Kora

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bandolo (vitalap | szerkesztései) 2011. június 5., 09:44-kor történt szerkesztése után volt.

Kora

A három hárfaszerű hangszer (bolon, simbi, kora) a nyugat-afrikai hárfa-hangszerek kultúrájának három szintjét is mutatja, hiszen ebben a sorrendben az egyszerűbbtől a bonyolultabbig juthatunk. A hangszer bonyolultságának foka mindazonáltal nem befolyásolja a zene értékét. A kora[1] egészen más hangszer, mint a bolon, holott eredetét tekintve, belőle származtatható, ám más stílusban és más-más alkalommal szólaltatják meg. A bolonról és a simbiről a vadászok kapcsán volt már szó, ezeket a hangszereket a jelik is használják. A jelik másik, viszonylag új keletű hangszere, a huszonegy húros kora, melyet elsősorban a mandinkák használnak. A kora feltehetőleg a mai Guinea-Bissau, Gambia és Dél-Szenegál területéről származik, és nagyon kevés kivétellel, csak a jelik játszottak rajta. Egyes források szerint a 18. századtól beszélhetünk róla, ám meglehet, már korábban, a 15. században is létezett, sőt elképzelhető, hogy Sunjata idejében került az első kora Maliba. Ma egész Nyugat-Afrikában ismert.

A kora hangolása, jellemzői

Többféle hangolása létezik, mely területenként eltérő. Ezek a tomoraba (Casamance és Nyugat-Gambia), tomora mesengo, hardino (Kelet-Gambia) és sauta (Mali), melyek közül a tomoraba lehet a legkorábbi, és amelyet valószínűleg a koni vagy ngoni (előbbi maninka, mandinka, utóbbi bamana) hangolása ihletett.


Nincs szabály vagy kötött rendszer arra vonatkozólag, ki, hogyan hangolja be a koráját. Ha két játékos játszik, megbeszélik a hangolást, ám szabadon választanak. Sokszor azonban az énekeshez kell igazodniuk, mely gyakran a játékos maga. A jobb kéz felőli első húr általában E és G között szól.
Az igazán professzionális és gyakorlott játékos hihetetlen hangzásvilágot képes a kora által megjeleníteni, hiszen játéka közben egyszerre játszik alapdallamot, melyet többféleképpen követhet kísérettel, s melyre pedig ráépíti a szólórészt – mindezt egyedül.

A ma élő talán leghíresebb és legelismertebb kora-játékos Toumani Djabaté, aki az énekes hagyomány nélkül építi fel repertoárjait. <websiteFrame> website=http://www.fszek.hu/~videotar/nepzenetar/kora.html height=290 width=80% border=0 scroll=no </websiteFrame>


Soron

A soron lényegében azonos a korával, Északkelet-Guineában találkozhatunk vele. A korával való történelmi és földrajzi kapcsolata nem tisztázott, több forrás a kora testvérének, illetve egyfajta korának nevezi.

Kapcsolódó videó

  1. <websiteFrame> website=http://www.youtube.com/embed/-hVZ96W61Eo height=290 width=380 border=0 scroll=no </websiteFrame> Toumani Diabaté beszél a jelikről és életéről, és bemutatja a korát

Kapcsolódó szócikkek

Személyes eszközök