Tuareg énekes hagyományok
Tartalomjegyzék |
Menyegzői dalok (aliwen)
A menyegzői dalok nagy csoportja egy fő vokális műfajt képvisel Algériának az Ahaggar- hegység és a Tasszili N’Ajjer által határolt, déli részén, mely a nőkhöz kapcsolható. A tesíwit után e műfaj a legkiemelkedőbb és legfontosabb a térségben elterjedt, magas fokú költészetként, hasonlóan azokhoz a dalokhoz, melyek az imzad játéka mellett szólalnak meg.
A legtöbb ilyen dal az 1600-as évek közepe tájáról vagy kissé korábbi időkből való, a korábbiakról azért nem tudunk bizonyosat, mert az elmúlt évszázadok alatt mind kissé változtatásra kerültek. Új dalok is születtek, ám ezek mind szigorúan megtartották az eredeti régi dalok felépítését, tartalmi, szemantikai, stílusbeli és zenei jellemzőiket. Azok ugyanúgy a házasság közösségi és szociális értékeit hangsúlyozzák, formálják meg művészi elemekkel.
Minden alkalommal különböző és speciális aliwen szólal meg az esküvői szertartás, az ének az ara sátrában, az esemény reggelén kezdődik, mely általában egy hétig tart.
Különleges ének kíséri az ara felkészülését, feldíszítését, a menyegzői sátor állítását, a tevés táncparádét vagy felvonulást (ilugan). A nők két csoportja egymást követve, kérdés-felelet formában, szólóénekessel és kórussal énekel.
A Tasszil N’Ajjer hegység területén élő tuaregek egy ganga (a hauszáknál általános dob) nevű, általánosan elterjedt, kétfenekű keretes-dobot is használnak, mely csak ezen esemény során szólal meg, s melyet vokális elemekkel színesítenek. A ritmusok egyenlőtlen hosszúságú ütemek teljes kombinációját tartalmazzák. Az Ahaggarban, ahol e hangszer kevésbé általános, a ritmusok nem annyira összetettek, és általában a melodikus elemtől függetlenek.
Vallási énekek (əzikker, amadikh)
Az ortodox muszlimok elítélik az imádság zenei aláfestését. A vallási énekek az általánosan elfogadott nézet szerint hangszer nélkül szólalnak meg szerte a Szaharában és a déli területeken.
A tuareg kultúrában nincs hagyományosan vett vallási zenei műfaj, illetve előadás, azok a városiasodás és a fundamentális muzulmán hatások miatt kaphattak jelentősebb szerepet. A ma is a hagyományosnak mondható tuareg kultúrában élő törzsek és csoportok esetében a vallási kifejeződésnek inkább a férfiak köreiben van nagyobb jelentősége. A nők kevésbé érintettek a muszlim szokásokban, mindazonáltal ők a hagyományos tuareg kultúra őrzői, megtartják és ápolják a kulturális értékeket.
A vallási zenei műfajnak két kifejeződése van, əzikker és amadikh. Az első kifejezés az arab dhikr szóból ered, mely rituális éneket takar, Allahot szólítva a vallási előírásokhoz kevésbé szigorúan ragaszkodó mecsetekben, valamint a szaharai utakon. Az amadikh egy nők és férfiak által egyaránt művelt költészeti forma, egy a Mohamed Prófétát dicsőítő himnusz, mely nemcsak az ima idejében szólalhat meg, hanem bármikor máskor is. Szövege, akárcsak az əzikkernek, népies jellegű, a zenei része területtől függően mutat sajátosságokat.
Gyermekdalok
A hangszerektől független, általuk nem kísért dalokat, melyeket az anyák énekelnek gyermekeiknek, stílusbeli és tartalombeli különbözőségek jellemzik. Egyes dalok a beszéd és az ének között helyezkednek el, míg mások ismétlődő strófákból és költeményekből épülnek fel. Az anyák jószerivel bármilyen dallal elszórakoztatják gyermekeiket, erősen jellemző rájuk a spontaneitás, mindazonáltal ezek a dalok jól elkülöníthetőek a többi, a nők és asszonyok által előadott énekektől. A dalok származhatnak valamely táncos előadás repertoárjából vagy akár szólhatnak a férfiak vadászatáról. Az Ahaggarban például a nők gyakran énekelnek dalt egy olyan madárról, melyet már évszázada nem látni arrafelé. Ahogy a gyermek növekszik, arra bátorítják, vegyen részt az idősebbek zenei tevékenységeiben.
