Afroamerikai népzene. Az afroamerikai dalok eredete
A fekete amerikaiak számos dala a fehér hagyományból való egyszerű átvétel, míg másokat a feketék alkottak az angol-amerikai közösség zenéjét mintául véve. A feketék hagyománya mindig a fehér kultúra hatása alatt állt, így ennek az anyagnak egy meghatározó alaprétege lényegében európai eredetű; az előadási stílus az, amiben az afrikai gyökereket megtalálhatjuk.
Ugyanakkor a dal és dalformák átvételekor vannak olyan kivételek, amelyek tipikusan fekete műfajt eredményeztek, ilyen például a blues, ami tulajdonképpen számos típusra és formára vonatkozik egyszerre. Az úgynevezett field blues (mezei blues) gyakran meghatározatlan hangmagasságú, rövid kiáltásokból (cries), hívásokból (calls) és jajgatásokból (wails, hollers) áll, s ezeket többször ismétlik. Ez feltételezhetően a mezei munkások kommunikációjából keletkezett. Időnként két ember felváltva énekli. A dalok e fajtája lassacskán rural blues-zá (vidéki blues) fejlődött, melyet általában gitárral kísértek, majd végül urban blues-zá (városi blues), amely speciális harmonizáláson alapszik, és meghatározott, ugyanakkor rugalmas zenei és textuális formával rendelkezik.
Az Egyesült Államok fekete lakossága számos kiváló zenészt produkált, akik széles körben váltak ismertté a népi kultúrán kívül is, sőt nemzeti szinten is közkedveltek. Tipikus példa Leadbelly – akinek eredeti neve Hudie Ledbetter – texasi elítélt.
Leadbelly sokféle műfajú dalt énekelt, de repertoárjának legnagyobb része blues dalokból állt. Ezek a dalok versszakonként három részt (sort) tartalmaznak, az első kettő tartalmában hasonló (mind zeneileg, mind pedig szövegében), míg a harmadik különbözik tőlük. Ez az AAB forma jól megfigyelhető olyan közismert darabokban, mint például a St. Louis Blues, vagy olyan Leadbelly dalokban, mint Shorty George és a Fort Worth and Dallas Blues. A rural blues dalok formája rendkívül változatos, néhányuk csupán egyetlen zenei frázison alapszik. Így a Now Your Man Done Gone, amelyet Alabamában gyűjtöttek, lényegében egy frázis változatainak ereszkedő sorozata. Az afroamerikai népdalok tipikusan kevesebb különböző frázisból állnak, mint az amerikai fehérek legtöbb dala – ez lehet az afrikai zene egy másik lehetséges továbbélő eleme.
Egy további afroamerikai zenei műfaj, ami szintén különbözik a fehér kultúrában megjelenő párjától, párhuzamától, a coming-out rimes (rímek kivágása), illetve a gyerekek játékdalai és rímei. Ezeket az afroamerikaiak ugyancsak Afrikából származó stílusban adják elő, mivel ragaszkodnak a pontos ritmusképletekhez. Ilyen lehet a szövegekben, dalokban megjelenő hangsúlyeltolás, valamint a feszes tempó szintén tipikus a nyugat-afrikai zenékben. E rímek közül a legnépszerűbbeket – például az I asked my mother for fifty cents-t és a Head-shoulder baby-t – valamikor éneklik, de időnként mondják. A call-response technikák a gyermekek dalaiban is nagyon gyakoriak. Ez a zenei anyag része a világszerte elterjedt gyermekdalformának, amelyek néhány hangból – kis tercből és nagy szekundból állnak, és struktúrájuk repetitív. Ugyanakkor ez a sajátos technika teszi őket igazán afroamerikaivá. Ezek a gyermekdalok nem csak délen fordulnak elő, megvannak éppúgy az északabbra található városok néger gettóiban is, ahol leginkább fehér gyerekek tanulják meg a fekete gyerekektől.
Az afroamerikaiak munkadalaiban ugyanígy megjelennek afrikai elemek. Az a gyakorlat, hogy a munkadalokat a munkát kísérendő, annak ritmusához alkalmazkodva éneklik, nem általános a fehér amerikai hagyományban, kivéve a tengerészdalok egy részét. A műfaj Nyugat- és Közép-Afrikában szélesen elterjedt éppúgy, mint az afroamerikai néphagyományban. Meglétét – korábban inkább megmaradását – elősegítette, hogy a rabszolgák életében a ritmikus munka nagyon jelentős szerepet töltött be. Ezeknek a daloknak a stílusát tulajdonképpen angol-amerikai és afrikai elemek keveréke adja. Néhány közülük, mint a Pick a bale of cotton együtt lüktet a munkával. Mások, mint például Leadbelly Eleonora-ja egyszerűen csak jól hangzik, de nehéz a munkával összeegyeztetni, így nem segítette a rabszolgát, nem kísérte a munkát, tehát egészen más volt a funkciója.
Talán ennél is fontosabb a spirituálé, a rabszolgák vallásos zenei expressziója, ami több különböző formából és stílusból áll: a lassú, lírai, ájtatos spirituáléktól, amelyeket általában valamilyen funkcióban énekelnek, az egészen gyors, magával ragadó, extatikus shout spiritual-ig.
A spirituálék, a maguk elemi témáival, közel állnak a fehér spirituálékhoz, amelyeket délen, az Appalache-hegység vidékén több ritmushangszerrel kísérve énekelnek antifóna-technikával, improvizált változatokkal. Fontos megjegyezni, hogy a néger spirituálé stílusának, eredetének és fejlődésének kérdése még nincsen megnyugtatóan megválaszolva, minthogy fehér spirituálékat is énekelnek élénken és ritmikusan, azaz nem népénekszerűen, azonban, hogy ez fekete hatás-e, azt nem tudni. A 19. századból származó publikált anyagban igen sok párhuzam található a fekete és a fehér spirituálék között. A korai lejegyzések azonban nem adnak semmilyen információt arról, hogy milyen stílusban énekelték ezeket. Mindazonáltal, nyilvánvalóan voltak olyan dallamok is, amiket énekeltek mind fekete, mind pedig fehér spirituáléként is. Ilyen például a híres Swing Low, Sweet Chariot című darab, ami dallamilag azonos Gaines-nek nevezett fehér amerikai himnusszal.
