Difference between revisions of "Az Ibériai-félsziget speciális hangszerei"

(Új oldal, tartalma: „Adufe: A portugáliai Beira Baixa jellegzetes hangszere az adufe, a nők által használt négyszögletű, két membránú pandeiro (kézidob). Az adufét, hagyományosan …”)
 
 
(5 közbeeső változat nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
−
Adufe: A portugáliai Beira Baixa jellegzetes hangszere az adufe, a nők által használt négyszögletű, két membránú pandeiro (kézidob). Az adufét, hagyományosan kizárólag nők készítik:  keretét narancsfából (a narancsvirág a házasság jelképe), egyik bőrét hím, másikat nőstény állatéból, belsejébe magokat tesznek. Rituális, mágikus jelentőségű hangszer.  
+
*Adufe
−
Brinquinhos (ugrálók): Madeirai sajátos hangszer: botra erősített hét bábúból áll, melyek, ahogy a táncos ugrál, csengő hangot ütnek ki kezükkel a botokra szerelt fém s kagylórészekre. A hangszer a Minha-vidéki zuca-truca (nádsíp végére erősített bábuk, melyek a mozgásra  lapocskákat ütögetnek) és hasonló afrikai hangszerek találkozásából fejlődhetett ki.  
+
A portugáliai Beira Baixa jellegzetes hangszere az adufe, a nők által használt négyszögletű, két membránú pandeiro (kézidob). Az adufét, hagyományosan kizárólag nők készítik:  keretét narancsfából (a narancsvirág a házasság jelképe), egyik bőrét hím, másikat nőstény állatéból, belsejébe magokat tesznek. Rituális, mágikus jelentőségű hangszer.  
−
Chistu:  Típikus baszk hangszer: egy háromlyukú furulya-féle, melyen egy kézzel játsszanak, másik kezével a muzsikus dobol.
+
*Brinquinhos (ugrálók)
−
Gitár (guitarra):  A spanyol gitárnak joggal nevezett húros hangszert egyes kutatók arab eredetűnek mondják, de ennek ellentmond, hogy a muszlim zeneirodalom hasonló hangszert nem említ. Valószínűsíthető, hogy inkább még a főnicíaiak által behozott hangszer ibériai-félszigeti fejlődéséből született. A középkor első gitárra hasonlító hangszerábrázolásai az Ibériai-félszigeten bukkantak fel. A 10–13. századi ábrázolásokon a gitár alsó húrrögzítésű, a húrláb két oldalán szimmetrikus, félhold alakú hanglyukai vannak, fejrésze a lantoknál ismert módon hátratört formájú vagy sarló alakú, oldalsó állású kulcsokkal. A kasztíliai Juan Ruiz (Arcipreste de Hita) 1330-ban írt híres El libro de buen amor-jában kétféle gitárról tesz említést, a „guitarra latina”-ról, vagyis latin gitárról, és a „guitarra morisca, de las voses aguda”-ról, az „éles hangú” mór gitárról – valószínűleg egy ud jellegű hangszerre gondolva.  A 13–14. században a gitár sok mindenben az egyre népszerűbbé váló lanthoz hasonult, átvette tőle a középen elhelyezett hanglyukat, a tetőre ragasztott húrlábat, melyen a húrokat csomózással rögzítették, a bélhúrokat, a plektrum helyett ujjakkal való pengetést, és a korabeli lantokra jellemző négykórusos húrozást. A 12–16. századi spanyol udvari muzsika hangszere a pengetővel és vonóval is kezelt gitár-jellegű vihuela. Az arab ud, a lant és gitár kombinációiból az Ibériai-félszigeten számos helyi változata alakult ki a gitár típusú hangszereknek, különböző hangzótestmérettel, sokféle húrozással. A 18. század közepe felé kezdték – először Spanyolországban – az ötkórusos gitárt egy hatodik húrpárral kiegészíteni, ezzel létrejött a hangszer ma elterjedt hangolása: E – A – d – g – h – e'. A dupla húrok oktávhelyzete megfelelt a mai tizenkét húros gitároknak. A hatodik, mélyebb húr hozzáadását az is elősegítette, hogy ebben a korban már egyre szélesebb körben voltak hozzáférhetőek a fémszállal körbetekert bélhúrok, melyek viszonylag rövid menzúra esetén is erős, felhangdús basszushangot tudtak kiadni. Többek között ez is közrejátszhatott abban, hogy a 18. század végétől az új hat húrpáros gitárokat egyre gyakrabban használták szimpla húrozással, hathúros hangszerként. Az 1850-es években Julián Arcas spanyol gitáros tanácsára Antonio de Torres sevillai gitárkészítő olyan módosításokat, újításokat vezetett be a gitáron, melyek Arcas, majd később Francisco Tárrega gitárművész, zeneszerző és tanítványainak munkássága révén széles körben ismertté váltak, míg végül világszerte ez a hangszertípus vált a klasszikus koncertgitár szabványává. Torres gitárjai már gyakorlatilag minden szempontból azonosak a mai klasszikus gitárokkal. A test méretei megnőttek, a menzúra 650 milliméterben lett rögzítve, a nyak is kissé szélesebb lett. A tető belső merevítése, gerendázata napjainkban is legtöbbször Torres megoldásait követi.  
+
Madeirai sajátos hangszer: botra erősített hét bábúból áll, melyek, ahogy a táncos ugrál, csengő hangot ütnek ki kezükkel a botokra szerelt fém s kagylórészekre. A hangszer a Minha-vidéki zuca-truca (nádsíp végére erősített bábuk, melyek a mozgásra  lapocskákat ütögetnek) és hasonló afrikai hangszerek találkozásából fejlődhetett ki.  
 +
*Chistu
 +
Tipikus baszk hangszer: egy háromlyukú furulya-féle, melyen egy kézzel játsszanak, másik kezével a muzsikus dobol.
 +
*Gitár (guitarra)  
 +
A spanyol gitárnak joggal nevezett húros hangszert egyes kutatók arab eredetűnek mondják, de ennek ellentmond, hogy a muszlim zeneirodalom hasonló hangszert nem említ. <br>Valószínűsíthető, hogy inkább még a főnicíaiak által behozott hangszer ibériai-félszigeti fejlődéséből született. A középkor első gitárra hasonlító hangszerábrázolásai az Ibériai-félszigeten bukkantak fel. A 10–13. századi ábrázolásokon a gitár alsó húrrögzítésű, a húrláb két oldalán szimmetrikus, félhold alakú hanglyukai vannak, fejrésze a lantoknál ismert módon hátratört formájú vagy sarló alakú, oldalsó állású kulcsokkal. A kasztíliai Juan Ruiz (Arcipreste de Hita) 1330-ban írt híres El libro de buen amor-jában kétféle gitárról tesz említést, a „guitarra latina”-ról, vagyis latin gitárról, és a „guitarra morisca, de las voses aguda”-ról, az „éles hangú” mór gitárról – valószínűleg egy ud jellegű hangszerre gondolva.  A 13–14. században a gitár sok mindenben az egyre népszerűbbé váló lanthoz hasonult, átvette tőle a középen elhelyezett hanglyukat, a tetőre ragasztott húrlábat, melyen a húrokat csomózással rögzítették, a bélhúrokat, a plektrum helyett ujjakkal való pengetést, és a korabeli lantokra jellemző négykórusos húrozást. A 12–16. századi spanyol udvari muzsika hangszere a pengetővel és vonóval is kezelt gitár-jellegű vihuela. Az arab ud, a lant és gitár kombinációiból az Ibériai-félszigeten számos helyi változata alakult ki a gitár típusú hangszereknek, különböző hangzótestmérettel, sokféle húrozással. A 18. század közepe felé kezdték – először Spanyolországban – az ötkórusos gitárt egy hatodik húrpárral kiegészíteni, ezzel létrejött a hangszer ma elterjedt hangolása: E – A – d – g – h – e'. A dupla húrok oktávhelyzete megfelelt a mai tizenkét húros gitároknak. A hatodik, mélyebb húr hozzáadását az is elősegítette, hogy ebben a korban már egyre szélesebb körben voltak hozzáférhetőek a fémszállal körbetekert bélhúrok, melyek viszonylag rövid menzúra esetén is erős, felhangdús basszushangot tudtak kiadni. Többek között ez is közrejátszhatott abban, hogy a 18. század végétől az új hat húrpáros gitárokat egyre gyakrabban használták szimpla húrozással, hathúros hangszerként. Az 1850-es években Julián Arcas spanyol gitáros tanácsára Antonio de Torres sevillai gitárkészítő olyan módosításokat, újításokat vezetett be a gitáron, melyek Arcas, majd később Francisco Tárrega gitárművész, zeneszerző és tanítványainak munkássága révén széles körben ismertté váltak, míg végül világszerte ez a hangszertípus vált a klasszikus koncertgitár szabványává. Torres gitárjai már gyakorlatilag minden szempontból azonosak a mai klasszikus gitárokkal. A test méretei megnőttek, a menzúra 650 milliméterben lett rögzítve, a nyak is kissé szélesebb lett. A tető belső merevítése, gerendázata napjainkban is legtöbbször Torres megoldásait követi. <br>
 
Az Ibériai-félszigeten nagy számú változata használatos ma is: az egyes régióknak megvan a sajátos hangszere, melyek közül például a madeirai viola da terra olyan emblematikus, hogy a menyasszonyi kelengye kötelező részét képezi.  
 
Az Ibériai-félszigeten nagy számú változata használatos ma is: az egyes régióknak megvan a sajátos hangszere, melyek közül például a madeirai viola da terra olyan emblematikus, hogy a menyasszonyi kelengye kötelező részét képezi.  
−
Guitarra portuguesa (portugál gitár): Portugália emblematikus hangszere, a fado jellegzetes kísérőhangszere. Teste mandolin-formájú, de nagyobb, 6 fém húrpárja van.
+
*Guitarra portuguesa (portugál gitár)
 +
Portugália emblematikus hangszere, a fado jellegzetes kísérőhangszere. Teste mandolin-formájú, de nagyobb, 6 fém húrpárja van.<br>
 
A különböző gitár-féleségekről az egyik portugál linken gyönyörű fotók vannak!
 
A különböző gitár-féleségekről az egyik portugál linken gyönyörű fotók vannak!
 
Kasztanyetta: A kasztanyetta keményfából készült, belül üreges, szalaggal egymáshoz erősített csattogtató, a spanyol népzene legjellegzetesebb hangszere. Alakja a gesztenyéhez hasonlít. A táncos nélkülözhetetlen hangszerét párosával erősíti fel mindkét kezének egy-egy ujjára.  
 
Kasztanyetta: A kasztanyetta keményfából készült, belül üreges, szalaggal egymáshoz erősített csattogtató, a spanyol népzene legjellegzetesebb hangszere. Alakja a gesztenyéhez hasonlít. A táncos nélkülözhetetlen hangszerét párosával erősíti fel mindkét kezének egy-egy ujjára.  
−
[[Az Ibériai-félsziget népzenéje]]
+
[[Kategória:Az Ibériai-félsziget népzenéje]]

A lap jelenlegi, 2011. június 16., 12:04-kori változata

  • Adufe

A portugáliai Beira Baixa jellegzetes hangszere az adufe, a nők által használt négyszögletű, két membránú pandeiro (kézidob). Az adufét, hagyományosan kizárólag nők készítik: keretét narancsfából (a narancsvirág a házasság jelképe), egyik bőrét hím, másikat nőstény állatéból, belsejébe magokat tesznek. Rituális, mágikus jelentőségű hangszer.

  • Brinquinhos (ugrálók)

Madeirai sajátos hangszer: botra erősített hét bábúból áll, melyek, ahogy a táncos ugrál, csengő hangot ütnek ki kezükkel a botokra szerelt fém s kagylórészekre. A hangszer a Minha-vidéki zuca-truca (nádsíp végére erősített bábuk, melyek a mozgásra lapocskákat ütögetnek) és hasonló afrikai hangszerek találkozásából fejlődhetett ki.

  • Chistu

Tipikus baszk hangszer: egy háromlyukú furulya-féle, melyen egy kézzel játsszanak, másik kezével a muzsikus dobol.

  • Gitár (guitarra)

A spanyol gitárnak joggal nevezett húros hangszert egyes kutatók arab eredetűnek mondják, de ennek ellentmond, hogy a muszlim zeneirodalom hasonló hangszert nem említ.
Valószínűsíthető, hogy inkább még a főnicíaiak által behozott hangszer ibériai-félszigeti fejlődéséből született. A középkor első gitárra hasonlító hangszerábrázolásai az Ibériai-félszigeten bukkantak fel. A 10–13. századi ábrázolásokon a gitár alsó húrrögzítésű, a húrláb két oldalán szimmetrikus, félhold alakú hanglyukai vannak, fejrésze a lantoknál ismert módon hátratört formájú vagy sarló alakú, oldalsó állású kulcsokkal. A kasztíliai Juan Ruiz (Arcipreste de Hita) 1330-ban írt híres El libro de buen amor-jában kétféle gitárról tesz említést, a „guitarra latina”-ról, vagyis latin gitárról, és a „guitarra morisca, de las voses aguda”-ról, az „éles hangú” mór gitárról – valószínűleg egy ud jellegű hangszerre gondolva. A 13–14. században a gitár sok mindenben az egyre népszerűbbé váló lanthoz hasonult, átvette tőle a középen elhelyezett hanglyukat, a tetőre ragasztott húrlábat, melyen a húrokat csomózással rögzítették, a bélhúrokat, a plektrum helyett ujjakkal való pengetést, és a korabeli lantokra jellemző négykórusos húrozást. A 12–16. századi spanyol udvari muzsika hangszere a pengetővel és vonóval is kezelt gitár-jellegű vihuela. Az arab ud, a lant és gitár kombinációiból az Ibériai-félszigeten számos helyi változata alakult ki a gitár típusú hangszereknek, különböző hangzótestmérettel, sokféle húrozással. A 18. század közepe felé kezdték – először Spanyolországban – az ötkórusos gitárt egy hatodik húrpárral kiegészíteni, ezzel létrejött a hangszer ma elterjedt hangolása: E – A – d – g – h – e'. A dupla húrok oktávhelyzete megfelelt a mai tizenkét húros gitároknak. A hatodik, mélyebb húr hozzáadását az is elősegítette, hogy ebben a korban már egyre szélesebb körben voltak hozzáférhetőek a fémszállal körbetekert bélhúrok, melyek viszonylag rövid menzúra esetén is erős, felhangdús basszushangot tudtak kiadni. Többek között ez is közrejátszhatott abban, hogy a 18. század végétől az új hat húrpáros gitárokat egyre gyakrabban használták szimpla húrozással, hathúros hangszerként. Az 1850-es években Julián Arcas spanyol gitáros tanácsára Antonio de Torres sevillai gitárkészítő olyan módosításokat, újításokat vezetett be a gitáron, melyek Arcas, majd később Francisco Tárrega gitárművész, zeneszerző és tanítványainak munkássága révén széles körben ismertté váltak, míg végül világszerte ez a hangszertípus vált a klasszikus koncertgitár szabványává. Torres gitárjai már gyakorlatilag minden szempontból azonosak a mai klasszikus gitárokkal. A test méretei megnőttek, a menzúra 650 milliméterben lett rögzítve, a nyak is kissé szélesebb lett. A tető belső merevítése, gerendázata napjainkban is legtöbbször Torres megoldásait követi.
Az Ibériai-félszigeten nagy számú változata használatos ma is: az egyes régióknak megvan a sajátos hangszere, melyek közül például a madeirai viola da terra olyan emblematikus, hogy a menyasszonyi kelengye kötelező részét képezi.

  • Guitarra portuguesa (portugál gitár)

Portugália emblematikus hangszere, a fado jellegzetes kísérőhangszere. Teste mandolin-formájú, de nagyobb, 6 fém húrpárja van.
A különböző gitár-féleségekről az egyik portugál linken gyönyörű fotók vannak! Kasztanyetta: A kasztanyetta keményfából készült, belül üreges, szalaggal egymáshoz erősített csattogtató, a spanyol népzene legjellegzetesebb hangszere. Alakja a gesztenyéhez hasonlít. A táncos nélkülözhetetlen hangszerét párosával erősíti fel mindkét kezének egy-egy ujjára.

Személyes eszközök