Damaru
Damaru, ngacsung, csangte, csangcsang tiu (t: ḍa-ma-ru, cang-te, cang-cang-te’u, rnga-chung, sz: damaru, m: damar, дамар) koponyadob, homokóradob, vagy „majomdob”. Kétoldalú kézidob, melyet jobbra-balra forgatva használnak, ami során, az egy-egy bőrmadzag végén levő bőrgolyók folyamatosan megütik a dobbőrt. Mérete szerint két típusa van, a dacsen (t: ḍa-chen) nagy damaru. Neve a damaru cshenpo szavak összeolvadásából keletkezett. És a dacsung (t: dra-rchung) kis damaru, melynek átmérője kb. 12 cm. Ez a dob, eredetét tekintve az Indus-völgyi civilizációra vezethető vissza, hiszen a régészeti leletek tanulsága szerint, már ott is használták. Azonban a damaru alapeleme, a koponyacsont rituális használata az ázsiai szerte elterjedt ősi koponyakultuszra vezethető vissza. Az ind kultúrában Siva isten egyik attribútuma, s a háromágú szigonyára (sz: triśūla, t: dbyu-gu rtse-gsum) van akasztva. A táncoló Siva a jobb kezében tartja. Az istenség a dob hangjával szabályozza a világmindenség ritmusát, s a dob egyben oltalmazó eszközként is szolgál. A hindú (h: hindū) értelmezésben a dob kettős energiával bír, a férfias ritmussal (sz: tāla), és a nőies dallammal (sz: rāga). A kettő együtt biztosítja az univerzum szerkezetét. A tantrikus buddhizmusban a jógik (sz: yogi, t: rnal-’byor-pa), jóginík (sz: yoginī, t: rnal-’byor-ma) és sziddhák (sz: siddha, t: grub-thob) attribútuma. Itt, mint démonűző eszköz, a buddhista Tan (sz: Dharma, t: Chos) mindet betöltő hangját, azaz a szent iratok tartalmának a közzétételét és a mantrákat (t: sngags, sz: mantra) szimbolizálja. A buddhista oltáron, mint zenefelajánlás szerepelhet. A szertartások során a gyakorlók a jobb kezükben tartják, így ez az eszköz a módszert (sz: upāya, t: thabs) szimbolizálja, tehát férfias princípium. Sok tantrikus rítuson használják, különösen fontos a szerepe a csö (t: gcod) szertartáson. A Himalája vidékein emberi koponyából készítik. A szövegek pontosan meghatározzák, hogy milyen koponyák jöhetnek szóba. Ezek szerint egy tizenöt- tizenhat éves fiú és lány koponyájából, vagy egy tizenhat éves fiú, és egy húszéves lány koponyájából kell elkészíteni. Az ellenkező nemű összeillesztett koponyák az egyesülés misztériumát hivatottak kifejezni. A két koponyafelet úgy fordítják egymásnak háttal, hogy azok a Brahma-nyílásuknál illeszkedjenek össze. A koponyák belső felére gyakran mantrákat vésnek, mielőtt a bőröket ráfeszítenék. A külső felére néha tantrikus szimbólumokat festenek, esetleg pácolják, de mindenképpen lakkozzák. Általában kecskebőrt használnak borításra, amelyeket vízben áztatnak, felfeszítenek, ragasztással és kötözéssel rögzítenek, végül zöldre festenek. A szűk középső részét, díszes brokáttal, bőrrel, ritkán fém szalaggal borítják, ahonnan két csomóban végződő szalag lóg ki. Az ide-oda forgatás során ezek szolgálnak dobverőként. Ezek a szalagok lehetnek fekete vagy piros sodort selyemfonalból, esetleg bőrből. Ismeretes nagy és kis damaru, melyek anyaga természetesen nem lehet emberi koponya. Ezeket általában fából, ritkán cserépből, a kicsiét egyes esetekben majom koponyából készítik.
