Difference between revisions of "Khjál"

A lap jelenlegi, 2012. március 3., 18:07-kori változata

Rajan és Sajan Mishra khjál énekesek (közpéen), előadása a Royal Albert Hall-ban.

A dhrupad lassan és fokozatosan átadta helyét a khjál stílusnak, amely a mogul udvarokban fejlődött ki, ahol a zenekedvelő uralkodók (pl. Akbár császár 365 udvari zenészt tartott az év minden napjára, noha kedvencei ennél sokkal gyakrabban kerültek sorra) patronálták a klasszikus zenét. Ezek a zenészek zenészdinasztiákat hoztak létre, és a ma nagy becsben tartott iskolák mindegyike visszavezeti önmagát valamelyikükhöz.

A dominánsan hindu ideológiai és transzcendens megközelítéseket tartalmazó dhrupad után egy sokkal „közérthetőbb” műfajjá vált a khjál, amely közelebb állt a muszlim uralkodók esztétikai- és életfelfogásához is. A khjál mind a mai napig az észak-indiai klasszikus zene domináns stílusa, amely a következő jellegzetességeket foglalja magába:

• Az áláp tétel igen rövid előadása, vagy teljes elhagyása.
• A khjál felbontása lassú tempójú és gyors változatokra, amelyek legtöbbször a teljes előadást kiteszik (bará-khjál és cshotá-khjál).
• A khjál forma már tablát használ kíséretként, ellentétben a dhrupad stílussal, ahol ritmuskíséretként a pakhavadzs volt a meghatározó.
• A khjál engedélyez minden olyan díszítményt, amelyek az adott rága szerkezetétől nem idegenek, így például az úgynevezett tánák (gyors futamok és hangkombinációk) igen jellemzőek e stílusra, noha ezek a dhrupadban tiltólistán szerepeltek.
• Azok a tálák, amelyek a dhrupad stílusra voltak jellemzőek, nem szerepelnek a khjál repertoárjában, ezzel szemben a bará-khjál esetében meghatározóvá vált a lassú tempójú (ati-vilampit), 12 mátrát tartalmazó éktála, amely olyan lassú, hogy valójában 48 mátrát számlál.
• A khjál egyik jellegzetessége, hogy kísérőhangszerként szívesen alkalmaz az énekes zene esetében a háttérben egy vonós hangszert, a szárángit, amit azonban a modern Indiában gyakran helyettesít a harmónium.
• Napjainkban gyakran fordul elő, hogy egy khjál énekes a cshotá-khjál végén egy thunri stílusú kompozíciót, vagy annak részleteit is belekeveri a rága előadásába.
• A khjál előszeretettel használ, főként a cshotá-khjál esetében, szolmizációs hangokat (szá, ré, gá, má, pá, dhá, ní), és ilyenkor az általában 12 vagy 32 soros szöveges khjál témának már csak az első fele tér vissza időnként.
• A khjál szövegei elsősorban urdu nyelvűek, de előfordulnak a stílus kezdeti kialakulásának idejéből származó perzsa nyelvű kompozíciók is.

Tablá. Fotó: Lestat.