Kategória:Nyugat-, Közép-, és Kelet-Ausztrália

Ausztrália e legnagyobb területeinek tárgyalása a zenével kapcsolatban talán a legnehezebb feladat. Ennek több oka van. A legfontosabb az őslakosokat az elmúlt pár száz évben ért csapás okozta kulturális veszteség. Az 1700-as évek végétől, a kontinens délkeleti partjaitól kiindulva a bennszülöttek élete gyors hanyatlásnak indult, mely a vallási, szociális és kulturális életet egyaránt érintette. Az 19. század alatt törzsek tömegei tűntek el, mely, mint tűzvész haladt tovább a kontinens belseje felé. E pusztulás gócpontjai a fehér telepek, városok voltak; Ausztrália felfedezése, feltérképezése, meghódítása volt a folyamat fő mozgatórugója. Ennek oka az európai telepeseknek az őslakosok irányában tanúsított negatív hozzáállásán kívül az a kulturális sokk volt, mely általánosságban elmondható a világ minden őslakos népcsoportja esetében. A behurcolt betegségek már az egészen korai időkben, az 1800-as években a legnagyobb csapásokat mérték az amúgy is létszámban rohamosan csökkenő őslakos közösségekre.
E területek zenei tárgyalásának másik nehézsége a kutatómunkák kezdeti irányaiban keresendő. Az 1900-as évek első felétől kezdve megalakultak azok a tudományágak, melyek az embert, annak múltját, társadalmi, szociális hagyatékát és pszichéjét helyezték előtérbe. E tudományok azokat a népcsoportokat kívánták vizsgálni, melyek az akkori nézet szerint elmaradottan éltek. Így szerettek volna megtudni valamit az emberi civilizáció – és maga az ember - múltjáról, eredetéről. Az ekkoriban általánosan elfogadott álláspont szerint az ausztrál őslakosok az legelmaradottabb, kőkorszaki szinten megrekedve éltek. A kutatások a vallási és szociális életre koncentrálva indultak meg, a művészet bármilyen formája szinte szóba sem került; a zenéről csak a szertartások vonatkozásában esik néhány szó. Mire a művészeti formák irányában megindult az érdeklődés, a kontinens nagy részén a zenei élet már csak megcsonkult formában létezett, vagy teljesen elveszett.
A harmadik probléma a kor technikai fejlettségében keresendő. Habár az 1900-as évek első felében már léteztek a hang rögzítésére alkalmas eszközök, a terepen mégis nagyon nehezen lehetett használni őket, főleg Ausztrália belső, meleg, száraz területein. A kezdeti hangfelvevők viaszos hengerekre rögzítettek, mely a forró éghajlati viszonyok között használhatatlan volt.

Habár az utóbbi időben többen fogtak Közép-Ausztrália zenei világának elemzésébe, e munkák vagy a kulturális életbe ágyazva vizsgálják a zenét – melyet érintőlegesen, fentebb mi is megtettünk -, vagy zeneelméleti leírásokba, szövegelemzésekbe bocsátkoznak, melyeken keresztül a zene valódi mivoltát megérteni nagyon nehéz, talán lehetetlen. Használható felvételeket találni, ezt a jelen munkában, e keretek között bemutatni, nehéz vállalkozás.

Nyugat-Ausztráliában készült felvételek száma meglehetősen kevés (Hangszerek Ausztráliában szócikkben nyomon követhető a hangszerek elterjedése) – az állam északi részét kivéve, melyet Kimberley szócikk alatt az északi rész elemzése közben érintünk.
A középső területeken leginkább tanulmányozott törzsek, népcsoportok a kontinens közepén, Alice Springs környékén élő Aranda, a tőlük dél-nyugatra élő Pitjantjatjara, a nyugatra élő Pintubi, valamint az északra élő Walbiri. E területek zenéje elsősorban – mint az egész kontinensen – vokális, idiofon hangszerekkel kísért (Hangszerek Ausztráliában). A dalok rövidek, melyek nagyobb csoportokba tömörülnek (dal-ösvények). Általánosságban elmondható, hogy melódiájuk a fokozatosan leszálló mintát követi, szövegük kötött, előadásukat különböző protokolok szabták meg, illetve korlátozták.
Használható felvétel hiányában az e területeken játszott zenére a lentebb tárgyalt, északi területek zenéjén keresztül tehetünk némi általánosító hivatkozást. Az eddigi kutatások rámutattak, hogy Ausztrália őslakóinak zenéi azokon a területeken gazdagabbak, ahol a környezeti adottságok kedvezőbbek – habár ez kétség kívül szubjektív, a végletekig általánosító nézet.