Kategória:Svédország

Kat svedorszag.jpg
Google térkép megtekintése

Az Északi-tenger vidéke népeinek hagyományos zenei kultúráját a régió egészének kontextusában szükséges és érdemes vizsgálni, az interetnikus kapcsolatok szerepe kivált jelentőséggel bír a skandináv területek egymástól – gazdaságilag és politikailag legalábbis – kevéssé elzárt nemzeteinél. Nem elhanyagolható az a hatás sem, amit a kontinens (főként Közép- és Nyugat-Európa) mindenkori zenei hagyománya gyakorolt a helyi népzenékre. A svéd népi hagyomány sem mentes ezektől a hatásoktól, bizonyos területek (partmenti vidékek és a nagyobb városok) nagyobb mértékben átvették az újdonságokat, más, konzervatívabb régiók nagyobb ellenállást tanúsítottak velük szemben. A repertoár, a hangszerek és a táncok mégis mint svéd népi hagyomány tűnnek fel, jellemző lokális sajátosságokkal, önálló zenei kifejezésmóddal. Egy nemzet hagyományos kultúrájának felfedezésében, megőrzésében (és bizonyos értelemben továbbhagyományozásában is) legnagyobb felelőssége az értelmiségi középosztálynak van. Svédország e tekintetben mindenképpen példaértékű. Az 19. század elejétől folyamatos és tudatos népzenei gyűjtő- és rendszerező munka folyik, a 20. század elejétől pedig egymást érik a legkülönbözőbb társadalmi rétegek által a legkülönbözőbb célokkal, célkitűzésekkel életre hívott revival mozgalmak.

Források, kutatástörténet

A történeti kutatás (mint a legtöbb anyakontinensen kívüli ország esetében) a korai források teljes hiányával terhelt. Bár a 16. század végéről fennmaradtak népi dalszövegeket tartalmazó kéziratos dokumentumok, továbbá a 18–19. század népi hangszeres zenéjének lenyomatai, az ún. Spelmansböckerek is rendelkezésre álltak, a svéd népzene iránti komoly tudományos érdeklődés még majdnem egy évszázadon keresztül nem tapasztalható. Az inspiráció forrása Svédországban (is) a kora 19. század romantikus nemzeti mozgalma. A legkorábbi kutatások azonban egy-egy műfaj behatóbb tanulmányozására szorítkoztak, szélesebb spektrumú gyűjtés és kutatás a század második felében, 1870 táján kezdődött. A népzenekutatás korai időszakának két, kiemelkedő jelentőségű szereplője Nils Andersson és Olof Andersson voltak, akik közel 15.000 dallamot gyűjtöttek, a legészakibb részek kivételével az ország egész területéről. Lejegyzéseik egy része nyomtatásban is megjelent (Svenska latar, Nils Andersson, 1940). Hangfelvételeket, nagyobb mennyiségben legalábbis, viszonylag későn, csak az 1950-es években kezdtek készíteni. A munkában élenjáró intézmények a Svéd Királyi Rádió és a Svenskt visarkiv (Svéd Népzenei Archívum és Kutatóközpont). A lejegyzett és hangrögzített népzenei anyagokat ma különböző állami intézményekben – köztük vidéki múzeumokban – őrzik, a svéd Királyi Könyvtár és a Svenskt visarkiv a legjelentősebbek ezek közül, utóbbi (mint a svéd népzenekutatás központi archívuma) a többi intézményben tárolt anyagok kópiáit is begyűjti, rendszerezi.

A(z) „Svédország” kategóriába tartozó lapok

Az összesen 3 lapból a következő 3-t listázza ez a kategóriaoldal, a többi a további oldalakon található.

Személyes eszközök