A francia népzene jellemzői

A francia népdalszövegek között gyakoriak a történelmi események leírásai, a mesék, a legendák és a csodatörténetek. Előfordulnak még helyi anekdoták, a természetet dicsőítő témák, humoros és dramatikus szituációk, valamint vallásos témák. A dallamok többsége nem szöveghez kötött, a meglévő szövegek különböző dallamokkal is megjelennek. A katolikus területek népénekei és a protestáns zsoltárok például több olyan népi dallammal terjedtek el, melyeknek egyéb, sokszor erkölcstelen, trágár szövegű variánsa is fennmaradt a néphagyományban.

A francia népdalok szerkezete egyszerű, minden versszakra ugyanazt a dallamot éneklik, a refrének dallama is megegyezik a strófák dallamaival. Gyakoriak a parlando-szerű szakaszok, és nem ritka a hangutánzás (állatok vagy hangszerek hangja) sem. A dalok többsége strofikus, jellemzően többstrófás (a nem-strofikus dalok általában egy-egy közbülső, szövegtelen refrén beiktatásával jelennek meg – gazdag repertoárjuk maradt fenn Soule tartományban). Az egyes sorok rövidek, 6 vagy 8 szillabust (szótagot) tartalmaznak, 10 szótagos sorok ritkán, de előfordulnak (leggyakrabban aszimmetrikus, 6/4 vagy 4/6 belső osztásban). A formák legnagyobbrészt háromrészesek (ABA), esetleg valamely elem ismétlésével négyrészessé bővülnek (pl. AABA). A komplexebb formák (pl. ABCD) meglehetősen ritkák.

Az egyszólamúság domináns, többszólamú, responzoriális (azaz 'válasz-jellegű') éneklésre elszigetelten, leginkább Vendee és Bretagne tartományokban találunk példát, kizárólag táncdalok előadásában. Ez a polifónia a kan ha diskan (Bretagne-ban), egyfajta énekes dialógus, amelyben két énekes felváltva énekli az egyes stanzákat, de a stanzák végére bekapcsolódnak egymás énekébe.

A dúr-moll tonalitás uralkodó, archaikusabb modusok, leginkább a pentaton azonban bizonyos területeken előfordulnak (leginkább Vendee, Bretagne és Soule). A dallamok hangterjedelme változó. Az altaltók jellemzően szűkebb intervallumban mozognak, de a dalok többsége nem lépi át az oktáv távolságot, leggyakoribb a kvint és oktáv közötti hangterjedelem. A szabad ritmusú, recitativ szakaszoktól eltekintve a dallami ritmus egybeesik a szövegritmussal, a táncdalok ritmusa is magukat a tánclépéseket követi. A szillabikus előadás dominál, melizmatikus gyakorlatra a szakrális szférában találunk példákat.

A hangszerhasználat széles körben elterjedt, a hagyományos hangszerek leginkább tánckíséretre (hegedű, különböző dobok) szolgálnak. Sok esetben a táncot – a hangszerek mellett – énekhang kommentárjai is kísérik (pl. a korzikai corrente esetében).