Difference between revisions of "A szlovák népdal stílusrétegei"

A lap jelenlegi, 2011. június 15., 12:07-kori változata

Bartók zeneileg csoportosítva, a szomszéd népek anyagával összehasonlítva foglalta össze saját gyűjtéseit. 3 kötetesre tervezett gyűjteményének első kötetével 1922-ben készült el. Valószínűleg ehhez a kötethez írta a „tót népi dallamok”-ról szóló tanulmányát , ami 3 fejezetben példákkal illusztrálva mutatja be a szlovák népdalok fontosabb rétegeit, csoportjait:

1. a szlovák népi dallamok legrégebbi típusai: jellemzően szlovák dallamok, legfontosabbak közülük az ún. valašká vagy d’etvanská dalok. Általában hatszótagú sorokból állnak, parlando ritmusúak, hangsoruk mixolíd, szövegük a pásztor-, vagy betyárélethez kötődik. Bartók jobbára csak Zólyom megyéből ismert ilyen dallamokat. A legrégebbi típusok közé sorolt még néhány bölcsődalt és az ezzel rokonságban lévő szénagyűjtő és más szertartásdalokat.
2. a később kifejlődött dallamtípusok egészen a legújabb korig: nagyon változatos anyag, többirányú kölcsönös hatás kimutatható (morva, cseh, német, nyugat-európai, magyar), speciális szlovák ritmusszerkezet, ritmusszűkítés (magyarázatát lásd később), különböző szabályos sorszerkezetek (ABAA, AAvAvA, ABBA, AA5BA, AA3BA, ABCC, ABCA, ABA5B5)
3. a szlovák népi dallamok viszonya a cseh, morva és magyar népi dallamanyaghoz: az előzőekben tárgyalt hatások összefoglalása és kiegészítése. A legújabb kori fejlemények tárgyalása: a magyar új stílus hatása.
   
   

A II. világháborút követő szlovák kutatás szerint a fennmaradt, illetve a ma is élő szlovák népi dalanyag történeti megközelítésben, regionális karakterisztikumok alapján és a használt műfajok szerint egyaránt osztályozható. A történeti aspektus a népdal négy alapvető stílusrétegét határozza meg, mely rétegek a mai hagyományban egymás mellett, keveredésben élnek. Ezek: a mágikus-rituális stílus, a paraszti stílus, a pásztori stílus és az ún. új stílus.

• A mágikus rituális stílus: a dalok többsége a téli és nyári napforduló ünnepeivel, valamint az aratással és egyéb mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos. Kisebb mennyiségben ugyan, de előfordulnak még gyermekdalok és játékdalok is ebben a rétegben (ezek zenei vonásaikban az összeurópai gyermekdalrepertoárral közösek).
  A stílus tipikus darabjai a szekund vagy terc vázra épülő, recitativo-szerű dallamok. A dallami szerkezet a szöveg által erősen befolyásolt. Világos dallamtípusok nem különülnek el, a dalok a tonális váz körül mozgó, sematikus formulák variánsaiból épülnek fel.
  Nagyságrendileg 2000 dal képviseli ezt a stílusréteget.
  
  
• A paraszti stílus: elsősorban a földeken végzett betakarítási munkákkal kapcsolatos dalok tartoznak ide, de szép számmal vannak jelen esküvői/lakodalmas dalok, keresztelők, siratók és altatók is ebben a repertoárban.
  A stílus fő jellegzetessége a dal központi hangja feletti kvart hang kiemelt szerepe (a dallami váz második bázishangja). Uralkodó a négysoros forma, annak variabilitásában (AABB, ABAB, AABC, ABCD).
  
  
• A pásztori stílus: a 14-18. századok között fejlődött ki, részben a korábbi paraszti stílus folytatásaként, részben pedig a román telepítés (13-15. század) idején lezajlott akkulturációs folyamat következményeként. A korai középkorban a mai Közép- és Észak-Szlovákia (a középkori Magyarország északi) hegyvidékei gyéren lakottak és gazdaságilag kevéssé kihasználtak voltak. A főnemesi réteg – területfejlesztési célokat tartva szem előtt – privilégiumokat kínált fel a hegyekben letelepedő, pásztori életmódot folytatóknak. A felkínált előjogok csábították a hegyvidékekre a pásztorokat elsőként Dél-Erdélyből (a 13–15. században), majd Máramarosból (15–16. század), végül pedig a Tátra északi részeiből (17–18. század). A migrációs hullámokkal újabb és újabb (idegen eredetű) stílusjegyek jelentek meg, transzformálódtak, és asszimilálódtak a szlovák népzene e rétegében.
  A török hódítás okozta szociális és gazdasági nehézségek a 17. században elmélyültek. A felsőbb osztályok önnön létüket fenntartó elnyomása mélyszegénységbe taszította az alsóbb néprétegeket. Az elnyomás elől sokan a hegyekbe menekültek, ahol hamarosan megjelentek a a törvényen kívüliek és rablók bandái. Kedvelt énekeik és táncaik nagy hatással voltak a pásztori kultúrára, s annak dalaira.
  A pásztori stílus repertoárjában (a pásztordalok és a rablódalok tematikája mellett) narratív, balladai és szerelmes motívumok is megjelennek. A táncdalok különösen jellemzőek a pásztori kultúrában (odzemok-rablótánc, medvetánc, birkatánc), de a karácsonyi dalok, s azok szcenírozott formái is népszerűek voltak. A pásztori stílus dalai a teljes gyűjtött szlovák dalanyag mintegy egyharmadát teszik ki.
  A pásztordalok dallami struktúrájában uralkodó a kvint szerepe (a paraszti stílus kvart-dominanciájával szemben). A dallamvonal lefelé ereszkedő, leggyakoribb az F modus, de a G, a C és a D sem ritka. A zárt formák ismeretlenek, bár felsejlenek a periodusosság irányába mutató tendenciák (valamely frázis variált ismétlése: AA’B, vagy ABB’). A négysorosság (a rablódalok öt- és hatsoros dallamait leszámítva) kizárólagos. A többszólamú (kettő, ill. három) formák a stílusnak alapvető sajátosságai.
  
  
• Az új stílus: kifejlett formájában a 19. századtól követhető a forrásokban az akkori Magyarország szinte teljes területén. Jellemző formaképletei már megjelennek a 16-17. századi egyházi énekekben. Fejlődését különböző hatások segítették: a barokk populáris zene műfajai, a nyugati (leginkább német eredetű) népdalok, népénekek, a lengyel és cseh piaci dalok, valamint a 19. századi városi cigányság zenéje. A szlovák kutatók feltételezése szerint az új stílus kialakulása kifejezetten szlovák fejlemény. Ezzel szemben a magyar kutatások, kezdve Bartók és Kodály feltáró összefoglalásaival a magyar új stílusról beszélnek, ami az egész magyar nyelvterületen elterjedt. A 19. század folyamán és a 20. század elején is még az északi hegyvidék szlovák lakossága rendszeresen lejárt idénymunkára az Alföldre aratáskor, szüretekkor. Az átvétel lehetőségét, az új stílus interetnikus elterjedését még a vándorló színtársulatok, és az általuk előadott népszínművek is segítették, majd a cigányzenekarok helyi szinten közvetítették az új stílusú dallamokat. Ráadásul ez az új népzenei stílus szorosan összekapcsolódott a korszak legkedveltebb és szintén nagyon gyorsan elterjedt táncával, a csárdással.
  Az új stílus legfőbb jellemzője a tonika-domináns reláció újfajta értelmezése, a kvintváltás, azaz, hogy a nyitó frázis kvint távolságban megismétlődik (AA5A5A, AA5BA, ABBA, AABA, szerkezetek). Gyakoriak a szinkópált, pontozott ritmusok. Izometria és bimetria egyaránt előfordul, a négysoros dalok harmadik sora általában ritmikai-metrikai és dallami kontrasztot képez a többi sorral (eltérő szótagszám). A korábbi dalokban döntő többségben 6-8 szótagos sorok folyamatosan bővültek, az újabb darabokban nem ritkák a 20-25 szótagot is meghaladó szövegsorok (hosszabb dallamok). Az archaikusabb stílusok kis lépésekben mozgó, szűkebb hangterjedelmű dalaival szemben a tágabb ambitus és a nagy hangközök szabad(abb) használata jellemző.
  Az új stílus műfajai a megváltozott tematikai és szociális funkciókra is reflektálnak. Reprezentatív műfajok a balladák, a szerelmes dalok, a katonadalok és toborzók, a csárdásdallamok. A szlovák népdalkincs legnagyobb részét (mintegy 60-70%-át) az új stílusú dalok alkotják.
  

A 20. század történelmi eseményei új népdalműfajokat is eredményeztek. Divatba jöttek a szlovák nemzeti dalok, a II. világháborút követően a partizándalok, a falvakban a szövetkezeti dalok, városon a gyáriasodással, ipari munkákkal kapcsolatos dalok. Az új zsánerek azonban zeneileg nem hoznak újat: a szövegeket a régi és új stílus tradicionális dallamaira applikálták.

[szerkesztés] Kapcsolódó szócikkek

• Szlovák népzene régiói
• Hangszeres zene Szlovákiában