve az itt található sziklafestmények segítik. Mindezek szerint a didzseridu zenei életben való jelenléte háromezer évre vezethető vissza, habár ez a szám csupán hozzávetőleges. Az utóbbi mintegy száz évben innen, Arnhem-földről terjedt tovább a Cape York-félszigetre; ma már az egész kontinensen ismert, mint tradicionális bennszülött hangszer. Érdekességként érdemes megemlíteni azt a tényt, miszerint a didzseridu hagyományos használata kapcsolatba hozható a hangszer-alapanyagként használt kétféle eukaliptusz fa élőhelyével - a stringybark (Eucalyptus tetrodonta), valamint a woolybutt (Eucalyptus miniata), melyek az Északi-Terület északi részére korlátozódnak.
Eredetileg bambuszból, vagy a termeszek által üregesre rágott eukaliptusz fa törzséből készül. Ma sokféle anyagból és eljárással készítenek didzseridukat, fontos azonban szem előtt tartani az „eredeti”, vagyis tradicionális és a „modern” hangszerek közötti különbségeket. Az előbbi a didzseridu játék hagyományát őrző törzsek és klánok munkája (lásd Yidaki, vagy Mago), az utóbbi pedig minden más, melyet didzseridunak nevezhetünk (akár termesz rágta eukaliptusz, vagy egyszerű PVC cső).
A didzseridu (didgeridoo, didzseridu) egy hangutánzó szó; a korai utazók és telepesek az egyik ritmus után nevezték el a hangszert (di-dje-ri-du, lásd Gunborrk), bennszülött nyelveken több neve ismeretes (yidaki, mago, ebro, lhambilbig, kenbi…stb.).
Eredeti közegében a didzseridu az éneket és táncot kísérő ritmushangszerként él; egyszerre csak egy hangszert szólaltatnak meg. Szólóhangszerként ritkán játszották, manapság azonban egyre népszerűbb ez irányú használata is az őslakosok között. Mivel a tradíció szóban és dalokban hagyományozódik tovább, a zenének, így a didzseridunak is fontos szerepe van a szociális és spirituális életben. Játsszák a mindennapi összejöveteleken, a törzsi és klán találkozókon, valamint a szent, titkos rítusok alkalmával is. Az utóbbi esetben csak ezen alkalmakkor játszott hangszereket használnak, melyeket elzárt helyen, néhol víz alatt tárolnak. Hagyományosan csak férfiak játsszák a didzseridut, sok helyen (de nem mindenhol) őslakos nők számára tiltott a játék.
Megszólaltatásnál a játékos laza ajkakkal, a befúvónyíláson keresztül hozza rezgésbe a hangszer belsejében a levegőoszlopot, ez adja az alaphangot; játék közben folyamatosan használják az emberi hangot, mely az alaphangot harmonikus felhangokkal tölti meg. Az alaphang az úgynevezett cirkulációs légzéssel tartható fenn (a játékos egy időben veszi a levegőt az orrán keresztül, és fújja a hangszerben a pofazacskójában tárolt tartalékot). A ritmusokat nyelvvel, ajkakkal és a levegő nyomásának változtatásával hozza létre. Egyes területeken színesítés gyanánt a technikai repertoárban szerepel az ajkak megfeszítésével képezett kürthang, mely az alaphang felett szól.
David Blanasi, didjeridu szóló (részlet) |