1. Az ír népzene a társadalomban
A hagyományos népi kultúrában a hangszeres zene nagyon fontos, noha jelenlegi funkciója lényegében modern fejlemény, így inkább újrateremtésnek tűnik, semmint egy korábbi hagyomány szakadatlan folytatásának.
A zenészeknél kevésbé, az énekeseknél azonban annál inkább élő elemnek számít, hogy előadásuk közben megszólítsák a közönséget, ismertessék az előadandó dal eredetét, esetleg egy szórakoztató történetet vele kapcsolatban. „Ez egy nagyon régi dal” – így hangzik a jellegzetes ének előtti felkonferálás. A dallamok eredetét gyakran a csodás lényekhez kötik. Visszatérő mesei motívum, hogy a zenész tündérektől tanulta vagy éppen ellopta a dallamot, ezért a tettéért cserébe pedig valamilyen jutalomban vagy büntetésben részesül.
Az ilyen motívumok vagy hiedelmek - mint a zene hármas felosztása is, amelyet a korai ír irodalomból ismerünk - sokat elárulnak a zenéről való gondolkodásról, a zene szerepéről. Az egyik szöveg a zenét egy vízistennő három fiának születéséhez köti (Goltraige, Gentraige, Suantraige). A három név jelentése a szomorúsághoz, a vidámsághoz és az alváshoz kötődik, a kortárs népzenei előadásokon rendszeresen elmondják az ehhez fűződő történetet, ma már pusztán a mesélés öröméért. A történetben megjelenő motívumok, a zene hatalmát, mágikus erejét dicsérik, amikor a történetben alvást idéznek elő, bánattal vagy örömmel töltik el a hallgatóságot. Ehhez a témakörhöz tartozik a mágikus lant is, ami egy meghatározott helyen, a falon lóg és nagyon sok férfit megölt, mielőtt Dagdához, a jóságos istenhez került.
Ezek a mesés elemek a modern élet valóságától nagyon távol állnak. Találunk azonban néhány párhuzamot bizonyos udvarlási helyzetekben, amikor a kérő egy ír nyelvű énekkel ostromolja a kiszemelt lányt, hogy az menjen hozzá feleségül. Ahogy más ősi kultúrák, a régi írek is nagy hatalmat tulajdonítottak nemcsak a zenének, hanem az irodalomnak és a szónak is. Nagy dicsőséget jelentett, ha költő versével lenyűgözte a hallgatóságot, voltaképp ez növelte társadalmi státuszát különösen, ha szatírát írt. A költőnek tulajdonított erő középkori, ír gondolata köszön vissza Yeats The King's Threshold (1904) című darabjában.
A dalok abban különböznek a hangszeres zenétől, hogy könnyebben osztályozhatók, valamint régebbiek. (Az „old” kifejezés ’régi’-t jelent, ugyanakkor tartozik hozzá némi érzelmi töltet, amely az „old, irish song” frázisban érzékelhető leginkább, ahol az „old” elválaszthatatlan az „irish”-tól, így együtt valamilyen nosztalgikus nemzeti örökségre utalnak.) A zenéhez kapcsolódó visszatérő tematikai, műfaji vagy társadalmi csoporthoz kötődő feljegyzések igen szegényesek. Vannak halotti énekek, korálok (MŰFAJ), fonódalok, aratónóták, gael altatók és a húsvéthoz kötődő vallási énekek (amhráin bheannaithe vagy dánta). Továbbá van néhány évszakhoz kötődő ünnepség, amelyhez tartozik bizonyos zenei aláfestés: Ulsterben és Leinsterben karácsonykor, Szent István napján vonulnak az utcán a maszkos, alakoskodó zenészek: „wrenboys” (a wren jelentése ökör) (A walesi népzene és a kalendáris szokások, A bodhrán eredete szócikkek)valamint hasonló felvonulással ünneplik Szent Brigitta napját, február elsején Munsterben.
A nagy nyilvánosság számára szervezett felvonulások, majálisok mellett teljesen szokványos gyakorlatnak számított a mindenféle hivatalos szervezés nélküli családi összejövetel. Az íreknél sokféle közös esti szórakozást tartanak számon, amelyeket külön nevekkel is illetnek. A legismertebb ezek közül a céilí, amely az 1920-as 1930-as években nyerte el mai nyitott formáját, amikor a szűkebb családi vagy baráti összejöveteleket felváltotta a nagytermekben tartott „céilí band”-ekkel kísért táncos mulatság. A hagyományosan otthoni céilí nem szűnt meg, noha manapság az éneklés és a zenélés inkább már kocsmákban és klubokban zajlik, ahol csak éneklés van vagy sokkal inkább csak zenélés.
A hangszereket (Az ír hegedű; Harmonikafélék; Koncertinafélék; Pengetős hangszerek Írországban: Az ír fuvola, furulya; A bodhrán eredete, A bodhrán felépítése szócikkek) manapság már könnyű beszerezni. A rádió, televízió és a lemezgyártó cégek foglalkoznak népzenével, általában jó zenészeket és változatos repertoárt mutatnak be, kvázi modellként. Céljuk, hogy változatos zenei termékeket kínáljanak, amelyek más tevékenységekkel is összefüggésbe hozhatók (pl. városnézés), hogy új hallgatóságot szerezzenek, és megfelelő képet adjanak az ír zenéről a turistáknak. Az éneklés és a zenélés informális összejövetel otthon, a kocsmában vagy a klubban, amelyet sokszor az ír népzene legélvezetesebb és legeredetibb környezetének tartanak mind az előadói, mind a befogadói oldalról. A hivatalos keretek, valamint a hallgatóság és az előadók közötti távolság nélkül olyan, mint egy családi vagy baráti összejövetel, ahol számos kifejezetten ügyes énekes és zenész gyűlik egybe.
 |
 |
 |
