1. sor: |
1. sor: |
− | Sokféle hárfához hasonló húros hangszer típus terjedt el a Szaharától délre fekvő szavannás, nyugat-afrikai területeken, s ezek kialakításukban, anyagukban, hangolásukban és funkciójukban is különbözhetnek.

| + | Yup, that sholud defo do the trick! |
− | A két legelterjedtebb, a maninkák által használt [[Simbi|simbi]], (simbingo – mandinka) és a wasulu donso ngoni (vadász ngoni), amely utóbbi hat húrral és pentatonos hangolással készül.

− | A vadász-lantokra általában jellemző, hogy kialakításuknál fogva, nem egyszerű a hangolásuk, az sokszor igen sok időt vesz igénybe. A donso ngoni játéka hasonlít a simbi játékára, ám a két kéz nem egymással szemben, illetve mellett játszik a két sorban elhelyezkedő húrokon, hanem a bal kéz hüvelyk és mutató ujja a hangszertesthez közel, három húron, míg a jobb kéz hüvelykujja a hangszervég másik három húrján. A játék általában rövid dallamokból áll, s melyek többször, egymást váltva, rövid, vagy hosszabb kiállásokkal építik fel a repertoárt. A játékos e mellett énekel is, akit egy másik donso ngoni-játékos kísér, s ő is színesítheti az éneket. A donso ngoni játékot a nege, vagy karignan (ejtsd: karinyan) nevű, keskeny, rovátkolt vasdarabból hajlított kaparó kíséri, melyet fémpálcával, a ritmusnak megfelelően szólaltatnak meg, s mely jobbára végigkíséri a teljes repertoárt. E vadász-hangszer nem reprezentál virtuóz szólójátékot, mindamellett a tapasztalt és gyakorlott mesterek igen színes játékot képesek az alapdallamok mellett kijátszani. Viszont éppen a korlátozott repertoár adja e muzsika különleges hangzását és lüktetését. A donso ngoni hat húrja két sorban ül a hangszertest felett, pentatonikus hangolású.

− | <websiteFrame>

− | website=http://www.youtube.com/embed/JmwzxhI_fHQ

− | height=290

− | width=380

− | border=0

− | scroll=no

− | </websiteFrame>

''Sekouba Traoré egy Issa nevű vadászt, annak erőit és tevékenységeit énekli meg.''

− | A donso ngoni az újgenerációs, népszerű wasulu (wassolon, wassoulou) előadóinak jelentős forrását képezi. (Például: Omou Sangare, Issa Bagayogo)

− | <websiteFrame>

− | website=http://www.youtube.com/embed/p_AhbHZEr-0

− | height=290

− | width=380

− | border=0

− | scroll=no

− | </websiteFrame>

''Issa Bagayogo''

− | ==Kapcsolódó szócikkek==

− | *[[6. A vadászok hangszerei]]

− | *[[4. Előadók, zenészek a mande társadalomban]]

− | *[[5. A vadász-zenészek a mande társadalomban – A hősök és tetteik megéneklői]]

− | *[[Simbi]]

− | [[Kategória:hangszerek]]

− | [[Kategória:Hangszerek]]

− | [[Kategória:Kordofon hangszerek]]