Difference between revisions of "Francia amerikai zene New Englandben"

A lap jelenlegi, 2011. június 15., 09:37-kori változata

Viszonylag kevés francia vándorolt ki közvetlenül az Egyesült Államokba. Azok, akik közvetlenül Európából érkeztek gazdasági lehetőségeket keresve, az egész országban szétszóródva telepedtek le, egyénileg vagy családosan. A legtöbb francia Kanadán keresztül érkezett. A franciául beszélő franciák legnagyobb közösségei New Englandben és Louisianában élnek.

A 19. század második felében és a 20. század elején francia kanadaiak nagy számban költöztek New Englandbe, hogy a textilmalmokban dolgozzanak, illetve a fejlett iparban vagy a manufaktúrában.

New Englandi gyár munkásokkal. Forrás: http://www.prattread.com/prHistory.html

Megalapították saját katolikus plébániáikat, amelyek aztán központokként szervezték az amerikai franciák kulturális életét, és ellensúlyozták a más etnikai csoportok befolyását a környéken, leginkább a protestáns angolokét, kvékerekét és az írekét.

Az 1850-ben alapított New Englandi St. Joseph Parish templom. Forrás: http://www.stjosephvermont.com/Parish_History.htm

A franciák hajlamosak voltak megmaradni saját közösségeikben (nyelvsziget!), miközben saját francia nyelvű újságokkal és francia boltokkal rendelkeztek. Ma a New England-iek, a francia kanadaiak leszármazottjai újra körülbelül 20 százalékát teszik ki a régió lakosságának. A franko-amerikaiakhoz sorolják magukat, vagy csak a frankókhoz, hogy megkülönböztessék magukat a franciául beszélő louisianaiaktól, vagy a közvetlenül Franciaországból bevándoroltaktól.

• Az estély

A francia-amerikaiak magukkal hozták zenei hagyományaikat, ami aztán továbbfejlődött Québec és Maritime tartományokban, majd az Egyesült Államokban. Egyik hagyományos eseményük az estély, amit soirée-nek vagy veillée-nek neveznek. Ezeknek az estélyeknek éppúgy jellemzője a történetmondás, mint a francia-kanadai eredetű vokális és hangszeres zene.

Egy veillée ábrázolás a 19. századból. Forrás: http://www.cruzatte.com/resources/prints.html

A franciául beszélő, louisianai cajunok és kreolok szintén tartanak hasonló estélyeket. Woonsocket-ben, a Rhode-szigeten ezek a hagyományosan otthon tartott estélyek nagy, nyilvános koncertekké nőtték ki magukat, amelyeket Soirées Canadiennes-nek neveznek a hetvenes évektől kezdődően, melyek során francia dalokat énekelnek.

• Dalműfajok

Az estélyek jellemzője, hogy nagyon sokféle műfajú dalt énekeltek, mindenféle kíséret nélkül, szólóban. Némely Woonsocket közösséghez tartozó énekes funkció és témák szerint osztályozta a dalokat: chansons d’amour ’szerelmes dalok’, cantiques ’vallásos dalok’, berceuses ’altatók’, chansons à boire ’kocsmadalok, ivó dalok’, chansons de marier ’lakodalmi dalok’. Más énekesek ezek alapján felvették még a következő kategóriákat: chansons tristes ’szomorú dalok’, chansons tragiques ’tragikus dalok’, chansons comiques ’humoros dalok’, chansons foux ’bolond dalok’, chansons gaies ’vidám dalok’. Ezeket a dalokat a fiatalok vagy hallás után tanulták meg ezeken az estélyeken, vagy a chansonniers-nek nevezett daloskönyvekből, amelyeket a 19-20. század fordulóján nyomtattak, többnyire Kanadában. A dalok szövege és dallama nagyrészt felcserélhető volt egymással. Néhány dallam különleges jellemzője a parlandó ritmus, illetve az izometrikusság, ami szintén ritkább az Egyesült Államokban, mint Kanadában.
A chansons à deux ’dal kettőnek’ egy másik nagyobb csoportja az estélyek dalainak. Ezeket kórusok éneklik, akik antifóniaszerűen ismétlik a dal egy (sokszor az első) részét, amit egy szólóénekes énekel. A chansons à respondre ’válaszolgatós dal’-ban egy versszak második verssora lesz a következő versszak első sora, és refrén követ minden verssort. Mindezeknek a típusoknak jellemzője a humor, a frivolság, mind a narratív szövegekben, mind pedig a refrénekben. Egy összekötő műfaj, a potpourri kapcsolja össze a szövegeket, így hangsúlyos és hangsúlytalan dalok váltják egymást.

• Hangszeres zene

Joseph Allard (1873-1947), Omar Marcoux mestere. Forrás: http://jodykruskal.com/tune_of_the_month/february_09.html

A New England-i francia hangszeres zene nagyon hasonlít a francia kanadai Maritime tartományéhoz. Eredetileg tánczene volt, amelyet olyan tradicionális hangszereken játszottak, mint a hegedű, szájharmonika, gombos harmonika, és ritmussal kísérték, kanállal, tapssal, kopogással. A terület egyik legismertebb hegedűse mer Marcoux, aki Québecben született 1929-ben, majd a New Hampshire-i Concordba emigrált. Repertoárjában – amelyet le is jegyeztek – jól látszik, hogy milyen sokféle tánczenét játszott: reeleket, hornpipe-okat, breakdownokat, polkákat, jigeket és walzokat. Stílusában megtalálhatóak a változó mérőütések, kitart bizonyos hangokat, amennyiben úgy tartja kedve, és időnként kihagyja a frázis utolsó hangját. A lejegyzők több esetben kénytelenek voltak mellékelni egy második, „egyenes” változatot is, hogy könnyebb legyen táncolni rájuk. Marcoux néhány dallama a „régi idők” sztenderdje volt, de a legtöbb jellegzetesen francia. Sok kortárs hegedűs repertoáron tart francia darabokat is, ugyanakkor együtt játssza ezeket hagyományos amerikai dallamokkal, amiket hegedűs-találkozókon vagy felvételekről, a médiából tanult. A következő francia-amerikai generációk asszimilálódtak az angol szomszédokkal történt vegyes házasságok révén, így csökkent azok száma, akik kizárólag franciául beszélnek. Sok fiatal számára a hagyományos soirées alkalmával a dalok jelentik az egyedüli francia-tudást. Korábban a zene, éppúgy, mint a nyelv és az etnikum, elkülönítette az amerikai franciákat a környező, más etnikumú szomszédoktól. Ma még erősebben szimbolizálja a francia etnikumot az amerikai francia zene, mint korábban a New England-i lakosok körében.