Blues. A blues korai története
A blues történetét alapvetően a feketék Afrikából magukkal hozott zenei kultúrája – illetve annak megmaradó elemei –, az Észak-Amerikában őket fogadó és zenéjükkel kölcsönhatásba lépő összamerikai zenei és egyéb kultúra, illetve a rabszolgák, azaz az afroamerikaiak társadalmi helyzete határozza meg.
A rabszolgatartás idején a fehér ember a rabszolgára mint eszközre tekintett. Ezért okozott dilemmát a kereszténység terjesztése is. Noha a keresztény Európa hódításai hátterében mindvégig gazdasági okok álltak, mindezt Isten, és a keresztény térítés nevében hajtotta végre. A hódítók – és később a rabszolgatartók – cselekedetei ugyanakkor igen gyakran nem tükrözték a keresztény vallás erkölcsi tanításait. A feketék megtérítésének dilemmája is ennek volt köszönhető: noha a kereszténység tanítása szerint, aki nem keresztelkedett meg, vagy nem keresztény vallású, attól még ember, nem lehet vele állatként bánni, nem tartható rabszolgasorban és elvileg megölni sem lenne szabad, ám gyakorlatban teljesen más volt a helyzet. A rabszolgatartók és a klerikusok érdekei ütköztek: a papok valóban Isten igéjét akarták terjeszteni, a rabszolgatartók szempontjából ugyanakkor praktikusabbak voltak a nem-keresztény feketék: úgy gondolták kevésbé kell számot adniuk a rabszolgákkal való rossz bánásmódjuk miatt. A rabszolgák azért, hogy közelebb érezzék magukat uraik kultúrájához, osztozzanak azok vallásában, amely a felebaráti szeretet hirdette, már a keresztény térítés előtt gyakorolni kezdték az új vallást. A rabszolgák élete a munkából állt. Korai dalaik – rituális szövegeiken túl – leginkább munkadalokból álltak. Ezek azonban a korlátozott társadalmi lehetőségekhez méltóan korlátozott zenei teljesítményt is eredményeztek: az afrikai rabszolgák korai munkadalai kurjantások és kiáltások voltak. [1] Jajpanaszok. Ezek a kezdetleges formák egy alacsony létformáról tanúskodnak, és éppen ezért nem emelkedhettek a maradandó zenei formához elengedhetetlen általánosság szintjére. A kezdetleges munkadalok és a későbbi blues-formák között alapvető különbség van mind forma, mind pedig szándék tekintetében.
Mr. Thomas Nast rajza.
Oh, Lawd, I’m tired, uuh
Oh, Lawd, I’m tired, uuh
Oh, Lawd, I’m tired, uuh
Oh, Lawd, I’m tired, a dis mess.
De megfáradtam, ó Uram
De megfáradtam, ó Uram
De megfáradtam, ó Uram
Haj, de megfáradtam a robotban.
Ezek a kezdetleges formák ugyanakkor már magukban hordozzák a blues számos jellegzetességét, amiket a műfaj Afrikából örökölt.
A blues kezdetleges formája társadalmi változásokhoz köthető. A 19. századi emancipáció olyan életmód reményét kínálta, ami rabszolgaként korábban elképzelhetetlen volt. A felszabadítás sem hozott természetesen jólétet a már amerikai feketék számára, azonban még ez az újfajta nyomor is jobb volt a rabszolgaságnál. Végre úgy érezhették, hogy van magánéletük. Újdonság volt a szabad élet minden egyes apró eleme, amit egy kis eldugott tanyán dolgozva vagy akár vándorolva megéltek, és ez hatott a blues-ra is.
A felszabadított rabszolgák a hatalmas déli területeken kis farmot vettek vagy béreltek, amin aztán családjukkal dolgoztak. A régi kurjantások, kiáltások továbbra is kísérték a nehéz munkát, ugyanakkor volt ebben a munkában valami magányosság, amit korábban nem éreztek; a hatalmas ültetvényeken a rengeteg rabszolga együtt dolgozott, énekelt. Ezeken a kis farmokon az a néhány magányos ember gyorsabban felejtette el a régi formákat, és hamarabb vette át a fehér ember nyolc vagy tizenhat ütemből álló dalait. Új dalaikat már nem szükségképpen a munka ihlette. Mindenkinek megvolt a maga hangja, stílusa, ahogyan életéről, vágyairól, küszködéséről szólhatott.
A szabadság új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagította a fekete lakosságot – a vándorolva munkát keresőket a leginkább –, amelynek megéneklésére ez a kezdetleges forma már nem volt elegendő. Emellett az új létmód új problémákat hozott a felszínre, amelyek addig nem léteztek számukra, így például a megélhetés és a pénz problémáját.
A legkorábbi, de már nem a kurjantások kezdetleges állapotában létező daloknak természetesen még nem volt kialakult, fix formája, amilyen később a tizenkét ütemű AAB sorszerkezetű tipikus forma. Egy ideig a blues-dalok átvették a korai angol balladák szerkezetét, ezek nagyrészt nyolc, tíz vagy tizenhat üteműek voltak. A blues-forma további fejlődését azonban a kezdetleges kurjantások és az afrikai felelgetős énekek határozták meg.
A blues ugyanis közvetlenül a kiáltásból és a spirituáléból fejlődött ki, s utóbbi már korábban fejlettebb zenei formával bírt. A háromsoros szerkezetét a kiáltásokból örökölte. Az énekes egy sornyi kiáltást – az első sort – megismételt, mintha arra várna, hogy a harmadik is eszébe jusson.
A zenei formák változásának további oka a feketék nyelvhasználatának átalakulásában keresendő. Amíg a munkadal csupán néhány – leginkább a munkával kapcsolatos – angol szót tartalmazott, a kialakulóban lévő blues-dalok már nagyrészt angol nyelvűek voltak, hogy más amerikaiak is megértsék – tekintve, hogy ekkor a dalszerző már mint (majdnem) teljes jogú individuum volt jelen a társadalomban. A sokszor ismételt sor feltehetően az átlag fekete földműves szókincsét jellemzi. Amint a nyelvet jobban elsajátították, színesebb szövegek születtek.
Az újonnan kialakuló formák és jól sikerült sorok később a több szabadidő és a vándormunkások, reménytelen álláskeresők, vándor énekesek, csavargók közreműködésének hatására elkezdtek sztenderdizálódni. Létrejött a háromsoros tizenkét ütemű AAB osztású közkedvelt forma, kialakultak és rögzültek a klasszikus közhelysorok. A blues ezen a szinten szinte kizárólag énekelt műfaj.
