A didzseridu és az "A"-típusú játékstílus, az ének valamint a zenei kíséret
Az itt tárgyalt terület zenei felosztása általában a didzseridun játszott játékstílus szerint történik, mely a zenei stílus legegyszerűbben felismerhető sajátossága. E területen az úgynevezett ’A’ játékstílus az elterjedt. [1] Jellegzetessége az itt használt hangszertípus: a rövid (1-1,5m), mindkét végén nagyjából egyforma átmérőjű csövek karakterisztikájában szabják meg a játékstílust és a didzseridu hangzásvilágát. A didzseridu legismertebb neve ezen a területen a Mago, hívják még Magunak, Kanbinak is. Néhol úgy utalnak rá, mint Bambu, mely egyértelműen a térségben használt egyik hangszer alapanyagra utal.
Fotó: Németh Szabolcs.
A Kelet-Arnhem-földön játszott, ’B’ típusú játéktechnikával összehasonlítva (melynek legfőbb ismérve, hogy használja az úgynevezett kürthangot) kijelenthetjük, hogy az a ’B’ típusban a játékstílus szabja meg a didzseridu hangzását, míg az itt tárgyalt stílusban a rajta játszott ritmus. Feltehetően az ’A’ típusú játékstílus a didzseridu játék egy régebbi generációját képviseli; ezt támasztja alá, hogy az ezen a területen élők jobban el voltak zárva a kontinensen kívülről érkező hatásoktól.
A didzseridu név a Nyugat-Arnhem-földön, vagy Darwin környékén játszott egyik ritmusból származik, melyben a játékos e szót énekli a hangszerbe: didjemro.
A stílus jellemzője a monoton, egymást követő rövid ritmusképletek, ezeknek a dalkíséreten belüli váltása, valamint a felharmonikusokban gazdag hangzás. A játékos az alaphang folyamatos játéka mellett a ritmust mintegy beleénekli a hangszerbe (ugyanúgy, mint a ’B’ típusú játékstílus esetében), mely a tradicionális stílusokra jellemző „testet” ad a hangzásnak. A leggyakoribb alapritmus a ditamor-debor…stb., illetve ezek variációi. A didzseridu ritmusa a legtöbb esetben nyugodt, lassú, hömpölygő, a ritmus hangsúlyait a levegővétel utáni erősebb levegőnyomás adja.
|
|
David Blanasi, didzseridu szóló (részlet) |
A zene három fő összetevője az ének, a ritmusverő fa és a didzseridu. A didzseridu ritmusa egy folyamatos alapot ad, melyhez ritmusban és hangmagasságban a ritmusverő fa és az ének igazodik. A hallgató néhol nem tudja eldönteni, hogy a három zenei összetevő közül melyik adja az alap kíséretet, és melyik vezeti az előadást. Általánosságban elmondható, hogy először a didzseridu, másodszor a ritmusverő fa, majd az ének száll be az előadásba, a végén a befejezést az ének kezdi, majd a didzseridu követi, végül a ritmusverő zárja. Egyes dalokban jellegzetes a közbenső kiállás-, vagy szünet, mely a zenészek nagy összeszokottságát sugallják.
A ritmusverő fa akárcsak Ausztrália többi részén a zenei kíséret alapja. Az általunk itt tárgyalt zenében általában több ritmusverő fa játszik együtt. A vezető ritmusra, melyet az énekes üt leggyakrabban 4/4-ben, a kíséretet adó ritmusfa kis késéssel rádupláz. Jellemző az egy dalon, vagy zenei előadáson belüli váltakozó tempó.
Ezen a területen gyakran a dalok szövegei csak rövid szótagokból állnak, konkrét jelentésük nincs, az emberi hangot hangszerként használják. A jelentéssel bíró dalok szövegeit csak a témára utaló szavakból állnak, melyek spirituális tartalmúak. Keletkezésük története sok esetben egy személyhez köthető, aki e szövegeket és ezek melódiáját spirituális élményen keresztül kapja (lásd. énekes-ember).
A területre főbb zenei jellegzetességei:
- A dalok hozzávetőlegesen hosszú időtartama (akár több perc);
- Széles melodikus hangtartomány (egy oktáv-, vagy több);
- Egy dalon belüli több, egymás után ismétlődő szöveg, melyet általában a dallam alászállása jellemez;
- Folyamatos didjeridu kíséret, melynek tónusa hasonlít az énekes hangjához;
- A kísérő énekesek hangja összekapcsolódik a vezető énekesével;
- A ritmusverő fák kísérete – ha több játszik, mint egy –pár, – nem feltétlenül ütnek ugyanabban a tempóban;
- A ritmusverő fák jelzése a zenei rész lezáró taktusa előtt;
- A záró rész dallama különbözhet a fő dallamtól;
- Az ének befejezte után a zenei kíséret zárja az előadást;
- Jellemző a szótagokból álló, jelentés nélküli dalszöveg.
Jegyzetek
- ↑ Moyle, Alice M.: Songs from the Northern Territory. Companion booklet. Canberra, 1974, Australian Institute of Aboriginal Studies. 1-5. o. (Musical region NW).
