Difference between revisions of "Imzad"

A lap jelenlegi, 2013. április 3., 11:38-kori változata

Az imzad (vagy anzad, anzhad) egy egyhúros vonós lantféle, melyen kizárólag a nők játszanak. Az imzadon való játék a közösség életének talá egyik legfontosabb eseménye. Minden bizonnyal ősi hangszerről van szó, mely egész Nyugat-Afrikában elterjedt, valószínűsíthetően még a pre-iszlám (iszlám előtti) időszakból származik. Neve, mely hajat jelent, a lószőr húrokra utalhat. Teste egy kivájt féltök, mely általában 25-40cm átmérő közötti, nyitott tetejére kecskebőrt feszítenek. A farúd, mely a húrokat tartja, körülbelül 30-36cm-re nyúlik ki a hangszertestből, s a bőr alatt végig is fut a tökátmérőn. Területenként eltérően, egy, vagy két, kisebb lyuk van a hangszertest bőrfelületén, a bőrt, akárcsak a hangszer vonóját, főleg az északabbra fekvő területeken gyakran meg is festik, s a hangszer széleit bőrszalagokkal, vagy áttört mintájú bőrökkel díszítik.

Az imzadon játszó nőket különösen megbecsülik, e tény pedig hitükből fakad. A tuaregek, amellett, hogy többségükben felvették a muzulmán hitet, ősi, hagyományos hitvilágukat sem felejtették el. Mélyen hisznek egyfajta felsőbbrendű erőben, mely jó, és amely lehetővé teszi a férfiak számára az elszántságot, a kiegyensúlyozottságot és határozottságot, az erőt, mellyel lelkiekben felfegyverkezve például harcba, vagy a hosszú karavánutakra mehetnek, s ahonnan épségben és biztonságban vissza is térhetnek. Az imzad több mint hangszer, hallgatói védelmet és erőt kaptak az imzadon játszó női előadó révén, bátorságot, és jó szerencsét, vagyis sikert megidéző erőket. Az imzad hangja, valamint a mellette megénekelt ősöket tisztelő, nemes tetteiket megidéző dalok (melyeket sokszor maguk a férfiak adnak elő) nélkül egyetlen tuareg férfi sem ment harcba, vagy indult a karavánnal messzi útra.

Hosszú évek gyakorlata szükséges az imzadon való játékhoz, s maguk a tuaregek úgy vélekednek, egy nő, rendszeres gyakorlással harmincéves koránál előbb nem válhat igazán gyakorlott imzad-játékossá. Ha pedig énekes tehetségét is megfelelően képezi, s a verseket különösen ügyesen forgatja (hiszen szavaival erőket mozgat meg), ráadásul még osztálybeli státusza is a nemesek közé teszi, akkor különösen megbecsült tagjává válhat társadalmának. Leginkább az idősebb asszonyok válnak e rang birtokosaivá. Elviekben bármely kasztból való nő játszhat imzadon, ám csak az arisztokraták (a tevés harcosok, és szolgatartók) asszonyai válhattak igazán jó játékosokká, hiszen az ő énekük idézhette meg a legtisztábban a régi, szintén nemes harcosok és uralkodók tetteit.

Az imzad mai használata kissé átalakult, mára kevesebb a harc (sajnos azonban nem tűnt el), és a tevekaravánokat is többnyire felváltotta a teherautó (csak pár, jóval kisebb hagyományos karaván létezik még ma is, ilyen a Ténéré-sivatagot átszelő Azalai, mely Agadezből indul Bilmába, lásd térkép).

Az imzad azonban nem csendesült el, ha nem a harcosokat és nemes tetteket idézi, akkor a szerelmes-versek kapcsán szólal meg, ám ugyanúgy megőrizte intim, csendes szféráját, mint korábban.

A szerelmes dalok kapcsán, mikor a fiatalok összegyűlnek, (ahal) csak burkoltan utalnak gondolataikra, melyben esetleg szívük választottjáról is megemlékeznek, aki a hallgatóság között is ülhet éppen, énekeik szövege sohasem egyértelmű, inkább célozgatás.

A muzulmán vallás felvétele kapcsán sok közösség, mely különösen hithűvé vált, elfeledte az imzadot, hiszen a régi, tradicionális hagyományban olyan erőket hívtak vele elő, melyektől az iszlám óva int, s azokat tiltja. Nem minden tuareg népcsoport vetette el azonban e hangszert, s ennek oka a tuaregek ősi társadalmi felépítésében keresendő.

Tuareg szokás szerint ugyanis a nők a kultúra és a hagyományok őrzői, és mivel csak nők játszanak e hangszeren, az bizonyos közösségekben megmaradhatott az Iszlám korlátozásai ellenére is. (Így volt ez hajdanán sok más, ősi afrikai társadalomban is. Ők nevelik a gyermekeket, tanítják meg minden, kultúrájukkal kapcsolatos ismeretre, amelybe régebben az írás is beletartozott, s így sok helyen az imzad is megőrződött, vele minden hagyomány és ének. A férfiaknak feladata a védelem és a megélhetés biztosítása, a nőké a kultúra ápolása és fenntartása.)

Mára az imzad a tiszta és ősi, mély kulturális eredetet képviseli, jeleníti meg, s vele együtt a nők a társadalomban való magas rangját, mely szokatlan a muszlim világban, ám a tuareg hagyomány, mely sok vonatkozásban eltér a szokásos muzulmán társadalmaktól, ma is erősen ható jellemzője. Azon kívül e hangszer, mivel éppen a történelmet, a hősies tetteket és az egykoron élt nemesek dicső múltját idézi meg, méltón vált a tuareg kultúra szimbólumává.

[szerkesztés] Az imzad játéktechnikája

Az imzad húrja a nyakhoz rögzítve, a hangszertest felett egy hídon emelve fut végig annak végéig, s körülbelül negyven darab összefogott lószőrből (sörény, vagy lófarok-szőr) áll, melyet egy hajlított ágacskára erősített, szintén lószőr vonóval szólaltatnak meg. A vonót, és a hangszer húrjait is gyantával dörzsölik be előtte. A hangszer húrjának ujjal történő megfeszítése révén emelkedik, illetve mélyül a hangszer hangja. A hangolás a húrok a nyakhoz történő erősítése révén állítható, mivel a kifeszített lószőrhúr köteg több helyen van bőrszalaggal a húrtartó bothoz erősítve. Maga a hangolás területenként eltérő lehet, de egy adott helyen, és hangszer esetében általában ugyanaz.

A játékos törökülésben veszi ölébe a hangszert, bal kezében fogja a hangszer nyakát, s fogja le a dallamnak megfelelően a nyak mentén futó húrt, ám sohasem nyomják azt a nyakhoz. Másik kezében a vonóval játszik. A gyakorlottabb játékosok a kisujjal egy másodlagos hangzást is elérnek, mely egy oktávval szól a hangszer alaphangja felett, s mely színesíti az eredeti hangzást. Az imzadon játszott dallam elnyújtott, lassú, kissé melankolikus, melybe az ujjtechnikával gyors, nagyon dallamos részeket építenek, melyek az éneket követik. E gyors futamokkal pedig tovább gazdagíthatják a játékot, főleg, mikor történeteket mesélnek el, melyben a hangszer hangja az éneket utánozva kíséri.

Az imzad egyszerre szóló-, és kísérőhangszer, habár legfőképpen dalokat kísérnek vele. A játékstílus és a hangzás területenként változó lehet, de egy-egy vidékre jellemző. Maguk a tuaregek többsége úgy véli, a hangszer eredetileg az Ahaggar-Hegységből származtatható (lásd térkép) a nagyon távoli múltból. Amely pedig az Ahaggar-ban élő tuaregeket a más területeken élő tuareg törzsektől megkülönbözteti, hogy ők őrizték meg talán leginkább ősi, és hagyományos kulturális identitásukat, ez pedig zenei örökségükre is jellemző. E stílust gyakran nevezik régi-stílusúnak, mely a többi tuareg csoportra kevésbé mondható. Az Ahaggar tuaregjei elzárkózottabbak voltak a különféle idegen behatásoktól, ezért is őrizték meg legerősebben a régmúlt szokásait és hagyományait.

Zenei vonatkozásban például az imzad játéka formailag különbözik a többi tuareg törzsének játékstílusától. A rövidebb, ám dallamosabb részek frázisokban ismétlődően követik egymást a különböző hosszúságú darabokban, melyben a ritmus erősen a dallam alá van rendelve. Sok darab esetében nagyon nehéz felvenni annak lüktetését, vagy magát a ritmust kivenni.

Főbb tekintetben a Nigerben fekvő Air régió tuaregjei is hasonlóképpen megőrizték a hagyományos és régi tradíciót, habár némileg nyitottabbak voltak az újabb behatásoknak. Játéktechnikájukra szintén jellemző a dallamorientáltság, mely a ritmus fölé helyeződik, s a hosszabb-rövidebb darabok futamokkal való szabdaltsága, mely alapján nehéz az egyes darabok elejét és végét pontosan meghatározni, akár az ahaggari játék esetén. Ám az airi játékról elmondható, hogy kissé finomabb, egyenletesebb az előzőnél, és főként az újabb játékosok a régi darabokat sokszor át is komponálták, mely az ahaggari játékra nem annyira jellemző, ebben van különbözőségük lényege.

Tuaregek teveháton. A szerző saját felvétele.

Az Airtól nyugatra lévő Azawagh klán imzad hagyományai viszont éppen ritmusukban térnek el ezen előző kettő stílusától. Itt főleg a ritmus dominál, az egyes frázisok rövidek, és a darab lüktetése ismétlődő, ezért a ritmust jobban engedi követni. Nem csak a ritmusosság, hanem a zene, lüktető tapsolással és tánccal való követése különbözteti meg e régiót az Ahaggar és az Air területtől, valamint a többi klán hagyományaitól. Ebben a tekintetben mindenképpen különbözik a többi terület imzad-hagyományaitól. Ez a stílusbeli különbözéség arra enged következtetni, hogy az azawagh előadások és játéktechnika egyfajta keveredése az ősi tuareg és a környéken élő, más szudáni népesség kultúrájának. Ez annál is inkább lehetséges, hiszen az azawaghok sok szolgát szereztek a tőlük délre fekvő, fekete-afrikai népesség közül.

(A szudáni kifejezés ne keverjen meg minket, nem a mai modern országra értjük, hanem a kontinens nyugati térségeinek együttes elnevezésére. A korai időszakban, még a mai Szudán állam megalakulása előtt nevezték Nyugat-Afrika szavannás-sivatagos területeit az arab nyelv alapján Szudánnak (a fekete emberek földje), ám a modern, ugyanazon nevű ország megalakulása után ma Szahelnek hívják, mely szintén a régióba került arab hódítóktól kapta a nevét (Szahel - partvidék). A Szahel a Szaharától délre, és a délen fekvő, az Atlanti Óceán által övezett, partközeli trópusi erdőségektől északra elhelyezkedő, délen szavannás, északon sivatagos területet jelenti, melyen több népcsoport él. A Szaharától északra, a Földközi-tenger által határolt terület elnevezése szintén arab keletű, az a maghreb, vagy maghrib, mely napnyugtát, vagy nyugatot jelent.)

Az imzad játéka, mely minden régióra érvényes, főleg az énekre épül, legtöbbször azt követi (bár, ahogyan arra már utaltunk, van szólórésze is az imzad-játék hagyományának). Legtöbbször a férfiak énekelnek, miközben a női játékos követi a dallamot, illetve a szöveget, mely nagyon lírikus és intim atmoszférát teremt az előadás során.

Az imzad hangjával egybekötött ének a tesíwit, mely műfaj a tuareg költészet legmagasabb fokát reprezentálja, az énekek témája a múltban gyökerező legendás harcosok általi hőstettek, vagy általában a szerelem. Nemcsak az imzad hangja mellett énekelnek, a dal szólhat magában is, ám más hangszerrel sohasem kísérik. A tesíwit során a férfi előadó hangja nagyon különbözik más műfajok énekstílusaitól.

[szerkesztés] Kapcsolódó szócikkek

• A zene és ének szerepe a tuaregek társadalmában