Difference between revisions of "Kategória:Andoki kultúrák"

A lap 2011. május 9., 08:55-kori változata

Az Északnyugat-Ázsiából érkező, majd délre vonuló vadászó-gyűjtögető közösségek i. e. 10 000 körül jutottak el a ma andoki országoknak nevezett Ecuador, Peru és Bolívia és Chile északi részének tengerparti és hegyvidéki területeire. A 3. évezredben kialakultak az együttműködés és társadalmi rétegződés formái, megjelentek a kőből és vályogtéglákból épített szertartási és egyéb közösségi épületek, majd egy évezreddel később a nagy kiterjedésű szertartási központok, valamint a földművelés hatékonyságát segítő öntözőcsatorna-rendszer.
A Kolumbusz előtti történeti időszak három ún. horizontra osztható, amely a Középső-Andok politikai és/vagy ideológiai egységesülését jelzi: egyes közösségek távoli területekre is kiterjesztették politikai és/vagy vallási és kulturális befolyásukat, ami a régészeti leletek ikonográfiai hasonlóságában is megragadható. Az átmeneti időszakokban a terület kisebb helyi, például egy vagy több folyóvölgyet felölelő kultúrákra tagolódott szét. Az egységesülés idején jött létre például a Chavín, Paracas, Tiwanaku, Wari kultúra, majd az Andok és a partvidék legnagyobb részét elfoglaló Inka Birodalom. Az átmeneti időszakokban virágzott fel a moche, Nasca, Sicán és chimú kultúra.
A korai horizont időszakában (i. e. 800–200) alakult ki a hegyvidéken a Chavín, míg a tengerparton a máig fennmaradt, csodálatos szőtteseiről híres Paracas Cavernas és Paracas Necropolis kultúra.
A korai átmeneti időszakban (i. e. 200–i. sz. 600) jött létre az északi partvidéken a moche, vagy délen a Nasca-kultúra, és ekkor indult fejlődésnek a déli hegyvidék legnagyobb városa, Tiwanaku.
A középső horizont (i. sz. 600–1000) időszakában Tiwanaku az Andok jelentős részére kiterjesztette kulturális befolyását, míg tőle északnyugatra Wari városa kezdett intenzív hódításokba.
A kései átmeneti korszak (i. sz. 1000–1450) kisebb-nagyobb hatalmi központjai közé tartozott a tengerparton a Sicán kultúra, amely a 14. században a chimú állam uralma alá került, míg a hegyvidéken kisebb főnökségek hadakoztak egymással. A prehispán andoki civilizáció a kései horizont (i. sz. 1450-1532) időszakában érte el kulturális fejlődésének csúcsát. Kis főnökségből ekkor alakult ki az Inka Birodalom (kecsuául Tawantinsuyu), amelynek hatalma csúcsán legalább hárommillió lakosa volt, és az inkák körülbelül egymillió négyzetkilométert ellenőriztek, befolyásuk a mai kolumbiai-ecuadori határtól a chilei Santiagóig terjedt, kelet-nyugati irányban pedig a Csendes-óceántól az Andok keleti lejtőiig. A birodalom nyelve az inkák által beszélt kecsua nyelv lett, amely a terjeszkedés során egyfajta közvetítő nyelvvé vált, és máig milliók beszélik Ecuadortól Bolíviáig.
1532 áprilisában az aranyban gazdag Eldorádót kereső Francisco Pizarro és katonái partra szálltak a perui partvidéken. Kihasználták az Inka Birodalomban dúló polgárháborút, és elfoglalták Cuzcót, a birodalom központját. A spanyol elnyomás itt is megváltoztatta az indián közösségek életét, a gyarmatosítók adózásra, valamint kegyetlen robotmunkára kötelezték őket a bányákban és a manufaktúrákban. A kulturális változások hatottak a vallásra, valamint a rítusokhoz szorosan kötődő zenékre és táncokra is. A sokistenhiten és animizmuson alapuló kecsua vallás legfőbb istene volt Viracocha, a teremtő isten, Pachamama, a Földanya, illetve a Nap, a Hold és a Villámlás, de szentként tisztelték az élőnek tekintett sziklákat, forrásokat, fákat (huacák), valamint az ősök maradványait is. A spanyolok megpróbálták kiirtani a keresztény hit szemszögéből bálványimádó rítusokat, a tiszteletükre felajánlott táncokat, zenéket, a vallási szimbólumokkal díszített viseleteket. Ennek ellenére az ősi andoki rituális és zenei formák, illetve azok módosult változatai máig fennmaradtak. A zenék olykor keresztény dramatikus játékok kísérői lettek, és megjelentek az Európából származó hangszerek is. Bár a gyarmati uralom időszaka viszonylagos nyugalomban telt, eközben a kreol (Amerikában született spanyol származású) és az indián elit közötti szakadék egyre nőtt, előkészítve az egyik legnagyobb indián zendülést, a II. Tupac Amaru -felkelést 1781-ben, illetve a gyarmati uralom összeomlását.
Az indiánok elégedetlensége, a kreolok nagyobb gazdasági hatalomra törekvése, valamint a francia felvilágosodás eszméinek térhódítása is szerepet játszott a Spanyolországtól való függetlenné válásban (Peru, 1821), majd az egykori Perui Alkirályság lakói független államokba tagolódtak (Bolívia, 1825; Ecuador, 1830), bár a határviták egészen a 20. századig fennmaradtak.
Az őslakosok kultúrájának újbóli társadalmi elismertetésében fontos szerepet játszott a 20. század első felétől, közepétől értelmiségiek által elindított indigenismo mozgalom. A mozgalom célja volt, hogy felhívja a társadalom figyelmét az indiánok sanyarú társadalmi helyzetére. Baloldali értelmiségiek indián ruhákat kezdtek viselni, állami intézmények jöttek létre az indián hagyományok, köztük a népzene és a táncok ápolására, kecsua és aymara nyelvű rádióadók létesültek. Az andoki zene népszerűvé válásában fontos lépés volt az európai folkloristák érdeklődése is, valamint az Európába érkező híresebb andoki együttesek (pl. Ruphay, Kalamarka, Kjarkas) és tánccsoportok sikere. Az 1980-as évek elejétől részben ezen együttesek tagjaiból, valamint az általuk inspirált andoki fiatalokból kerültek ki azok az utcazenészek, akiknek zenéjét az európai városlakók is megismerhették.
Az ősi andoki népek által használt pentaton skála a mai népzenében is továbbél. A hangszerek között fontos szerepet töltenek be a prehispán korszakban használt fúvós hangszerek, például a különböző típusú „andoki furulyák” (pl. quena, quenacho, pinkillo), az egy vagy többsoros, különböző méretű pánsípok (pl. antara, zampoña), az okarina, a láma- vagy kecskekörömből készült ritmushangszerek (chac’chas), valamint a különböző egyszerűbb ütőshangszerek. Az európaiaktól átvett húros hangszerek, a hárfa, a hegedű, a gitár és a charango szintén beépült az andoki népzenékbe.
A népesség összetétele, a különböző etnikumok (őslakosok, fehérek, feketék) területi és kulturális tagolódása máig nyomon követhető az egyes andoki országok zenei hagyományában. A tengerparti kreol zene gyökerei Spanyolországba és Afrikába nyúlnak vissza. Fő hangszerei a spanyol gitár és a behurcolt fekete rabszolgák által kialakított ütőshangszer, a cajón. Ezek a hangszerek adják a legnépszerűbb tengerparti tánc a marinera zenei alapjait is.
Indián és afrikai elemeket fedezhetünk fel a Bolívia kelet-andoki lejtőin kialakult saya, caporales és morenada zenékben. Tipikus andoki indián népzene például az ecuadori hegyvidéken népszerű san juanito, a perui huayno, pasacalle, a bolíviai tinku, suri-sicuri, diablada tarqueada és az utóbbi két területre jellemző sicuri. A fenti stílusok alkotják a főbb elemeit a világszerte híres andoki karneválok zenei repertoárjának is.