Az orosz dal típusai
- munkadalok és a pripevki
A munkadalok fő funkciója a munka organizálása, kísérete, általában a munkavégzés folyamatának megkönnyítése. A munkafolyamatok változásával (fejlődés) az idők során maguk a dalok is változtak. A munkadalok speciális típusa, a pripevki rövid, ritmikus, darabok. Stílusuk – közösségi természetükből kifolyólag – relatíve homogén. A dalok sztereotip zenei frázisok többszöri, enyhén variált ismétléseiből állnak. Dallamaik szekund-, kvart- és kvintlépések sorozatai, gyakoriak a hangközök különféle kombinációi. Kórusos előadásuk esetén két-, vagy háromszólamú textúrák is létrejöhetnek.
- jeles napok dalai
A jeles napok dalai leginkább Nyugat- és Délnyugat-Oroszország területén (Smolensk, Bryansk, Pskov), valamint az ország középső régióiban (Ryazan, Vladimir) terjedtek el, s maradtak is fenn. Karácsonyi és újévi dalok, tavaszváró és tavaszköszöntő dalok, húsvéti énekek, Szent György napi dalok, pünkösdi énekek, a nyári napforduló (Szent Iván napja) és az aratás dalai tartoznak ide. A repertoár alapját nagyszámú, variálható ritmusképlet adja, amelyhez regionálisan eltérő hangrendszerek (és ilyen módon eltérő dallamok) kapcsolódnak. Refrénes szerkezetű dalok, a refrént a közösség (kórus) énekli.
- esküvői vagy lakodalmas dalok
Az esküvői dalok csoportjába különböző műfajú dalok tartoznak: az esküvő előestéjén énekelt lírai dalok, az ifjú párt dicsőítő dalok, melyeket az oltár elé állás előtt és után énekelnek, esküvői siratók, rituális dalok (vagy formula dalok - a jelenkori népzenetudomány terminológiájában). Az orosz parasztság körében két, különböző típusú esküvő ismert: egy vidám és egy gyászos karakterű. Az előbbi a nyugati és déli területeken terjedt el (zenéjében leginkább a jeles napok dalaival rokon), míg utóbbi az északi területeken volt inkább jellemző (a siratók stílusához hasonló zenei jellegzetességekkel). Az esküvők lírai dalai zeneileg a legsajátosabban oroszok, analógiáik a szomszéd népek népi dalhagyományában nem lelhetők fel. A dalok fő meghatározó zenei eleme a szerkezet és a ritmus (az orosz népzene legbonyolultabb ritmusképletei – némiképp meglepő módon és ellentétben a Balkánon tapasztaltakkal – nem a tánczenében, hanem az esküvői formula-dalokban jelennek meg). A metrum szabálytalan, aszimmetrikus kettes és hármas egységek váltakoznak benne, olykor szinte követhetetlen sűrűséggel.
- egyéb családi ünnepek dalai
A családi ünnepek dalai (másképp az emberélet nagy fordulóinak dalai) a keresztelők, altatók, a gyermekek játékdalai, az (imént tárgyalt) esküvői dalok, valamint a halotti siratók.
A gyermekjátékdalok hangterjedelme szűk, ritkán lépi túl a kvartot. Hangkészletük a nemzetközileg ismert és jellemző pentaton (illetve pre-pentaton). Ritmusuk egyszerű, jellemzően táncritmus-formulák adaptációi, négy egységes sorba rendezve.
Az altatók dallamai a kis terc trichordjára épülnek, az alapszerkezetet esetenként alsó kvart vagy egyéb (átmenő funkciójú) hang egészíti ki. Archaikusabb darabjaik (szövegeik legalábbis erre engednek következtetni) a kisded elringatásán túl a rossz szellemek és a halál elűzése is valahai mágikus funkciójuk része. Egyszerű, egysoros szerkezetük, továbbá hangrendszerük a munkadalokkal, illetve az egyéb, alkalomhoz nem kötött dalokkal hozza őket rokonságba.
A siratók hajdan a mainál lényegesen szélesebb szerepkörrel rendelkeztek, énekelték őket – az esküvőkön és temetéseken kívül – a cári hadseregbe történő bevonuláskor, hosszú elválás alkalmával, súlyos betegség esetén és a paraszti lét egyéb szerencsétlenségeinek bekövetkeztekor is. A sirató alapvetően szólóénekes által improvizált előadás, az improvizáció alapját azonban kikristályosodott dallami formulák képezik. Az előadás az éneklés és sírás határán mozog, jellemzője a rubato ének és ritmikus beszéd folyamatos váltakozása és a sok ereszkedő glissando.
- lírai dalok
A lírai dal önmagában álló népzenei műfaj, bármiféle rituális és drámai funkció nélkül. Elsősorban (pozitív vagy negatív) érzelmek kifejezését hivatott illusztrálni, a folklórban sokkal kevésbé az egyén, mint inkább a közösség érzelmeinek kifejezéséről van szó.
Zenei szerkezete változatos, az egyszerűbb, egyszólamú formáktól a legfejlettebb többszólamú struktúrákig terjed. Rendkívüli formagazdagság és a kifejezőeszközök széles tárháza jellemzi. Köszönhetően azonban funkcióktól való mentességének a regionális differenciák sem túl nagyok. Dialektusok felett álló, általános vonásokat hordoz, így a legkönnyebben átvehető, örökíthető, hagyományozható műfaj. Archaikus (rövid strófás, kvart-kvint ambitusú, vagy deklamáló) darabjait a mai napig megőrizte a néphagyomány.
Többszólamú textúrák bár az orosz népzene majd’ minden műfajában előfordulnak, a polifon letétek a lírai dalokban a legjellemzőbbek és leggyakoribbak. Az orosz népi többszólamúság két fő formája a heterofónia (illetve annak változatai) és a diszkant polifónia. A nyugati-keresztény világban széles körben elterjedt akkordikus szerkesztés és a párhuzamos szólammozgás lényegesen ritkább. A szólamok száma, valamint az egy szólamot éneklők száma is változó, sőt előadás közben is változhat. Akár vezető szólam is gazdát cserélhet az előadás folyamán. Az urbánus kultúra hatásaitól mentes észak-nyugati és dél-nyugati régiókban a kevésbé fejlett, archaikusabb többszólamú praxisok voltak használatban. Az orosz népi vokálpolifónia legfejlettebb formája, a protyazhnaya az egységes orosz nemzet kialakulásának idején, a 14-16. század közötti időszakban keletkezett, s mindmáig az egyetemes orosz kultúra egyik fő szimbóluma, az orosz nemzeti büszkeség tárgya.
Az orosz lírai népdalt az idők folyamán megannyi hatás érte: a régi parasztdal, az újfajta harmóniákat megszólaltató hangszerek (gitár és zongora) játéka, a katonazenekarok repertoárjai, az európai táncok, illetve tánczenék (melyek I. Péter uralkodása alatt jelentek meg Oroszországban), valamint – mint egyik legerősebb hatás – a cigányság zenéje.
A hivatásos muzsikusok Oroszországban (ahogy Európa szerte mindenütt) a cigányok voltak. Övék volt a társadalmi rétegek közötti közvetítő szerep (mindkét irányba: egyrészt eljuttatták a hagyományos orosz dalokat az elit társadalmi körökbe, másrészt friss, irodalmi szövegekkel szolgáltak az alsóbb néprétegek számára). Az orosz parasztság mindmáig őrzi a 19. század elején adaptált cigány repertoárt. A cigányság töltötte be az orosz és európai zene közötti híd szerepét, a 19. század folyamán ők harmonizálták a tradicionális orosz dalokat, s igazították a hagyományos népi többszólamú formákat is az európai tonális funkciós ízléshez, internacionálisan fogyaszthatóvá téve a tradicionális orosz népdalt.
- epika
Az orosz narratív népi műfajok csoportja rendkívül heterogén. Ide tartoznak a bilini (jelentése „ami volt”, a népi szóhasználatban: starina, azaz „régi dal”), a vallásos dalok (dukhovniye stikhi), a középkori bohócok dalai (skomoroshini), a historikus dalok és a balladák. A bilini kivételével az összes narratív műfajnak megvannak az analógiái a nyugati népek zenéjében, különösebb eltérések nélkül.
A legspecifikusabb orosz narratív műfaj a bilina. Nagyjából 2500 szövege maradt fenn publikált formában (ez kb. 100-120 történetet jelent), notációt is tartalmazó lejegyzés viszont lényegesen kevesebb létezik. A legtöbb bilini a Kijevi- vagy Vladimir-ciklushoz tartozó hősi ének. A legkorábbi gyűjtemények a 17-18. században keletkeztek, a népi gyakorlatban élő hagyományra Ribnikov és Hilferding bukkantak rá a 19. század második felében, Észak-Oroszországban (korai, 19, század végi hangfelvétel is készült).
Alapvetően két fő bilini-típus létezik, északon a recitatív szóló ének a jellemző, míg délen, a doni és tereki kozákoknál többszólamú formák terjedtek el. A két fő típustól eltérő, jellegzetesen egyedi stílusú a relatíve kevés dallammal reprezentált, összefüggő, verssorokra nem bontható strófákból álló bilini az Onegán túli területeken (Olonec) – a strófa a kezdő sor variánsaira épül. Leggyakoribb formájában a bilini egy szöveg-, illetve dallamsorból állnak. Hagyományos előadásmódja a „mondás”, egyfajta énekbeszéd, narráció.
Klasszikus, a századfordulón megjelent bilini-gyűjtemény Ggrigor’yev háromkötetes Arkhangel′skiye bilini című kiadványa, mely I. S. Tezarovsky korai fonográfos gyűjtéseinek lejegyzéseit tartalmazza az arkhangelski régióból.