A Közel-Kelet kultúrtörténete III. - A modern kor
Az I. Világháború után a Közel-Kelet történelme régiónként külön utakra terelődött, kulturálisan azonban csak lassan indult meg a távolodás. A közös múlt, a hajdan volt közös zenei nyelv a mai napig lehetővé teszi, hogy a politikailag különbözőképpen fejlődő területek megértsék egymást és hassanak egymásra. Még a Birodalom európai ex-alattvalói is – legalábbis zenéjükben – több török elemet őriznek, mint akár oroszt. Persze a globalizáció, vagyis az amerikai popkultúra hódítása a Közel-Keleten is érezteti a hatását. Sorra bukkannak fel az afro-amerikai ének- és mozgásstílust utánzó sztárok videóklipjei a különböző zenei csatornákon, rap és rockzenekarok alakulnak, de ezzel párhuzamosan a helyi műfajoknak is megvan a maga széles közönsége és zenész-utánpótlása. Bár megfigyelhető egyfajta egyszerűsödés, izgalmas új irányok is kezdenek kialakulni. Isztambul például ma is a világ egyik zeneileg legprogresszívabb városa, a maghrebi rai zene pedig új hírnevet szerzett az arab zenének. Igazán sajnálatos következményekkel jártak viszont – a zenei életre nézve is – a Kelet politikai forrongásai. Az olaj világpiaci jelentőségének megnövekedése hihetetlen gazdagságot, és hihetetlen pusztítást hozott a keleti területekre, amit a nagyhatalmak hidegháborús stratégiai helyezkedése is csak súlyosbított. Ennek „köszönhetően” Bagdad külvárosi kávéházaiban legfeljebb csak a rádió szól, Iránból és Afganisztánból Amerikába, vagy Törökországba emigráltak a zenészek, és a Kaukázus lejtőin is voltak korszakok, amikor inkább kalasnyikovot fogtak saz helyett. Érdekes új résztvevő a térségben a sok politikai feszültségre okot adó Izrael, amely nagy változatossággal fogalmazza újra a Közel-Kelet zenei örökségét.