Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)

A didzseridu egy két végén nyitott, az oldalain zárt cső; aerophone hangszer (habár a tradicionális játéktechnikák fújás közben alkalmazzák az emberi hangot, így nem lehet egyértelműen besorolni a pusztán levegővel megszólaltatott hangszerek közé). Ma a világ egyik legősibb hangszereként tartják számon, pontos koráról nincsenek információk, bizonyos, hogy több ezer éve használják az őslakos klánok Ausztrália északi részén. Az utóbbi mintegy száz évben innen terjedt tovább a Cape York-félszigetre; ma már az egész kontinensen ismert, mint tradicionális bennszülött hangszer. Eredetileg bambuszból, vagy a termeszek által üregesre rágott eukaliptusz fa törzséből készül. A didzseridu (didgeridoo) egy hangutánzó szó; a korai utazók és telepesek az egyik ritmus után nevezték el a hangszert (di-dje-ri-du, lásd. Gunborrk), bennszülött nyelveken több neve ismeretes (yidaki, mago, ebro, lhambilbig…stb.). Eredeti közegében a didjeridu az éneket és táncot kísérő ritmushangszerként él; egyszerre csak egy hangszert szólaltatnak meg. A játékos laza ajkakkal, a befúvónyíláson keresztül hozza rezgésbe a hangszer belsejében a levegőoszlopot, ez adja az alaphangot; játék közben folyamatosan használják az emberi hangot, mely az alaphangot harmonikus felhangokkal tölti meg. Az alaphang az úgynevezett cirkulációs légzéssel tartható fenn (a játékos egy időben veszi a levegőt az orrán keresztül, és fújja a hangszerben a pofazacskójában tárolt tartalékot). A ritmusokat nyelvvel, ajkakkal és a levegő nyomásának változtatásával hozza létre. Egyes területeken színesítés gyanánt a technikai repertoárban szerepel az ajkak megfeszítésével képezett kürthang, mely az alaphang felett szól. (A didjeridu játék alapjairól lásd. e linket: http://www.didgeridoo.hu/bevezeto/a-kezdetek/) I1, I10