Difference between revisions of "Airek, a lilting és az újabb műfajok"
(Új oldal, tartalma: „A frázisok hosszúsága teszi a dallamot az ír ének egyik legérdekesebb zenei sajátosságává. A nyílt ütemet általában egy zárt követi. Ez jellemző az Ann J…”) |
a (Levédte a(z) Airek, a lilting és az újabb műfajok lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))) |
A lap 2011. június 20., 08:39-kori változata
A frázisok hosszúsága teszi a dallamot az ír ének egyik legérdekesebb zenei sajátosságává. A nyílt ütemet általában egy zárt követi. Ez jellemző az Ann Jane Thornton című dalra is, amelyet angolul énekelt fel County Derrybeli Magilliganből Robert Butcher. Az angol broadside balladahagyományban gyökerezik ez az ének is, négysoros versszakokból áll, dallamszerkezete ABBA és a 18. században terjedt el Írországban.
Az airek – ez a legszokványosabb elnevezése az énekes dallamoknak – viszonylag nagy hangterjedelmet járnak be, 11-12 fokig. Az egyik jellegzetesen ír dallam, amelynek a hagyományban elfoglalt státusza nagyon bizonytalan, a Londonderry Air , közismert változata a 14. fokig terjed.
A „lilting” (portaireacht), a jelentésnélküli szótagokkal énekelt vagy dúdolt táncdallamok technikája, az egyetlen olyan énekelt műfaj, amely a tánc kíséretéül szolgál, manapság azonban ritkán használják erre. A lilt-szótagok esetenként egész versszakot tesznek ki, de ezek általában nem tartoznak az énekhez, olyan versikék, amelyekkel változatosságot, játékot visznek az előadásba.
Az énekesek általában módosítják az eredeti ritmust, a szüneteknél vagy a kitartott hangoknál, nemcsak a zárlatnál, hanem a soron belüli tetőpontnál is. A rubato mértékét az adott énekes, a nyelv és regionális tényezők határozzák meg. A lassúbb és rubatóban előadott ének, a dallam díszítési lehetőségeinek nagyfokú kihasználása a gael nyelvterületeken jellemző, Munsterben, Connaughtban, Donegalban viszont egyáltalán nem. Ez a stílus, az úgynevezett sean-nós (Hangszeres zene: KÖVETKEZŐ SZÓCIKK) (’régimódi’) Connemarában még mindig élő és erős műfaj. Az itteni hangdíszítés (Hangszeres zene: KÖVETKEZŐ SZÓCIKK, MÁS NÉPZENÉK DÍSZÍTÉSI SZOKÁSAI) a melodikus szünetek kitöltéséből, a rubato terjedelmét meghatározó hosszadalmasabb és gyorsabb részekből áll. Az ilyen előadások sokkal hatékonyabban leírhatók költészeti mértékkel.
A parlando-rubato dalt, az All the Ways to Go, amely AABB szerkezetű jig, a melodeonjáték után mindig el is dúdolják a már említett sajátosan ír „lilting” technikával. A jigek 6/8 metrumú táncdallamok. Az ének alapstruktúrája a szótag. A dallambeli díszítésnek verbális párjai a jelentés nélküli szótagok, amelyeket az énekes szabadon szúr be az ének szavai közé. Ezek a szótagok tisztán díszítőelemek. A tradicionális stílus hajlamosabb csökkenteni a zengzetességet különböző technikák segítségével. Ilyen például a szünetek meghagyása azaz nem kitöltése a szövegben. Noha a ritmus nyugodt, bizonyos feszültség keletkezik akkor, amikor a dal előrehaladtával a hangok élesebbé válnak és gyakran a kezdőhanghoz képest három vagy négy hanggal feljebb fejeződik be a dal. Az énekek gyakran végződnek beszéddel. Az efféle ereszkedés régi hagyományra tekint vissza, az összefoglaló, vagy az utolsó sort vagy szót nem eléneklik, hanem elmondják. A hagyományos énekek (és a hangszeres zene) szóban örökítődnek át: az előadók nem hívják segítségül a kottát, amikor énekelnek vagy zenélnek. A segítséget egy második énekestől kapják, s így a duett éneklés sokkal gyakoribb, mint ahogy elsőre gondolnánk, azonban ezek az énekek többnyire megmaradnak egyszólamú énekeknek. A Tory szigeten (TÉRKÉP) élők, Donegal (TÉRKÉP) északnyugati részén sokkal szívesebben énekelnek duettet vagy korált, mint bárhol másutt. Az ír nyelvterületen a hallgatóság és az énekesek közötti együttműködés sokszor úgy valósul meg, hogy közel ülnek egymáshoz, megfogják egymás kezét, és azt az ének alatt lóbálják. Az ír zene nemcsak átmenetileg kötődik Amerikához (TÉRKÉP/SZÓCIKKEK). Az ír emigránsok erős beáramlása az 1700-as évektől kezdődik. Az ír zene továbbélt ezen a területen az énekesek, de főként a zenészek az anyaország és a 20. század második felében New Island-nak (An tOileán Úr) keresztelt hely közötti ingázásának köszönhetően. Az otthontól, családtól, kedvestől való elválásról, elszakadásról szóló énekek a legmaradandóbbak minden nyelvben.
