Az indiai klasszikus zene
|
Muthuswami Dikshitar | |
|
| |
| Név | Muthuswami Dikshitar |
| Született | 1775. március 24. |
| Elhunyt | 1835. október 21. |
| Nemzetiség | dél-indiai |
| Funkció | költő és zeneszerző |
| Forrás | |
A mai indiai klasszikus zenében (melyet hagyományos zenének is szoktunk nevezni) két, formájában eltérő zenei nyelvjárást különböztetünk meg, az észak-indiai klasszikus zenét, amelyet nevezünk hindosztáni zenének is, és a dél-indiai klasszikus zenét, amelynek másik elnevezése karnátikus. Mindkét zenei nyelvjárás gyökere egységesnek tekinthető, s csak az i. sz. 8. század után lehet a két forma bizonyos és nem szignifikáns eltéréseire következtetni. Mindkét „nyelvjárás” alapja az indiai klasszikus zenére jellemző modális zenei rendszer és a ritmikai többszólamúság összetartozó és együttes alkalmazása.
Egyszerűbben szólva, mind az észak-indiai, mind a dél-indiai klasszikus zene alapja a rága és a tála. A két zenei nyelvjárás a 18. században öltötte magára azokat a különbségeket, amelyek ma is megfigyelhetőek, elsősorban azért, mert a dél-indiai klasszikus zene a hagyományoktól kissé eltérő irányba kezdett fejlődni.
Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy az észak-indiai zene megőrizte a rágák elsődlegességét és ragaszkodott az improvizatív forma prioritásához, ezzel szemben a karnátikus zenében mintegy kétszáz éve megjelent a kompozíciók hű rögzítésének igénye, és leggyakrabban ma is három olyan kiemelkedő egykori zenész kompozíciói (természetesen improvizált formában) hallhatóak benne, akiknek tanítványai jegyezték le mestereik dallamait. Szvámi Tjágarádzsa, Muttuszvámi Dikshitar és Shjáma Sásztri voltak ezek az egykori mesterek, s kompozícióik ma is betöltik a dél-indiai zene mindennapjait.
Természetszerűen az észak-indiai klasszikus zenében is jelen vannak a kiemelkedő zenészek által létrehozott, illetve hátrahagyott kompozíciók, de ezek soha sem vették át a főszerepet, mint az a dél-indiai klasszikus zenében történt.
Vázlatosan a két zenei nyelvjárás mindössze ennyiben különbözik – egyéb technikai részletkülönbségek mellett –, de gyökereik azonosak.
Az indiai klasszikus zene hangsúlyozottan kamarazenei műfajokból áll, ahol egy énekes vagy zenész adja elő az adott rágát és általában egy ritmushangszer kíséri. Az indiai zenében annak modális jellege miatt is ismeretlen a sok hangszert alkalmazó zenekari forma, amely az indiai klasszikus zene hangsúlyosan improvizatív jellege miatt nem is lenne lehetséges.
