Difference between revisions of "Az Ibériai-félsziget speciális hangszerei"
| (4 közbeeső változat nincs mutatva) | |||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
| − | Adufe | + | *Adufe |
| − | Brinquinhos (ugrálók) | + | A portugáliai Beira Baixa jellegzetes hangszere az adufe, a nők által használt négyszögletű, két membránú pandeiro (kézidob). Az adufét, hagyományosan kizárólag nők készítik: keretét narancsfából (a narancsvirág a házasság jelképe), egyik bőrét hím, másikat nőstény állatéból, belsejébe magokat tesznek. Rituális, mágikus jelentőségű hangszer. |
| − | Chistu | + | *Brinquinhos (ugrálók) |
| − | Gitár (guitarra) | + | Madeirai sajátos hangszer: botra erősített hét bábúból áll, melyek, ahogy a táncos ugrál, csengő hangot ütnek ki kezükkel a botokra szerelt fém s kagylórészekre. A hangszer a Minha-vidéki zuca-truca (nádsíp végére erősített bábuk, melyek a mozgásra lapocskákat ütögetnek) és hasonló afrikai hangszerek találkozásából fejlődhetett ki. |
| + | *Chistu | ||
| + | Tipikus baszk hangszer: egy háromlyukú furulya-féle, melyen egy kézzel játsszanak, másik kezével a muzsikus dobol. | ||
| + | *Gitár (guitarra) | ||
| + | A spanyol gitárnak joggal nevezett húros hangszert egyes kutatók arab eredetűnek mondják, de ennek ellentmond, hogy a muszlim zeneirodalom hasonló hangszert nem említ. <br>Valószínűsíthető, hogy inkább még a főnicíaiak által behozott hangszer ibériai-félszigeti fejlődéséből született. A középkor első gitárra hasonlító hangszerábrázolásai az Ibériai-félszigeten bukkantak fel. A 10–13. századi ábrázolásokon a gitár alsó húrrögzítésű, a húrláb két oldalán szimmetrikus, félhold alakú hanglyukai vannak, fejrésze a lantoknál ismert módon hátratört formájú vagy sarló alakú, oldalsó állású kulcsokkal. A kasztíliai Juan Ruiz (Arcipreste de Hita) 1330-ban írt híres El libro de buen amor-jában kétféle gitárról tesz említést, a „guitarra latina”-ról, vagyis latin gitárról, és a „guitarra morisca, de las voses aguda”-ról, az „éles hangú” mór gitárról – valószínűleg egy ud jellegű hangszerre gondolva. A 13–14. században a gitár sok mindenben az egyre népszerűbbé váló lanthoz hasonult, átvette tőle a középen elhelyezett hanglyukat, a tetőre ragasztott húrlábat, melyen a húrokat csomózással rögzítették, a bélhúrokat, a plektrum helyett ujjakkal való pengetést, és a korabeli lantokra jellemző négykórusos húrozást. A 12–16. századi spanyol udvari muzsika hangszere a pengetővel és vonóval is kezelt gitár-jellegű vihuela. Az arab ud, a lant és gitár kombinációiból az Ibériai-félszigeten számos helyi változata alakult ki a gitár típusú hangszereknek, különböző hangzótestmérettel, sokféle húrozással. A 18. század közepe felé kezdték – először Spanyolországban – az ötkórusos gitárt egy hatodik húrpárral kiegészíteni, ezzel létrejött a hangszer ma elterjedt hangolása: E – A – d – g – h – e'. A dupla húrok oktávhelyzete megfelelt a mai tizenkét húros gitároknak. A hatodik, mélyebb húr hozzáadását az is elősegítette, hogy ebben a korban már egyre szélesebb körben voltak hozzáférhetőek a fémszállal körbetekert bélhúrok, melyek viszonylag rövid menzúra esetén is erős, felhangdús basszushangot tudtak kiadni. Többek között ez is közrejátszhatott abban, hogy a 18. század végétől az új hat húrpáros gitárokat egyre gyakrabban használták szimpla húrozással, hathúros hangszerként. Az 1850-es években Julián Arcas spanyol gitáros tanácsára Antonio de Torres sevillai gitárkészítő olyan módosításokat, újításokat vezetett be a gitáron, melyek Arcas, majd később Francisco Tárrega gitárművész, zeneszerző és tanítványainak munkássága révén széles körben ismertté váltak, míg végül világszerte ez a hangszertípus vált a klasszikus koncertgitár szabványává. Torres gitárjai már gyakorlatilag minden szempontból azonosak a mai klasszikus gitárokkal. A test méretei megnőttek, a menzúra 650 milliméterben lett rögzítve, a nyak is kissé szélesebb lett. A tető belső merevítése, gerendázata napjainkban is legtöbbször Torres megoldásait követi. <br> | ||
Az Ibériai-félszigeten nagy számú változata használatos ma is: az egyes régióknak megvan a sajátos hangszere, melyek közül például a madeirai viola da terra olyan emblematikus, hogy a menyasszonyi kelengye kötelező részét képezi. | Az Ibériai-félszigeten nagy számú változata használatos ma is: az egyes régióknak megvan a sajátos hangszere, melyek közül például a madeirai viola da terra olyan emblematikus, hogy a menyasszonyi kelengye kötelező részét képezi. | ||
| − | Guitarra portuguesa (portugál gitár) | + | *Guitarra portuguesa (portugál gitár) |
| + | Portugália emblematikus hangszere, a fado jellegzetes kísérőhangszere. Teste mandolin-formájú, de nagyobb, 6 fém húrpárja van.<br> | ||
A különböző gitár-féleségekről az egyik portugál linken gyönyörű fotók vannak! | A különböző gitár-féleségekről az egyik portugál linken gyönyörű fotók vannak! | ||
Kasztanyetta: A kasztanyetta keményfából készült, belül üreges, szalaggal egymáshoz erősített csattogtató, a spanyol népzene legjellegzetesebb hangszere. Alakja a gesztenyéhez hasonlít. A táncos nélkülözhetetlen hangszerét párosával erősíti fel mindkét kezének egy-egy ujjára. | Kasztanyetta: A kasztanyetta keményfából készült, belül üreges, szalaggal egymáshoz erősített csattogtató, a spanyol népzene legjellegzetesebb hangszere. Alakja a gesztenyéhez hasonlít. A táncos nélkülözhetetlen hangszerét párosával erősíti fel mindkét kezének egy-egy ujjára. | ||
[[Kategória:Az Ibériai-félsziget népzenéje]] | [[Kategória:Az Ibériai-félsziget népzenéje]] | ||
A lap jelenlegi, 2011. június 16., 12:04-kori változata
- Adufe
A portugáliai Beira Baixa jellegzetes hangszere az adufe, a nők által használt négyszögletű, két membránú pandeiro (kézidob). Az adufét, hagyományosan kizárólag nők készítik: keretét narancsfából (a narancsvirág a házasság jelképe), egyik bőrét hím, másikat nőstény állatéból, belsejébe magokat tesznek. Rituális, mágikus jelentőségű hangszer.
- Brinquinhos (ugrálók)
Madeirai sajátos hangszer: botra erősített hét bábúból áll, melyek, ahogy a táncos ugrál, csengő hangot ütnek ki kezükkel a botokra szerelt fém s kagylórészekre. A hangszer a Minha-vidéki zuca-truca (nádsíp végére erősített bábuk, melyek a mozgásra lapocskákat ütögetnek) és hasonló afrikai hangszerek találkozásából fejlődhetett ki.
- Chistu
Tipikus baszk hangszer: egy háromlyukú furulya-féle, melyen egy kézzel játsszanak, másik kezével a muzsikus dobol.
- Gitár (guitarra)
A spanyol gitárnak joggal nevezett húros hangszert egyes kutatók arab eredetűnek mondják, de ennek ellentmond, hogy a muszlim zeneirodalom hasonló hangszert nem említ.
Valószínűsíthető, hogy inkább még a főnicíaiak által behozott hangszer ibériai-félszigeti fejlődéséből született. A középkor első gitárra hasonlító hangszerábrázolásai az Ibériai-félszigeten bukkantak fel. A 10–13. századi ábrázolásokon a gitár alsó húrrögzítésű, a húrláb két oldalán szimmetrikus, félhold alakú hanglyukai vannak, fejrésze a lantoknál ismert módon hátratört formájú vagy sarló alakú, oldalsó állású kulcsokkal. A kasztíliai Juan Ruiz (Arcipreste de Hita) 1330-ban írt híres El libro de buen amor-jában kétféle gitárról tesz említést, a „guitarra latina”-ról, vagyis latin gitárról, és a „guitarra morisca, de las voses aguda”-ról, az „éles hangú” mór gitárról – valószínűleg egy ud jellegű hangszerre gondolva. A 13–14. században a gitár sok mindenben az egyre népszerűbbé váló lanthoz hasonult, átvette tőle a középen elhelyezett hanglyukat, a tetőre ragasztott húrlábat, melyen a húrokat csomózással rögzítették, a bélhúrokat, a plektrum helyett ujjakkal való pengetést, és a korabeli lantokra jellemző négykórusos húrozást. A 12–16. századi spanyol udvari muzsika hangszere a pengetővel és vonóval is kezelt gitár-jellegű vihuela. Az arab ud, a lant és gitár kombinációiból az Ibériai-félszigeten számos helyi változata alakult ki a gitár típusú hangszereknek, különböző hangzótestmérettel, sokféle húrozással. A 18. század közepe felé kezdték – először Spanyolországban – az ötkórusos gitárt egy hatodik húrpárral kiegészíteni, ezzel létrejött a hangszer ma elterjedt hangolása: E – A – d – g – h – e'. A dupla húrok oktávhelyzete megfelelt a mai tizenkét húros gitároknak. A hatodik, mélyebb húr hozzáadását az is elősegítette, hogy ebben a korban már egyre szélesebb körben voltak hozzáférhetőek a fémszállal körbetekert bélhúrok, melyek viszonylag rövid menzúra esetén is erős, felhangdús basszushangot tudtak kiadni. Többek között ez is közrejátszhatott abban, hogy a 18. század végétől az új hat húrpáros gitárokat egyre gyakrabban használták szimpla húrozással, hathúros hangszerként. Az 1850-es években Julián Arcas spanyol gitáros tanácsára Antonio de Torres sevillai gitárkészítő olyan módosításokat, újításokat vezetett be a gitáron, melyek Arcas, majd később Francisco Tárrega gitárművész, zeneszerző és tanítványainak munkássága révén széles körben ismertté váltak, míg végül világszerte ez a hangszertípus vált a klasszikus koncertgitár szabványává. Torres gitárjai már gyakorlatilag minden szempontból azonosak a mai klasszikus gitárokkal. A test méretei megnőttek, a menzúra 650 milliméterben lett rögzítve, a nyak is kissé szélesebb lett. A tető belső merevítése, gerendázata napjainkban is legtöbbször Torres megoldásait követi.
Az Ibériai-félszigeten nagy számú változata használatos ma is: az egyes régióknak megvan a sajátos hangszere, melyek közül például a madeirai viola da terra olyan emblematikus, hogy a menyasszonyi kelengye kötelező részét képezi.
- Guitarra portuguesa (portugál gitár)
Portugália emblematikus hangszere, a fado jellegzetes kísérőhangszere. Teste mandolin-formájú, de nagyobb, 6 fém húrpárja van.
A különböző gitár-féleségekről az egyik portugál linken gyönyörű fotók vannak!
Kasztanyetta: A kasztanyetta keményfából készült, belül üreges, szalaggal egymáshoz erősített csattogtató, a spanyol népzene legjellegzetesebb hangszere. Alakja a gesztenyéhez hasonlít. A táncos nélkülözhetetlen hangszerét párosával erősíti fel mindkét kezének egy-egy ujjára.
