Sutartine
Többszólamúság
A többszólamúság egyeduralkodó formája a sutartine. A szó jelentése összhang, összhangban éneklés. Egyike azon ősi formáknak, amelyekben a költészet, zene és tánc magas szintézise alakult ki. Leginkább Észak-Aukstaitijában, a Neman felső folyásának vidékén volt elterjedt.
A sutartine lehet tisztán énekelt, tisztán hangszeres és vegyes összeállításban előadott is. Kizárólag nők énekelték és táncolták. Jellegzetessége az együttszóló szekund, oldás nélkül. A dallamok két azonos részből állnak, az első rész viszi a szöveget, a második szemantikai tartalmat nélkülöző refrén, ami egy szekunddal magasabban vagy mélyebben szólal meg az előzőnél. Megszólalásának három alapvető módja ismeretes: kontrapunktikus, kánonszerű, ill. antifonális. Metruma szinte mindig páros, szövegei munkával, vagy a közösségi léttel kapcsolatosak.
A sutartine mára teljesen kiveszett az előadói gyakorlatból, de a 20. század első felében mintegy 2000 lejegyzés és felvétel készült. Fennmaradtak viszont egyéb, a sutartine-hoz hasonlatos primitív dalok, melyeket szintén csak nők, jellemzően tavasszal, a földeken végzett munka során énekeltek.
Ugyanezen a területen, valamint Zemaitijában másfajta többszólamú gyakorlattal is találkozhatunk. Ez a tonika-domináns-szubdomináns funkciós rendet követő, két-, ill. háromszólamú diatonikus homofónia azonban semmiképpen sem az ősi balti hagyományok továbbörökítője, sokkal inkább egy, az európai sémákat adaptáló többszólamú gyakorlat.
