Hangszeres zene Svédországban
|
Nyckelharpa | |
|
| |
| Név | Nyckelharpa |
| Dátum | |
| Zenei kultúra | svéd |
| Hangszercsoport | [chordofon hangszerek] |
| Forrás | Fotó: Karsten Evers. |
A legősibb (és még napjainkban is használatban lévő) svéd népi hangszer a nyckelharpa. Feltételezhetően 14–15. századi eredetű, korabeli képi ábrázolásai (templomi festmények) is fennmaradtak. A hegedűhöz hasonlóan vonóval játszanak rajta, különlegessége, hogy a hangmagasság változtatására nem az ujjak, hanem különböző kulcsok szolgálnak. Hídja lapos, és több drone-húrral (zengőhúr) rendelkezik, ez adja jellegzetes hangját.
A legkedveltebb, és a svéd népzenével leggyakrabban említett hangszer a hegedű. A 18. századra az ország egész területén elterjedt, és a 19. század végéig a táncmulatságok és egyéb hangszeres muzsikát megkívánó ünnepi alkalmak domináns hangszere volt, amikor is népszerűsége csökkenni kezdett, a századforduló hegedűseinek már meg kellett küzdeniük a korszak új jövevényével, a harmonikával.
A 18–19. század hegedűse legelsősorban tánczenész volt, repertoárja leginkább a divatos táncok (menüet, quadrille, polonéz, polska, waltz) dallamaiból állt. A muzsikusok zöme amatőr volt, kevesen ismerték a kottát, vagy részesültek bárminemű klasszikus zenei képzésben. A kiemelkedő képességű zenészek azonban formálólag hatottak az egyes területek zenei stílusára és az előadásmódra (Lapp Nils például, aki virtuozitásáról, egyedi harmóniafűzéseiről és gyors, triolázó technikájáról volt elhíresült).
A 20. század – köszönhetően a zeneműkiadók tevékenységének, valamint a gramofon és a rádió megjelenésének – eltüntette a lokális különbségeket, uniformizálta a repertoárt, és valamelyest egységesítette az addig egyéni irányokat mutató játéktechnikákat, játékstílust is.
