Difference between revisions of "3.1. Az ír zene megújulása I."

(formázás, források javítása)

(23 közbeeső változat nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
A zene és a tánc nagyon megbecsült tevékenységnek számított a 19-20. századi vidéki Írországban, amikor a hagyományos hangszeres zene általában a tánc alá szolgáltatott talpalávalót. A táncra jó alkalom nyílt az úgynevezett „crossroads dances” (MÁS SZÓCIKKEK) esetében,

{{Személy infobox
Forrás: http://archives.library.nuigalway.ie/joeburke/biog.html

|kép =[[Fájl:Sean-o-riada.jpg|200 px]]
amikor profi vagy félprofi vándorzenészek, általában dudások vagy hegedűsök a helyi lakosoknak szabadban zenéltek, akik viszont céilí-t táncoltak, illetve magát a táncos társaságot nevezték így, ahol barátok, szomszédok gyűltek össze, ittak, énekeltek, táncoltak, történeteket meséltek és zenéltek egymásnak. Az éneklést hagyományosan nem kísérték, az alkalmilag összeverődött két-három zenész pedig uniszónóban játszott.

|név =Séan Ó Riada
A hagyományos tánc és a vidéki céilí komolyan megcsappant, amikor a gazdaság hanyatlásnak indult az 1930-as években. 1935-ben a „Dance Hall Act” betiltotta a „crossroad dancing”-et, minek következtében nagyon sok táncterem bezárt, így rengeteg vidéki zenész maradt munka nélkül. Arra kényszerültek, hogy elhagyják a vidéket, munkát találjanak Dublinban, Londonban és az Egyesült Államokban. A megszokott körülmények elvesztésével a táncból csak a népzene maradt meg a vidéken. Az 1940-50-es években a Piper’s Club Dublinban

|született =1931.augusztus 1.

|elhunyt =1971.október 3.
Forrás: http://comhaltas.ie/blog/post/history_of_the_pipers_club/

|nemzetiség =ír

|funkció =zeneszerző

|forrás =[http://en.wikipedia.org/wiki/Se%C3%A1n_%C3%93_Riada Wikipédia]}}

[[Fájl: Dancing Crossroads1891.jpg |bélyegkép|balra|Galway megyei crossroad dance 1891 körül.<ref> [http://archives.library.nuigalway.ie/joeburke/biog.html Joe Burke's life and work], NUIG Archives</ref>]]

A zene és a tánc nagyon megbecsült tevékenységnek számított a 19-20. századi vidéki Írországban, amikor a hagyományos hangszeres zene általában a tánc alá szolgáltatott talpalávalót. A táncra jó alkalom nyílt az úgynevezett „crossroads dances” esetében,  amikor profi vagy félprofi vándorzenészek, általában dudások vagy hegedűsök a helyi lakosoknak szabadban zenéltek, akik viszont céilí-t táncoltak, illetve magát a táncos társaságot nevezték így, ahol barátok, szomszédok gyűltek össze, ittak, énekeltek, táncoltak, történeteket meséltek és zenéltek egymásnak. Az éneklést hagyományosan nem kísérték, az alkalmilag összeverődött két-három zenész pedig uniszónóban játszott.

A hagyományos tánc és a vidéki céilí komolyan megcsappant, amikor a gazdaság hanyatlásnak indult az 1930-as években. 1935-ben a „Dance Hall Act” betiltotta a „crossroad dancing”-et, minek következtében nagyon sok táncterem bezárt, így rengeteg vidéki zenész maradt munka nélkül. Arra kényszerültek, hogy elhagyják a vidéket, munkát találjanak Dublinban, Londonban és az Egyesült Államokban. A megszokott körülmények elvesztésével a táncból csak a népzene maradt meg a vidéken. Az 1940-50-es években a  [http://comhaltas.ie/blog/post/history_of_the_pipers_club/ Piper’s Club] Dublinban

olyan találkahellyé vált, ahol számos nincstelen zenész, hegedűsök, John Kelly és Tommy Potts, a dudások, Leo Rowsome és Tommy Reck, valamint a furulyás Seán Potts összeülhetett. A népzene újjáéledése Írországban a városhoz kötődik.

Noha a vidéki Írországban igencsak hanyatlófélben volt a tánczene, az angliai és amerikai ír emigránsok körében, a városban a céilí bandek révén új alakban továbbélt. Az 1920-as, 1950-es évek közötti populáris tánczenét játszó zenekarok hatására a sokféle hegedűsből, fuvolistából, harmonikásból, zongoristából és dobosból álló együttesek, céilí zenekarok olyan táncdallamokat játszottak, amelyek híján voltak a régi, hagyományos szólójátékban meglévő díszítésbeli finomságoknak. Az 1800-as években a Conradh na Gaeilge (A Gael Szövetség) kezdeményezése volt az első próbálkozás arra, hogy legyenek kollektív zenélési lehetőségek. Ezek a rendezvények később, az 1950-es években nagyon népszerűvé váltak egész Írországban és az emigránsok körében is.

Az 1950-es években céilí zenekarok ismét előtérbe kerültek az értelmiségi rétegek által és a kereskedelmi forgalomba kerülő amerikai népzene hatására. Ezzel körülbelül egy időben indul meg a gazdasági fellendülés a 60-as években. Így jön létre a már sokat emlegetett megújulás az ír népzenében, amely négy további folyamattal függ össze: az ír népzene gyűjtése, rögzítése és közvetítése a különböző médiumokon keresztül, a hangszeres játék támogatására létrejött szponzorált versenyek és csoportok kialakulása, az úgynevezett „ballad boom” (esetleg: http://www.tradfolkireland.com/The%20Ballad%20Boom.html) és a zeneszerző, Seán Ó Riada alkotásai.

Forrás: http://www.classical-composers.org/comp/o_riada

1947-ben a Radio Eireann, amely megalakulásától kezdve (1926) közvetített népdalokat és népzenét, dublini stúdiójából elindított egy olyan műsort, amelyben egy az országot járó csapat Írország vidéki népzenéjét gyűjtötte és rögzítette. A csapat a rögzítés során olyan zenészeket tett híressé, mint Séamus Ennis

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/S%C3%A9amus_Ennis

és Ciarán Mac Mathúna.

Az 1950-es években céilí zenekarok ismét előtérbe kerültek az értelmiségi rétegek által és a kereskedelmi forgalomba kerülő amerikai népzene hatására. Ezzel körülbelül egy időben indul meg a gazdasági fellendülés a 60-as években. Így jön létre a már sokat emlegetett megújulás az ír népzenében, amely négy további folyamattal függ össze: az ír népzene gyűjtése, rögzítése és közvetítése a különböző médiumokon keresztül, a hangszeres játék támogatására létrejött szponzorált versenyek és csoportok kialakulása, az úgynevezett [http://www.tradfolkireland.com/The%20Ballad%20Boom.html ballad boom] és a zeneszerző, Seán Ó Riada alkotásai.

Forrás: http://www.guardian.co.uk/theguardian/2010/jan/11/ciaran-mac-mathuna-obituary

[[Fájl: SeamusEnnis.jpg |bélyegkép|balra|Séamus Ennis<ref>[http://en.wikipedia.org/wiki/S%C3%A9amus_Ennis Séamus Ennis], Wikipédia szócikk</ref>: ír dudás és népdalgyűjtő]]
A programok hatására egyre világosabbá vált a nyilvánosság előtt, hogy milyen gazdag is az ír népzene. A közvetítéseken keresztül az idősebb vidéki énekes- és zenészgeneráció elismertté és megbecsültté vált az ír társadalomban.

1951-ben a Pipers’ Club tagjai megalapítottak egy szervezetet a népzenészek számára, a Comhaltas CeoltÓirí Eireannt. Helyi, regionális és nemzeti versenyt rendeznek minden évben, amelynek a Fleadh Cheoil na héireann (Írországi Zenei Fesztivál) (http://comhaltas.ie/events/detail/fleadh_cheoil_na_heireann_2011/) a csúcspontja. A verseny fiataloknak szól, akik egyébként egyre nagyobb arányban kezdenek népzenét tanulni, főként uilleann pipe-on, furulyán, koncertfuvolán, hegedűn, koncertinán és gombos harmonikán.  Az informális zenélés céljából a tapasztalt és a kezdő zenészek az úgynevezett pub session-ökre (FOGALOMMAGYARÁZAT) gyűlnek össze, így megteremtve a kötetlen közös zenélés új hagyományát. Vegyítve a zenét és a társas érintkezést, a session-ök általában rendszeresen egy héten egyszer, egy meghatározott nap estéjén vannak bizonyos kocsmában, pubban, vagy valakinek az otthonában, ugyanakkor bizonyos városokban minden este van session minden pubban. A sessionökön, a határ az előadók és a hallgatóság között elmosódik és a társasági élet ugyanolyan fontos, mint maga a zene. A terítéken legtöbbször tánczene van, leginkább reeleket játszanak, de a 70-es évekig a zenéhez egyáltalán nem tartozott tánc, kivéve néhány vidéki területet (köztük Clare megyét), amikor set-táncok újból felelevenedtek és hozzátartoztak az esténkénti társas léthez.

1947-ben a Radio Eireann, amely megalakulásától kezdve (1926) közvetített népzenét, dublini stúdiójából elindított egy olyan műsort, amelyben egy az országot járó csapat Írország vidéki népzenéjét gyűjtötte és rögzítette. A csapat a rögzítés során olyan zenészeket tett híressé, mint Séamus Ennis vagy Ciarán Mac Mathúna.

A programok hatására egyre világosabbá vált a nyilvánosság előtt, hogy milyen gazdag is az ír népzene.

A közvetítéseken keresztül az idősebb vidéki énekes- és zenészgeneráció elismertté és megbecsültté vált az ír társadalomban.

[[Fájl: Ciaran-Mac-Mathuna-001.jpg |bélyegkép|jobbra|Ciarán Mac Mathúna<ref>Richard Pine:

[http://www.guardian.co.uk/theguardian/2010/jan/11/ciaran-mac-mathuna-obituary Ciarán Mac Mathúna obituary], The Guardian, guardian.co.uk, 2010. jan. 11.</ref>: rádiós és népzenegyűjtő ]]

1951-ben a Pipers’ Club tagjai megalapítottak egy szervezetet a népzenészek számára, a Comhaltas CeoltÓirí Eireannt. Helyi, regionális és nemzeti versenyt rendeznek minden évben, amelynek a [http://comhaltas.ie/events/detail/fleadh_cheoil_na_heireann_2011/ Fleadh Cheoil na héireann] (Írországi Zenei Fesztivál) a csúcspontja. A verseny fiataloknak szól, akik egyébként egyre nagyobb arányban kezdenek népzenét tanulni, főként uilleann pipe-on, furulyán, koncertfuvolán, hegedűn, koncertinán és gombos harmonikán.  Az informális zenélés céljából a tapasztalt és a kezdő zenészek az úgynevezett pub sessionökre (FOGALOMMAGYARÁZAT) gyűlnek össze, így megteremtve a kötetlen közös zenélés új hagyományát. Vegyítve a zenét és a társas érintkezést, a sessionök általában rendszeresen egy héten egyszer, egy meghatározott nap estéjén vannak bizonyos kocsmában, pubban, vagy valakinek az otthonában, ugyanakkor bizonyos városokban minden este van session minden pubban.

A sessionökön, a határ az előadók és a hallgatóság között elmosódik és a társasági élet ugyanolyan fontos, mint maga a zene. A terítéken legtöbbször tánczene van, leginkább reeleket játszanak, de a 70-es évekig a zenéhez egyáltalán nem tartozott tánc, kivéve néhány vidéki területet (köztük Clare megyét), amikor set-táncok újból felelevenedtek és hozzátartoztak az esténkénti társas léthez.

==Jegyzetek==

<references/>

[[Kategória:Írország]]

[[Kategória:Írország]]

[[Kategória:írek]]

[[Kategória:írek]]

A lap jelenlegi, 2012. június 28., 11:17-kori változata

Séan Ó Riada

Sean-o-riada.jpg

Név Séan Ó Riada
Született 1931.augusztus 1.
Elhunyt 1971.október 3.
Nemzetiség ír
Funkció zeneszerző
Forrás Wikipédia

Galway megyei crossroad dance 1891 körül.[1]

A zene és a tánc nagyon megbecsült tevékenységnek számított a 19-20. századi vidéki Írországban, amikor a hagyományos hangszeres zene általában a tánc alá szolgáltatott talpalávalót. A táncra jó alkalom nyílt az úgynevezett „crossroads dances” esetében, amikor profi vagy félprofi vándorzenészek, általában dudások vagy hegedűsök a helyi lakosoknak szabadban zenéltek, akik viszont céilí-t táncoltak, illetve magát a táncos társaságot nevezték így, ahol barátok, szomszédok gyűltek össze, ittak, énekeltek, táncoltak, történeteket meséltek és zenéltek egymásnak. Az éneklést hagyományosan nem kísérték, az alkalmilag összeverődött két-három zenész pedig uniszónóban játszott.

A hagyományos tánc és a vidéki céilí komolyan megcsappant, amikor a gazdaság hanyatlásnak indult az 1930-as években. 1935-ben a „Dance Hall Act” betiltotta a „crossroad dancing”-et, minek következtében nagyon sok táncterem bezárt, így rengeteg vidéki zenész maradt munka nélkül. Arra kényszerültek, hogy elhagyják a vidéket, munkát találjanak Dublinban, Londonban és az Egyesült Államokban. A megszokott körülmények elvesztésével a táncból csak a népzene maradt meg a vidéken. Az 1940-50-es években a Piper’s Club Dublinban olyan találkahellyé vált, ahol számos nincstelen zenész, hegedűsök, John Kelly és Tommy Potts, a dudások, Leo Rowsome és Tommy Reck, valamint a furulyás Seán Potts összeülhetett. A népzene újjáéledése Írországban a városhoz kötődik.

Noha a vidéki Írországban igencsak hanyatlófélben volt a tánczene, az angliai és amerikai ír emigránsok körében, a városban a céilí bandek révén új alakban továbbélt. Az 1920-as, 1950-es évek közötti populáris tánczenét játszó zenekarok hatására a sokféle hegedűsből, fuvolistából, harmonikásból, zongoristából és dobosból álló együttesek, céilí zenekarok olyan táncdallamokat játszottak, amelyek híján voltak a régi, hagyományos szólójátékban meglévő díszítésbeli finomságoknak. Az 1800-as években a Conradh na Gaeilge (A Gael Szövetség) kezdeményezése volt az első próbálkozás arra, hogy legyenek kollektív zenélési lehetőségek. Ezek a rendezvények később, az 1950-es években nagyon népszerűvé váltak egész Írországban és az emigránsok körében is.

Az 1950-es években céilí zenekarok ismét előtérbe kerültek az értelmiségi rétegek által és a kereskedelmi forgalomba kerülő amerikai népzene hatására. Ezzel körülbelül egy időben indul meg a gazdasági fellendülés a 60-as években. Így jön létre a már sokat emlegetett megújulás az ír népzenében, amely négy további folyamattal függ össze: az ír népzene gyűjtése, rögzítése és közvetítése a különböző médiumokon keresztül, a hangszeres játék támogatására létrejött szponzorált versenyek és csoportok kialakulása, az úgynevezett ballad boom és a zeneszerző, Seán Ó Riada alkotásai.

Séamus Ennis[2]: ír dudás és népdalgyűjtő

1947-ben a Radio Eireann, amely megalakulásától kezdve (1926) közvetített népzenét, dublini stúdiójából elindított egy olyan műsort, amelyben egy az országot járó csapat Írország vidéki népzenéjét gyűjtötte és rögzítette. A csapat a rögzítés során olyan zenészeket tett híressé, mint Séamus Ennis vagy Ciarán Mac Mathúna.

A programok hatására egyre világosabbá vált a nyilvánosság előtt, hogy milyen gazdag is az ír népzene. A közvetítéseken keresztül az idősebb vidéki énekes- és zenészgeneráció elismertté és megbecsültté vált az ír társadalomban.

Ciarán Mac Mathúna[3]: rádiós és népzenegyűjtő

1951-ben a Pipers’ Club tagjai megalapítottak egy szervezetet a népzenészek számára, a Comhaltas CeoltÓirí Eireannt. Helyi, regionális és nemzeti versenyt rendeznek minden évben, amelynek a Fleadh Cheoil na héireann (Írországi Zenei Fesztivál) a csúcspontja. A verseny fiataloknak szól, akik egyébként egyre nagyobb arányban kezdenek népzenét tanulni, főként uilleann pipe-on, furulyán, koncertfuvolán, hegedűn, koncertinán és gombos harmonikán. Az informális zenélés céljából a tapasztalt és a kezdő zenészek az úgynevezett pub sessionökre (FOGALOMMAGYARÁZAT) gyűlnek össze, így megteremtve a kötetlen közös zenélés új hagyományát. Vegyítve a zenét és a társas érintkezést, a sessionök általában rendszeresen egy héten egyszer, egy meghatározott nap estéjén vannak bizonyos kocsmában, pubban, vagy valakinek az otthonában, ugyanakkor bizonyos városokban minden este van session minden pubban.

A sessionökön, a határ az előadók és a hallgatóság között elmosódik és a társasági élet ugyanolyan fontos, mint maga a zene. A terítéken legtöbbször tánczene van, leginkább reeleket játszanak, de a 70-es évekig a zenéhez egyáltalán nem tartozott tánc, kivéve néhány vidéki területet (köztük Clare megyét), amikor set-táncok újból felelevenedtek és hozzátartoztak az esténkénti társas léthez.

[szerkesztés] Jegyzetek

1. Joe Burke's life and work, NUIG Archives
2. Séamus Ennis, Wikipédia szócikk
3. Richard Pine: Ciarán Mac Mathúna obituary, The Guardian, guardian.co.uk, 2010. jan. 11.
Személyes eszközök