1. A mande ajkú nyugat-afrikai lakosság elhelyezkedése, területe

A mande ajkú nyugat-afrikai népek többnyire az afrikai kontinens Száhel-övezetének nyugati részén élnek, melyet a múltban az arab nyelv alapján Szudánnak (a fekete emberek földje) neveztek, ám a modern, ugyanazon nevű ország megalakulása után a két elnevezés bonyodalmat okozott. A szahel a VIII. és IX. századtól kezdődően a régióba került arab hódítóktól kapta a nevét, jelentése: partvidék.

Fotó1: saját kép: Szahel

A Szahel területén az időjárás meglehetősen száraz, s évről-évre elsivatagosodás jellemzi, pedig körülbelül tizenkétezer évvel korábban nagyjából úgy nézhetett ki, mint a mai Kenya, vagy Tanzánia füves és fás szavannái, a hatalmas síkságokon ezrével éltek vadak, és az akkor még jelentősen csapadékosabb, a mai Szahara belsőbb területeit is vadásznépek lakták. A sivatag azonban lassan terjeszkedni kezdett, ahogyan a klíma változott, ezt pedig népvándorlás követte, a lakosság kénytelen volt egyre délebbre vonulni, ahogyan az sivatagosodás hatására a vadak is megfogyatkoztak, és a vízlelőhelyek is sorra kiapadtak. Az élet egyre nehezebbé vált e területeken. A Szahel északi területein többnyire csak nomád életmódot lehetett fenntartani, mert a víz csak viszonylag kis mennyiségben volt elérhető, idővel tovább kellett állni más források felé, melyek egymástól néhol bizony igen messze estek. A tuaregek (amazigh), és a fulanik a legutóbbi időkig ezen életmód szerint éltek, és néhol élnek még ma is. Tőlük délebbre a víz gyakoribb, így nem volt szükség folytonos vándorlásra, amely az életmódot és a kultúrát egyaránt meghatározta. Sok más néppel egyetemben a mande-ajkú lakosság is letelepedett életmódot folytatott, habár területeik határát a történelem során, a XIII. században jócskán kiterjesztették.

<websiteFrame> website=http://www.fszek.hu/~videotar/nepzenetar/djembe.html height=400 width=90% border=0 scroll=no </websiteFrame>