2. A mande eredet

Kereskedőnap Maliban. Só-tömbök várakoznak a Niger folyó fő mellékfolyója, a Bani partján, Moptiban, hogy gazdát cseréljenek. A só egykor drágább volt, mint az arany, nélküle a szegényes, és tápértékben alacsony táplálkozás mellett, sem a Szahel és a sivatag lakossága, sem állataik nem maradhatnának életben. A sót, hagyományosan tuareg karavánok szállították szerte a Szaharában, ma inkább teherautó. A nagy elosztóhelyekről azután a helyi lakossághoz kerül.
Fotó: Korecz Kata

Kevés adat áll rendelkezésünkre, arra vonatkozólag, hogy a nagyon távoli múltban milyen népek illetve lakosság lakta Nyugat-Afrikát. A Kelet-Afrikában talált leletekhez képest, melyek már akár 2,5 millió évre visszamenőleg képesek a régmúlt embereiről beszélni, e területen kevesebb régészeti anyag került elő. A nyugat-afrikai régióban csupán pár darab, néhány-százezer éves leleteket ismerhetünk, melyekről nehéz lenne bárminemű konklúziót levonni arra vonatkozólag, mi jellemezte az akkori népesség kultúráját, s mindennapjait. Ami bizonyos, hogy a XIII. századig vadásznépek lakták Nyugat-Afrikát, ám az egyes népek, illetve törzsek pontos eredete csak ködösen, vagy egyáltalán nem meghatározható. A régióban egymást váltották a háborúk, a különféle népek vándorlásai, uralkodóinak felemelkedése és bukása, melynek egyik lényeges mozgatórugója az arab kereskedők révén, a VIII. századtól kezdődően az iszlám hit egyre elterjedtebbé válása, mely ma is meghatározza a kultúra fejlődését. A legtöbb történelmi adat a híres és legendás államalapító vadász, Sunjata Keita idejéből származik, aki megalapította szövetségeseivel a nagy és hatalmas Mali Birodalmat, mely a legnagyobb volt egész Nyugat-Afrika történetében, s gazdagságának híre az akkori Európát és a Közel-Keletet is bejárta. A Birodalom kezdeti határai nagyjából a Niger folyó, a mai Bamako területére eső részétől, a mai Guinea Kouroussa városáig terjedt, majd a XIV-XVI. század között, területe a keletre fekvő Gao-tól, az északi fekvésű Timbuktun keresztül, egészen az Atlanti Óceán partjaiig kiterjedt. A Birodalom a XIV. században élte fénykorát, Szunjata fia szintén sikeres uralkodó volt.
E történelmi ténynek köszönhetően a mande népek elterjedtek a nyugat-afrikai szavannán, kultúrájukkal hatottak az ott élő más népekre, akiket a partközeli erdősségek felé szorítottak, sok népcsoportot magukba olvasztottak. Ma több, modern nyugat-afrikai állam lakosságának jelentős hányadát alkotják, azonban a mandék, a Birodalom előtti időkből származó, korábbi eredete ködbe vész.

A mande szó eredeti jelentése: az anyaföld, mely szűkösen befoglalva a Niger folyó felső szakaszától annak mellékfolyójáig, a Sankarani-ig tart, a mai Mali és Guinea határa közelében, ám nagyobb területre, a Niger folyó nagyobb szakaszára is szokták alkalmazni, a guineai Kouroussa és Mali fővárosa, Bamako közötti területre. Ma azonban már jóval kiterjedtebb területen is élnek mande-ajkú népek, melyek között különbség van az északi mandék (mandinka, maninka, kuranko, jula, bamana, wasulu, soninke, xasonka és susu), illetve déli mandék (dan és toma) között. (térkép) A mande nyelv a niger-kongói nyelvcsalád egyik főága, s kétféleképpen eredeztetik és különböztetik meg nyelvüket: a maninka nyelvet (maninkakan) a mai Guinea és Mali területére eső népek beszélik, míg a mandinka nyelvet (mandinkakango) a mai Szenegál és Gambia terültén élő mande eredetű népek.

Kapcsolódó szócikkek

• A nyugat-afrikai zenéről általában
  
• 1. A mande ajkú nyugat-afrikai lakosság elhelyezkedése, területe