Koni

Ngoni

Bassekou Kouyate

A koni, avagy általában a lantfélék egész Nyugat-Afrikában elterjedtek, a mai Szenegál, Mali és Niger egyes területeit beleértve, bár elnevezése és hangolása a mande területeken belül is eltérő. A maninkáknál koni, a mandinkáknál kontingo, a xasonkáknál koni vagy kontin, a bamanáknál ngoni, illetve a soninkék gambareként ismerik. Sok forrás azonban a donso ngonit is egyszerűen csak ngoninak titulálja, mely megtévesztő lehet. Az e fejezetben említett koni vagy ngoni nagyban eltér a donso ngonitól. Ősi hangszerről van szó, mely az egész Szahelben (Szaharától délre eső területek) megtalálható, s melynek gyökerei az ókori Egyiptomba vezetnek (gunbri, gunibri). E szó pedig a marokkói lant nevéből, a gembriből vagy gimbriből eredeztethető, melyet elsősorban a ngawa zenei stílusban használnak (lásd marokkói zenénél), bár tényleges eredete nem tisztázott, ám az, akárcsak hatása, mindenképpen összetett. A soninke eredetű lanttal (gambare) is kapcsolatba hozható, amely a fekete-marokkói, az előbbiekben említett gembri őse lehetett, soninke, bamana és hausa eredettel. A koni vagy ngoni őse a korai időkben Északkelet-Afrikából Európába (és Nyugat-Afrikába is) került, majd Európából ismét visszatért Afrikába. Források mutatnak rá, hogy például az Újvilág bendzsója a nyugat-afrikai lantok modelljéből eredeztethető. E hangszerek nehéz áttekinthetősége rendszerint abból ered, hogy Észak- és Nyugat-Afrikában sokféle lantszerű hangszer terjedt el, melyek később egymásra is hatottak. E lantok lehettek a legrégebbi hangszerek, melyeken azok az énekmondók játszottak, akik nem használták a vadászok hárfaszerű hangszereit, mindazonáltal egyetlen jeli sem állítja, hogy ők használták volna a lantszerű hangszereket először, ahogyan azt pedig a bala hangszer (bala, balafon) esetében megteszik. A lant eredete, így e területen homályba vész.

A koni jellemzői, hangolása

A hangszer egy keskeny formájú, kivájt fatest (vannak más lantszerű hangszerek is, melyek készülhettek calabash-tökből), melyet bőrrel fednek. E testbe egyszerű, díszítetlen fanyelet erősítenek, mely a húrokat tartja. A húrok bőrszalagokkal való rögzítése jellegzetes módja a nyugat-afrikai lant- és hárfafélék felhúrozásának, mely alapján a húrok a hidat érintve a hangszer egész testén végigfutó nyakrészhez kapcsolódnak. Az egyes lantszerű hangszerek méretükben és húrjaik számában is különbözhetnek egymástól, valamint abban, hogy hídjaik legyező vagy cilinder-formájúak-e. A legnagyobb a bamana ngoni. A legyező-hidas hangszereken kizárólag a jelik játszottak, s játszanak, a másik típus inkább a távolabbi területeken elterjedt (a hauszák által Nigéria északi részén, vagy tőlük még keletebbre élő népek között). A calabash rezonátortestű hangszerek hídja cilinder formájú, s kevesebb húrjuk van, egy vagy kettő.

Koni

A koni hangolását tekintve pentatonos, s a darabtól függően, melyet rajta játszanak, nevezik el a hangolást is (lemba, tutu jara, taara ardin stb.). Ha két konis játszik, a szólista (ardin) hangszere magasabbra hangolt. (Videoanyag: Kouyate)

Kapcsolódó szócikkek

• A nyugat-afrikai zenéről általában
• A mande ajkú nyugat-afrikai lakosság elhelyezkedése, területe
• A mande eredet
• A mande osztályrendszer
• Előadók, zenészek a mande társadalomban
• A mande énekmondók és zenei tevékenységük
• Kora
• Bala
• A mande zenei cikkek összefoglalója, kiegészítése
• A mande zene és az iszlám
• A mande zene és a modernkor
• A modern mande zene
• Zenetanulás mandeföldön
• Mande zenei szócikkhez
• A mande zene Magyarországon