Francia amerikai zene New Englandben

Viszonylag kevés francia vándorolt ki közvetlenül az Egyesült Államokba. Azok, akik közvetlenül Európából érkeztek gazdasági lehetőségeket keresve, az egész országban szétszóródva telepedtek le, egyénileg vagy családosan. A legtöbb francia Kanadán keresztül érkezett. A franciául beszélő franciák legnagyobb közösségei New Englandben és Louisianában élnek.

A 19. század második felében és a 20. század elején francia kanadaiak nagy számban költöztek New Englandbe, hogy a textilmalmokban dolgozzanak, illetve a fejlett iparban vagy a manufaktúrában.

New Englandi gyár munkásokkal. Forrás: http://www.prattread.com/prHistory.html

Megalapították saját katolikus plébániáikat, amelyek aztán központokként szervezték az amerikai franciák kulturális életét, és ellensúlyozták a más etnikai csoportok befolyását a környéken, leginkább a protestáns angolokét, kvékerekét és az írekét.

Az 1850-ben alapított New Englandi St. Joseph Parish templom. Forrás: http://www.stjosephvermont.com/Parish_History.htm

A franciák hajlamosak voltak megmaradni saját közösségeikben (nyelvsziget!), miközben saját francia nyelvű újságokkal és francia boltokkal rendelkeztek. Ma a New England-iek, a francia kanadaiak leszármazottjai újra körülbelül 20 százalékát teszik ki a régió lakosságának. A franko-amerikaiakhoz sorolják magukat, vagy csak a frankókhoz, hogy megkülönböztessék magukat a franciául beszélő louisianaiaktól, vagy a közvetlenül Franciaországból bevándoroltaktól.

• Az estély

A francia-amerikaiak magukkal hozták zenei hagyományaikat, ami aztán továbbfejlődött Québec és Maritime tartományokban, majd az Egyesült Államokban. Egyik hagyományos eseményük az estély, amit soirée-nek vagy veillée-nek neveznek. Ezeknek az estélyeknek éppúgy jellemzője a történetmondás, mint a francia-kanadai eredetű vokális és hangszeres zene.

Egy veillée ábrázolás a 19. századból. Forrás: http://www.cruzatte.com/resources/prints.html

A franciául beszélő, louisianai cajunok és kreolok szintén tartanak hasonló estélyeket. Woonsocket-ben, a Rhode-szigeten ezek a hagyományosan otthon tartott estélyek nagy, nyilvános koncertekké nőtték ki magukat, amelyeket Soirées Canadiennes-nek neveznek a hetvenes évektől kezdődően, melyek során francia dalokat énekelnek.

• Dalműfajok

Az estélyek jellemzője, hogy nagyon sokféle műfajú dalt énekeltek, mindenféle kíséret nélkül, szólóban. Némely Woonsocket közösséghez tartozó énekes funkció és témák szerint osztályozta a dalokat: chansons d’amour ’szerelmes dalok’, cantiques ’vallásos dalok’, berceuses ’altatók’, chansons à boire ’kocsmadalok, ivó dalok’, chansons de marier ’lakodalmi dalok’. Más énekesek ezek alapján felvették még a következő kategóriákat: chansons tristes ’szomorú dalok’, chansons tragiques ’tragikus dalok’, chansons comiques ’humoros dalok’, chansons foux ’bolond dalok’, chansons gaies ’vidám dalok’. Ezeket a dalokat a fiatalok vagy hallás után tanulták meg ezeken az estélyeken, vagy a chansonniers-nek nevezett daloskönyvekből, amelyeket a 19-20. század fordulóján nyomtattak, többnyire Kanadában. A dalok szövege és dallama nagyrészt felcserélhető volt egymással. Néhány dallam különleges jellemzője a parlandó ritmus, illetve az izometrikusság, ami szintén ritkább az Egyesült Államokban, mint Kanadában.
A chansons à deux ’dal kettőnek’ egy másik nagyobb csoportja az estélyek dalainak. Ezeket kórusok éneklik, akik antifóniaszerűen ismétlik a dal egy (sokszor az első) részét, amit egy szólóénekes énekel. A chansons à respondre ’válaszolgatós dal’-ban egy versszak második verssora lesz a következő versszak első sora, és refrén követ minden verssort. Mindezeknek a típusoknak jellemzője a humor, a frivolság, mind a narratív szövegekben, mind pedig a refrénekben. Egy összekötő műfaj, a potpourri kapcsolja össze a szövegeket, így hangsúlyos és hangsúlytalan dalok váltják egymást.

• Hangszeres zene

Joseph Allard (1873-1947), Omar Marcoux mestere. Forrás: http://jodykruskal.com/tune_of_the_month/february_09.html

A New England-i francia hangszeres zene nagyon hasonlít a francia kanadai Maritime tartományéhoz. Eredetileg tánczene volt, amelyet olyan tradicionális hangszereken játszottak, mint a hegedű, szájharmonika, gombos harmonika, és ritmussal kísérték, kanállal, tapssal, kopogással. A terület egyik legismertebb hegedűse mer Marcoux, aki Québecben született 1929-ben, majd a New Hampshire-i Concordba emigrált. Repertoárjában – amelyet le is jegyeztek – jól látszik, hogy milyen sokféle tánczenét játszott: reeleket, hornpipe-okat, breakdownokat, polkákat, jigeket és walzokat. Stílusában megtalálhatóak a változó mérőütések, kitart bizonyos hangokat, amennyiben úgy tartja kedve, és időnként kihagyja a frázis utolsó hangját. A lejegyzők több esetben kénytelenek voltak mellékelni egy második, „egyenes” változatot is, hogy könnyebb legyen táncolni rájuk. Marcoux néhány dallama a „régi idők” sztenderdje volt, de a legtöbb jellegzetesen francia. Sok kortárs hegedűs repertoáron tart francia darabokat is, ugyanakkor együtt játssza ezeket hagyományos amerikai dallamokkal, amiket hegedűs-találkozókon vagy felvételekről, a médiából tanult. A következő francia-amerikai generációk asszimilálódtak az angol szomszédokkal történt vegyes házasságok révén, így csökkent azok száma, akik kizárólag franciául beszélnek. Sok fiatal számára a hagyományos soirées alkalmával a dalok jelentik az egyedüli francia-tudást. Korábban a zene, éppúgy, mint a nyelv és az etnikum, elkülönítette az amerikai franciákat a környező, más etnikumú szomszédoktól. Ma még erősebben szimbolizálja a francia etnikumot az amerikai francia zene, mint korábban a New England-i lakosok körében.