Francia népzene Észak-Amerikában. A louisianai cajun zene

Louisiana öböl menti részén két nagyobb francia anyanyelvű csoport él, a cajunok és a kreolok. Ma Dél-Louisianában, a franciául beszélő franciák általánosan cajunoknak nevezik magukat, amíg a franciául beszélő feketék kreoloknak. Mindkét csoport különböző kultúrák elemeinek a keverékét sajátította el, ugyanakkor mindkettőnek az alapja a francia kultúra. Természetesen számos nyelvi, életmódbeli és zenei kapcsolat van a két csoport között. A különböző kulturális elemek az elmúlt évszázadok alatt összhangba kerültek, így ma már nem könnyű elhatárolni egymástól a cajun és a kreol kultúra sajátos, jellegzetes elemeit.

Cajun zenészek. Forrás: http://www.knowla.org/entry.php?rec=469

A cajun kifejezés Új-Skóciából származik, egy francia bevándorló csoport neve, akik Kanada Maritime tartományának és Maine-nek a tengerparti vidékén telepedtek le a 17. század fordulóján, az egyik első gyarmati lakosként az Újvilágban. E gyarmati terület fölött sokáig folyt a vetélkedés Nagy-Britannia és Franciaország között. 1755-ben az angolok elkezdték kiutasítani az új-skóciaiakat, mert nem voltak hajlandóak hűséget esküdni az angol királynak. Az új-skóciaiak ekkor szétszóródtak New England területén, illetve eljutottak Kanada más területeire, Carolinába és francia Nyugat-Indiába is. A 19. század folyamán telepedtek le Délnyugat-Louisianában, s ma jelentős részét alkotják a környék multietnikus kultúrájának.

• A dal
  

A cajun zene gyökerei az elsőként érkező új skótokhoz köthető, akik magukkal hozták a kanadai Maritime régióból és Franciaországból a saját zenéjüket, zenei stílusukat. A cajunok folytatták az estélyek (veillée-k) hagyományát, melynek során nagyon sokféle dalt énekeltek, s ezeket ritmussal kísérték; tapssal, lábdobogással, illetve konyhai eszközök ütögetésével. Francia balladákat, humoros dalokat, illetve különösképpen complainte-ket, azaz hosszú, melankolikus narratív dalokat énekeltek a francia örökségből. Az asszonyok altatókat énekeltek, a férfiak kocsmadalokat, a gyerekek play-party dalokat. A cajunok ezeket a dallamokat hallás után vagy nyomtatott kottákból tanulták. A cajun dalokban szó van szerelemről, házasságról, Texasba költöző szerelmesekről, állatokról, emberekről, történelmi, és a helyi csoportokhoz kötődő helyekről, illetve a polgárháborúról.

A hangszeres zene

A cajun hangszeres népzene szorosan kötődik a tánchoz. Eredetileg a cajun táncalkalmak szűk, családi vagy baráti összejövetelek voltak, amelyet bals de maison-nak neveztek. Ezeket házaknál rendezték, ahol a bútorokat eltologatták a szoba közepéről, vagy a lakás más nagyobb helyiségét alakították át táncteremmé. Végül is aztán ezek az összejövetelek nagyobb, közösségi összejövetelekké fejlődtek, amelyet fais-do-do-nak neveznek, mely gyermeknyelven annyit tesz: ’menj aludni’.

Fais-do-do. Louisiana, 1903. http://popartmachine.com/item/pop_art/LOC+1302567/FAIS-DO-DO-DANCE-NEAR-CROWLEY,-LOUISIANA-(SEE-31580-D-FOR-MORE... Az elnevezés valószínűleg arra a gyakorlatra utal, amikor még a lakásokban tartott összejövetelekkor a gyerekeket egy külön szobában lefektették, míg a felnőttek egy másik helyiségben szórakoztak. A II. világháborút követően a cajunok nagy, családias tánctermeket építettek, ahol a fais-do-do-kat azóta is tartják, általában szombat este.

Octa Clark, harmonika, Hector Duhon, hegedű. 20. század első fele. Forrás: http://www.rootsworld.com/reviews/clark.html

A korai cajun tánczene mazurkából, polkából, reelből, hot-stepből, one-stepből, two-stepből, quadrille-ből (kontratánc) és keringőből állt. Az idő múltával a keringő és a two-step maradt igazán népszerű. Az eredetileg számkivetett új skótok hangszerek nélkül érkeztek, így reel à bouche-re táncoltak, ami szöveg nélküli dallamdúdolást jelent. Később aztán a hegedű lett az elsődleges hangszer, ami tánc alá játszott. A táncot két hegedű összjátéka kísérte, ahol is az egyik hangszer vitte a dallamot, míg a másik kísérte. Amikor a német telepesek a 19. század végén megérkeztek Louisiana vidékére, magukkal hozták a harmonikáikat, mely később nagyon közkedvelt hangszer lett a cajun közösségekben. A cajunok tipikusan egysoros diatonikus gombos harmonikát használnak (néha kétsorosat is), és kialakítottak egy sajátos stílust, amelyben a hagyományos dalokat kombinálják a diatonikus hangszer jellegéből származó „toló-húzó” játékmód ritmikusságával. A tradicionális cajun táncegyüttesek ragaszkodnak a diatonikus harmonikához (ez az „első” hangszer a zenekarban), az egy vagy két hegedűhöz, valamint a nagyon egyszerű ritmushangszerekhez, mint például a triangulum.

Cajun harmonika. Forrás: http://forum.melodeon.net/index.php?topic=5197.0

Az olajcégek e területen való megjelenésével a szállítmányozás is megnőtt, egyre nagyobb szerepet kapott a média is, így a cajun zene igen sok mindent magába szívott a countrytól kezdve, a hillbillyn át a blues-ig, a western swingig és a jazzig. A táncegyüttesek elektromos hangszereket és erősítőket kezdtek használni; gitárt, steel gitárt, basszusgitárt és dobfelszerelést. A harmonika használata a 20. század közepén hanyatlani kezdett, de amikor a 20. század végén világszerte újra rátaláltak a népzenére, újra visszatért a hagyományos cajun hangzással együtt.