A dalok keletkezése, fajtái és terjedése Ausztráliában

Műfajukat tekintve az ausztrál őslakosok zenéit három fő típusra lehet osztani; ez a felosztás javarészt rituális besorolást és osztályozást foglal magába, mely hierarchikus rendbe sorolja a dalokat szentség, és minőség szerint. A szentség szerinti osztályozás a dalban foglalt mitikus ős hitvilágban betöltött szerepén alapul. A dal minőségét az előadó és a hallgató jogai határozzák meg (vagyis az, hogy ki adhat elő és hallgathat egy adott dalt), valamint a dal forrása, és az a törvény, hogy hol adható elő (térben és időben).

• Kultikus, vagy titkos dalok: bizonyos ősök cselekedetein alapulnak, illetve azokon a dalban leírt ösvényeken, melyeken vándoroltak. Olyan ceremóniák alkalmával adják elő, melyek résztvevői az adott rítusba beavatottak; a csoport többi tagja, vagyis a nem beavatottak nem hallhatják ezeket a dalokat, témájukat nem ismerhetik. A résztvevők nemük, illetve életkoruk szerint vannak elkülönítve. E daltípusban fokozottan igaz a dalok előadására vonatkozó kötöttség (lásd. fentebb); megszabott hangszerkíséretük van, Észak- Ausztrália egyes részein például e daltípusban nem használnak didjeridut (lásd. az ’ Az északi területek előadási stílusai és hangszerei’ menüpontot), vagy ahol igen, ott csakis bizonyos, e célra készített hangszerek szólaltathatók meg. • Klán-, vagy szent dalok: ezek a dalok mindig egy bizonyos klán vagy csoport birtokába tartoznak. Több témával is kapcsolatban állhatnak; a klán területével, mitológiájával, illetve a területet átszegő ősi ösvénnyel; a közelmúlt eseményeivel melyek a klán területét érintik; a mindennapi élet eseményeivel, melyek kapcsolatban állnak a klánnal-, vagy a klán területével; a szociális élet különböző területeivel (például szerelmi énekek-, és siratódalok). Északkelet-Arnhem-földön olyan dalok is ebbe a típusba (Manikay) tartoznak, mint például az indonéz kereskedőktől kapott lőfegyverek tisztításának dalban megőrzött instrukciói. Ez a daltípus fontos, az élet minden területét átszövő információkat hordoz, sokszor egyfajta szóban őrzött lexikonhoz hasonlítható. • Publikus dalok: témájukat tekintve szintén változatosak, főként a mindennapi élet mozzanataival foglalkoznak. Ide sorolhatók a különböző női dalok, altatódalok, pletykák, a mindennapokban énekelt dalok. Egyes esetekben e csoportok között átjárás van, vagyis akár egy szent dal is előadható publikus dalként; ez esetben a dal minőségi osztályozása a döntő, vagyis az a tény, hogy a dalhoz milyen jogi protokoll kapcsolódik. (12)

A dalok további két fő csoportra oszlanak, melyek az őslakosok általános világszemléletén, illetve társadalmi-rituális tagozódásán alapulnak. A világ minden létezőjét egy duális rendszer osztja ketté, mely kettősség meghatározza a létezők egymáshoz való viszonyát. E két részt szakszóval moiety-nek, vagyis félrésznek nevezik. Mivel e rendszer minden élő és élettelen tárgyra, jelenségre és kapcsolatra kiterjed, mindezeket egy közös rendszerbe sorolja. Az emberi társadalmon belül az egyén leszármazáson keresztül sorolódik egyik, vagy másik csoportba, mely a továbbiakban meghatározza a többiekhez való szociális viszonyát, valamint vallási-rituális hovatartozását. Mindkét moietynek meghatározott a kultuszon belüli szerepe; megvannak a rituális kötelességei, szimbólumai és dalai, melyek előadásáért felelős. (13) A ceremónia alkalmával a résztvevők két fő csoportot alkotnak, és hol együtt, hol szétválva mindkét csoport végzi rituális kötelességeit. Érdemes hangsúlyozni, hogy ez a csoportosítás rituális célokat szolgál, vagyis elsősorban ezen az alapon, nem pedig zenei alapon tesz különbséget.