4. Előadók, zenészek a mande társadalomban
A mande zenei tradíció őse: A vadászok szerepe
Az egykori nagybirodalmak (Mali, Ghana, Kabu mely első kettő nem összekeverendő a mai azonos nevű országokkal!) előtti időszakban vadásznépek lakták Nyugat-Afrikát.
A vadásztársadalmak a vadászattal és a környezetükben található növények begyűjtésével, termesztésével tartották fenn magukat. Szigorúan szervezett társadalomban éltek, melyben a vadászok és a harcosok az erőt és a védelmet jelentették népük számára, ezzel pedig nem mást, mint a túlélést közösségük, illetve falvuk számára. Megbecsült tagjai voltak a társadalomnak, főleg az idősebbek, a tapasztaltabbak, nélkülük a későbbi nagybirodalmak sem jöhettek volna létre.
A legnagyobb tisztelet azokat a sokat tapasztalt, nagy tudású, és bölcs vadászokat illethette, akik a legjobbak és legelismertebbek voltak. Valószínűleg közülük kerültek ki a vezetők, tanácsnokok, és törzsfők. [1]
A vadász-zenészek, mint amilyenek a maninka sorá-k (sora, sewa, sera, serewa), vagy a wasulu donso jeli-k (vadász jelik, vagyis énekmondók) mutathatnak nekünk valamit abból az ősi, és mára már csak maradványokban fellelhető hagyományból, melyek töredékeit ma is őrzik. Zenéjük többnyire ismeretlen Afrikán kívül, ám valószínűleg ők képviselik a mande zenei hagyomány legősibb, ma is élő formáját.
Az ő zenei és verbális művészetük, amely magában foglalja a hárfaszerű hangszeren való játékot - mely közben történeteket mesélnek el, imákat mondanak, énekelnek - hasonló szerepet tölthetett be a vadásztársadalmakban, mint később az uralkodók mellett a jelik, vagyis az énekmondók a nagybirodalmakban.
Ám ahhoz, hogy valóban megérthessük a vadásztársadalmak zenei hagyományait, tudnunk kell az okát, amiért a vadász kezébe veszi hangszerét, vagy énekbe kezd.
Jegyzetek
- ↑ A déli mande dan (lásd térkép) népcsoportnál a falvakban, a mai napig fennáll e társadalmi rendszer. Az egyén kiemelkedő tulajdonságai nagy értékkel bírnak.
