A nyugat-afrikai zenéről általában
|
|
|
Nyugat-Afrika zenéje, ahogyan kultúrája, s hagyományai is, igen sokrétű és színes, s rá is jellemző, mely általában a világ más népeinek zenei világára, hogy csak felszínesen érthető meg anélkül, hogy ismernénk, az miképpen ágyazódik bele a kultúrába, melyben megszületett.
Az ősi Afrikában (kevés kivétellel) minden alkotásnak, zenei-, illetve táncelőadásnak meghatározott oka és célja volt, illetve van, azok az adott nép vallásához, szellemi életéhez és mágikus tevékenységeihez voltak szorosan kapcsolhatóak, melyekkel a teremtőerő bizonyos formáit, a körülöttük lévő világ(ok), és a mélyen meghúzódó szubsztanciák, valamint a szellemek és ősök erejét voltak hivatottak megidézni, segítségül hívni, néhol bizonyos erőket elhárítani. A szavak és a hangok erejével nyomatékosították az ősöket dicsőítő, vagy a jótékony erőket megjelenítő, szellemekhez szóló imáikat. Zenével és énekkel ünnepelték a születést, jelenítették meg a védelmező erőket a különféle avatások, a házasság, temetés, aratás, illetve egyéb, a társadalmat érintő, vagy családi eseményekkor, s így az ének és a zene, nemektől és tevékenységtől függően, a hagyományos módon élő afrikai ember minden életciklusát végigkísérte és kíséri ma is.
Sok hagyomány már kihalt, ám vannak, melyek máig megőrizték eredeti, vagy az eredetihez hasonló formájukat, sok tradíció pedig a térségben az évszázadok alatt elterjedt új valláshoz, az iszlámhoz idomult.
A klipben a ritmusról beszélnek, arról, hogy mit jelent a ritmus Nyugat-Afrikában. Mindenben ott a ritmus, az az élet maga:
Kevés olyan kifejeződési forma (népi művészet) létezik, mely olyannyira érdektelen a külső szemlélőre való hatással kapcsolatban, mint az ősi afrikai. Ez alól talán a mande énekmondó, vagyis a jeli képezhet kivételt. E megállapítás zavaros lehet az európai kultúrkörben felnőtt ember számára, ám egy afrikainak semmiképp, s eme gondolat vihet minket tovább, és segíthet megérteni, mi vezette a szobrászt, vagy a kovácsot, jelen esetünkben a hangszerkészítőt (aki sokszor éppen a kovács szerepében volt) az énekes előadót, vagy a zenészt, hogy kifejeződésének, alkotásának lehetőleg a legmagasabb szinten tegyen eleget.
Ha nem az afrikai tárgyalkotásról, hanem a zenéről, vagy a táncról beszélünk, akkor is meg kell állapítanunk, hogy e kultúrában, nagy általánosságban (nem szívesen általánosítunk) nincs az európai gondolkodásnak megfelelő „szép” fogalom. Egy alkotás, legyen az tárgyi, vagy szellemi, nem lehet szép, legfeljebb jó, vagy nem jó, azaz megfelelő, vagy sem. A szobornak tartalmaznia kell bizonyos belső jellemzőket, mely nyilván kihat külső formájára is, és fordítva, s a zene és az ének is hasonlóan épül fel. A hibás szó, s hang, legyen az emberi, vagy hangszer hangja (ám a tárgyalkotás esetében ilyen a rosszul kidolgozott szoborrészlet is) megtöri az erőket, melyeket megidézni, irányítani, vagy magában tartani hivatott, ezáltal elveszíti erejét, funkcióját, vagyis létének értelmét, tehát feleslegessé válik. Eme gondolatok kulcsfontosságúak az afrikai, s így a mande eredetű kultúra, azon belül a zene megértésében is, e nélkül csupán felszínes, és meglehet, téves információnk lehet minderről, mely sok, korai felfedező munkáit is jellemezte.
Zene és tánc Elefántcsontpartról:
Talán a legtöbb európai ember úgy véli, Afrika, s így Nyugat-Afrika zenéjét is, főleg ritmusvilága alakítja, s az afrikai zenével kapcsolatban általában a tüzes, dübörgő ritmusokra, s hangszerei közül, legfőképpen a dobokra gondol. Ez azonban csak egy ága a nagyon is kiterjedt és szerteágazó afrikai zene óriási, képzeletbeli fájának.
Kasse Mady Diabate legendás hírű énekes Maliból. A nyugat-afrikai zene lírai kifejeződését hallhatjuk a kora (21 húros lantféle) kíséretével:
Nem lehetséges, vagy csak nehezen lehet átfogóan beszélni az afrikai zenéről, akárcsak kultúrájáról, éppen úgy, ahogyan az európai népi eredetű zene és kultúra is sokrétű, és az egyes területek nagymértékben, akár összehasonlíthatatlanul is különbözhetnek egymástól. Nincs európai zene, ahogyan afrikai zene sincs. Óriási területekről beszélünk, ahol sok népcsoport él, sokféle hagyománnyal.
A mande eredetű zenei hagyományokról és tradíciókról azonban elmondható, hogy világviszonylatban is talán az egyik legszínesebb és legizgalmasabb, ma is élő kulturális örökség, mely napjainkban is elevenen hat a mai, nemcsak nyugat-afrikai zenei stílusokra. Hagyományai a messzi múltba vezethetnek minket, habár a pusztító éghajlat és a kultúra sajátosságaiból eredő szokások miatt csak viszonylag ritkán őrzik meg régi hangszereiket, ezért az archeológiai leletek hiánya megnehezíti e zenei múlt feltérképezését. Az afrikai ember, kevés kivétellel, nem teszi félre a már öreg, netán sérült, nem használt eszközöket, így a hangszereket sem, ez alól néhány kivételes erőkkel rendelkező, mágikus tárgy jelenthet kivételt. Helyette újat készít, hogy az a legteljesebb formában és minőségben megfeleljen használatának, ám mégis megvannak a nagyon is sajátos és tiszta források, melyek egy meglehetősen összetett és rendkívül színes zenei világba vezethetnek el minket.
