Difference between revisions of "Country zene. Bluegrass"

A lap jelenlegi, 2011. október 11., 00:07-kori változata

A bluegrass egy a dél-amerikai népzenéhez szorosan kötődő zenei stílus, amelyben az éneket leginkább húros hangszereken kísérik. Az 1940-es években jelent meg a country zenéből kifejlődve. Az 1950-es évektől lett igazán népszerű, a rajongók ugyanis az északi hegyek modern népzenéjét látták benne. Az 1960-as évek közepén erősödő megújítási mozgalom egyre több bluegrass fesztivált, klubot és magazint hívott életre, így a stílus és a hozzá kapcsolódó események – természetesen nem minden esetben – egy idő után elüzletiesedtek. Napjainkra jól körülhatárolható zenei kultúrává vált, a bluegrass folyamatosan jelen van a hivatásos nemzetközi szórakoztatóiparban éppúgy, mint az igazi vidéki Amerikában, ahol nyoma sincs a piacorientált profizmusnak, és ahol a bluegrass a népi kultúra része még ma is.
Nevét Bill Monroe zenekaráról kapta. Ők voltak az elsők, akik ezt a stílust játszották. A Tennessee állambeli Nashville-ben működő WSM rádióadó 1939-ben induló Grand Ole Opry című műsorában a II. világháborút követően a kentuckybeli Monroe életre hívott egy különösen hatásos felállást BlueGrass Boys néven. Az együttesben Monroe mandolinozott és énekelt (tenor hangja volt, így ez a bluegrass énekesekkel szemben máig elvárás), a gitáros, és egyben a fő énekes Lester Flatt volt, Earl Scruggs játszott bendzsón, Chubby Wise hegedült és Howard Watts („Cedric Rainwater”) bőgőzött. Amerika-szerte elkezdték utánozni ezt a felállást, a repertoárt, azt, ahogyan az énekesek magukat és egymást kísérik, tehát a zenekar stílusát – így jött létre maga a zenei stílus.
Ma úgy tudni, hogy ez a zene Monroe-nak, valamint azoknak a zenészeknek a találmánya volt, akikkel játszott, vagy akik csak igyekeztek őt utolérni. A nagy ötlet nem volt más, minthogy a délkelet-amerikai húros hangszereken játszott népzenét, amit akkoriban a „régi idők” zenéjeként ismertek, meg kell újítani.
A bluegrass fő hangszerei – hegedű, gitár, öthúros bendzsó, mandolin, nagybőgő –, a repertoár és a dallamszerkezetek folytonosságot mutatnak a stílus múltjával. Hasonlóan az is, hogy a zenészek inkább használnak akusztikus, mint elektromos hangszereket. A modernizáció, amit zenei „átiratok” készítésének nevezhetnénk a leginkább, létrehozta saját zenei szabályait és hagyományait, kapcsolódva a zenészek tulajdonságaihoz, sajátosságaihoz a hangzás kialakításában. A bluegrassban különösen fontos a többszólamú ének, illetve, hogy a harmóniákat bonyolult zenei szólamokra „bontják”. Ezek a stíluselemek mind a stílus hagyományának részévé, megkülönböztető jegyeivé váltak. A hangszerek az éneket kísérik és segítik, illetve zenei közjátékokat játszanak két énekes rész között, hasonlóan más kortárs zenei stílusokhoz. A hangszerek szerepe a bluegrassban nem kizárólag a kíséret. Vannak csupán hangszeres darabok is, amelyekre – az énekes részek közötti hangszeres betétekkel együtt – nagyfokú virtuozitás jellemző, de ugyanilyen virtuóz a dalok fentebb említett harmóniabontásos kísérete is. Ez a virtuozitás a meglehetősen gyors tempón alapul, mely leginkább azokon a dalokon érhető tetten, amelyeket más zenei kultúrákból, stílusokból vettek át. Hasonlóan fontos sajátossága a zenének, hogy az énekszólamok elég magasak. A bluegrasst hallgató közönség általában nagyon odafigyel a zenei szólamok összhatására, a magas és szépen megírt énekszólamokra, amelyeket gyors, ritmikus és sűrű hangszeres játék kísér.
A bluegrass repertoár meglepően állandó. Az újonnan komponált darabok nagyban hasonlítanak a régebbi dalokra, amelyek valamilyen populáris zenéből származnak – leginkább a country zenéből, valamint a zenészek saját népzenei hagyományából. A repertoárban világi és szerelmi dalok (gyakran két vagy háromszólamú refrénnel), gospel- dalok (általában négy szólamban éneklik őket) és hangszeres (nagyrészt jazzes hegedű, mandolin és bendzsó szólókkal) darabok találhatóak. Amíg a hivatásos zenészek és zenekarok arra törekszenek, hogy mindig legyenek új dalok a repertoárjukban, a nem hivatásosak, akik a stilus művelőinek nagyobb részét teszik ki, jellegzetesen olyan régi dalokat játszanak, amelyeket az első zenekarok is. Így például igen kedvelt a Foggy Mountain Breakdown, amely Flatt és Scruggs szerzeménye, a Little Cabin Home on the Hill Bill Monroe-tól, a Rank Strangers a Stanley Brothers-től vagy a Love Please Come Home a Reno and Smiley-tól, valamint még sok más dal a korai időkből.
A stílus kezdeti időszakában leginkább a munkások körében volt igen népszerű az Appalache-hegység környékén és a déli felföld más területein. Az 1950-es, 1960-as évekbeli népzenei mozgalmakkal vált szélesebb körben ismertté, amikor más területek középosztálya is elkezdte hallgatni. Az 1960-as, 1970-es évektől egyre gyakoribb bluegrass fesztiválok kiszélesítették a közönségét. Az 1990-es évekre már Európa nagy részén és Japánban is számos bluegrass együttes alakult, és a bluegrass – ugyanúgy, ahogyan például a jazz is – nemzetközileg elfogadott, játszott és kedvelt stílussá nőtte ki magát.