Ír siratók és balladák

A hagyományos ír zenei és poétikai formák sok közös vonást hordoznak a brit zenével. A pentaton dallamok megtalálhatók Skóciától Ulsterig, a diatonikus hangsorok népszerűsége pedig legalább olyan gyakori, mint Angliában. Több mint a dallamok fele dúros, és kevesebb, mint a fele mixolid, dór, vagy eol. Az ír dallamok kulturálisan meglehetősen kevertek, szövegük zeneileg vagy verbálisan sokszor jól érzékelhetően brit eredetű. Az ír zene az angol, skót, és a kontinensről származó táncokat használ. Bizonyos régi gael műfajokat még ma is játszanak. A legkorábbi sirató (MŰFAJA)(gael: caoineadh na marbh, angolul keen vagy keening) a Giraldus Cambrensis (Gerald of Wales) idézi 1180-ból, amelynek van énekes és beszélt része is, a dallam a beszéddel elegyedik, amely az érzelmi hatással együtt fokozódik, egy viszonylag szabad formában. A caoineadh kifejezést úgy tűnik főként a dicshimnuszokra, és az olyan siratókra használják, mint az alábbi példa, a Caoineadh Airt Uí Laoghaire ('Art Ó Laoghaire siratója'), a 18. század végi siratóének.

A dalban egy özvegy nem hajlandó nyugovóra térni azon az éjszakán, amikor a férjéért virrasztanak. Ez a példa a műfaj számos jellegzetességét illusztrálja. A hangsorból, amely egy jó oktávot emelkedik, hiányzik a negyedik fok, valamint a dallamnak van egy ereszkedő része. Egy 1965-ből származó gyűjtés szerint a siratót egy vagy több asszony, ritkábban férfi részben énekli, részben pedig elzokogja (gol). Ezek jórészt nem rögzített szövegek. Az írásos anyagok általában egyetlen zenei frázist rögzítenek, a diatónia negyedik foka nélkül, egy oktávon keresztül a legtöbbször a hatodik fokot és a nagytercet beépítve ereszkednek. Az ereszkedő dallam azokra a szomorú dalokra is jellemző, amelyek nem kifejezetten siratóénekek. Ezek egy ritka kategóriába sorolhatók, az úgynevezett plow whistle vagy plow song (MŰFAJ) dallamok közé. Ezek a frázisok változó hosszúságú és számú egyrímű sorokhoz igazíthatók. A Caoineadh Airt Uí Laoghaire különleges darabja a 18. század végi hagyománynak. Egy másik régi műfaj a Fenian vagy Osszián hősi ének (MŰFAJ) (laoi Fiannaíochta), nagyobb arányban megmaradt, mint a sirató, a nemzeti kéziratos hagyományban bőséges szöveg áll rendelkezésre, amely segít az éneklésben, ugyanakkor mindez kevés és rosszul lejegyzett dallamváltozatokkal társul. Ezt a hagyományt James MacPherson Ossziánja inspirálta (1760-as évek), amiről azt állította, hogy régi skót gael nyelven írt kéziratból fordította. Az ír változatát – ellentétben a jobb állapotú skóttal, amelyet inkább nők énekelnek, tempója pedig gyorsabb – férfiak éneklik többnyire, és az olyan énekek, mint Fionn mac Cumhaill-hoz – ír harcos – kötődő dalok, tele vannak a vadászat, az ütközetek, a szertelen csatározás, túlvilági ellenségek változatos elemeivel.

Forrás: http://www.strangehistory.net/tag/werewolves/ A históriás énekeket folyamatosan énekelték a 20. század közepéig. A zenére, amit a legtöbb kutató kántálásnak hív, jellemzőek a parlandóban előadott dallamok, szokatlan hangsúlyok. A négysoros formához zeneileg is meghatározott forma kötődik, noha időnként a sorokat különböző számban csapongva áthelyezik máshová, azonban a mérték vagy a frázisok mintáinak váltakozása sokszor összekeveredik. A históriás énekek formailag sokkal jobban körülhatárolhatók, mint a későbbi ír és angol nyelvű lírikus és elbeszélő énekek, azonban a négysoros forma ugyanúgy használatos mindkét nyelven, mint ahogyan az korábban is jellemző volt. A középkor után általánossá válnak a nyolc- vagy négysoros versszakok, amelyekhez az AABA, AA2BA2 zenei szerkezet társult leginkább, s ez különösen igaz az ír változatokra. Az ABBA formát a több mint két évszázaddal korábbi brit broadside balladáktól kölcsönözték. Ez a forma sokkal elterjedtebb Angliában, noha egyre gyakrabban jelenik meg az ír dalokban is. Az utolsó két sor szövegének és a hozzátartozó dallamnak az ismétlése minden versszak végén egy régi, de mostanra valószínűleg már kihalt vonás, amely a négysorosokra volt jellemző, és Angliában fokozottabban érvényesült. Az angol énekek páros rímjei és szimmetrikus zenei ismétlései a tiszta, egyszerűbb kifejezés eszközei, ellenben az íreknél sokkal elterjedtebb AABA szerkezet, amely mind formailag, mind pedig tartalmilag nagyon összetett és változatos kompozíciókat eredményez. Az ilyen ellentétek dacára a kulturális interakció különböző dalformákat közvetített egyik nyelvből a másikba. A régi, úgynevezett Child-balladák Írországban is ismertek, noha a műfaj már akkor sem volt produktív, amikor az 1600-as években megérkezett ide. E balladáknak rövid, négysoros dallamuk van, amely egy A és egy B részhez illeszkedik, utóbbi fele olyan hosszú, mint az A rész. Néhány régi refrénes ballada is fennmaradt Írországban, de ez nagyon ritka.