A norvég vokális népzene

Hans Adolph Brorson

H. A. Brorson.gif

Név Hans Adolph Brorson
Született 1694. június 29.
Elhunyt 1764 júni 3.
Nemzetiség dán
Funkció egyházi-énekszerző
Forrás

Európa más területeivel összevetve Norvégia nem tűnik túlságosan gazdagnak a korai énekes műfajok tekintetében. A leggazdagabban dokumentáltak az állattartással kapcsolatos műfajok, az altatók, a vallásos népdalok, a középkori balladák és a stevek (metrikus szövegekre született dalok).

Az állathívógatók/állatterelők – hagyományosan: lokk – ma már ritkán jelennek meg eredeti kontextusukban, számos felvétel áll azonban a tudomány rendelkezésére. A lokk (a svéd lockroppal azonos műfaj) kiáltások, ének és beszéd összekomponálása, a funkció által meghatározott sorrenddel. Szerepe alapvetően a kommunikáció (akár nagyobb távolságokban is). Leginkább nők adják elő. Különlegessége tartalmilag az állatok néven nevezésében, zeneileg pedig a szokatlan hangközök használatában, valamint a dallam erősen melizmatikus jellegében áll.

Az altatók (és ide sorolhatók a gyermekdalok is) mára nyomtalanul eltűntek a népzenei hagyományból.

A vokális népzenei gyűjtemények legnagyobb hányadát a vallásos népdalok teszik ki. Tekintélyes mennyiségük az északi területeket a 18–19. században elérő erős vallásos mozgalmak népi kultúrára gyakorolt hatásának bizonysága, olyannyira, hogy a vallásos népdalok megjelenésével a zenei kifejezésmód addig létező formái csaknem nyomtalanul eltűntek. A vallásos népdalok kimutatható stílusbeli különbségei – relatíve gyors és univerzális elterjedésüknél fogva – inkább kronológiai eredetűek, s nem regionális eltéréseket tükröznek. Hogy központi pozíciójuk egészen a 20. század közepéig megmaradhatott, legnagyobbrészt a liturgián kívüli (házi) vallásos gyakorlat erejének köszönhető.

A dúr-moll tonalitás uralkodó (a 19. század végétől szinte kizárólagos), de a repertoár bizonyos része megőrizte modális karakterét. A dallamok egy része korábbi népénekek között már megjelent, de fennmaradt a repertoárban néhány, a kor kedvelt szövegeit felhasználó újabb keletű kompozíció is. Egyik legjelentősebb szövegforrásuk a dán egyházi-énekszerző, H. A. Brorson, akinek költeményei – meglepő módon – a dán vallásos népdalokban egyáltalán nem fordul elő, Norvégiában viszont több mint 300 tőle származó példát regisztráltak.

A középkori ballada (az altatókhoz és gyermekdalokhoz hasonlóan) ma már csak mint revival létezik. A legtöbbet korábban Telemark megyében gyűjtötték, a 19. század utolsó évtizedeiben. Szövegi aspektusból a folklórtudomány megkülönböztet lovagi és mitikus (a központi szereplők óriások és manók) ballada-költészetet. Zenei kvalitásairól azonban keveset tudunk, tekintve, hogy az Európa-szerte elterjedt ballada mint táncdal a népzenekutatás kezdete előtt eltűnt. A középkori balladával összefüggésbe hozható mai norvég táncdalok (folkeviseleik) a revival mozgalom (minden autenticitást nélkülöző) koreografált felújításai csupán.

A stev a norvég népköltészet egyik legnépszerűbb, századokon át virágzó műfaja. Két formája ismert: gammelstev (régi stev) és nystev (új stev).
A gammelstev metrum és rímek tekintetében a ballada közeli rokona, viszont egystrófás, továbbá szigorú négysoros, a balladáénál merevebb szerkezete van (izlandi ferskeytla). Szövegeinek egy része a bölcsesség és etika témaköréhez kapcsolódik, más részük témája a humor. Dallamai egytől egyig az ún. draumkvedet balladák (látomás-ballada) dallamainak variációi.
A gammelstev addig töretlen hagyományát 1800 körül váltotta fel a 20. század közepéig virágzó nystev (a Setesdal régióban nyomokban mind a mai napig megtalálható). Szerkezete szintén négysoros, dallamaira azonban a más műfajokban ritka pentaton lépések, valamint aszimmetrikus ritmikai módusz jellemző.

Kapcsolódó szócikkek

Személyes eszközök