Difference between revisions of "Tama (tamani, a mande beszélődob)"

(Kapcsolódó szócikkek)
a (Levédte a(z) Tama (tamani) lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan)))

A lap 2011. június 15., 11:01-kori változata

A tama egy jellegzetesen homokóra formájú, kétfenekű és kisméretű dob, melyen vékony zsinórozás szorítja a két bőrfelületet a hangszervéghez. Játék közben a bal vállra akasztva, a hónalj alá fogják, s hol erősebben, hol kevésbé erősen, a dobtesthez szorított karral változtatják a hangmagasságot (így megfeszítik a bőrt tartó zsinórozást, melyet az erősen beszűkített fatest bőven enged, s ezáltal megfeszül a bőr), miközben a balkéz ujjaival, illetve a jobb kézben tartott kis, görbítetten faragott ütővel ütik. E dob és sajátos játéktechnikája olyasfajta, szinte dallamszerű hangzást eredményez, amit akár a beszédhez is hasonlíthatnánk, ebből származik e hangszer másik elnevezése, beszélő dob. Legjellemzőbb előfordulása a soninkék és a xasonkák között volt, mára azonban az egész szavanna, illetve Szahel-régióban elterjedt, és nemcsak a mande népek között (a wolofoknál a szenegáli régióban, Ghanában, ahol kissé nagyobbá vált, akárcsak Nigériában a yorubáknál). Mindamellett a mandék is használtak nagyobb fajtájú tamát, egyet a Sosso bala mellett őriznek (lásd a balafonról szóló szócikket).
A tamát is hol úgy ütik, hogy az ütő hirtelen lepattan, hol a bőrt megnyomva, mint korábban a dundun kapcsán is írtuk, ezáltal színesítve a hangzásvilágot. Sok esetben használják párban, az egyik hangszer játssza a szólórészt, a másik a kíséretet. Az utóbbi rövid, nem nagyon variált, inkább egységes alapot ad, akár a szintén korábban taglalt dundun, a másik azonban egynél több képletet is tartalmazhat, mely mind egyedi, s melyek közé szólórész épül. A játék közben a zenész egész teste mozgásban van, miközben karjával a hangmagasságot szabályozza (zenei példa, ha lehet videóval). Manapság a tamát a modern szenegáli zenéből ismerheti a nagyközönség, Yousou N’ Dour és Baaba Maal révén.
(zenei anyag, videóval). Tradicionálisan mali jelimusokat, azaz női jeliket kísértek vele, ám ma inkább Guineából és Maliból származó zenekarokban, illetve balettekben láthatjuk, hallhatjuk.

Kapcsolódó szócikkek

Személyes eszközök