Difference between revisions of "Lett népi hangszeres zene és a tánc"

A lap 2011. május 6., 00:23-kori változata

Lett népi hangszeres zenére vonatkozó dokumentumok csak kis számban maradtak fenn, azok legtöbbje is leginkább a közép-európai hagyomány hatását erősen magukon viselő táncdallam. A hangszerhasználat azonban széles körben elterjedt volt a lett területeken, jellemzően a pogány és keresztény vallási rituálék kísérőjeként: ünnepeken, tánckíséretre és szórakoztató funkcióban használtak különböző hangszereket.
Közkedvelt chordofon hangszerek a kokle és a citara, a finn [[kategria:kantele|kantele], az észt Hangszerek Észtországban:kannel, a litván kankles és az északnyugat orosz területeken használt gusli helyi megfelelői, a 19-20. század fordulóján a lett nemzeti identitás szimbólumaivá váltak. Trapéz alakú, az egyik végén elkeskenyedő, fából készült 5-12 húros hangszer. A 20. század középső évtizedeiben a legutolsó hangszeresek is eltűntek, így a koklén és citarán való hagyományos játékstílusról nem rendelkezünk sok információval. A 20. században – a húrok számának növelésével – a hangszerek kromatikus hangolású változatai is divatba jöttek, a szovjet érában pedig (a balalajka-zenekarok mintájára) megjelentek a különböző méretű koklékból álló zenekarok.
A fúvós hangszerek között egyeduralkodó szerepe volt a dukasnak (duda), a 16–18. századokban elmaradhatatlan szereplője volt a falusi esküvőknek és a parasztság táncmulatságainak.
A hangszerhasználattal szoros összefüggésben áll a tánc, táncmuzsika megjelenése. A lett hagyományban kizárólag európai táncok (waltz, quadrille, polka, anglaise stb.) adaptációival találkozhatunk, ezek a 19. század második felében hóditottak teret. A tánczenét szolgáltató előadóegyüttesek tradicionálisan két hegedű-citera-nagybőgő (vagy valamilyen egyéb, basszust szolgáltató hangszer) összeállításban jelentek meg, a 20. századtól megfigyelhető a harmonika előretörése a tradicionális szórakoztató zenét játszó zenekarokban.